Noha a jegybankelnök választás körüli politikai mizéria felsrófolhatja a hazai fizetőeszközt 300 forintos euróárfolyam fölé, de a kormánynak sem érdeke a gyenge forint, hiszen magas a devizakitettségünk. Szántó András szerint a 2013-as év végén 290 körül lesz a EUR/HUF ismét.
Az új jegybankelnök személyével kapcsolatos találgatások újból előtérbe helyezték az MNB devizatartalék szintje körüli vitát. A probléma összetettségét mutatja, hogy miközben nincs egységesen megfogalmazott nemzetközi irányelv a devizatartalék szintjére vonatkozóan, a hazai pénz- és tőkepiacok máris hevesen reagáltak a tartalékszint lehetséges csökkentésének hírére. Ez az árfolyamkockázat a…
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 84. játéknapján a Los Angeles Lakers ismét kikapott, míg a Miami Heat csak a hosszabbításban tudott nyerni.
Matolcsy György mai Heti Válaszban megjelent jegyzetében békén hagyja a jegybankot, most az üzleti sikeresség, illetve a magyar üzleti generációváltás témakörét járta körül a nemzetgazdasági miniszter. Ami azért is fontos, mert "növekedési fordulatot várunk".
Amiről eddig csak pletykaszinten hallottunk, azt most maga az érintett erősítette meg: Miralem Pjanicot mind a Barcelona, mind a Bayern München szeretné megszerezni az AS Romától.
Spanyol lapértesülés szerint a Real Madrid két játékosa, Iker Casillas és Sergio Ramos közölte az Florentino Pérez elnökkel: vagy ők távoznak nyáron, vagy Mourinhónak kell mennie.
Egy éve lépett hatályba a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény módosítása, amely többek között megtiltotta a nyilvános zárt helyeken a dohányzást. Az ellenőrzéseket a népegészségügyi szakigazgatási szervek már a múlt év elején megkezdték. A türelmi időszakban elsősorban arra koncentráltak, hogy minden segítséget megadjanak az új szabályok alkalmazásához, április 1-jét követően viszont már nem…
A reggeli 294,5 körüli stabil kezdés után kis forintgyengülés bontakozott ki a váratlanul gyenge francia gazdasági aktivitási adatokra, ami elég volt ahhoz, hogy az euró jegyzése 295 fölé kerüljön,...
Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin meghívására január 31-én egynapos munkalátogatásra Moszkvába utazik Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön Budapesten.
Felettébb izgalmas típussal erősít be a Mercedes-Benz múzeum. A W125-ös 1938-ban állította be a közúti sebességi rekordot: Rudolf Caracciola vezényletével szédítő, 432,7 km/h-s tempóval száguldott.
A szauropoda koponyák általában igen törékenyek, és kevés is maradt fenn elég jó állapotban ahhoz, hogy a kutatók szemügyre vehessék az agy szempontjából.
A férfi injekcióstűvel fecskendezett szilikont az áldozatok fenekébe, majd a tű nyomát pillanatragasztóval kente be. Ijesztő állapotban kerültek kórházba.
Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin meghívására január 31-én egynapos munkalátogatásra Moszkvába utazik Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön Budapesten.
Watford – Két 10 éven aluli kislányt molesztált szexuálisan a saját dadájuk Angliában. A nő megfenyegette a gyerekeket, ezért csak évtizedekkel később mertek beszámolni a történtekről.
A vas és acél országa leszünk! - adta ki a sötét korokból ismert jelszót Orbán Viktor egy évvel ezelőtt, amikor éppen az ország újraiparosítását és az elrugaszkodás évét hirdette meg. 2012-ben aztán Magyarország nyugati fele olyat is látott, amit a legsötétebb korokban sem tapasztalt: csoportos létszámleépítéseket. Igaza van Orbán Viktornak: ez tényleg özönvízszerű változás...- olvasható az MSZP…
Figyelmeztető sztrájkot kezdtek csütörtökön a magánbiztonsági szolgálatok munkatársai a düsseldorfi és a köln-bonni repülőtéren, a Lufthansa német légitársaság délig egy Budapestről Düsseldorfba, és egy Düsseldorfból Budapestre közlekedő járatát törölte a munkabeszüntetés miatt.
Az előző aukciónál és a két rövidebb lejárat esetében a másodpiaci referenciahozamnál is magasabb hozammal értékesített államkötvényeket csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A 3 és 10 éves kötvényből a tervezettnél nagyobb összeget, az 5 évesből az eredetileg felajánlott mennyiséget bocsátotta ki.
A négy szakszervezet közül hárman írták alá a minisztériummal kötött megállapodást a pedagógusok követeléseiről. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban a követelések teljesülésére nyújtott garanciákat továbbra sem tartja elégségesnek, ezért a megállapodást nem fogadta el, és önálló sztrájkbizottságot alakított.
Létszámleépítésre készül Németország második legnagyobb bankja, a Commerzbank. A költségcsökkentés és a profitcélok teljesítése érdekében 4-6 ezer dolgozójától kíván megválni a bank 2016-ig.
Timo Glock menesztése a F1-es Marussia-istállótól rávilágított: a még betöltetlen helyek kizárólag fizetős pilótákra várnak. Az utóbbi időben tucatnyi tehetséges versenyző maradt hoppon a pénz miatt.
A Daily Mail beszámolója szerint mindenben megegyezett egymással a Manchester United és a Crystal Palace, így Wilfried Zaha hamarosan a "vörös ördögök" játékosa lesz.
Alig egy nappal azután, hogy kiderült, David Beckham fia, Brooklyn a Chelsea akadémiáján van próbajátékon, kiderült, hogy Didier Drogba gyerekei is ott pallérozódnak.