2013. február 7. csütörtök

febr. 7
10:35
Matolcsy: 2012-ben mintegy 1,5 százalékkal esett a GDP (hirado.hu)
A miniszter szerint négy ok miatt fordult újból recesszióba tavaly a magyar gazdaság.
febr. 7
10:35
Fitch: két éve nem voltak ennyire derűlátók a befektetők (ATV)
Derűlátóbbak az európai intézményi befektetők az EU-gazdaságok bankrendszereinek kilátásaival kapcsolatban, mint az elmúlt két év során bármikor - közölte idei első befektetői felmérésének eredményeit ismertetve csütörtökön Londonban a Fitch Ratings.
febr. 7
10:37
Röplabda: könnyű ellenfelet kapott a bajnoki címvédő Vasas (Sport365)
Február 15-én megkezdődik a rájátszás a felnőtt női röplabda NB I-ben. A bajnokság alapszakaszának első hét helyezett csapata mellé immár bekapcsolódik az eddig a Közép-európai Ligában érintett TEVA Gödöllői RC is.
febr. 7
10:37
Sólyom: Lehetetlen, hogy az Ab ne a korábbi határozatai alapján dolgozzon (hirado.hu)
A volt államfő, egykori Ab-elnök egy nemzetközi konferencián, Bernben tartott előadása kapcsán az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt: fenyegetően hangzik, de kivitelezhetetlen, hogy a testület ne a korábbi határozatai alapján dolgozzon.
febr. 7
10:39
Húszmillió forintot ért egy baseballkártya (Agroinform)
92 ezer dollárért (mintegy húszmillió forintért) kelt el egy igen ritka, 148 éves amerikai baseballkártya.
febr. 7
10:39
Két év alatt ötezer új munkahely jött létre Kecskeméten (hirado.hu)
A város adóbevételei 2011-ben 5 milliárd 8 millió forintot tettek ki, amely 2012-ben 5 milliárd 870 millió forintra emelkedett.
febr. 7
10:41
Pokolgép robbant Puli-Humriban és Kunduzban (hirado.hu)
Pokolgép robbant az észak-afganisztáni Puli-Humriban, Baglán tartomány székhelyén -jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.
febr. 7
10:45
Ennyi növekedést vár a Richter az idén (Infostart)
A Richter Gedeon Nyrt. euróban számolva a bevétel 3 százalékos növekedését várja az idén, nagyjából hasonlót a tavalyi 2,8 százalékos bővüléshez.
febr. 7
10:45
Matolcsy hisz a hiánycélban - pénzt adnak a pénztárgép-cserére - Privátbankár Híradó (Privátbankár)
Továbbra sem teljesít fényesen a magyar ipar - Matolcsy György szerint tartható a hiánycél - akár 10 milliárddal is támogatja az állam a pénztárgépek cseréjét - esik a Richter árfolyama a gyorsjelentés után - sötétben tapogatóznak a katások - megújul Debrecen közlekedési hálózata - Nézze meg itt >>
febr. 7
10:48
Nem jogos a pánik? - "nincs köze a munkanapok számának a szabadság számításához" (HR Portál)
"Egy új szabály miatt akár tízezreket is bukhat, aki rövid hónapban megy szabadságra" - írta meg a HR Portal is az Origo számításaira hivatkozva a napokban. Jogos-e a pánik? Mire számíthatnak a dolgozók? - ezekre a kérdésekre ad választ a Devise HR Blog legfrissebb bejegyzése.
febr. 7
10:51
Recept: Sáfrányos-csirkés rizs (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csésze (2,5 dl) hosszúszemű rizs 1 csipet sáfrány 60 dkg csirkemell 1 kisebb zöld kaliforniai paprika 1 kisebb piros kaliforniai paprika olívaolaj só bors
febr. 7
10:51
Horror! Lerágta a saját gyereke orrát és száját (Blikk)
Siyana - Meghalt a napokban az a kislány, akinek részeges édesapja teljesen lerágta az orrát és a száját, mert idegesítette a gyereksírás.
