2020. március 29. vasárnap

márc. 29
0:42
Ettől garantáltan elolvad! Így mondanak köszönetet a budai gyerekek az utcán dolgozóknak (Blikk)
Színessel írt "köszönjükkel", rajzokkal mondanak köszönetet a gyerekek az utcán dolgozóknak, így a mentősöknek, kukásoknak, futároknak és postásoknak egy budai utcában, vette észre az eduline.hu.
márc. 29
0:42
Orbán Viktor a kivilágított Lánchídról posztolt (Magyar Hírlap)
A koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére gyulladtak fel a fények
márc. 29
6:36
Különleges kerékpárút épülhet (Infostart)
Az ország egyetlen kettős vasúti völgyhídján épül új bringaút.
márc. 29
7:06
Élet a kijárási korlátozás alatt (Infostart)
Kiürültek a korábban forgalmas helyszínek országszerte.
márc. 29
7:42
Táv-testnevelés: Fotót vagy videót kért a budapesti tanár a diákoktól a jobb jegyért cserébe (ATV)
Saját, otthoni tornagyakorlataikról készült videóért kaphatnak csak jó jegyet a gyerekek egyes testnevelés tanárok utasításai szerint. A felvételt több diák és szülő is aggályosnak tartja, jogvédők szerint nem alaptalanul. A nekünk nyilatkozó tanárok úgy gondolják, egyszerűen felesleges is az ilyen típusú számonkérés, hiszen inkább motiválni kellen
márc. 29
7:48
Heti abszurd: Haramiamese (Alternatív Energia)
Hol volt, de bár sehol se lett volna, az Óperenciás-tenderen innen, a felcsúti Pénzköteg-hegyen túl, volt egyszer Pandémiában egy valaha fél-ázsiai, manapság kelet-közép-európai operatív törzs, amiről az utókor később egy hasábszerű, szürke kaspót nevez el. De ennek most szinte semmi jelentősége nincsen. Hanem a kósza rémhírnek. Ez a gólyahír nemz
márc. 29
7:48
Az Ötöslottó nyerőszámai a 13. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 13. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten elvitték minden idők legnagyobb magyar lottónyereményét, egy szerencsés nyertes 6 431 516 010 forintot nyert. Az...
márc. 29
7:48
408-ra nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma (Igényesférfi.hu)
Elhunyt két újabb idős beteg.
márc. 29
7:50
MÁV, Volán, BKK: így utazhatnak ingyen az egészségügyi dolgozók (Pénzcentrum)
Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásának részleteit ismertette a MÁV és Volánbusz szombaton. A két közlekedési társaság arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy az ingyenes utazásra való jogosultságot az egészségügyi...
márc. 29
7:52
Koronavírus: 400 fölé nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon, 2-en elhunytak (Pénzcentrum)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 408-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt két idős, alapbetegségekkel küzdő beteg. A csoportos megbetegedések...
márc. 29
7:54
Újabb két halott, már 408 az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma (ATV)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 408-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt két idős, alapbetegségekkel küzdő beteg.
márc. 29
7:54
Két újabb halálos áldozata van Magyarországon a koronavírusnak (444.hu)
A fertőzöttek száma is 408-ra nőtt a hivatalos statisztika szerint.
márc. 29
8:18
A Normafa mellőzését kéri a park igazgatója (ATV)
A Normafa és környékének mellőzését kéri a Normafa Park igazgatója a kirándulóktól és sportolóktól - közölte a XII. kerületi önkormányzat szombaton az MTI-vel.
márc. 29
8:18
Sokkoló: 1,9 millió magyar különösen veszélyeztetett a koronavírus-járványtól (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon - hívja fel a figyelmet a Központi Statisztikai...
márc. 29
8:21
Két újabb koronavírusos beteg halt meg (Alternatív Energia)
408-ra nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma.
márc. 29
8:24
Sokkoló: 1,9 millió magyar különösen veszélyeztetett a koronavírus-járványtól (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon - hívja fel a figyelmet a Központi Statisztikai...
márc. 29
8:30
Megkezdődött a nyári időszámítás (Igényesférfi.hu)
Az órák előreállítása miatt változik egyes tömegközlekedési eszközök menetrendje.
márc. 29
8:36
Hajnalban egy órát veszítettünk (Infostart)
Megkezdődött a nyári időszámítás, éjjeli 2-kor 3 órára kellett állítani az órákat. Az óraátállítás miatt változott egyes tömegközlekedési járatok menetrendje.
