Ugyan már majdnem vége a labdarúgóidénynek, még vasárnapra is maradtak érdekesnek ígérkező összecsapások: Olaszországban az Internazionale és a Palermo Rómában vív meg egymással a kupaserlegért, míg a francia bajnokság utolsó fordulójában eldől, hogy a Lyon vagy a PSG indulhat-e a már bajnok Lille és Marseille mellett a Bajnokok Ligájában. Sinsheimben rendezik a nap érdeklődésre leginkább…
Egyértelműen pozitívan értékelte, elismerő szavakkal kommentálta a nemzetközi sportsajtó Kassai Viktor játékvezetői tevékenységét a szombat esti FC Barcelona-Manchester United (3-1) labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt követően.
Egyértelműen pozitívan értékelte a nemzetközi sportsajtó Kassai Viktor játékvezetői tevékenységét az FC Barcelona-Manchester United (3-1) BL-döntőt követően.
Egyértelműen pozitívan értékelte, elismerő szavakkal kommentálta a nemzetközi sportsajtó Kassai Viktor játékvezetői tevékenységét a szombat esti Barcelona–Manchester United (3–1) labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt követően.
Még egy évig biztosan marad a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona csapatánál Pep Guardiola. A vezetőedző elmondta, arra a legbüszkébb, ahogy megnyerték a Manchester United elleni finálét.
Kénytelen volt hazatérni az MTK-hoz Zsidai László, az idényt a holland másodosztályú Volendamnál töltő középpályás. A labdarúgó keserűen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.
Nemcsak a tánc, az éneklés, az önfeledt ünneplés jellemezte Barcelonában a szombatról vasárnapra virradó éjszakát, a Barca Bajnokok Ligája-győzelmét követő órákat, amikor is a katalán főváros központjában mintegy 35 ezren vonultak az utcára a futballcsapatot éltetni.
Kénytelen volt hazatérni az MTK-hoz Zsidai László, az idényt a holland másodosztályú Volendamnál töltő középpályás. A labdarúgó keserűen nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.
Egyértelműen pozitívan értékelte, elismerő szavakkal kommentálta a nemzetközi sportsajtó Kassai Viktor játékvezetői tevékenységét a szombat esti FC Barcelona-Manchester United (3-1) labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt követően.
Hamarosan kezdetét veszi a Formula–1-es Monacói Nagydíj, amelyet élő, szöveges tudósításunkkal és folyamatosan frissülő cikkünk segítségével követhet nyomon!
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján tette közzé, hogy megegyezett Oross Mártonnal, aki két évvel meghosszabbítja a szerződését a szombathelyi klubbal.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján tette közzé, hogy megegyezett Oross Mártonnal, aki két évvel meghosszabbítja szerződését a szombathelyi klubbal.
Kiegyensúlyozott versenyzéssel Demeter Bence a harmadik helyen végzett vasárnap az öttusázók kínai világkupa-fordulóján, Csengtuban. Kasza Róbert 16., Tibolya Péter 22. lett. Győzött a dél-koreai Li Csun Huan, az ezüstérem pedig a tavaly világbajnok orosz Szergej Karjakinnak jutott.
Három játszmában vereséget szenvedett Anasztaszija Pavljucsenkovától, így már a nyolcaddöntőben búcsúzott a harmadik helyen kiemelt Vera Zvonarjova a Francia nemzetközi teniszbajnokságon.
Történelmet írt a Krivokapics Milorad vezette Cimos Koper: a Szlovén Kupa után diadalmaskodott a Challenge-kupában, majd mindezt tetőzte a hazai bajnokság megnyerésével.
Kiegyensúlyozott versenyzéssel Demeter Bence a harmadik helyen végzett vasárnap az öttusázók kínai Világkupa-fordulóján, Csengtuban (Chengdu). Kasza Róbert 16., Tibolya Péter 22. lett.
Szombaton a Barcelona nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét Londonban, a katalán főváros utcáin azonban botrányos jelenetek zajlottak az ünneplés során, a szurkolók összecsaptak a rendőrökkel Spanyolországban.
Miután Bartalis István szerződést hosszabbított a svéd másodosztályú Troja/Ljungbyval, Vas Jánost is szerződtette a klub. A két válogatott játékos nemcsak a nemzeti együttesben, hanem a klubcsapatban is egy sorban szerepel majd.
Egyértelműen pozitívan értékelte, elismerő szavakkal kommentálta a nemzetközi sportsajtó Kassai Viktor játékvezetői tevékenységét a szombat esti Barcelona-Manchester United labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt követően.
