2013. január 4. péntek

jan. 4
7:51
NB II: az élvonalba készülő Fótyikot visszavárja a Barcika (She)
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Kazincbarcika hivatalos tájékoztatása szerint az élvonalbeli klubok által is figyelt Fótyik Dominik január közepén visszatér a másodosztályú klubhoz.
jan. 4
7:51
Indul a BKV-futár (Alternatív Energia)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkezdte a Futár (Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer) tesztelését, a járművekre nyár elejéig szerelik fel a szükséges berendezéseket.
jan. 4
7:51
Mesterházy: Az év végére világos lesz, hogy a Fidesz elveszíti a választást (hirado.hu)
A szocialisták elnöke szerint az MSZP nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt.
jan. 4
7:52
Az utolsó fillért is elhasználta a kormány a tartalékból (ATV)
Az év utolsó napjaiban összesen 16,9 milliárd forintot költött el a kormány a költségvetés tartalékaiból, ezzel az utolsó fillérig kimerítette az év elején engedélyezett százmilliárd forint tartalékot - írja a pénteki Napi Gazdaság.
jan. 4
7:53
Cigiárulásból nem lehet megélni (Privátbankár)
Még el sem kezdték a munkát, máris csődtől tartanak a jövendő trafikhálózat működtetésére pályázó kiskereskedők, ezért a cigarettán elérhető haszon növelését sürgetik.
jan. 4
7:53
Kedden eldől Damu sorsa (BorsOnline)
Hétfőn egy rabszállító hozza fel Budapestre Damu Rolandot, a Kúria pedig kedden dönti el, mennyi időt tölt még rács mögött. Elképzelhető, hogy csökken a büntetése.
jan. 4
7:53
NBA: a Knicks megállította a Spurst New Yorkban (She)
A New York Knicks 100–83-ra nyert hazai pályán a San Antonio ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 62. játéknapján. A 23 pontig jutó Carmelo Anthony és a 20 pontot szerző J.R. Smith vezette Knicks ezzel véget vetett a Spurs hét meccse tartó győzelmi sorozatának.
jan. 4
7:53
Orbán Moszkvába megy (Alternatív Energia)
Január végén Moszkvába utazik Orbán Viktor miniszterelnök - értesült a Népszabadság, amely szerint energetikai kérdésekről tárgyalhatnak.
jan. 4
7:53
Újdonság Magyarországon: ezt nyújthatja a "fapados" bank (hirado.hu)
A korábban Hiteltársulás néven közismertté vált kezdeményezés cégbejegyzése már csaknem egy éve megtörtént, jelenleg a végleges koncepción dolgozik egy miniszteri biztos.
jan. 4
7:54
80 család jól jár, de akár tízezreken is lehetett volna segíteni? (ATV)
Bár a rendelet már megjelent az ócsai devizahiteles lakópark házainak pályáztatásáról, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora az érdeklődés. A pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bonyolítja majd le, de a szervezetnél egyelőre az előkészületek zajlanak, csak jövő hétre várhatóak konkrétumok. Szakemberek szerint az Ócsára költöző 80 család lakhatási problémái megoldódnak, azonban a…
jan. 4
7:55
Népszabadság: Orbán Moszkvába megy (hirado.hu)
A magyar miniszterelnök tárgyalópartnere elvben Dmitrij Medvegyev miniszterelnök lenne, de nem zárható ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozik.
jan. 4
8:09
Padlássöprés: milliárdokat osztott szét a kormány év végén (Privátbankár)
Az év utolsó napjaiban összesen 16,9 milliárd forintot költött el a kormány a költségvetés tartalékaiból, ezzel az utolsó fillérig kimerítette az év elején engedélyezett százmilliárd forint tartalékot - írja a pénteki Napi Gazdaság.
jan. 4
8:09
Nincs Haswell a CES 2013-on (PCWorld)
Az Intel következőgenerációs processzorai úgy tűnik nem érkeznek meg az első negyedévben.
jan. 4
8:09
Jó Reggelt! 2013.01.04. (GameStar)
Ejj, nehéz visszarázódni a munkába, pedig a szilveszteri buli sem nyúlt el annyira, hogy ezt indokolja. Related Stories BioShock: Ultimate Rapture Edition - Big Daddy nagy csomagja Grand Theft Auto V - Puska kellett volna ehhez a melóhoz Steam Holiday Sale - Az utolsó napi akciók Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 3 - Nindzsát hoz a tavasz Debütált a Digitális élet lezser rovata
jan. 4
8:09
Nyugdíjassal támad a rezsikommandó (BorsOnline)
Nyugdíjas, nagycsaládos, energiakutató és fogyasztóvédelmis is tagja lesz annak a kommandónak, amely két héten belül áll fel, s a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrzi.
jan. 4
8:09
Mező Misi: Tilos a cici a Voice-ban! (Blikk)
Bűdi Szilárd produkciójának próbáján sztriptíztáncosnők jelentek meg.
