A választási törvényről szóló alkotmánybírósági döntés ügye többféleképpen futhat ki, ám a jelek szerint Rogán Antal már sejt valamit, mert sajtótájékoztatni akar.
Az új munka törvénykönyve (Mt.) gyakorlati működéséről szóló visszajelzések szinte kivétel nélkül megerősítették az új törvény megalkotásának szükségességét, és bár a törvény "finomhangolására" még szükség lehet, a gyakorlati tapasztalatok átfogó összegzését legalább egyéves alkalmazás után célszerű elvégezni - mondta Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az…
Érdekes meglepetéssel szolgált tegnap a Fed, a monetáris tanács tagok ugyanis a több mint 2,3 trillió dolláros kötvényvásárlást követően az idei évben a QE program leállítását szorgalmazzák 2013-ban. Az időzítésről nincs megegyezés, de érdemes már most szkepticizmussal venni a nyilatkozatot, hiszen pár hete még a munkaerőpiaci folyamatokhoz kötötte Ben Bernanke a pénznyomtatás folytatását a…
Minden jel arra mutat, hogy a kormányzati nyomás, és az Európai Unió minden igyekezete ellenére sem lehet meghazudtolni az emberi ösztönt, ami jelenleg a társadalom kárára is szembe megy a józan ész megfontolásaival. Legalábbis erre utal az a németországi felmérés, ami a Duisburg-Essen Egyetem vezényletével a személygépjármű-állomány átlagos teljesítményszintjét vizsgálja. Az emelkedő…
A munkanélküliségi ráta növekedését várja a következő hónapokban a Takarékbank és az ING elemzője, akik szerint ugyanakkor év végére a tavalyi szint közelébe csökkenhet a ráta stagnáló foglalkoztatás mellett. Az NGM kiemeli: a kormányváltás óta eltelt időszakban a foglalkoztatottak száma csaknem 160 ezer fős bővülést mutat.
Jo-Wilfried Tsonga ágyéksérülése miatt a franciák feladták a dél-afrikaiak elleni páros mérkőzést pénteken a Hopman Kupán, a teniszezők nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán.
A Juventus papíron könnyű meccsel, a Sampdoria ellen kezdi meg az új évet az olasz labdarúgó-bajnokságban, amelynek hétvégi 19. fordulójában csap össze egymással az egyaránt dobogóért küzdő Napoli és AS Roma.
Burány Sándor országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány erős gazdaságot és egymillió új munkahelyet ígért, valamint harcot hirdetett az államadósság ellen. Ezzel szemben "a gazdaság nagy bajban van", az egy évvel ezelőttinél 35 ezerrel kevesebben dolgoznak a versenyszférában, az államadósság pedig nőtt a kormányváltás óta - hangsúlyozta.
Növelheti előnyét idén a Samsung az Apple-lel szemben az okostelefonok globális piacán annak köszönhetően, hogy szélesebb termékportfolióval rendelkezik - írja a Reuters a Strategy Analytics...
Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken - tájékoztatott a testület közleményében. Rogán Antal ezt követően bejelentette: nem lesz választási regisztráció 2014-ben. László Róbert politológus szerint a Fidesz felmérte, hogy nem érdemes rakaszgkodni…
Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság pénteken a köztársasági elnök indítványa nyomán. A Fidesz frakcióvezetője bejelentette: jövőre nem lesz választási regisztráció a magyarországi lakhellyel rendelkezőknek.
Egy a felkarjára készített tetoválással szeretett volna tisztelegni példaképe, Marilyn Monroe előtt egy tinilány, azonban az álma, hogy megcsináltathassa ezt a képet, pillanatok alatt rémálommá változott. A kész mű ugyanis nem az elhunyt színésznőre és egykori szexbálványra, hanem leginkább egy felfújható guminőre hasonlított.
Az előzetes várakozásokat meghaladó mértékben nőtt novemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene Németországban, a két évtizedes mélypontra csökkenő munkanélküliségi rátának és a jövedelmek alakulásával kapcsolatos pozitív várakozásoknak köszönhetően.