Miután Bartalis István szerződést hosszabbított a svéd másodosztályú Troja/Ljungbyval, Vas Jánost is szerződtette a klub. A két válogatott játékos nemcsak a nemzeti együttesben, hanem a klubcsapatban is egy sorban szerepel majd.
Az első mérkőzésen 5–1-es előnyt szerző Den Haag csapata harcolta ki az Európa-liga-indulást a holland labdarúgó-bajnokság rájátszásában, de a vártnál alighanem sokkal kalandosabb körülmények között. A Groningen ugyanis Tim Matavz 89. percben szerzett góljával 5–1-re alakította az állást a második találkozón is, azaz ledolgozta hátrányát, sőt emberelőnybe is került, ám végül a tizenegyesek…
A kormányos nélküli kettesek között szereplő Simon Béla, Juhász Adrián duó negyedik lett a szám vasárnapi hatos döntőjében az evezősök idei első Világkupa-viadalán, Münchenben.
Fabio Fognini ötszettes mérkőzésen – több mint négy óra alatt– 4:6, 6:4, 3:6, 6:3, 11:9-re győzött a spanyol Albert Montanés ellen a francia nemzetközi teniszbajnokság nyolcaddöntőjében, ezzel pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el Grand Slam-tornán.
A Manchester United jól kezdte a Barcelona elleni BL-döntőt, de csak addig tudta tartani a lépést, ameddig nem kényszerült állandóan a labda utáni futkározásra. Az angol lapok véleménye egybe esik az InfoRádió által alkotottal: a találkozó egészét tekintve nem volt esélye a Man Unitednak a győzelemre. A katalánok minden csapatrészükben jobbnak bizonyultak, ezért (is) nyertek 3-1-re. Az angolok…
A korábbi világelső és 2009-es bajnok Roger Federer sima három játszmában győzött honfitársa, Stanislas Wawrinka ellen a Francia nemzetközi teniszbajnokságon.
Hétfőig kórházban marad Sergio Perez, a Sauber mexikói pilótája, aki súlyos balesetet szenvedett a szombati időmérőn a 62. Forma-1-es autós gyorsasági vb hatodik futamán, a Monacói Nagydíjon.
Negyedik mérkőzésén is játszmaveszteség nélkül jutott túl a svájci Roger Federer, aki párosban olimpiai bajnok társát, Stanislas Wawrinkát győzte le ezúttal.
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Zenit hazai pályán 3–0-ra nyert a Szpartak Moszkva ellen. A szentpéterváriaknál Huszti Szabolcsot nem nevezték a keretbe.
Hétfőig kórházban marad Sergio Pérez, a Sauber mexikói pilótája, aki súlyos balesetet szenvedett a szombati időmérőn a vb hatodik futamán, a Monacói Nagydíjon.
Walter Di Salvo, a Real Madrid erőnléti edzője a Marcának adott interjújában Cristiano Ronaldóról beszélt, és elmondta, véleménye szerint a portugál aranylabdás 38 esztendősen is a legmagasabb szinten futballozhat.
A Red Bull német pilótája, Sebastian Vettel nyerte a Formula-1-es világbajnokság Monacói Nagydíját. A második helyen Fernando Alonso (Ferrari), a harmadikon Jenson Button (McLaren) végzett. A 24 esztendős német versenyző idei ötödik, pályafutása 15. futamgyőzelmét szerezte meg. A viadal során kétszer is beküldték a biztonsági autót, a 72. kört követően pedig egy baleset miatt leállították a…
A Groningen labdarúgócsapata 5–1-re legyőzte az ADO Den Haagot a holland bajnokság rájátszásának második mérkőzésén (az első találkozón ugyanilyen különbséggel nyertek a hágaiak), a tizenegyespárbajban azonban alulmaradt. A meccset a helyszínen nézte és izgulta végig a Bayern München középpályása, Arjen Robben, akinek első csapata a Groningen volt. A zöld-fehérek színeiben 2000 és 2002 között…
A szentpétervári klub a Premjer-liga 11. körében 3-0-ra legyőzte a Szpartak Moszkvát. A magyar középpályást nem neveztea mérkőzésre Luciano Spalletti vezetőedző.
Blazsó Márton új pályacsúccsal nyerte a 10. Specialized Maraton Szilvásvárad hegyikerékpáros-versenyt, a négyfelvonásos Top Maraton-sorozat nyitó állomását.