márc. 29
8:36
Hétfőn dönt a parlament a rendkívüli jogrend meghosszabbításáról (ATV)
Az Országgyűlés hétfőn meghosszabbíthatja azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a hatályát, amelyeket a kormány vezetett be a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében és lehetővé teheti, hogy a kabinet további, a törvényektől eltérő rendeleteket alkosson a veszélyhelyzet ideje alatt.
márc. 29
8:36
Az ország lakosságának egyötödét különösen veszélyezteti a koronavírus (444.hu)
A KSH adatai szerint a magyar népesség 19.3 százaléka 65 éven felüli, Budapest egyes kerületeiben, illetva az Aldöldon és a Dél-Dunántúlon még ennél is nagyobb az arányuk.
márc. 29
8:54
Ksh: a népesség közel egyötöde különösen veszélyeztetett (Igényesférfi.hu)
Koronavírus dosszié címen új felületet indít a Központi Statisztikai Hivatal.
márc. 29
9:12
Már 13-ra nőtt a koronavírus magyarországi áldozatainak száma (SzMo)
Két idős, alapbetegségekkel küzdő beteg halt meg.
márc. 29
9:18
Az operatív törzs új bejelentései vasárnap is élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
Vasárnap is 11 órakor kezdődik az online sajtótájékoztató, tartsanak az Infostarttal itt az interneten, vagy az InfoRádióval az FM 88,1-en!
márc. 29
9:18
Szijjártó: Megállapodás született a magyar-horvát határmenti ingázásról (Igényesférfi.hu)
Ez jó a határ mindkét oldalán élő, egymással szoros kapcsolatban lévő közösségeknek, és jó mindkét ország gazdaságának.
márc. 29
9:27
A járvány mítosza (Alternatív Energia)
Vasárnap este majdnem elszakadt az egyik köldökzsinór, amely a világgal köt össze. Épp egy karácsonyi horrort néztem
márc. 29
9:29
Hiába a kijárási korlátozás, tömegek látogatják a Normafát (Alternatív Energia)
A Normafa és környékének mellőzését kéri a Normafa Park igazgatója a kirándulóktól és sportolóktól - közölte a XII. kerületi önkormányzat.
márc. 29
9:30
Katonák is segítik a kijárási korlátozás betartását (ATV)
A rendőrséggel együttműködve a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ katonái segítik a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás betartatását reggel 8 órától - írta a honvedelem.hu szombat este.
márc. 29
9:42
Budapesten soha nem látott, különleges repülőgépek landolnak pár óra múlva Ferihegyen (Infostart)
A tervek szerint az új koronavírus megfékezését segítő egészségügyi felszereléseket hoznak - számolt be a közösségi médiában az Országos Mentőszolgálat.
márc. 29
9:54
Hétfőn döntenek a rendkívüli jogrend meghosszabbításáról (Igényesférfi.hu)
Az indítvány elfogadása garantálja, hogy a kabinet koronavírus elleni fellépés érdekében eddig hozott rendeletei is hatályban maradhassanak.
márc. 29
10:12
Koronavírus: a magyarok egyötöde különösen veszélyeztetett (ATV)
A koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon - hívja fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
márc. 29
10:12
Koronavírus: örülhetnek az ingázó magyarok, itt is megnyílt a határ előttük (Pénzcentrum)
A magyar-horvát határmenti ingázásról állapodott meg horvát kollégájával Szijjártó Péter a közösségi oldalán vasárnap reggel közzétett bejegyzése szerint. Illetve Magyarország és Szlovákia között is újra megnyitották a somoskőújfalui...
márc. 29
10:18
Közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoznak Mohács polgármestere ellen (444.hu)
Csorbai Ferenc csütörtökön adott ki közleményt arról, hogy mivel egy mohácsi betegnél beigazolódott a fertőzés gyanúja, egy másikat pedig fertőzésgyanúval szállítottak kórházba, a város járványgóccá válhat.
márc. 29
10:36
Koronavírus: különösen veszélyeztetett a lakosság egyötöde Magyarországon (SzMo)
A KSH szerint ők a 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akikre különös figyelmet kell fordítani az ország elöregedő déli, délnyugati térségeiben, valamint a főváros egyes kerületeiben, ahol az idős népesség aránya meghaladja az országos átlagot.
