2020. március 19. csütörtök

márc. 19
8:15
Fidesz: váltsa vissza a Bkk a diákbérleteket (Blikk)
– A szemeszterre szóló, illetve az éves diákbérletek visszaváltásának lehetőségét kezdeményezte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Fidesz által delegált igazgatósági tagja, Wintermantel Zsolt (48).
márc. 19
8:17
Orbán Viktor volt az első ma reggel (Blikk)
Vajon mi történt az éjszaka? Minden bizonnyal ez is kiderül a következő órákban. Az operatív törzs már korán reggel kezdődő ülésén az elmúlt órák eseményeit tekintik át, illetve a következő lépéseket tervezik. Orbán Viktor is részt vesz az ülésen.
márc. 19
8:18
Mostantól nem lehet sorszámot húzni, csak időpontfoglalással fogadnak a kormányablakok (SzMo)
És egyetlen okmányt sem adnak át személyesen, mindent postán küldenek.
márc. 19
8:19
Itt vannak a részletek: ezeket a gazdasági intézkedéseket hozta a kormány a járvány miatt (Blikk)
Az Orbán Viktor által szerdán bejelentett gazdasági akciótervről szóló kormányrendelet éjfél előtt 4 perccel jelent meg a Magyar Közlönyben, így már részletesebb tájékoztatást kaphatunk az intézkedésekről.
márc. 19
8:27
A BKK átállt a nyári menetrendre (Infostart)
A tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok, mivel a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként ideiglenesen nem látogathatják az iskolákat a tanulók.
márc. 19
8:27
73 koronavírussal fertőzött van Magyarországon (Alternatív Energia)
15-el több, mint egy nappal korábban.
márc. 19
8:30
73-ra nőtt az új koronavírussal fertőzött betegek száma (Igényesférfi.hu)
Közülük 9 iráni, 1 brit, 1 kazah és 62 magyar állampolgár. Hétfőn a második iráni gyógyult is távozott a kórházból.
márc. 19
8:33
Koronavírus: gigászi segélyszállítmánnyal segíti Európát Kína (Blikk)
Brüsszel/Peking – Jelentős segítséget nyújt Kína az Európai Uniónak a koronavírus elleni küzdelemhez, azonnal útnak indítanak számos, a védekezéshez szükséges felszerelést.
márc. 19
8:35
Újra történelmi mélypont közelében a forint árfolyama (Blikk)
Történelmi mélypontjai közvetlen közelében vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 19
8:36
Nem kezdett jól a forint ma reggel (ATV)
Történelmi mélypontjai közvetlen közelében vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 19
8:36
Tartós élelmiszerekkel és ebédkiszállítással segítik az idős rászorulókat a vidéki nagyvárosokban (SzMo)
Több helyen ingyenesen hívható zöldszámon kérhetnek segítséget, tájékoztatást a lakosok.
márc. 19
8:42
Orbán Viktor elsőként érkezett az operatív törzs ülésére, hogy meggyőződjön róla, működik-e a határzár (444.hu)
Az országos tisztifőorvos szerint amúgy a járvány már közösségben terjed, "Magyarországon bárhol jelen lehet a vírus".
márc. 19
8:45
Koronavírus: minden csütörtöki hír egy helyen - percről percre (Infostart)
Már 158 országban van jelen a koronavírus-fertőzés. Itthon 73-ra nőtt a diagnosztizált betegek száma, míg világszerte a 220 ezret közelíti. Minden hír a járványról és hatásairól, itt az Infostarton.
márc. 19
8:48
Hogyan tudnak a szülők tanárrá is válni? – Történetek a digitális tanrend valóságából! (Igényesférfi.hu)
„Kezdek felnézni a tanárokra... vajon hogy bírják xanax meg tömény nélkül???” Hétfőtől kezdődött el az iskolákban a digitális távoktatás. Szülőket kérdeztünk meg arról, hogy meséljenek első tapasztalataikról. A nyugodt anyukától a felfokozott idegállapotú apukáig érkeztek a válaszok – körképünk!
márc. 19
8:51
Koronavírus: jutalmazná az amerikai kormány a szegényeknek hitelt nyújtó bankokat (Blikk)
Washington – Az amerikai hatóságok azt fontolgatják, hogy bónusz pontot adjanak a bankoknak, ha alacsony és közepes jövedelmű ügyfeleknek nyújtanak hitelt, akik a koronavírus következtében kerülnek bajba – írja a portfolio.hu a Reuters értesülésére hivatkozva.
