Sajtóhírek szerint a Ferencváros labdarúgócsapatánál már konkrét jelei is vannak az öltözői feszültségnek, mellyel kapcsolatban már Prukner László szakmai igazgató is nyilatkozott a DVSC elleni vasárnapi döntetlent követően.
Az Európa-bajnok Lukas Konecnyvel közös magdeburgi edzőtáborozásra utazott el Kelemen Balázs, a Felix Promotionnel együttműködő nagyközépsúlyú ökölvívó.
Bár egyes hírek szerint a FIFA már hivatalos levélben is teljesíti kérésüket, a skót, a walesi és az észak-ír labdarúgó szövetség így sem engedi el játékosait az olimpiára.
Sajtóhírek szerint a Ferencváros labdarúgócsapatánál konkrét jelei is vannak az öltözői feszültségnek, amellyel kapcsolatban már Prukner László szakmai igazgató is nyilatkozott a DVSC elleni vasárnapi mérkőzést (1–1) követően. A Bors szerint az egyik edzésen összeverekedett Marek Heinz, Liban Abdi és Rósa Dénes – a klub a Nemzeti Sport Online kérdésére cáfolta a hírt.
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Queens Park Rangers a hétvégén Watfordban aratott 2–0-s győzelmével kivívta a feljutást a Premier League-be (hacsak nem vonnak le pontokat a csapattól). A Buzsáky Ákost is a soraiban tudó londoniak marokkói válogatott csatára, Adel Taarabt az öltözőben olyan elánnal ünnepelte a sikert, hogy beverte a plafon műanyag lemezét.
Megkezdődött a férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzése, amelyen az MKB Veszprém a Pick-Szegedet látja vendégül. Kövesse nyomon a találkozó történéseit folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!
Véglegessé vált, hogy a Győri Audi ETO KC beállója, Mayer Szabina nyártól a Veszprém Barabás KC-nál folytatja pályafutását. Mint arról korábban beszámoltunk, a 24 éves játékos közös megegyezéssel nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését.
Sajtóhírek szerint a Ferencváros labdarúgócsapatánál konkrét jelei is vannak az öltözői feszültségnek, amellyel kapcsolatban már Prukner László szakmai igazgató is nyilatkozott a DVSC elleni vasárnapi mérkőzést (1–1) követően. A Bors szerint az egyik edzésen összeverekedett Marek Heinz, Liban Abdi és Rósa Dénes – a klub a Nemzeti Sport Online kérdésére cáfolta a hírt.
A vasárnap az estorili versenyt megnyerő Juan Martin del Potro bejutott a madridi salakpályás tenisztorna 3,7 millió euró összdíjazású férfi versenyének második fordulójába.
Két magyar játékosa vezérletével a Liverpool U18-as csapata 4–0-s győzelmet aratott a Premier Academy League C-csoportjában. Adorján Krisztián három, míg Hajdú Ádám egy gólpasszal segítette csapatát.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idény végén visszavonuló Edwin van der Sar jó döntést hozott azzal, hogy abbahagyja profi pályafutását.
A Szlovákiában zajló jégkorong-világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában az eddig remeklő Németország az A-csoportban csak büntetőpárbajban tudott győzni Szlovénia ellen – a párharc a nyolcadik páros után dőlt el –, míg a B-csoportban Kanada a hosszabbítás utolsó percében kerekedett Svájc fölé.
A hazai 5-1-es sikere után a visszavágón gól nélküli döntetlent játszott Zalaegerszegen a Kecskemét együttese, ezzel elsőként bejutott a labdarúgó Magyar Kupa május 17-i döntőjébe.
A Kecskemét labdarúgócsapata a hazai 5–1-es győzelem után idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeggel, így története során először jutott be a Magyar Kupa fináléjába. A döntőben a Videoton–Kaposvár párharc (első meccs: 1–0) győztesével találkozik.
Mozgalmas estéje volt Gutinak, a Besiktas spanyol labdarúgójának. A korábban a Real Madridban is szereplő középpályás éppen egy török klubba tartott, amikor riporterek és fotósok hada rohamozta meg. Guti nem akart válaszolni a kérdésekre, majd némi segítséggel – és lökdösve – eltávolította az újságírókat.
A Videoton labdarúgócsapatának középpályása, Szakály Dénes az áprilisban elszenvedett részleges bokaszalag-szakadása után holnap a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, a Kaposvár ellen újra pályára léphet az első csapatban.
A hazai 5-1-es sikere után a keddi visszavágón gól nélküli döntetlent játszott Zalaegerszegen a Kecskemét együttese, s ezzel elsőként bejutott a labdarúgó Magyar Kupa május 17-i döntőjébe.
A korábban az oroszokat és a házigazda szlovákokat is legyőző német válogatott büntetőkkel nyert kedden a szlovének ellen a jégkorong-világbajnokságon, így nyolc ponttal végez az A csoport élén.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma két játékosa, Daniele De Rossi és Simone Perrotta is három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután a Bari ellen idegenben 3–2-re megnyert bajnokin mindkét futballista piros lapot kapott. De Rossit könyöklésért, míg Perrottát szándékos ütésért állította ki a játékvezető.