jan. 4
8:09
Súlyos tüdőgyulladással küzd a venezuelai elnök (Metropol)
Az 58 éves elnök december 11-én sikeres műtéten esett át, a negyediken, amióta 2011 júniusában daganatos betegséget fedeztek fel nála a medence tájékán.
jan. 4
8:09
Napi Gazdaság: Kiürítette a kormány a tavalyi tartalékot (hirado.hu)
Az év utolsó napjaiban összesen 16,9 milliárd forintot költött el a kabinet a költségvetés tartalékaiból.
jan. 4
8:09
Hatszáz dolgozót bocsát el a lengyel nemzeti légitársaság (HR Portál)
Jelentős karcsúsítás előtt áll a lengyel nemzeti légitársaság. A dolgozók mintegy egyharmadát - csaknem 600 embert - elbocsátják, és egyharmadával csökkentik a járatok számát.
jan. 4
8:09
Fed - év végével véget érhet a kötvényvásárlási program (ProfitLine)
A Fed decemberi ülésének tegnap nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint legkésőbb idén év végéig befejeződik az amerikai jegybank új kötvényvásárlási programja.
jan. 4
8:09
A válság óta nem látott optimizmus a profiknál (Portfolio)
Meglehetősen gyenge eredménnyel zárta az amúgy szezonálisan jellemzően erősnek számító decemberi hónapot a BUX, a hazai alapkezelők azonban optimistábbak lettek a kilátásokat illetően, mind rövid,...
jan. 4
8:09
Drámaian nőtt a politikai okokból bebörtönzöttek száma (ATV)
Drámaian megnőtt tavaly a politikai indítékú letartóztatások és bebörtönzések száma Kubában egy független emberi jogi szervezet szerint, amely "igazi reformok hiányában" idén is növekedést jósol ezen a területen.
jan. 4
8:09
Olimpiai érmesek is futballoznak a szombati Gabora Gálán (Agroinform)
Szombaton huszonegyedik alkalommal rendezik meg a teremlabdarúgó Gabora Gálát.
jan. 4
8:11
Navracsics: Ezzel ér le az állam lába helyi szintre (hirado.hu)
Finisénél tart az államigazgatási reform, de vigyázni kell, mert hiába közel a cél, ha valaki előtte ront, az egész produkció rossz lehet - mondta Navracsics Tibor miniszter.
jan. 4
8:11
USA piacok - elrontotta a hangulatot a Fed jegyzőkönyve (ProfitLine)
Véget vetett az amerikai részvénypiacok emelkedésének a Fed decemberi ülésének tegnap megjelent jegyzőkönyve, amely szerint a szeptemberben bejelentett kötvényvásárlási program legkésőbb az év végéig véget ér. Mindez pedig elég volt ahhoz, hogy ellensúlyozni tudja az ADP által közzétett vártnál jobb decemberi foglalkoztatottsági adatok kedvező piaci hatását.
jan. 4
8:13
Gyerekek égtek bent egy kínai árvaházban (hirado.hu)
Hét gyerek halt meg péntek reggel egy leégett árvaházban az észak-kínai Honan tartománybeli Lankaóban.
jan. 4
8:15
Még mindig kórházban az elnök (hirado.hu)
Újabb eskütétele előtt néhány nappal továbbra is súlyos tüdőgyulladással küzd Hugo Chávez venezuelai elnök.
jan. 4
8:27
Navracsics: Az államigazgatási reform finisében vagyunk (Infostart)
Az államigazgatási reform a finiséhez érkezett Navracsics Tibor megállapítása szerint, aki úgy látja, 2014 tavaszán kijelenthető lesz: a magyar állam teljesen megújult.
jan. 4
8:27
Korszakhatár (Metropol)
Emberemlékezet óta nem volt rá példa, hogy a rajtnál ne legyen egyetlen világbajnok sem a világbajnokság mezőnyében.
jan. 4
8:27
MSZP - Rogán Chuck Norrist is felkérhetné (Alternatív Energia)
Munkacsoportot alakít a Fidesz a gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentés ellenőrzésére és nyomon követésére - jelentette be Rogán Antal. De mire fel? - kérdezzük mi. Rogán veszi hülyére a jogállami szabályokat, mint Rambo a vietnámi hadsereget. Mi az, hogy egy párt saját "munkacsoportja" ellenőriz bárkit is? - kérdezi az MSZP.
jan. 4
8:27
Elárverezik Lady Diana ereklyéjét (hirado.hu)
Hamarosan Lady Diana eddig ismeretlen, ifjúkori fekete-fehér fényképére licitálhatnak az érdeklődők.
jan. 4
8:27
GKI: több értelemben is mi fogjuk megfizetni a rezsicsökkentést (ATV)
Az egyetlen szereplő, akinek jó a rezsicsökkentés, az a kormány, amelynek fel kell mutatni valamit, hogy harcol a multi ellen a kisfogyasztók érdekében - mondta Molnár László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 4
8:27
Túlélni a cunamit (Metropol)
Az amerikai színésznő, Naomi Watts A lehetetlen című filmben olyan szereplőt alakít, aki túlélte a szőkőárt.
