Elsősorban a szentendrei festészet látványelvű vonulata jelenik meg a szentendrei MűvészetMalom péntektől látható kiállításán, amely S. Nagy János magángyűjteményéből válogat.
A héten kamatdöntő ülést tart az MNB monetáris tanácsa, amelyen a várakozások szerint zsinórban hetedik alkalommal csökkentheti az alapkamatot. Azonban nem csak ezért lesz fókuszban a jegybank ezen a...
„Nem lehet a felsőoktatásban kétségtelenül fölerősödött jobbikos befolyás egyenes következményeként értékelni azt, hogy az ELTE BTK HÖK a Jobbik egyfajta ifjúsági bázisaként működhet. Ez legalább ennyire indokolható a fiatalok hiányos politikai szocializációjával, közömbösségével, aminek következtében az aktívabb szélsőjobboldali csoportok könnyen teret nyernek a közéletben, beleértve a virtuális…
Monocrossing címmel bolgár-magyar koprodukcióban készült táncelőadást mutatnak be a budapesti Bethlen Téri Színházban; a videós kalandjátékok struktúráját alapul vevő darabot március 1-jén és 2-án láthatja a közönség.
Sokunknak meghatározó olvasmánya Ottlik Géza Iskola a határon című regénye. Az íróra a Tevan Alapítvány Ottlik + Mások című, zsebkönyv méretű kiadvánnyal emlékezik, amelyben a kortárs irodalmi élet krémjéhez tartozó írók új, vagy éppen korábban megjelent írásai olvashatók.
Úgy tartják, hogy az országban az történik, amit Orbán Viktor akar. Van azonban néhány kivétel, amikor más akar valamit és ezt teszi magáévá a miniszterelnök.
A Nemzeti Színházban szombaton bemutatott Kleist vígjáték, az Amphitryon története, sok tekintetben rímel a magyarországi helyzetre. A totális kiszámíthatatlanság, a káosz, a képtelenségek valóra válása, és a zavarodottság sajnos a mindennapjaink része.
Gyanúsan nagy és feszes a színésznő keble ahhoz képest, hogy közel harminc kilótól szabadult meg az utóbbi években. A Bors rákérdezett gyönyörű dekoltázsa titkára.
Burjánzó feketegazdaság, harcok az uniós forrásokért, lángoló indulatok a földhaszonbérlet és az áfacsökkentés körül. Az ágazat finanszírozói megítélése egyértelműen pozitív, de a stabil alapok...
Mégsem árverezték el a világ leghíresebb graffitiművészének Londonban eltűnt alkotását Floridában. Az aukciót már jó előre épp ezzel a tétellel reklámozták, Banksy műve a katalógus címlapján szerepelt, aztán váratlanul mégsem került kalapács alá. Az utcaművészetet méltó rangra emelő, inkognitóját szigorúan őrző művész egyelőre nem kommentálta az ügyet.
Külföldön élő magyarok karrierútjait bemutató sorozatunk következő szereplője Rétfalvi Flóra (25), akit amerikai kampánymunkája során az a megtiszteltetés ért, hogy Barack Obamával is kezet foghatott. Flóra úgy érzi, a külföldi tapasztalatok elfogadóbbá és nyitottabbá tették, kijelölték számára azokat a célokat, melyekért karrierje során küzdeni szeretne.
A megfelelő új munkaerő kiválasztása olyan kulcskérdés, melynek komoly hatása van egy cég életére. A jó munkaerőnek nem csupán a megfelelő végzettséggel, tapasztalattal és kompetenciákkal kell rendelkeznie, hanem a munkáltató szervezetébe és az adott pozícióhoz illő személyiséggel is. De milyen esetekben elegendő a saját keresés, és mikor érdemes ezt közvetítő cégre bízni? Cikkünkből kiderül.
Nem sikerült tavalyi – egyébként elég alacsony – csúcspontjára jutnia februárban a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének. Januárban a négy hónapon át tartó, egyenként kis, esetenként apró lépésekkel történő emelkedés révén már sikerült ezt megközelítenie, de ez a javulás februárban megállt. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint…
Bajorország felsőoktatási intézményeiben a 2013. őszi szemesztertől kezdve megszűnik a tandíj - ilyen értelmű megállapodás született a tartományi kormányt adó pártok (CSU és FDP) hétvégi egyeztetésén.
Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon programja Európa legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsát vezetné be Magyarországon, a 2009-es adórendszer visszaállításával pedig kétmillióan járnának rosszul.
