2013. február 7. csütörtök

febr. 7
7:33
Bizánctól Bizáncig – az észtországi Narvában (Gondola)
Észtország február 2-án ünnepelte a Szovjet-Oroszországtól való igazi függetlenségét biztosító 1920-as tartui békeszerződés aláírását.
febr. 7
7:33
Mégis kivonul az országból a Le Cheque Déjeuner (ProfitLine)
A Le Cheque Déjeuner Kft. által kibocsátott utalványok - amelyeket a munkavállalók béren kívüli juttatás formájában kaptak - május 31-ig válthatók be, mivel a társaság kivonul az országból - írta az index.hu a cafeteriatrend.hu-ra hivatkozva.
febr. 7
7:33
Két rendőrautó is megrongálódott egy autósüldözésben Budapesten (ATV)
Gyáltól Budapestig üldöztek a rendőrök egy autóst csütörtök kora hajnalban, az üldözés során a menekülő gépkocsi két rendőrautónak is nekiütközött – erősítette meg az MTI információját az ORFK kommunikációs szolgálatának ügyeletese.
febr. 7
7:34
Elbocsátásokat hozhat a rezsicsökkentés és a közműadó? (HR Portál)
Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke szerint elbocsátásokkal és fizetéscsökkenéssel járhat a rezsicsökkentés és a közműadó 2013-ban.
febr. 7
7:35
Nagyon fontos számokat közöl ma a Nemzetgazdasági Minisztérium (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium ma közli az államháztartás januári előzetes pénzforgalmi mérlegét.
febr. 7
7:35
A diplomáciai szokásjog megsértésével vádolják a nagykövetet (Gondola)
A román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg a magyar nagykövetet. Diplomáciai lépéseket tesz Magyarország.
febr. 7
7:35
13 centi hó Budapesten, téli útviszonyokra figyelmeztetnek (ATV)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkagépei az éjszaka folyamatosan takarították a budapesti főutakat és síkosságmentesítették azokat, a tömegközlekedés hajnalban elindult – közölte csütörtök hajnalban a társaság az MTI-vel.
febr. 7
7:36
A szépségipar szakmáinak versenye Nyíregyházán (HR Portál)
Magyarország és a környező országok legügyesebb kezű fodrászai, műkörmösei és kozmetikusai mérik össze tudásukat a szépségipar szakmáinak nemzetközi versenyén, a Nyíregyházán megrendezendő Szabolcs Kupán vasárnap.
febr. 7
7:37
Nevet váltott az Állami Nyomda (Privátbankár)
Az Állami Nyomda nevét február 1-jei hatállyal ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-re változtatta - számolt be a Népszabadság, a Világgazdaság és a Napi Gazdaság.
febr. 7
7:37
Kerry a békéért akar tenni elsősorban, de kész a háborúra is (ATV)
John Kerry szerdán kijelentette, hogy külügyminiszterként a békéért akar tenni elsősorban, de ha elfogynak a békés eszközök, eltökélten áll majd ki az erő alkalmazása mellett is.
febr. 7
7:38
Sztrájkkészültség a Dunaferrnél (HR Portál)
A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség február 20-tól általános sztrájkot hirdetett, mert tárgyalásra alkalmatlannak tartja és elutasítja a munkáltató 2013. évi bér- és szociális javaslatát, valamint reménytelennek tartja, hogy február 15-ig aláírásra kerüljön a bérmegállapodás.
febr. 7
7:39
Ma kiderül, hogy tovább zuhant-e a magyar ipar (Privátbankár)
Az ipari termelés tavaly decemberi, előzetes adatait teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal.
febr. 7
7:39
Nem tojnak a komfortra Brüsszelben: a tyúkoknak jó, nekünk nem (ATV)
A csőd szélére sodorta a hazai tojástermelőket a tyúkketrecek méretét szabályozó uniós irányelv. Az érintettek azt mondják, az eladhatóság miatt nem emelik áraikat, így viszont több a kiadásuk, mint a bevételük. A változtatások miatt a kiskereskedők forgalma is csökkent.
febr. 7
7:42
Kézilabda: Katarba szerződött a Veszprém klasszisa (Sport365)
Perez Carlos, az MKB Veszprém kubai születésű kézilabdázója a katari al-Samal csapatához szerződött.
febr. 7
7:44
Jégkorong: az NHL-es sztárok hálásak az EBEL-nek (Sport365)
Thomas Vanek NHL-es pályafutása legjobb rajtját produkálta és ezt megköszönte az osztrák jégkorongligában (EBEL) szereplő Graz 99ers-nek.