febr. 7
10:51
Kétéves csúcson az európai bankrendszerbe vetett befektetői bizalom (hirado.hu)
A Fitch nemzetközi hitelminősítő átfogó vizsgálatába bevont európai kötvénypiaci alapok összesen 7600 milliárd euró befektetői tőkét kezelnek.
febr. 7
10:51
Rekordszámú autót értékesített a Daimler (ProfitLine)
A Daimler éves eredménye alapján az EBIT eredménye 8,1 milliárd euró lett, szemben a tavalyi 9 milliárddal. A tavalyi évben összesen 2,2 millió gépkocsit értékesítettek, ami új rekordnak számít.
febr. 7
10:51
Jelentett a Daimler - elmaradt a meglepetés (Portfolio)
Ma tette közzé negyedik negyedéves számait a Daimler AG, ami felemás képet fest az elemzői várakozásokhoz képest. A nettó profit soron azonban kiugró növekedést mutat, ami az EADS-ben lévő 7,5...
febr. 7
10:53
Recept: Chili con carne IV. (Mindmegette)
Hozzávalók 6 személynek: 1 csésze (2,5 dl) száraz vörösbab 1 kg darált marhahús 10 dkg kolbász 1 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma chili ízlés szerint 4 dl marhaalaplé 40 dkg darabos konzerv paradicsom 5 dkg étcsokoládé 1 evőkanál szárított oregánó 1 rúd fahéj (7-8 cm) 1 evőkanál koriandermag 2-3 teáskanál római kömény olívaolaj bors só
febr. 7
10:53
Magyar katonák nem sérültek meg az afganisztáni támadásban (hirado.hu)
A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint az észak-afganisztáni Puli-Humriban, Baglán tartomány székhelyén robbantottak pokolgépet.
febr. 7
10:53
EUR/USD - Az EKB is pozitívabban látja a jövőt? (ProfitLine)
A mai nap nagy kérdése, hogy mit sikerül az újságíróknak kiszedni Mario Draghi-ból. Fontos pont lehet az EKB eurózónára vonatkozó gazdasági értékelése, mely a decemberi ülés alatt igen borús képet festett.
febr. 7
10:53
Kék metró: Haladéktalanul megkezdik a síncserét (Portfolio)
Haladéktalanul megkezdik a leginkább használt sínek cseréjét az M3-as metróvonalon és a felújítás néhány éven belül megkezdődik - közölte Budapesti Közlekedési Központ és a BKV közös tájékoztatójában...
febr. 7
10:54
Megszívta: kirúgták, mert beintett (BorsOnline)
Mókásnak szánt képet tett fel egy közösségi oldalra egy orosz stewardess, az ártatlan vicc az állásába került.
febr. 7
10:54
Kínos! Kivillant a színésznő bugyija (Blikk)
Kellemetlen helyzetbe került Kellie Shirley brit színésznő, amikor véletlenül felrántotta ruháját a vörös szőnyegen.
febr. 7
10:55
Kétéves csúcson az európai bankokba vetett bizalom (Portfolio)
Derűlátóbbak az európai intézményi befektetők az EU-gazdaságok bankrendszereinek kilátásaival kapcsolatban, mint az elmúlt két év során bármikor - közölte idei első befektetői felmérésének...
febr. 7
10:56
A teste helyett szempillát árul VV Veronika (BorsOnline)
Többé nem a testéből akar megélni, hanem polgári foglalkozást választ az egykori villalakó: sminkesnek áll. Még 3D-s műszempilla-oktatáson is részt vett.
febr. 7
10:57
Del Bosque különösen Pedrót dicsérte (Agroinform)
A világ- és Európa-bajnoki címvédő Spanyolország 3-1-re verte a dél-amerikai bajnok Uruguayt Dohában.
febr. 7
10:59
Kimi Räikkönen szingli lett (Agroinform)
Kilenc év házasság után a Forma 1-es Lotus csapat pilótája, Kimi Räikkönen és felesége, Jenni Dahlman útjai szétváltak.
