2011. május 27. péntek

máj. 27
12:32
U16-os válogatott: Pisont István csapata ismét döntetlent játszott (She)
Döntetlennel zárt a magyar U16-os labdarúgó-válogatott a római Ciociara-tornán, Pisont István együttese az ír Shamrock Rovers ellen játszott 1–1-et – adta hírül az mlsz.hu.
máj. 27
12:34
FIFA: Sepp Blatter elnök ellen is etikai vizsgálatot indítottak (She)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pénteken bejelentette, hogy Joseph Blatter elnök ellen is vizsgálatot indít a legfrissebb vesztegetési ügyben.
máj. 27
12:36
Liverpool: Dalglish szerint a klub története nagy vonzerőt jelent (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere, Kenny Dalglish szerint attól függetlenül, hogy csapata a hatodik helyen végzett a 2010–2011-es idényben és így nem szerepelhet a nemzetközi porondon, a klub története kellő vonzerőt jelent a játékosok számára, így nem lesz gondjuk a nyári átigazolási időszakban.
máj. 27
12:48
DVSC: Szívesen kipróbálnám magam nívósabb bajnokságban - Szakály Péter (She)
A DVSC-TEVA középpályása, Szakály Péter a klub hivatalos honlapjának elmondta, csalódott a Loki eredménye miatt, és szívesen kipróbálná magát egy nívósabb bajnokságban, de másik magyar csapathoz nem igazolna.
máj. 27
12:48
A gátfutó Jenny Kallur visszavonul (Agroinform)
Az utóbbi négy évben rendre sérüléssel küzdött, így befejezi sportolói pályafutását a svédek kitűnő gátfutója, Jenny Kallur.
máj. 27
12:50
Kozák szerint nem is jó döntő az, amelyik nem fáj (Agroinform)
Csipes Ferenc tanítványa az első válogatón három arany- és egy ezüstérmet nyert, de a második kvalifikációs versenyen szerinte is más eredmények születhetnek.
máj. 27
13:06
Howard Webb egy kicsit izgul Kassai Viktorért (Infostart)
A tavaly nyári világbajnoki döntőt vezető Howard Webb szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetői jó döntést hoztak azzal, hogy Kassai Viktort jelölték ki a szombati Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjének.
máj. 27
13:06
Bp. Honvéd: a kispestiek megszerezték a Győri ETO kapusát (She)
A Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy három évre szóló szerződést kötött a Győri ETO kapusával, Sánta Andrással.
máj. 27
13:06
Bikov belebukott az oroszok vb-kudarcába (Agroinform)
Az oroszok világbajnoki negyedik helyezése után nem hosszabbították meg Vjacseszlav Bikov szövetségi kapitány lejáró szerződését.
máj. 27
13:24
Öttusa: három magyar továbbjutó, egy kieső a kínai világkupán (She)
A négy magyar induló közül három (Kasza Róbert, Tibolya Péter és Demeter Bence) bejutott a férfiak vasárnapi döntőjébe az öttusázók kínai Világkupa-versenyén, Németh Róbert kiesett.
máj. 27
13:24
A németek nem örülnek Nowitzki döntőbe jutásának (Agroinform)
Döntőbe jutott az NBA-ben Dirk Nowitzki és csapata a Dallas Mavericks – a hírnek talán a német szövetségben örülnek a legkevésbé.
máj. 27
13:26
Cozma-ügy: Sztojka káromkodva ordítozott a veszprémi tárgyaláson (She)
Botrányt okozott a Cozma-ügy tárgyalásának pénteki napján a harmadrendű vádlott Sztojka Iván, akinek kirohanása miatt félórás szünetet kellett elrendelni. Veszprémben, a megyei bíróságon Németh Balázs bíró közölte, hogy a vádlottak hozzátartozói a rendzavarás miatt nem lehetnek jelen a pénteki tárgyalás további részén. A tárgyalóterembe Sztojka Ivánt sem vezették vissza.