Az MKB Veszprém hazai pályán 33–26-ra nyert a Pick-Szeged ellen a férfi kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén, így 1–0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
A KTE-Ereco idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeggel, ezzel a Kecskemét 5–1-es összesítéssel a döntőbe jutott. A találkozót követően a KTE vezetőedzője, Tomiszlav Szivics már a nemzetközi kupaszereplésről beszélt.
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága kedden ülésezett, a hétvégi NB I-es fordulóból kiállított győri Nikola Trajkovicsot és a pápai Quintero Jimenezt is egy-egy mérkőzésről tiltották el.
Elmaradt a nagy csata, a címvédő MKB Veszprém könnyedén győzte le 33-26-ra a vendég Pick Szegedet a Budapest Bank férfi kézilabdaliga döntőjének első, keddi mérkőzésén.
Pep Guardiola és José Mourinho vezetőedző kijelölte kezdőcsapatát a 20.45-kor kezdődő Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójára. A Barcelonában Éric Abidal először ülhet le a kispadra azután, hogy hat héttel ezelőtt májdaganat miatt megműtötték. A sérülésből felépülő Andrés Iniesta ellenben már a kezdőcsapatban kap szerepet, a másik oldalon Kaká kezd Mesut Özil helyén, míg az előretolt csatár…
A Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a Barcelonában helyet kap a sérüléséből visszatért Iniesta, míg a Real Kakával és Higuaínnal fog támadni.
Félelmetes jelenet játszódott le a szlovákiai A-csoportos jégkorong-világbajnokságon. A Kanada–Svájc (4–3 – h. u.) mérkőzés első harmadában a tengerentúliak játékosa, Dion Phaneuf kíméletlenül letarolta Simon Mosert, aki akkor még fel tudott állni. A második 20 perc felénél azonban a svájci hokis hirtelen összeesett a kispadon, ám hihetetlen módon a harmadik harmadban jégre lépett. Egyes források…
Az Észak- és Közép-Amerikát, illetve a Karibi térséget tömörítő labdarúgó szövetség (CONCACAF) keddi kongresszusán nem döntött arról, hogy Joseph Blattert vagy Mohamed Bin Hammamot támogassa a nemzetközi szövetség (FIFA) júniusi elnökválasztásán.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC 20 esztendős futballistája, Dvorschák Gábor csapata hivatalos honlapjának nyilatkozott élete negyedik élvonalbeli meccse kapcsán.
Elkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágója, a Barcelona–Real Madrid találkozó a Camp Nouban. A találkozót ön is figyelemmel követheti élő, szöveges tudósításunkon és folyamatosan frissülő, képes cikkünk segítségével is!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan támadója, Alexandre Pato felépült sérüléséből, melyet az április 16-i, Sampdoria elleni bajnokin szedett össze, így az AS Roma elleni szombati rangadón már pályára léphet.
Fantasztikus két pontot szerzett a Chicago Bulls kosarasa, Derrick Rose az Atlanta Hawks ellen az észak-amerikai profi liga (NBA) rájátszásának második körében, a Keleti főcsoport elődöntőjében. Az MVP-címre (legértékesebb játékos) is esélyes Rose a megszerzett labdával megindult, majd három ember is kicselezve remekül fejezte be a ziccert.
A csúcstartó Legia Warszawa 14. alkalommal nyerte meg a labdarúgó Lengyel Kupát, miután a Bydgoszcz-ban rendezett döntőben – az 1–1-es rendes játékidőt és a gól nélküli hosszabbítást követően – tizenegyesekkel legyőzte a Lech Poznant.
A Bajnokok Ligája elődöntő visszavágójának első félidejében a Barcelona több komoly helyzetet is kidolgozott, de a Real Madrid kapusa minden próbálkozást hárított.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor a szövetség hivatalos honlapján számolt be arról, hogy mely játékosokat térképezi fel az elkövetkezendő időszakban. A szakember elmondta, Priskin Tamásra sérülés miatt nem számíthat, ezért a helyettesítésére keres a válogatottban bevethető támadót. Szabics Imre és Németh Krisztián is szóba jöhet, de az Egervári Sándornál…
A múlt heti müncheni salakpályás férfi tenisztornát megnyerő Nyikolaj Davigyenko meglepetésre már az első fordulóban búcsúzott a Madridban zajló tornától, a spanyol Marcel Granollers két szettben verte meg az orosz játékost.
A listavezető Hamburg 31–27-re nyert a harmadik helyen álló Löwen otthonában a német férfi kézilabda-bajnokság 30. fordulójában. A HSV ezzel óriási lépést tett története első bajnoki címe felé, ugyanis négy fordulóval a vége előtt már öt ponttal vezet a Kiel előtt.
Spanyol sajtóinformációk szerint José Mourinho a János Károly Király Hotelben tekinti meg csapata Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóját. Az említett létesítmény egy luxushotel Katalónia székhelyének közepén.
Érdekes esemény történt a Barcelona–Real Madrid labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóján. A második félidő kezdődött volna meg, amikor egy Jimmy Jumphoz hasonló szurkoló berohant a pályára. Több biztonsági őr is a nyomába eredt, de ketten egymásba csúsztak. Végül sikerült elkapniuk a betolakodót.