márc. 19
9:00
73-ra nőtt az új koronavírussal fertőzött betegek száma (Ripost)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
márc. 19
9:09
Ez történt hajnalban a hegyeshalmi átkelőnél: így lépték át a határt a külföldi állampolgárok (Blikk)
Folyamatos kormányzati és rendészeti egyeztetés zajlott a környező országokkal, ennek következtében meg tudták indítani a Szerbiába, Romániába, Bulgáriába tartó tranzit átmenő- és a személyforgalmat, jelentette ki Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője. Hegyeshalomnál egy óra
márc. 19
9:18
Orbán: Bízom benne, hogy akiknek kellett, átjutottak a humanitárius folyosókon (Igényesférfi.hu)
A miniszterelnök elmondta: áttekintik az éjszakai helyzetet.
márc. 19
9:21
Már elkezdtek pakolni: el kell hagyniuk a kollégiumot a középiskolai kollégistáknak (Blikk)
Elkezdtek pakolni a középiskolai kollégisták. A koronavírus-járvány miatt az intézményben szünetel az oktatás, diákok kisebb csoportokban, három nap alatt költöznek ki a kollégiumból. A következő galériában a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium kollégistáit láthatja, akik szintén arra kényszerültek, hogy elhagyják a kollégiumot.
márc. 19
9:33
Újabb változás a szegedi vasútvonalon (Infostart)
Visszaáll az ütemes menetrend a Budapest-Szeged vasútvonalon április elején - közölte a MÁV-Start Zrt.
márc. 19
9:33
Román gazdasági lap: Magyarország jelentette be Európa legbátrabb gazdasági intézkedéseit (Blikk)
Magyarország jelentette be Európa legbátrabb gazdasági intézkedéseit – írta elektronikus kiadásában a Ziarul Financiar című vezető román gazdasági-pénzügyi napilap.
márc. 19
9:33
Katonai delegáltak veszik át az irányítást száznál is több cégnél (Alternatív Energia)
Csütörtökön kezdenek dolgozni a 140, korábban kiválasztott cégben a honvédelem emberei. Beleszólhatnak például a gyártásba, logisztikába, de akár a pénzügyeibe is, igaz, utólag kártalanítják majd a céget.
márc. 19
9:35
Orbán Viktor reggel hatkor már a Belügyminisztériumban tekinti át a helyzetet (Alternatív Energia)
Elmondása szerint ő az első a helyszínen.
márc. 19
9:36
Horror árakra ébredtek a magyarok: mi folyik a hazai húspultokban? (Pénzcentrum)
Bőven van csirkehús az országban, ám a mostani körülmények között nem ér oda mindenhová időben. Ugyanakkor, aki türelmes, annak nem kell az átlagár dupláját kicsengetnie érte - írja a 24.hu. Tegnap a Pénzcentrumon is beszámoltunk...
márc. 19
9:42
Törlesztési moratórium: a diákhiteleket sem kell fizetni év végéig (SzMo)
A Diákhitel Központ Zrt. is felfüggesztette a törlesztést.
márc. 19
9:42
Megjelentek a közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek (Magyar Hírlap)
Az intézkedéseket a kormányfő jelentette be
márc. 19
9:48
A 16 legfontosabb kérdés és válasz a hiteltörlesztési moratóriumról (Pénzcentrum)
Mutatjuk a hiteltörlesztési moratóriumra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. Meddig tart a moratórium? Kikre vonatkozik? Milyen hitelek törlesztését függesztik fel? Kötelező-e, vagy lehet tovább törleszteni? Március 18-án Orbán...
márc. 19
9:48
Orbán: bízom abban, hogy akiknek kellett, átjutott a humanitárius folyosókon (BorsOnline)
- A szomszédos országokba tartó tranzitutasok helyzetéről is tájékozódott Orbán V
márc. 19
9:51
Most érkezett: nem járnak a villamosok Újbuda-központ és az albertfalvai kitérő között (Blikk)
Baleset miatt nem járnak a villamosok csütörtök délelőtt Újbuda-központ és Albertfalva, kitérő között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.
márc. 19
9:54
Napi 200 pizzát szállít Kásás Tamás étterme a kórházakba (ATV)
Bár zárva van a Tommy di Napoli, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó étterme, amíg készleteik tartanak segíteni szeretnének a kórházakban dolgozóknak.
márc. 19
9:57
Koronavírus: a film- és színházi világ 120 ezer dolgozója marad munka nélkül (Blikk)
Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt (787,9 millió forint) ajánlottak fel az állásukat elvesztők megsegítésére – számolt be róla a Variety.com.
márc. 19
10:03
Kormányinfó - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő 10.30-tól sajtótájékoztatót tart.
márc. 19
10:03
Orbán Viktor: Bízom abban, hogy akiknek kellett, átjutott a humanitárius folyosókon (Ripost)
Orbán Viktor elsőként érkezett az operatív törzs ülésére kora reggel.
márc. 19
10:05
Kiürültek Budapest utcái (Ripost)
Az emberek Budapesten betartják, amit a kormány kért, és csak a legszükségesebb esetben mozdulnak ki az otthonaikból. Ahol általában tömegek vannak, ott most maximum 1-2 ember lézeng.