márc. 29
10:54
Dömötör Csaba: csak most jön a neheze (ATV)
A koronavírus-járvány neheze csak most jön, amikor a csoportos megbetegedések szakaszát minden bizonnyal felváltják a tömeges megbetegedéseké - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
márc. 29
11:12
Többször mellkason, majd fejbe rúgta és ököllel ütötte a 66 éves férfit (ATV)
A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
márc. 29
11:18
Itt visszanézheti az operatív törzs sajtótájékoztatóját (ATV)
A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatója. Az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetíti az eseményt.
márc. 29
11:24
Operatív törzs: egyre több lesz a mintavétel és a laboratóriumi vizsgálat (Infostart)
Emelkedett a regisztrált betegek és a halottak száma is - a koronavírus-járvány vasárnapi tájékoztatója élőben az InfoRádióban és az Infostarton, tartsanak velünk!
márc. 29
11:30
Operatív törzs: Egy 86 és egy 90 éves beteg a koronavírus-járvány legutóbbi két áldozata (ATV)
Emelkedik a laboratóriumi vizsgálatok száma. A tesztek egy része a fertőzést, más részük az ellenanyagot mutatja ki a szervezetből. A 13 elhunyt átlagéletkora 69 év. Müller Cecília szerint kevés az időnk a járvány exponenciális terjedési szakaszáig.
márc. 29
11:36
Van koronavírussal fertőzött gyerek is Magyarországon (ATV)
Az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján Müller Cecília újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a hazai fertőzöttek között van fiatal és gyermek is. A vírus nem kímél senkit, bárki megfertőződhet – tette hozzá az országos tiszti főorvos.
márc. 29
11:39
Hamarosan megjelennek a kórházparancsnokok a kórházakban (Alternatív Energia)
Az operatív törzs tájékoztatása szerint jelenleg 14 koronavírusos beteget ápolnak intenzív osztályon.
márc. 29
11:42
Magyarok millió vannak veszélyben, térképen mutatja meg a KSH, hol a legrosszabb a helyzet (Infostart)
Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetett a 65 éves vagy annál idősebb korosztály, melynek tagjai a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon, különösen figyelni kell az ország elöregedő déli, délnyugati térségeire, a főváros egyes kerületeire.
márc. 29
11:42
Pintér Tibor saját kanapéján ülve énekelt lovának (Igényesférfi.hu)
A Nemzeti Lovas Színház igazgatója a lovát is bevitte a nappaliba.
márc. 29
11:42
Nyomoznak közveszéllyel fenyegetés miatt Mohács polgármestere ellen (SzMo)
Csorbai Ferencet álhírek terjesztéséért vonhatják felelősségre, mert „gócpontnak” nevezte városát.
márc. 29
11:44
Szombathelyen senki nem marad egyedül (Igényesférfi.hu)
Mosó-szárítógép Vas megye minden mentőállomására, digitális eszközök rászoruló családoknak, ingyenes pszichológiai tanácsadás, orvosi műszerekre pénzgyűjtés, ingyen ebéd a szombathelyi mentősöknek – ezek mind a Szombathely összefog! Facebook-csoportnak köszönhetők. A közösségi tér alapítójával, Balázsy Péterrel beszélgettünk.
márc. 29
11:46
Operatív törzs: kórházparancsnokok kezdik meg a munkát (Igényesférfi.hu)
Orvosszakmai kérdésekben nem hozhatnak döntéseket, elsődleges feladatuk a készletgazdálkodás koordinálása, valamint a tájékoztatás.
márc. 29
11:48
Operatív törzs: már a mentők is tudnak mintát venni (Infostart)
Rövid az időnk, néhány napunk marad csak, és exponenciális szakaszába léphet a járvány - hangzott el a koronavírus-járvány vasárnapi tájékoztatóján.
márc. 29
11:54
A tisztifőorvos a Kínából érkezett eszközökről: "Valóban nagyon különböző minőségűek az áruk" (444.hu)
Átvizsgálják a beérkezett szállítmányokat.
márc. 29
12:00
Hét ápoltnak lett pozitív a koronavírus-tesztje a nagymágocsi idősek otthonában (ATV)
A nagymágocsi idősek otthonában elesett egy lakó, kórházba kerülése után belázasodott, majd kiderült, hogy koronavírus-fertőzött – válaszolta újságírói kérdésre Müller Cecília.
márc. 29
12:06
Nyolc koronavírusos esetet jelentettek a szentesi kórházból (444.hu)
A hírt Müller Cecília tisztifőrovos is megerősítette.
márc. 29
12:12
Dömötör Csaba: Csak most jön a neheze! (Igényesférfi.hu)
Az államtitkár arra kérte az ellenzéket, csatlakozzanak a kormányhoz, a belpolitikai viták megvárják őket.

Keresés