A Dunaferr dolgozói maguk döntöttek arról, hogy nem tartanak hétfőn demonstrációt, a rendőrség semmilyen engedélyt nem vont vissza - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata vasárnap.
Nathan Dyer történelmet írhatott volna azzal, ha mesterhármast ér el az angol Ligakupa döntőjében, amit a Swansea 5-0-ra nyert meg a negyedosztályú Bradford City ellen. Csapattársát ez nem hatotta meg...
Menesztették a Palermo labdarúgócsapatának éléről Alberto Malesanit, akinek a helyére Gian Piero Gasperini ül vissza az olasz élvonalbeli bajnokság utolsó helyén álló szicíliai gárda kispadjára.
Viszonylag gyakran fordul elő, hogy a jogosult valamilyen okból késve nyújtja be igényét az őt megillető társadalombiztosítási vagy családtámogatási ellátásra.
Ha ideje engedi, Tomori Zsuzsanna, a Ferencváros kézilabdázója kideríti, pontosan miféle rokoni szálak fűzik az 1526-os mohácsi csatában életét vesztô Tomori Pál kalocsai érsekhez.
A köznevelési rendszer átalakításának egyik kiemelt célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása, egy biztonságos és igazságos, minden gyermek számára hozzáférhető, magas színvonalú iskolarendszer megteremtése - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.
Százával érdeklődnek EU-n kívüli befektetők egy ügyvédi irodánál a magyarországi letelepedést biztosító államkötvény-vásárlás iránt, az engedélyek kiadására azonban még várni kell - írja a hétfői Világgazdaság.
Bár a Lincoln című filmet 12 kategóriában is jelölték, végül csak a főszereplő, Daniel Day-Lewis kapta meg az aranyszobrot. A legjobb film Ben Afflecké.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy külön váltak, de Somló Tamás mégis együtt él gyermeke anyjával. Az egészségével kapcsolatos kérdésekre viccel próbálja elütni a választ.
Hozzávalók: A tésztához: 1,5 dl víz 1,5 dl étolaj csipet só 1 csomag vaníliás cukor 15 dkg liszt 4 nagy tojás A krémhez: 2 csomag csokoládés pudingpor 5 dl tej 4 db tojásfehérje kemény habja 12 dkg cukor 2 dl habtejszín keményre verve
Egyértelművé kívánom tenni az amerikai kongresszusban, hogy Magyarországon a demokrata erők egybehangzóan szemben állnak az antiszemitizmussal - jelentette ki az MTI-nek Washingtonban Fellegi Tamás, volt nemzeti fejlesztési és tárca nélküli miniszter, aki szerdán tanúként szólal majd fel az amerikai képviselőház külügyi bizottsága egy albizottságának az európai antiszemitizmus ügyében tartandó…
Nem akármilyen piros lapot gyűjtött be vasárnap az angol harmadosztályban szereplő Portsmouth korábbi nigériai válogatott védője, Sam Sodje! A játékos kétszer is megmogyorózta az oldhames Jose Baxtert.
Sportolhatnak-e a visszeresek vagy kerülniük kell a megerőltető mozgást? Dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebész- érsebész főorvosa a tényekről és tévhitekről és az eltávolítás lehetőségeiről beszélt.
Az irodaházaknál 7,5 százalék, a logisztikai ingatlanoknál 9,25, míg a kereskedelmi ingatlanoknál 7,25 százalék hozamot lehet elérni a budapesti ingatlanpiacon - közölte az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. és a Jones Lang LaSalle ingatlantanácsadó.
Hozzávalók: 2 db közepes patiszon /csillagtök/ só ételízesítő A panírozáshoz: kukoricaliszt tojás burgonyapehely vagy burgonyapüré por A sütéshez: étolaj
A Volkswagen XL1 100 kilométerenként átlagosan mindössze 0,9 literes üzemanyag-fogyasztásával a világ legtakarékosabb sorozatgyártású autója. Hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtásrendszerének köszönhetően a kétüléses modell akár 50 kilométer hatótávot is kínál tisztán elektromos hajtással, így helyi viszonylatban gyakorlatilag károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedhet.
A Telekom csoport nemzetközi innovációs versenyt hirdet, amelyre magyarországi jelentkezőket is várnak, a nyertes ötletből terméket fejlesztenek, a megvalósítást pedig 500 ezer euróval támogatja vállalatcsoport - közölte a vállalat.