febr. 7
7:46
Vízilabda: nem ír történelmet az olasz sztárcsapat! (Sport365)
Nem jutott be az Eurokupa fináléjába a címvédő RN Savona, ugyanis az elődöntő visszavágóján csak döntetlent játszott az RN Florentiával.
febr. 7
7:51
Drasztikusan visszaesett a Richter hazai forgalma (Privátbankár)
Kis mértékben emelkedett tavaly a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége és bevételei is nőttek a társaság tőzsdei gyorsjelentése szerint.
febr. 7
7:51
Ma kezdődik a busójárás Mohácson (Gondola)
Megkezdődik ma a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át mintegy ezer jelmezes űzi a telet.
febr. 7
7:51
Itt az első gyorsjelentés: felemás számok a Richtertől (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a Richter, mely a legtöbb soron alulmúlta az elemzői várakozásokat. A nettó profit azonban kiugró növekedést mutatott,...
febr. 7
7:51
Továbbra is 294 forinton az euró árfolyama (ATV)
Szűk sávban, valamivel a reggeli szintek alatt mozgott a forint árfolyama a bankközi kereskedésben csütörtök délelőtt.
febr. 7
7:53
Kata - Mit tegyünk, ha nem válaszolt a NAV? (Gondola)
Sok kata hatálya alá bejelentkezett vállalkozás még nem kapott választ. Akihez nem jutott el a jóváhagyás, az is fizesse ki a tételes adót.
febr. 7
8:06
Erős IV. negyedévet zárt a Richter (ProfitLine)
Kis mértékben emelkedett tavaly a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége és bevételei is nőttek a társaság csütörtökön közzétett tőzsdei gyorsjelentése szerint.
febr. 7
8:06
Átszabják Debrecent - 20 milliárd forintba kerül (Privátbankár)
Négy év alatt teljesen átalakul Debrecen közlekedési hálózata. A beruházás 20 milliárd forintból valósulhat meg.
febr. 7
8:08
Elkerülték az esést az USA piacok (ProfitLine)
A piaczárás előtti órákban mutatkozó emelkedésnek köszönhetően mérsékelt elmozdulással zárták a szerdai kereskedést az amerikai részvénypiacok. Fontosabb makrogazdasági adatok hiányában a befektetők vállalati hírekre fókuszáltak, amelyek azonban nem szolgáltattak elég pozitívummal a piaci rally folytatásához.
febr. 7
8:09
Fenyegetik az erdészeket a fatolvajok (Gondola)
Már nemcsak fát lopnak, az erdészeket is fenyegetik a tolvajok - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője az MTI-vel.
febr. 7
8:15
Saha: "Szuper klubnál vagyok, egy szuper országban!" (Sport365)
A Lazio új szerzeménye, Louis Saha elégedett helyzetével a klubnál. Úgy véli, remek helyre került, az országot is szereti.
febr. 7
8:17
A kézi BL-ben pályára lép a Szeged, alpesi sí és sílövő vb - Ezt látod élőben (Sport365)
A szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
febr. 7
8:19
Perez Katarba igazol, Anglia legyőzte a brazilokat tegnap - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
febr. 7
8:27
Pedagógusok fizetése: lehettek csúszások (Infostart)
A pedagógusok fizetései csak néhány esetben csúszhattak - mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Marekné Pintér Aranka kiemelte, hogy az intézmény az önkormányzati plusz juttatásokat nem tudja pótolni.
febr. 7
8:27
Több ezer észak-koreai halhatott éhen tavaly (ATV)
Akár több ezer ember is éhen halhatott tavaly Észak-Korea legjelentősebb gabonatermesztő vidékén, miközben az ország több tömegrendezvényen is megünnepelte az országalapító Kim Ir Szen születésének századik évfordulóját - jelentette csütörtökön egy japán hírügynökség.
febr. 7
8:29
Ismét összeülnek az EU állam- és kormányfői (ATV)
Csütörtökön ismét összeülnek az Európai Unió állam- és kormányfői, hogy folytassák az EU többéves pénzügyi keretéről (MFF) szóló tárgyalásokat.
febr. 7
8:31
MVM-részvényekért cserébe bővítheti Oroszország a Paksi Atomerőművet? (ATV)
A Regnum nevű orosz lap szerint Orbán Viktor Moszkvában találkozott Szergej Kirijenkóval, a Roszatom elnökével is. A lap szerint többféle verzió elképzelhető az atomerőmű bővítésére, az oroszok vállalat akár MVM-részvényeket is kaphatna a kivitelezésért.
