Halálra gázolt hétfő délelőtt a vonat Zalaegerszegen egy asszonyt, aki a tilos jelzés ellenére lépett a sínek közé - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
Egykori hajóskapitányok szerint szokványos, hogy az óceánjárókról integetnek a szárazföldnek – ez új fénybe helyezheti a Costa Concordia tragédiáját is. Arról, hogy Schettino kapitány mennyire cselekedett meggondolatlanul, két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó elmélet létezik.
A dugódíj és minden egyéb adónem a Tarlós István által javasolt megoldások között szerepelt - jelentette ki Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár hétfőn, az MTI megkeresésére.
Az elmúlt évtized során Európa-szerte erősödésnek indultak a nacionalista, populista pártok és mozgalmak - olvasható a Political Capital Institute összefoglalójában. A magyar szélsőjobboldali párt azonban több vonatkozásban eltér a nyugat-európai modelltől: ultranacionalista, antiliberális, homofób, romaellenes és antiszemita.
Két rendbeli csődbűncselekménnyel és a számviteli fegyelem két rendbeli megsértésének a vétségével vádolja az ügyészség a börtönbüntetését töltő Stadler József vállalkozót, akinek az ügyét szerdán kezdik tárgyalni Kecskeméten.
A Malév tevékenységének finanszírozása január végétől ellehetetlenül a folyamatosan javuló kereskedelmi eredmények ellenére - jelentette be Limburger Lóránt vezérigazgató a légitársaság igazgatóságának hétfőn tartott ülésén.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a honlapján közzétette azt a levelet, amelyet a Lomnici Zoltánt kitakaró riport tudósítója készített.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a honlapján közzétette azt a levelet, amelyet a Lomnici Zoltánt kitakaró riport tudósítója készített.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a honlapján közzétette azt a levelet, amelyet a Lomnici Zoltánt kitakaró riport tudósítója készített. A levél írója kijelenti: feletteseitől azt az utasítást kapta, hogy "ha másként nem megy, húzzál zsákot a Lomnici fejére, mert még vágóképben sem látszódhat a riportban".

Hende Csaba honvédelmi miniszter és Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter a Gripen-szerződés módosításáról szóló megállapodást írtak alá hétfőn Stockholmban.
Jóri András volt adatvédelmi biztos szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) jogellenesen jött létre, ezt pedig a magyar államnak mielőbb orvosolnia kell.
Magyarországnak nagyon meggyőző lépéseket kell tennie, ha vissza akarja szerezni az Európai Unió bizalmát – ezt Balázs Péter volt külügyminiszter mondta hétfőn az ATV Start-ban.
A Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének három népszavazási kezdeményezését utasította el egyhangúlag az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn a párt jogerős bírósági bejegyzésének hiánya miatt.
A Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének három népszavazási kezdeményezését utasította el egyhangúlag az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn a párt jogerős bírósági bejegyzésének hiánya miatt.
Nem találják a reggeli, 3-as metróvonalon füstölést okozó műszaki hibák okát, és azok nyomait sem - mondta Gulyás Attila, a BKV metrószakszervezetének elnöke az MTI-nek.
Bauer Tamás alelnök hitelesítésre beterjesztett kérdései a pénzintézeti betétekre, valamint a Magyar Nemzeti Bank önállóságára, illetve függetlenségére vonatkoztak. A kérdéseket érdemben nem is vizsgálta meg az OVB, miután a párt alelnöke a formai követelményeknek nem tett eleget.
Nem találják a reggeli, 3-as metróvonalon füstölést okozó műszaki hibák okát, és azok nyomait sem - mondta Gulyás Attila, a BKV metrószakszervezetének elnöke az MTI-nek.
Az MSZP szerint a világ jobboldali kormányai, így az Orbán-kabinet is kizárólag a megszorításokban látja a gazdasági válság megoldását, míg a baloldal mindenhol tekintettel van a nehezen élőkre és a társadalmi igazságosság jegyében inkább a tehetős rétegekkel fizetteti meg a krízis okozta károkat.
Hende Csaba honvédelmi miniszter és Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter a Gripen-szerződés módosításáról szóló megállapodást írtak alá hétfőn Stockholmban.
A Jobbik Facebook-követőinek döntő többsége 30 évnél fiatalabb férfi, több mint egyötödüknek van főiskolai, egyetemi végzettsége és többségük euroszkeptikus - derül ki a brit Demos - a Political Capital Institute kutatásából.
