A köztársaság mára halott, nem a dicsőségét ünnepeljük, hanem a halálát gyászoljuk - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a köztársaság napján tartott megemlékező beszédében.
A biztonságos közlekedés és a rendezett utcakép érdekében a február elsejétől, szombattól közterület-használati engedélyhez köti az elektromos rollerek parkoltatását Terézváros - közölte a VI. kerületi önkormányzat.
A kínai tanulók szülei elektronikus naplón keresztül értesítést kaptak arról, hogy azok a családok, akikhez a januári hónapban Kínából rokonok, vendégek, ismerősök érkeztek a lappangási idő alatt, ne küldjék gyermekeiket iskolába.
Két új koronavírus-fertőzött személyt azonosítottak Oroszországban – jelentette ki Tatyjana Golikova, a járvány elleni védekezést irányító törzset irányító orosz miniszterelnök-helyettes újságíróknak pénteken Moszkvában. Ez volt az első eset, hogy a vuhani eredetű kór felbukkant Oroszországban. Az egyik fertőzöttnél a Bajkálontúli területen, a mási
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg, de a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, amelynek laboratóriumi eredménye hamarosan meglesz - közölte az országos tisztifőorvos pénteken.
Két koronavírussal fertőzött beteget azonosítottak pénteken Oroszországban - jelentette be Tatyjana Golikova, a védekezésért felelős orosz miniszterelnök-helyettes újságíróknak Moszkvában. Az egyik fertőzöttnél a Bajkálon...
Az olasz kormány azután léptette életbe a legmagasabb szintű egészségügyi készültséget, hogy két, Rómában tartózkodó kínai turista koronavírussal fertőződött.
Még mindig van lehetőség arra, hogy egy szerencsés a több mint 4 milliárd forintos jackpotot, vagyis az Ötöslottó történetének harmadik legmagasabb főnyereményét vihesse haza a hétvégén. Az Ötöslottón 30 hete nem született telitalálat, így most szombaton már 4,242 milliárd forintért szállhatunk versenybe. A játék 20 éve, egy októberi szombaton tett
A Fidesz-központból azt kérték Dézsi Csaba Andrástól, hogy ne tegyen ki a kampányban a Facebook-oldalára olyan videót, amelyen Lovasi András szerepel – erről Lovasi beszélt a Spirit FM Spirit Show című műsorában Pajor Tamás és Szlazsánszky Ferenc vendégeként. A műsorban szó volt a Lovasit Dézsi melletti kiállásáért balról ért támadásokról is.
Átvette megbízólevelét és letette a polgármesteri esküt a vasárnapi időközi voksoláson győztes Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) a Győri Közgyűlés ülésén, amelyen új alpolgármesterekről is döntöttek.
Orbán Viktor kormányfő szerint az uniónak hozzá kellene járulnia a magyar határvédelemhez. Ön egyetért ezzel? A szavazás végeredményét Lampé Ágnes ismerteti a 17:55-kor kezdődő Nap híre című műsorunkban.
2020. február 15-én 20:00-tól a Luxor, 20:30-tól a Joker, február 16-án 17:30-tól a Kenó, valamint február 17-én 7:00-tól a Puttó játékok részvételi feltételei megváltoznak, amelynek részeként módosul a játékok ára. A...
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg, de a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, amelynek laboratóriumi eredménye hamarosan meglesz - közölte az országos tisztifőorvos pénteken.
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg, de a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, amelynek laboratóriumi eredménye hamarosan meglesz - közölte az országos tisztifőorvos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg, de a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, amelynek laboratóriumi eredménye hamarosan meglesz – közölte az országos tisztifőorvos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Müller Cecília ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy két ember esetében merült fel a gyanú: egyiküknél kizárták a betegs

AC/DC zenéjére gyülekeztek a képviselők Győrben, ahol Dézsi Csaba András polgármester javaslatára a közgyűlés első ülésén Győr 10 ezer eurót ajánlott fel, hogy ezzel támogassa testvérvárosát, Vuhant a koronavírus elleni küzdelemben - írta a gyorplusz.hu mai tudósításában.
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg, de a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, amelynek laboratóriumi eredménye hamarosan meglesz - közölte az országos tisztifőorvos pénteken.
"Gratulálunk, hogy ismét bejelentették a módosított Nemzeti Alaptanterv elkészültét, de a káoszból hagyják ki az iskolákat!" - írja az MTI-hez eljuttatott közleményében a DK.
Január 31-én éjfélkor megtörténik a Brexit, Nagy-Britannia 47 év után kilép az Európai Unióból – de idén ez még semmilyen azonnal érzékelhető változást nem hoz a magyarok számára. Szombat reggeltől még 11 hónapig majdnem minden ugyanúgy folytatódik tovább, mint eddig. A Ripost számba vette, mire számíthatnak a magyarok, illetve milyen teendőik lehe
A kórházak felkészültek a koronavírussal kapcsolatos szakmai protokollok és eljárásrendek végrehajtására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.
Gyanúsított lett a Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelő csütörtöki demonstráción egy újságírót inzultáló férfi - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Gyanúsított lett a Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelő csütörtöki demonstráción egy újságírót inzultáló férfi - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Péntek estétől valamennyi közvetlenül Kínából érkező utast megvizsgálnak a Liszt Ferenc-repülőtéren, mielőtt belépne az országba - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.
Holnaptól már nyilvános lesz a parlamenti képviselők 2019-es vagyonosodása - a vagyonnyilatkozatokat ma este 8-ig kell kitölteni a honatyáknak. A családtagok vagyonnyilatkozata idén sem lesz nyilvánosan megismerhető.
Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg, de a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, amelynek laboratóriumi eredménye hamarosan meglesz - közölte az országos tisztifőorvos pénteken.