febr. 7
8:33
Szellő Imre remekelt az első napon (Agroinform)
A 81 kg-ban korábban Eb-bronzérmes bokszoló ezúttal nehézsúlyban kissé álmosan kezdett.
febr. 7
8:33
Kiutasíthatják Magyarország bukaresti nagykövetét (ATV)
Titus Corlatean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta meg szerdán Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, és kilátásba helyezte kiutasítását, amennyiben a nagykövet nem tér vissza "megbízatása keretei közé".
febr. 7
8:35
Mohamed Aida egy elképesztő klasszis - videó (Agroinform)
A párbajtőrözők után ezen a hétvégén női tőrözőink is hazai közönség előtt szerepelhetnek Világkupa versenyen.
febr. 7
8:39
OTP részvény: dupla alj, nyargalj! (ProfitLine)
A BUX az európai trendet követte napközben, de zárásban felülteljesítő volt tegnap. A BUX 26,61 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 19 238,25 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára 8 forinttal, 0,18 százalékkal 4575 forintra erősödött, forgalmuk 2,4 milliárd forintot…
febr. 7
8:45
Agyonszúrtak egy magyart Amszterdamban (Blikk)
febr. 7
8:45
Oda már a tegnapi lendület, lefele korrigálnak a piacok (Portfolio)
Üres volt a tegnapi amerikai makronaptár, így a befektetők a vállalati hírekre figyeltek. Az irányadó indexek a kereskedés utolsó részében jelentkező vételek révén a keddi záróértékek közelébe...
febr. 7
8:45
20 milliárdból újulhat meg az észak-alföldi nagyváros (Pénzcentrum)
Négy éven belül 20 milliárd forint értékű intermodális fejlesztést hajt végre Debrecen....
febr. 7
8:45
Újabb holttesteket találtak: 9 áldozatot követelt a földrengés és a cunami (ATV)
Mentőcsapatok újabb erőfeszítéseket tettek csütörtökön arra, hogy eljussanak az előző nap földrengés és szökőár sújtotta Salamon-szigeteki falvakba. Közben az összedőlt házak romjai alatt talált újabb holttestekkel kilencre emelkedett a halálos áldozatok száma.
febr. 7
8:47
Saját részvényt adott el az OTP (Portfolio)
Az OTP Bank 2013. február 6-án 9 304 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő OTP...
febr. 7
8:48
Nemzetközi jégkorong-torna, hazai kosárlabda és kézilabda BL - Napi sportmix (Sport365)
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
febr. 7
8:49
A vártnál kevesebb támogatás jut a pénztárgépek cseréjére (Portfolio)
Összesen 10 milliárd forinttal támogathatja az állam a pénztárgépek cseréjét - mondta a Magyar Nemzetnek Balog Ádám, az NGM adóügyi helyettes államtitkára. A korábban saccolt 17 milliárd forinthoz...
febr. 7
8:50
NHL: Jagr hosszabbításban lőtt gólja döntött Edmontonban (Sport365)
A cseh Jaromir Jagr hosszabbításban szerzett góljával győzött 3-2-re a Dallas Stars az Edmonton Oilers vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.
febr. 7
8:51
Szomorú és csalódott sem vagyok - Scolari (Agroinform)
Anglia 23 év után legyőzte Brazíliát, az európai válogatott barátságos mérkőzésen Londonban 2-1-re nyert.
febr. 7
8:51
Forex kereskedés kezdőknek - Díjmentes szeminárium MA! (Portfolio)
Amennyiben kacsingat a devizapiac felé, de úgy érzi hasznára válna egy kis tanulás és bátorítás, soron következő előadásunkat Önnek találtuk ki. Az oktatáson megismerheti a profitábilis...
febr. 7
9:03
Kezdődik a busójárás Mohácson (Infostart)
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik ma a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át mintegy ezer jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.
febr. 7
9:03
Havazás - A legtöbb főút jól járható (Gondola)
A legtöbb főút burkolata nedves, de jól járható csütörtök reggel, míg a mellékúthálózat egyes szakaszai síkosak lehetnek a fagyok miatt.
febr. 7
9:03
Kínai piac a Pólus mellett? (Portfolio)
Hatalmas területű ázsiai piac létesülhet a Pólus és az Asia Center közötti telken. A létesítményt építési engedély nélkül, ötezer mobil bódéból alakítanának ki. A piacról szóló hírek már korábban...
febr. 7
9:05
Kivégezné a szolgáltatókat az újabb rezsivágás (Portfolio)
Az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport nem lát teret az energiadíjak további csökkentésére. A társaság igazgatóságának elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, a további díjcsökkentés a cég ellehetetlenüléséhez...

Keresés