Névtelen feljelentésnek nevezi a Fővárosi Önkormányzat azt a jókora, bizonyítékokkal ellátott szakmai anyagot, amelyben a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt-nél történteket dokumentálja. Amint arról lapunkban beszámoltunk, luxuskiadások sorára, különös beszerzésekre és más visszásságokra derült fény a cégnél.
Feltehetőleg jogalkotási hiba miatt, hatáskör hiányában nem tudta kiadni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egyik megüresedett mandátumát az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén, így a nemzetiségi képviselői hely a várható törvénymódosításig betöltetlen marad.
Orvos szakértő vizsgálja, hogy valóban önkezűség okozta-e a veszprémi erdőben szombaton holtan talált két férfi halálát - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Kilencven százalék feletti a hajléktalanszállók kihasználtsága országosan; Budapesten csaknem teljes kihasználtság mellett körülbelül még másfél ezer hajléktalan ember tölti az éjszakáit közterületen - tájékoztatta a Menhely Alapítvány hétfőn az MTI-t.
A magyar fiatalok mindössze három százaléka vállalt már külföldön munkát, de több mint egyharmaduk dolgozna szívesen az országhatáron kívül a magasabb jövedelem és életszínvonal reményében - olvasható az Ipsos Zrt. országos felmérésében.
Mitt Romney elnökjelölt-aspiráns a floridai republikánus előválasztás küszöbén ismét jelentős fölényre tett szert fő riválisával, Newt Gingrich-csel szemben és az ingadozó lojalitású államokban gyakorlatilag döntetlenre áll a hivatalban lévő elnök, Barack Obama ellenében a hétfőn közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint.
Terhelő vallomást tettek egymásra a nyomozás során a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. alkalmazottai, akik ellen tíz napja emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség a vörösiszap-katasztrófa ügyében - értesült az MTI Hírcentrum.
Az auto motor und sport (ams) magazin olvasói szavaztak „2012 Legjobb autói”-ról, melyen elsöprő győzelmet aratott a „Kisautó” kategóriában az Audi A1 míg az Audi A4 megszerezte az összes „Középkategóriás” autó feletti a győzelmet.

Tiltakozó demonstrációt tartottak, majd átadták petíciójukat hétfőn az Andrássy út 83-85. lakói Terézvárosi alpolgármesterének a VI. kerületi Kodály köröndi palota felújítási munkáinak mielőbbi befejezése érdekében.
A várható éjszakai fagyokra tekintettel fokozott figyelmet kért a városlakóktól, a rászorulóknak pedig segítséget ajánlott Kaposvár polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón.
Valószínűleg kedden szabadul a sátoraljaújhelyi börtönből Ambrus Attila. A whiskys néven elhíresült rabló több mint 12 évi fegyházbüntetés után szabadul.
Az irányadó portugál államkötvény hétfőre kialakult rekordhozama arra utal, hogy tarthatatlanná válhat Portugália adóssághelyzete a valutaunión belül - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A szlovákiai egyházakat pillanatnyilag egy 1949-ben elfogadott törvény alapján az államkasszából finanszírozzák. A kulturális minisztérium évente átlagban 37 millió eurót fordít erre a célra.
Szesztilalmat vezettek be egy ausztráliai kisvárosban, miután rájöttek, hogy a településen gyakran előforduló öngyilkosságok hátterében a legtöbb esetben az alkoholizmus játszott szerepet: az intézkedés sikeresnek bizonyult.
Várhatóan hamarosan sportolásra alkalmas lesz a Balaton jege, de a tó jégfelülete nem összefüggő, rianásokkal, hóval, helyenként nyílt vízterülettel tarkított, ezért fontos, hogy korcsolyázók, fakutyázók a part közvetlen közelében tartózkodjanak, ahol az esetleges mentés még eredményes lehet - hívta fel a figyelmet a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Brüsszelben megállapodtak az állandó euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmusról. A külügyminiszter szerint vannak előfeltételei a nemzetközi hiteltárgyalásoknak. Csökken szerdán az üzemanyagok ára.
Martonyi János külügyminiszter szerint a gazdasági válság rendkívüli helyzet, amely rendkívüli megoldásokat kíván, a most hozott szigorú szabályok azonban a válság elmúltával is megmaradnak.