febr. 7
11:00
Yaya Touré: "Messze még a bajnokság vége!" (Sport365)
Touré tegnap tért vissza a Manchester Cityhez az Afrikai Nemzetek kupájáról, és kötelességének érezte leszögezni: a bajnoki cím sorsa még koránt sem dőlt el.
febr. 7
11:02
92 ezer dollárt fizettek egy 148 éves amerikai baseballkártyáért (Sport365)
A remélt hatszámjegyűnél valamivel kisebb összegért, 92 ezer dollárért (mintegy húszmillió forintért) kelt el egy igen ritka, 148 éves amerikai baseballkártya egy árverésen szerdán az amerikai Maine államban.
febr. 7
11:03
Ennyivel nőtt januárban a devizatartalék (Infostart)
Januárban 515 millió euróval 34,397 milliárd euróra nőttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékai annak ellenére, hogy a kormány február 12-ről előrehozva a múlt hónap 25-én törlesztetett 607 millió eurónyit a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelből.
febr. 7
11:03
Kínai bejelentés és az EKB fagyasztják a piacokat (Privátbankár)
Szinte mozdulatlanná dermedtek a tőzsdék, a nyersanyag, és devizapiacok az európai nyitásban. Mindenki azt várja, mit mond az EKB elnöke az euró erősödéséről. Közben emésztik az éjjeli kínai bejelentést.
febr. 7
11:05
230 ezer céget bírságolhatnak meg - vagy nem (Privátbankár)
Mozgalmas időszak áll a cégek és az ügyvédek mögött, hiszen február elsején lejárt a kötelező adatbejelentésre előírt határidő. Mindazonáltal most sem dőlhetünk hátra, hiszen továbbra is bizonytalan, hogy milyen eljárás vár azon cégekre, amelyek még nem tettek eleget kötelezettségüknek.
febr. 7
11:09
Rogán: Júliusban lesz újabb rezsicsökkentés (Infostart)
Július 1-jétől meg kell valósulnia a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz- és a kéményseprési díjak csökkentésének - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón csütörtökön. Jelezte: a csökkentés mértékét az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, de a cél az…
febr. 7
11:09
Titkos meccs a fehéroroszok ellen (Metropol)
A síri csend nem szokványos díszlet egy futballmérkőzéshez.
febr. 7
11:09
Rogán: júliusban lesz újabb rezsicsökkentés (Alternatív Energia)
Július 1-jétől meg kell valósulnia a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz- és a kéményseprési díjak csökkentésének - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón csütörtökön.
febr. 7
11:09
Meghalt Stuart Freeborn (hirado.hu)
A Star Wars-filmek és a 2001 - Űrodüsszeia legendás maszkmesterét 98 éves korában érte a halál.
febr. 7
11:09
Bővül az MFB-s hitelek köre a takarékszövetkezeteknél (Portfolio)
Huszonkét takarékszövetkezettel kötött megállapodást csütörtökön a Magyar Fejlesztési Bank arról, hogy 445 fiókból álló hitelintézeti hálózatban elérhetővé teszi az MFB kivállalkozói hiteleinek...
febr. 7
11:09
Itt a mentőöv a szabadság kiszámításához, az NGM is válaszolt (Pénzcentrum)
Megerősítette a Nemzetgazdasági Minisztérium a Pénzcentrum.hu kérdésére elküldött válaszában, hogy a korábbi írásunkban közöltek szerint kell kiszámolni a havi béresek esetén a szabadságon, betegszabadságon töltött napokra jutó távolléti díjat. A lapunknak nyilatkozó adószakértő azonban továbbra is fenntartja a véleményét, hogy a Munka törvénykönyve egyszerűbb megoldást is kínál a munkáltatók…
febr. 7
11:09
Rogán: július 1-től jön az újabb rezsicsökkentés (ATV)
Július 1-től meg kell valósulnia a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz- és a kéményseprési díjak csökkentésének - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón csütörtökön. Azt is bejelentette, hogy lesz útdíj.