máj. 27
13:28
Zenit: Huszti Szabolcs sérülés miatt lemarad a vasárnapi rangadóról (She)
Izomsérülése miatt Huszti Szabolcs nem léphet pályára csapatában, a szentpétervári Zenitben a Szpartak Moszkva elleni vasárnapi rangadón az orosz labdarúgó-bajnokságban.
máj. 27
13:42
Felkészülés: Uruguay 83 év után először győzné le a Nationalelfet (She)
Vasárnap jótékonysági mérkőzést vív Uruguay és Németország labdarúgó válogatottja. A két gárda legutóbb a 2010-es dél-afrikai vb bronzmeccsén csapott össze, és akkor a Nationalelf 3–2-re diadalmaskodott.
máj. 27
13:42
Lamine Diack az egyedüli jelölt az IAAF trónra (Agroinform)
Ellenjelölt nélkül szavazhatják meg újabb négy évre a Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezetői posztjára a szenegáli Lamine Diack-ot.
máj. 27
13:44
Eredivisie: hosszabbított az Ajaxszal az MU által „kinézett” védő (She)
Az Ajax hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította Vurnon Anita eredetileg 2012-ben lejáró szerződését. A 22 éves szélsőhátvéd 2014-ig kötelezte el magát az amszterdami labdarúgóklubhoz.
máj. 27
13:44
Fokozott rendőri készenlét Mezőkövesd-DVTK rangadó előtt (Agroinform)
A rendőrség megerősített létszámmal biztosítja Mezőkövesden szombaton a Diósgyőr labdarúgócsapatának vendégszereplését, ezen a mérkőzésen eldőlhet, hogy a DVTK feljut-e az NB-I-be.
máj. 27
13:46
Marseille: Heinze megtört szívvel távozik a francia ezüstérmestől (She)
Gabriel Heinze két év után távozik a francia labdarúgó-bajnokság 2010–2011-es idényében (a hátralévő forduló eredményeitől függetlenül) ezüstérmes Olympique Marseille-től – hangzott el a játékos pénteki marseille-i sajtótájékoztatóján.
máj. 27
13:46
A tavalyi döntősök közül Schiavone továbbment, Stosur búcsúzott (Agroinform)
A címvédő olasz Francesca Schiavone továbbjutott a nyolcaddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a kínai Peng Su-aj (Peng Shuai) betegség miatt feladta a pénteki mérkőzést.
máj. 27
13:48
Atlético Madrid: a Zaragoza kapitánya érkezik - lapértesülés (She)
Lapértesülések szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) szereplő Atlético Madrid szerződteti a Zaragoza középpályását, Gabriel Fernández Arenast.
máj. 27
13:48
Búcsúzott a tavalyi döntős Samantha Stosur (Agroinform)
Már a harmadik fordulóban kiesett a tavalyi női torna döntőse, Samantha Stosur, akit az argentin Gisela Dulko győzött le három játszmában.
máj. 27
14:00
A Real Madrid korábbi elnöke Hitlerhez hasonlította Mourinhót (Infostart)
Ramon Calderon Jorge Valdano védelmére kelt. A katalán ONA FM rádióállomásnak adott interjújában a Real Madrid korábbi elnöke hevesen kritizálta utódát, Florentino Pérezt, s Adolf Hitlerhez hasonlította José Mourinhót.
máj. 27
14:00
Férfi vízilabda: a Vasast elhagyó Kovács Róbert a Honvédnál folytatja (She)
A 2010–2011-es vízilabda-bajnokságban ezüstérmet szerző Teva-Vasas-Uniqával a napokban közös megegyezéssel szerződést bontó Kovács Róbert a Groupama-Honvédnál folytatja a pályafutását – adta hírül a klub honlapja.
máj. 27
14:02
Dél-Korea: megkezdődtek a letartóztatások a helyi bundabotrányban (She)
Két labdarúgót letartóztattak Dél-Koreában, mert erős a gyanú, hogy 110 ezer dollárnak megfelelő összeget fogadtak el azért, hogy vereségre játsszanak az élvonalbeli mérkőzésükön. A klubtulajdonosok közben azt kérték a legnagyobb fogadóirodától, hogy vegye le a tétlapjáról a bajnoki meccseket.