A nagyvállalatok körében az olyan alap banki szolgáltatások, mint a folyószámla, a devizaszámla vagy a bankkártya elfogadási szolgáltatás alkalmazása a legelterjedtebbek, míg a speciálisabb banki termékeket leginkább a 10 milliárd forint éves árbevételt meghaladó cégek veszik igénybe. A következő két év során főként a likviditásnövelő pénzintézeti szolgáltatások iránt mutatkozik igény - derül ki a…
Nem lesz választási regisztráció 2014-ben - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság.
Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget az Alkotmánybíróság (Ab).
Kötelezővé vált Romániában január elsejétől az elektronikus recept használata, de erre csak a magánvállalkozásként működő családorvosi rendelők készültek fel, az állami kórházak és járóbeteg-rendelők többsége nem szerezte be a szükséges felszerelést - írták pénteken a román lapok.
A "realitásokhoz igazodva", a műszaki és technikai feltételeknek megfelelően elhalaszthatják a pénztárgépek NAV-hoz való bekötésének határidejét - derül ki Matolcsy György egy szocialista képviselő...
A világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott és a Real Madrid futballistája, Iker Casillas volt 2012 legjobb kapusa a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.
Még a tavalyi év hajrájában mutatta meg a nagyvilágnak a Mercedes-Benz a ráncfelvarráson átesett E-osztályt, pontosabban annak szedán és puttonyos változatát, így gyakorlatilag nem volt kérdés, hogy a kupé és a kabrió sem marad sokáig lepel alatt. A látványos változás itt sem maradt el, sőt, a friss arc a kétajtósoknak talán még jobban áll: az elegáns csillagosok kecsesebbek, mint valaha.
Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget az Alkotmánybíróság. Rogán: 2014-ben nem lesz választási regisztráció.
Az első helyen kiemelt kínai Li Na és az ötödikként rangsorolt cseh Klara Zakopalova vívja a finálét az 500 ezer dollár összdíjazású, sencseni keménypályás női tenisztornán.
A világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott és a Real Madrid futballistája, Iker Casillas volt 2012 legjobb kapusa a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.
Lehet, hogy a tervezett április elseje helyett csak később vezetik be az új típusú pénztárgépeket - jelentette be Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter, aki jelezte azt is, hogy a vállalkozások állami támogatást kapnak a pénztárgépek cseréjére. A határidő kitolásának legfőbb oka, hogy egyelőre nem lehet kapni ilyen gépeket.
Nem lesz választási regisztráció 2014-ben - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság.
Nem lesz választási regisztráció 2014-ben - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán. Rogán Antal azt mondta, a regisztráció esetleges alkotmányba foglalása a zűrzavar érzését kelthetné a szavazók…
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német konzervatív lap az Alkotmánybíróságnak (Ab) az alaptörvény egyes átmeneti rendelkezéseire vonatkozó december végi döntéséről számolt be, a Spiegel Online pedig a Kossuth rádió Esterházy Péter magyar íróval készített műsora körül kialakult ügyről közölt beszámolót.
Borongósabb hangulatot váltott ki világszerte a tegnap este közzétett Fed kamatdöntési jegyzõkönyv, amely azt is tartalmazta, hogy a jegybank legkésõbb év végéig befejezi a...
Sok család számára jelentős kiadást jelentettek az év végi ünnepek. A felmérések szerint ilyenkor sokan túlköltekezik magukat, és azzal számolnak, hogy az új év első heteiben, hónapjaiban többet spórolva, kiadásaikra jobban odafigyelve hozzák helyre a családi költségvetést. A Pénzcentrum.hu most ebben segít: öt tippet adunk ahhoz, hogy takaríts meg néhány ezer vagy akár több tízezer forintot az év…
Nem lesz választási regisztráció 2014-ben - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság.
Ha van ember a Föld kerekén, aki munkássága alatt maradandót tett le az asztalra, akkor az a napokban 75 éves születésnapját ünneplő Ratan Tata. Az iparmágnás karrierjét szemlélve pedig valahogy Arnold Schwarzeneggerhez hasonlóan is felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miként is lehet egyetlen emberöltő alatt ilyen szép utat bejárni. A mára évi 76 milliárd eurós forgalommal bíró üzletet terelgető…