Hatalmas területű ázsiai piac létesülhet a Pólus és az Asia Center közötti telken. A létesítményt építési engedély nélkül, ötezer mobil bódéból alakítanának ki. A piacról szóló hírek már korábban...
Az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport nem lát teret az energiadíjak további csökkentésére. A társaság igazgatóságának elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, a további díjcsökkentés a cég ellehetetlenüléséhez...
A privát banki szektor olyan megújuláson ment keresztül az elmúlt egy évben, amelyre korábban még nem került sor, minderre azért volt szükség, hogy lépést tudjanak tartani az ügyfelek globális...
Több egészségügyi szakmai szervezet közös nyílt levélben Orbán Viktor miniszterelnöktől kért mentességet a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről rendelkező kormányhatározat alól, illetve azt kérik, hogy a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott egészségügyi dolgozók részére az elmaradó nyugdíj helyett biztosítsák az azzal megegyező mértékű, jogszabályban rögzített jövedelempótlást.
Stabilan kissé a 294-es szint felett folytatta a mai kereskedést a forint az euróval szemben, miközben külföldön sincs komolyabb elmozdulás egyelőre a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon. A befektetők...
Sok, a kata hatálya alá bejelentkezett vállalkozás még nem kapott jóváhagyó választ az adóhatóságtól. A NAV szerint mindenkinek postázták a határozatot. Azt tanácsolják, hogy akihez nem jutott el a jóváhagyásuk, február 12-ig az is fizesse ki a tételes adót - írja az Adó Online.
Megtorpant a jen gyengülése, így a japán piacok lendülete is tovatűnt, de az ázsiai indexek többsége szintén a negatív tartományba csúszott vissza. A mérséklődő optimizmusban a hazai börze a szerdai...
Egyre gyengül a DAX ez pedig néhány komponens grafikonján jó eladási pontokat kínál. Mai elemzésünkben a Merck és az SAP grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben. Egy ferde fej-vállak formációt...
Sok, a kata hatálya alá bejelentkezett vállalkozás még nem kapott jóváhagyó választ az adóhatóságtól - pedig február 12-ig már fizetni kellene, január 1-től pedig már az új szabályok szerint kell számlázni - hívja fel a figyelmet az ado.hu.
2012 újból recessziót hozott a magyar gazdaságba, összességében 1,5 százalékkal zsugorodhatott a gazdaság Matolcsy György szerint. A miniszter Heti Válaszban megjelent cikkében a visszaesés okairól...
Az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport nem lát teret az energiadíjak további csökkentésére. A társaság igazgatóságának elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, a további díjcsökkentés a cég ellehetetlenüléséhez...
Összességében akár tízmilliárd forinttal is segítheti az állam a pénztárgépek cseréjét, korszerűsítését - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára....
Az ír parlament csütörtök hajnalban megszavazta az Anglo Irish Bank felszámolását. A bank egyike volt annak a kettőnek Írországban, amelyet a leginkább sújtott a pénzügyi válság.
Komoly versenyképességi problémákhoz vezethet a rezsivágás. A Magyar Energiakereskedők Szövetsége (MEKSZ) becslése szerint a lakossági áramárak januári 10%-os csökkentése több tízmilliárdos...
Négy éven belül húszmilliárd forint értékű intermodális fejlesztést hajt végre Debrecen – írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság Pajna Zoltán alpolgármesterre hivatkozva.
Gyógyszerrel követett el közös öngyilkosságot az az idős pár, akikre Lakitelek-Tőserdőn egy ártéri területen találtak rá. Az asszony még élt, amikor felfedezték őket, de a kórházban ő is meghalt.
2012 decemberében - előzetes adatok alapján - az ipari termelés 7,6%-kal maradt el az egy évvel korábbitól - jelentette a KSH. A munkanaphatástól megtisztított index 3,4%-os visszaesést mutat....
Gyulán az a szóbeszéd járta, hogy a közmunkásoknak kiadták, az a feladatuk, hogy ott legyenek a Békemeneten, de nemcsak nekik, szülőknek is szóltak – erről Varju László beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A férfiválogatott éléről tavaly felállították, a nőit nem kapta meg újra. A honi kosarastársadalom mintha tartana Rátgéber Lászlótól. Nem tagadja, hiányzik neki a kispad.
Szijjártó Péter szerint a kihelyezett gyulai frakcióülésen nem volt szó az új jegybankelnökről. A külügyi és külgazdasági államtitkár erről a HírTV szerda esti műsorában beszélt, viccesen azt is...