máj. 27
14:18
Vujovics távozik, helyette Rajczi érkezhet Kecskemétre (Agroinform)
A KTE-Ereco az Európa Ligára szeretné megerősíteni a keretét, ezért Rózsa Pál tulajdonos rengeteg tárgyalást bonyolít le a napokban.
máj. 27
14:36
Cruyff szerint Guardiola távozhat Barcelonából (Infostart)
A Manchester United elleni Bajnokok Ligája-finálé után Josep Guardiola távozhat a Barcelona kispadjáról Johan Cruyff, a katalánok korábbi vezetőedzője szerint.
máj. 27
14:36
Bajnokok Ligája: Johan Cruyff szerint Guardiola távozhat (She)
A Manchester United elleni Bajnokok Ligája-finálé után Josep Guardiola távozhat a Barcelona kispadjáról Johan Cruyff, a katalánok korábbi vezetőedzője szerint.
máj. 27
14:36
Ronaldo 53 gólja a Nike-t is megihlette - videó (Agroinform)
A Nike által készített kisfilmben a szezonban 53 gólig jutó portugál teljesítménye előtt tiszteleg a cipőgyártó cég.
máj. 27
14:38
Roland Garros: Federer tovább menetel, Stosur elbukott (She)
A francia nemzetközi teniszbajnokság harmadik fordulójában a korábbi világelső Roger Federer három szettben legyőzte Janko Tipszarevicset, s  ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A nőknél a címvédő Francesca Schiavone kínai ellenfele, Peng Su-aj feladta a mérkőzést, így az olasz teniszező lépett tovább. Meglepetésre a tavalyi döntős Samantha Stosur kikapott az argentin Gisela Dulkótól.
máj. 27
14:40
Real Madrid: a korábbi elnök Hitlerhez hasonlította José Mourinhót (She)
Ramón Calderón, a Real Madrid korábbi elnöke keményen kritizálta José Mourinhót és a blancók mostani vezetőségét.
máj. 27
14:54
Cruyff szerint Guardiola távozhat (Metropol)
A Manchester United elleni Bajnokok Ligája-finálé után Josep Guardiola távozhat a Barcelona kispadjáról Johan Cruyff, a katalánok korábbi vezetőedzője szerint.
máj. 27
14:54
Nem lepne meg, ha Guardiola távozna - Cruyff (Agroinform)
A Manchester United elleni Bajnokok Ligája-finálé után Josep Guardiola távozhat a Barcelona kispadjáról Johan Cruyff, a katalánok korábbi vezetőedzője szerint.
máj. 27
15:12
Ligue 1: évi 32 millió eurót fizetnek a katariak a francia fociért (She)
2012-től hat éven át a katari központú al-Dzsazíra televízió rendelkezik a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) nemzetközi közvetítési jogaival.
máj. 27
15:12
Tévez kikosarazta a Juventust, a Real Madridra vár (Agroinform)
A Manchester City argentin támadója mindenáron Spanyolországban szeretne futballozni, ezért elutasította a torinóiak ajánlatát.
máj. 27
15:14
Borisz Gelfand lesz Anand új kihívója (Agroinform)
Új kihívó vár az indiai sakk világbajnok Viswanathan Anandra – jövő tavasszal a 42 éves Borisz Gelfand lesz az ellenfele a címmérkőzésen.
máj. 27
15:30
Barca-legendák BL-sikerei videón (Agroinform)
Az FC Barcelona csapatának három korábbi BL-sikere előtt tiszteleg a Barca TV zenés klipje.
máj. 27
15:32
Talmácsi Gábor Moto2-es motort tesztelt Brnóban (Agroinform)
Andrea Iannone kétnapos tesztet tartott, ahová Talmát meghívta tanácsadónak, majd felültették az olasz versenyző motorjára is.
máj. 27
15:34
Federer ismét könnyedén jutott tovább (Agroinform)
Harmadik mérkőzését is simán, három szettben nyerte meg Roger Federer, aki már negyeddöntős a francia nyílt teniszbajnokságon.