jan. 4
8:29
Elindult a Foglalkozási Rehabilitációs Tudástár (hirado.hu)
Az oldal minden, megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása után érdeklődő munkaadó számára hasznos lehet.
jan. 4
8:29
Dzsesszes tehetségbörze (Metropol)
Fábián Julit és Harcsa Veronikát is itt fedezte fel a szakmai nagyérdemű, hogy aztán Montreux és Brüsszel értő közönsége nyugtázza: a Müpa zsűrije jól döntött, amikor a két dívát évekkel ezelőtt beválogatta az elitgárdába.
jan. 4
8:31
A tatárjáráshoz hasonlította a Malév csődjét Varga István (hirado.hu)
Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a Malév privatizációját, visszaállamosításának körülményeit és fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság jelentése.
jan. 4
8:42
OTP részvény - túlfutott, korrekció jöhet (ProfitLine)
Az elmúlt időszakban gyakori alulteljesítés után a hazai tőzsde csütörtökön felülteljesítette az amerikai és a nyugat-európai piacokat. Fontosabb hír nem érkezett, inkább arról lehet szó, hogy néhány befektető a kedvező nemzetközi hangulatban Magyarországra is átcsoportosított pénzt. A nap nyertese az OTP volt, a részvények ára 65 forinttal, 1,53 százalékkal 4325 forintra nőtt, forgalmuk 6,3…
jan. 4
8:45
Eddig soha nem látott pillanatot örökített meg (BorsOnline)
Pillanatok alatt elterjedt az interneten egy szülőszobában készült, különleges pillanatot megörökítő fotó. Császármetszés közben kinyúlt a baba anyja méhéből, és megragadta az orvos kezét.
jan. 4
8:45
Csaba László: Nem igaz, hogy haszontalan a magyar felsőoktatás (Infostart)
Nem igaz, hogy a magyar felsőoktatási intézmények haszontalan diplomákat adnak ki - szólt hozzá a tandíjvitához Csaba László egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában.
jan. 4
8:45
Videó: az éjszaka lopása - Carmelo Anthony zsákol (She)
A magyar idő szerint péntek hajnalban lejátszott New York Knicks–San Antonio Spurs NBA-mérkőzésen (100–83) zseniálisan szerzett labdát a hazaiak kosarasa, Pablo Prigioni. „Lopása" után az argentin remekül passzolt Carmelo Anthonyhoz, aki nagyot zsákolt.
jan. 4
8:45
Átkeresztelés, olykor indulatos vitákkal (Metropol)
Lejárt az önkényuralmi rendszerekhez köthető közterületi elnevezések módosításának határideje.
jan. 4
8:45
Csak üszkös gerendák maradtak: fotók a szigetszentmiklósi tűzről (hirado.hu)
Kigyulladt egy 100 négyzetméteres szigetszentmiklósi ház csütörtök délután, senki nem sérült meg - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
jan. 4
8:45
Befellegzett az állami dohányboltoknak? (Pénzcentrum)
Még el sem kezdték a munkát, máris csődtől tartanak a jövendő trafikhálózat működtetésére pályázó kiskereskedők, ezért a cigarettán elérhető haszon növelését sürgetik....
jan. 4
8:45
Lukács: gusztustalan és bunkó módon viccelődött a polgármester (ATV)
„Gusztustalan és bunkó módon” viccelődött az oroszlányi polgármester Lukács Zoltán szocialista politikus szerint, aki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt erről, annak kapcsán, hogy a helyi lapban a fagyhalált szenvedett emberekkel viccelődtek.
jan. 4
8:45
A New York ellen kifulladt a Spurs (Agroinform)
A San Antonio hét győztes meccs után kapitulált a Nagy Almában, a Minnesota pedig idegenben nyert csütörtökön.
jan. 4
8:47
Játékvezetés: Vámos Tibor búcsúzik korábbi társaitól (She)
December 2-án a játékvezetéstől, január 7-én pedig játékvezető társaitól búcsúzik el Vámos Tibor partjelző.
jan. 4
8:47
A hatezret is meghaladta tavaly a lakástüzek száma (Metropol)
Nem volt karácsonyfatűz Budapesten ebben a szezonban.
jan. 4
8:47
Alexandre Pato a Corinthiansba igazolt - hivatalos (Agroinform)
Hazájában, a Corinthians együttesében folytatja pályafutását Alexandre Pato, az AC Milan brazil futballistája.
jan. 4
8:54
Januártól így szüneteltethetik az öregségi nyugdíj folyósítását (Adózóna)
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény az öregségi nyugdíj folyósításának szünetelésére vonatkozó két esetkört 2013-tól kibővítette a következőkkel. Az öregségi nyugdíj folyósítását – a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig – szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati…
jan. 4
8:54
Lana Del Rey retró sikkben az Obsession magazinban (Joy)
A fiatal énekesnő különleges szépsége gyakran megihleti a különböző magazinokat. Most az Obsession magazin címlapján szerepel igazi retró hangulatban.

Keresés