Az útdíjtender korábbi pályázóival tárgyal az NFM arról, hogy milyen feladatokat vállalnának el az elektronikus útdíj rendszer kiépítésében - tudta meg a Népszava. A minisztérium a T-Systems és a...
A pénzügyőrök szerda délután az M70-es autóúton egy litván forgalmi rendszámú személygépjárművet ellenőriztek, amelynek alvázában 210 karton magyar adójegy nélküli cigarettára bukkantak.
Balesetveszélyessé váltak a Pilis és a Visegrádi-hegység erdei a csütörtök virradóra lehullott 30-40 centiméter friss hó miatt - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője az MTI-vel.
Katasztrofális külső hatása lenne a még törékeny pénzpiacokra, ha nem születne megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetési keretéről - mondta Jean-Claude Juncker, luxemburgi miniszterelnök, az Eurocsoport korábbi elnöke a német Deutschlandfunk rádióadónak adott interjúban csütörtökön.
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót 1–0-ra győzött a litván Zalgiris Vilnius ellen a horvátországi Isztria-kupán tegnap. A Szolnok is 1–0-ra nyert Horvátországban: a HNK Rijeka B-t verte meg. Tekintse meg a másodosztályú csapatok tegnapi felkészülési mérkőzéseinek eredményeit!
A szocialisták szerint Orbán értelmetlen szabadságharca azonban már eddig is százmilliárdokban mérhető károkat okozott Magyarországnak. A Fidesz közleményben reagált.
Csütörtökön a Dunától keletre eső területeken számíthatunk esőre, havas esőre, az Északi-középhegységben havazhat is, a Dunántúlon ugyanakkor hosszabb-rövidebb időre kisüt majd a Nap. A Dunántúlon és az Alföldön szeles idő várható, hajnalban -4 és +3°C, délután -1 és +4°C között alakul a hőmérséklet.
Az Európai Unió állam- és kormányfői Brüsszelben tanácskoznak, ahol a legfontosabb napirendi pont az EU új hétéves költségvetési keretéről szóló megállapodás.
2012 decemberében - előzetes adatok alapján - az ipari termelés 7,6%-kal maradt el az egy évvel korábbitól - jelentette a KSH. A munkanaphatástól megtisztított index 3,4%-os visszaesést mutat....
Balesetveszélyessé váltak a Pilis és a Visegrádi-hegység erdei a csütörtök virradóra lehullott 30-40 centiméter friss hó miatt - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője az MTI-vel.
A román labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Málagában 3–2-re legyőzte Ausztráliát. A változatos találkozón világbajnoki csoportellenfelünk szerezte meg a vezetést, majd az auszik fordítottak, végül mégis Victor Piturcáék ünnepelhettek győzelmet. Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját!
Bár még nem alakult párttá az Együtt 2014, az aktivisták toborzását és a jelöltek állítását már megkezdte a szervezet – erről Szigetvári Viktor beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Csütörtökön már előszűrésen vesznek részt azok a Nógrád megyei állástalan fémipari szakmunkások, akik vállalják, hogy a későbbiekben győri és Győr környéki kis- és középvállalkozásoknál dolgoznak majd, amelyek Nógrádból 60 embernek biztosítanak állást - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szerdán.
Folytatódik a szópárbaj Artner Tamás és Kulcsár Kornél között. Az élvonalbeli Haladás vezetőedzője a Nemzeti Sportban is szóvá tette, hogy több okból neheztel a 21 esztendős játékosra. A szakember által „megszólított” középpályás nem maradt adós a válasszal.
Németh Zsolt külügyi államtitkár közölte: a kormány nyitott a tárgyalásra a székely zászló ügyében, amely kapcsán csütörtökön magyar diplomáciai lépések várhatók.
Büntetőeljárást folytat üzletszerűen elkövetett csalás elkövetése miatt a székesfehérvári rendőrkapitányság egy 37 éves veszprémi férfi ellen, aki londoni munkalehetőséget kínálva pénzt csalt ki több embertől - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
A KSH ma közzétett előzetes adatai alapján 2012 decemberében az ipari termelés éves szinten 7,6 százalékkal csökkent a novemberben regisztrált 7,1 százalékos visszaesés után. Elemzők jóval mérsékeltebb, 4,3 százalékos csökkenésre számítottak.