máj. 27
15:36
Szakály Péter szívesen követné Czvitkovicsot külföldre (Agroinform)
"A magyar futball, hogy sem pénzkereseti, sem karrierépítési szempontból nem a legideálisabb hely" - mondta a DVSC középpályása.
máj. 27
15:48
Serie A: adósságtengerben úsznak az olasz profi klubok (She)
Egy, az Olasz Labdarúgó-szövetség megbízásából készült tanulmány rámutatott arra, hogy a Serie A klubjai 2.3 milliárd eurós adósságot halmoztak fel az elmúlt esztendőben. A tanulmány szerint a 132 profi olasz klub közül mindössze 15 produkált pozitív pénzügyi mérleget az elmúlt évben, a Juventus például 43.4 millió eurós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
máj. 27
15:48
5 milliárdért focizik a Barca (Blikk)
London - A Barcelona és a Manchester United egyaránt negyedszer nyerheti meg a Bajnokok Ligáját (a korábbi BEK-et), de a dicsőségen kívül elképesztő pénzösszegért is küzdenek a mai fináléban a csapatok a Wembley stadionban.
máj. 27
15:48
Schumacher és Vettel is Barcelona sikert vár a Wembleyben (Agroinform)
A két német világbajnok, Schumacher és Vettel is Barcelona sikert vár, Button és Webber szerint ugyanakkor a Manchester United nyeri a szombati BL-döntőt.
máj. 27
15:50
Bundesliga 2.: Király Gábor vetélytársa távozott, mostantól ellenfél (She)
Philipp Tschauner, a német labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő 1860 München kapusa az élvonalból kieső St. Paulihoz igazolt.
máj. 27
15:50
Nagy Ivett Dunaújvárosból, Azari Fruzsina Fehérvárról érkezik a Veszprémhez (Agroinform)
A balszélső Nagy Ivett Dunaújvárosból, a jobbszélső Azari Fruzsina pedig Fehérvárról érkezik a Veszprém Barabás KC-hoz.
máj. 27
16:06
Real Madrid: Fábio Coentrao csak a királyiakért hagyná ott a Benficát (She)
A Benfica 23 éves portugál válogatott hátvédje, Fábio Coentrao csak a Real Madrid labdarúgócsapatának kedvéért hagyná el jelenlegi egyesületét, ahol különben nagyon jól érzi magát.
máj. 27
16:08
Middlesbrough: magas fizetése miatt távozhat Tarmo Kink (She)
Koncepcióváltásnak eshet áldozatául az angol másodosztályú Middlesbrough észt labdarúgója, Tarmo Kink, aki egy éve a Győri ETO-tól szerződött a szigetországba.
máj. 27
16:24
Tenisz: Hantuchová búcsúztatta a világelső Wozniackit (She)
Egy hetet sem élt meg a világelső Caroline Wozniacki a Roland Garros női egyesének versenyében, miután a torna harmadik fordulójában a szlovák Daniela Hantuchová nagy meglepetésre, két sima szettben 6:1, 6:3-ra legyőzte dán ellenfelét.
máj. 27
16:24
Lattenstein távozik, Guzmicsot a Győr, Csontost a Sopron vinné (Agroinform)
Zajlik az élet a Rohonci úton, több játékos jövője is kétséges a Haladásnál, sőt Lattenstein Norbert már távozott is a csapattól.
máj. 27
16:42
Videó: Détári Lajos szerint ez lesz a Barcelona nyerő taktikája (She)
Újabb bejegyzéssel jelentkezett blogjában Détári Lajos, aki természetesen elsősorban a futball kérdéseiről mondja el a véleményét, de olykor más sportágról is szót ejt. Az egykori világválogatott játékos ezúttal a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjéről fejti ki a gondolatait.
máj. 27
16:44
Barcelona: brutális tömegoszlatás a katalán nagyváros főterén - videó (She)
Több mint negyvenen sérültek meg Barcelona belvárosának főterén, a Plaza de Catalunyán azt követően, hogy a rendőrök feloszlatták az ott két hete politikai okokból táborozó tüntetőket.

Keresés