febr. 7
11:09
11 személyes Rodius-szal erősít a SsangYong (Auto Pult)
Ahogy a feltörekvő márkák, a SsangYong is igyekszik minél szebb formában kínálni minél jobb műszaki tartalmat. Legutóbb Párizsban, majd egy alapos menetpróba alkalmával a Korando segítségével ismerkedhettünk a márkával, a hamarosan esedékes genfi túránkon pedig a teljesen megújult külsővel és új motorral érkező SsangYong buszlimuzinnal kerülhetünk közelebbi kapcsolatba.
febr. 7
11:11
Egyre több időt töltenek az orosz turisták Magyarországon (hirado.hu)
Az orosz turisták tavaly 2011-ez képest 30 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken.
febr. 7
11:11
Kitörés előtt a MOL - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Mai videó technikai elemzésünkben beszállási pontokat azonosítunk a MOL grafikonján, ahol izgalmas technikai formáció alakult ki. Maria Draghi ma délutáni sajtótájékoztatója jelentős mozgásokat...
febr. 7
11:11
Kaltenbach: új fővárosi frakció megalapítását kezdeményeznénk (ATV)
Az LMP kettészakadása után a fővárosban egyszerű a helyzet, itt egyértelműen többségben vannak azok, akik a Párbeszéd Magyarországért Pártot támogatják, a 44 tag közül 32-en – ezt Kaltenbach Jenő mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 7
11:12
Kutyavásár: keresik a tökéletes rendőrkutyát (BorsOnline)
Az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében több szolgálati kutyára van szüksége a rendőrségnek. Ezért háromnapos kutyavásárt szerveztek.
febr. 7
11:12
9 évesen szült a kislány (Blikk)
Nyolc évesen esett teherbe egy kislány Mexikóban, egészséges gyermeket szült.
febr. 7
11:13
Rogán: Júliusban lesz újabb rezsicsökkentés (hirado.hu)
Július 1-jétől meg kell valósulnia a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz- és a kéményseprési díjak csökkentésének - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón.
febr. 7
11:13
Zuhanórepülésben a cégértékesítési piac - Mi állítja meg? (Portfolio)
A nagy tranzakciók elmaradása komoly esést okozott a magyar cégértékesítési piacon, 2012-ben a tranzakciók értéke 80 százalékkal zuhant, igaz a 2011-es bázist nagyban befolyásolta az állami MOL...
febr. 7
11:15
Panganak az európai piacok (Portfolio)
Az amerikai és ázsiai vezető indexek gyengélkedése nem sok jót jósolt az európai piacok teljesítményének tekintetében. Európában ugyan nem tűnik rossznak a hangulat, azonban jelentős elmozdulásokat...
febr. 7
11:17
Új marketing és értékesítési vezető a TVK-nál (Portfolio)
A TVK Nyrt. arról tájékoztatta részvényeseit, valamint a tőkepiac más szereplőit, hogy 2013. február 1-jétől a TVK Nyrt. polimer marketing és értékesítési vezetői pozícióját Szántó Zoltán tölti be. ...
febr. 7
11:19
Sorozatos veszteségek a Sony-nál (Portfolio)
Veszteségről számolt be a Sony a negyedik negyedévre, amivel meglepetést okozott a társaság, hiszen az elemőzi konszenzus alapján a befektetők nyereséges negyedévre számítottak. Ez már a nyolcadik...
febr. 7
11:21
Ez már Matolcsy szerint is recesszió (Privátbankár)
Durván visszaesett tavaly a magyar gazdaság, a nemzetgazdasági miniszter szerint így is jöhet idén a növekedési fordulat. Ehhez négy tényező megfordulása kell és hogy tanuljunk a korábbi hibákból.
febr. 7
11:21
A magyar a világ egyik legkilátástalanabb nemzete (HR Portál)
A Nielsen statisztikája alapján évről-évre csökken a magyarok jövőbe vetett bizalma, a lejtő alja pedig még messzebb lehet. Az rajzolódik ki a globális indexekből, hogy a magyar a világ egyik legkilátástalanabb nemzete - írja az Origo.hu mai cikke.

Keresés