márc. 19
10:06
A Bethesda Gyerekkórházban könnyen osztható élelmiszert kérnek a dolgozók (ATV)
Csokinak, keksznek, kávénak, péksüteménynek és leginkább gyümölcsöknek örülnének a dolgozók a Bethesda Gyerekkórházban.
márc. 19
10:07
Péntektől katonák lesznek az utcákon, a vállalatoknál is megjelennek (Ripost)
Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok, az utcákon is katonák tűnnek fel.
márc. 19
10:12
Századvég: A magyarok többsége egyetért a szabályszegő irániak kiutasításával (Igényesférfi.hu)
.
márc. 19
10:33
Orbán Viktor: bízom abban, hogy akiknek kellett, átjutottak a humanitárius folyosókon (Blikk)
A szomszédos országokba tartó tranzitutasok helyzetéről is tájékozódott Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs csütörtök reggeli ülésén; erről a témáról beszélt a tanácskozás kezdete előtt készült Facebook-videóján.
márc. 19
10:39
Koronavírus: az unokázós csalók is „alkalmazkodtak” a helyzethez (Blikk)
Az úgynevezett unokázós csalók is alkalmazkodtak a koronavírus-járványhoz – mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 19
10:45
Koronavírus: így működnek a piacok a járvány idején (Blikk)
A Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága maximálisan felkészült az előírt fokozott higiéniai elvárásokhoz – nyilatkozta a koronavírussal kapcsolatos helyzetről Kiss Levente, a cég kereskedelmi igazgatóhelyettese.
márc. 19
10:48
Agrárminiszter: Semmi szükség nincs az élelmiszerek felhalmozására (Igényesférfi.hu)
Zavartalan az élelmiszerellátás – fogalmazott Nagy István.
márc. 19
10:48
Gulyás Gergely: Vélhetően ugrásszerűen emelkedni fog a fertőzöttek száma (Magyar Hírlap)
Diákhitelre és a babaváró hitelre is vonatkozik a fizetési moratórium
márc. 19
10:51
Kormányinfó: tíz-tizenötszörös a lappangás, százezres lehet a megbetegedés (Infostart)
Milliós nagyságrendben érkeznek kínai maszkok, van elég pénz a koronavírus elleni védekezésre; Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a szokott módon álltak a nyilvánosság elé a szerdai kormányülés döntéseinek részleteivel.
márc. 19
11:00
MSZP: azonnali juttatást az egészségügyben és a szociális szférában dolgozóknak (ATV)
A béremelés mellett egyszeri azonnali juttatást javasol az MSZP elnöke a koronavírus-járványban leginkább érintett egészségügyi és szociális szférában dolgozóknak, valamint hatósági ár bevezetését is kezdeményezi például az alapvető élelmiszerek esetén.
márc. 19
11:02
Gulyás százezres munkanélküliséggel számol - a kormány nem tud arról, hogy Brüsszel segítene (ATV)
Gulyás Gergely kormányinfón az ATV kérdésére elmondta, hogy harcolnak a Németországban rekedt 120 ezer egészségügyi maszkért, a nemzetközi szabadkereskedelem ma inkább szabadrablást jelent ezen a területen. Magyarország óriási nagyságrendben készül Kínában egészségügyi maszkot vásárolni.
márc. 19
11:06
Napi 200 pizzát ingyen ad a kórházakban dolgozóknak Kásás Tamás (Ripost)
Kásás Tamás étterme naponta 200 pizzát visz kórházakba ingyen.
márc. 19
11:08
Számos cég ajánl segítséget a távoktatáshoz tanároknak, szülőknek (Ripost)
Számos cég ajánlotta fel segítségét a tantermen kívüli digitális oktatásra átálláshoz; tanároknak, szülőknek nyújtanak szakértői, technikai támogatást, távoktatást lehetővé tevő platformokat, szoftvereket mutatnak be, vagy éppen a tanítást, tanulást segítő hasznos linkeket gyűjtenek csokorba.
márc. 19
11:09
Megszólalt az agrárminiszter: a múlt szombaton háromszor annyit vásároltak az emberek, mint karácsonykor szoktak (Blikk)
Az élelmiszerellátás Magyarországon biztonságos, zavartalan, és megfelelő mennyiségű élelmiszer áll rendelkezésre – mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Hangsúlyozta: ezért semmi szükség nincs az élelmiszerek felhalmozására. A magyar mezőgazdaság 25 millió ember ellátására képes.
márc. 19
11:12
Gulyás: A szakma 10 és 15-szörösre teszi azoknak a számát, akik megfertőződtek (Alternatív Energia)
A következő napokban meg fog ugrani a fertőzöttek száma a miniszter szerint.
márc. 19
11:12
Kormányinfó: moratórium a babaváró hitelekre is (Igényesférfi.hu)
A kormány új akciócsoport létrehozásáról is döntött, amely az önkéntesek koordinálásáért fog felelni – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Keresés