Egy kijevi call center munkatársai világszerte vertek át embereket, akiknek jól hangzó, de nem létező befektetések ígéretével csalták ki a pénzüket. A Direkt36 felkutatta a magyar áldozatokat, akik elmesélték, hogyan működik a csalás lélektana és mi a legrosszabb az egészben.
A BKK közleménye szerint a 3-as metró hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, de az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson megállás nélkül halad majd át.
Felhagyott a tudósélettel, azóta az írásnak él az egyik legnevesebb magyar tudós, Csányi Vilmos. Az etológus a Húzós című műsorban az emberről is beszélt, hogy miért gondol minket félresiklott projektnek, de a klímaváltozáshoz kapcsolódó dolgokról is szót ejtett.
Minden megyében és a fővárosban is plusz kocsikat állított szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hogy biztosítsák a koronavírus-fertőzés gyanúja miatti kórházba szállításokat - mondta a szervezet szóvivője a köztévében.
A kórházi egészségügyi és műszaki-gazdasági dolgozók egészségének megőrzése nemzetbiztonsági érdek, ezért kérik tőlük, hogy maradjanak itthon és legyenek elérhetőek.
Értékelték a helyzetet, majd felhívással fordultak a kórházak vezetőihez: a kormány tájékoztatási oldala szerint arra kérik őket, hogy az egészségügyi és műszaki-gazdasági dolgozók a járványhelyzet idejére szüneteltessék, halasszák későbbre külföldi utazásaikat saját maguk, családjuk és a betegek élete, biztonsága és egészsége érdekében.
Idén nyárig felülvizsgálják a 2011-es budapesti hajléktalanellátási koncepciót. A fővárosi vezetés a kerületekkel közösen olyan javaslatot dolgoz ki, amellyel megakadályoznák az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat.
Március 7-én, tehát két napja, szombaton jelentette be az Operatív Törzs, hogy egy 70 éves magyar férfi az ötödik koronavírusos Magyarországon. És hogy őt vélhetően a fia fertőzhette meg, aki külföldön él, február közepén látogatta meg édesapját, előtte például Olaszországban is volt. A férfi most azt állítja, napokkal korábban járt a Szent László
Az elnökség a közleményében rögzítetteket nem zsarolásnak, hanem pusztán tényközlésnek szánta – így reagált a Jobbik a volt pártelnök, Sneider Tamás éles bírálatára. Sneider a közösségi oldalán múlt héten kritizálta a párt vezetőit, amiért Bana Tibor parlamenti képviselő kilépése után kiadott állásfoglalásukban azt írták: a Jobbik elnöksége egyérte
A kormányváltáshoz összefogás kell, de nem lehet elárulni a Jobbik szavazóit sem – mondja a párt vezetője. Jakab szerint ők a vidék erejét jelentik, és egérutat a Fideszből kiábrándultak számára.
Február végén több vizsgálatot is elvégeztek rajta, de az orvosok azt mondták, nem a koronavírus miatt beteg. Most azt állítják, ő fertőzte meg idős édesapját, aki már nincs eszméleténél.
Alig van arra példa, hogy egy anya és az újszülöttje 24 órával a szülés után elhagyja a kórházat, bár ezt egy 2017-es miniszteri rendelet lehetővé teszi, tavaly tízezer esetből csak kilencszer fordult elő.
A Szent Lászlóban kialakított karantén további bővítésére előkészítik a Kútvölgyi Klinikai Tömb épületét, a lélegeztetésre szorulók ellátásához pedig az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet intenzív osztályát jelölik ki.
Az Indexnek az egyik karanténban lévő iráni diák azt mondta, annyira megroppant a bizalom a külföldi diákok részéről a magyar hatóságokban, hogy többen félnek bejelenteni, hogy érintkezhettek potenciálisan a fertőzött társukkal, inkább magánorvosnál teszteltetik magukat.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint hétfőn nyolcra emelkedett a agyarországi, igazoltan koronavírusos betegek száma. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által frissített kormányzati honlapon ugyanakkor hétfő reggel fél 9-kor még csak 7 beteget jeleztek.
A Semmelweis Egyetem Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló volt iráni hallgatójánál és egy magyar nőnél - az idős magyar férfi beteg 74 éves feleségénél - diagnosztizáltak a fertőzést.
A Magyar Nemzet kérdésére a Nemzeti alaptanterv (NAT) megújításáért felelős miniszteri biztos közölte, már hiába is érkezne megfontolásra érdemes szakmai javaslat a tanároktól.
Kilencre nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, miután egy újabb iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták a fertőzést - olvasható a koronavirus.gov.hu-n. A tájékoztatás szerint a Szent László...
Női érdekvédő szervezetek, nőjogi aktivisták, valamint színészek és énekesek léptek fel azon a nőnapi jótékonysági rendezvényen, amelyet a családon és a párkapcsolaton belüli erőszak visszaszorítása érdekében rendeztek meg. Az este csúcspontja azonban nem egy jól sikerült fellépés volt, hanem az igazságügyi miniszter levele.
Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt. Magyarországon továbbra is egyedi esetek vannak...
Sokallja a 12 év börtönbüntetést az a férfi, aki elvágta a sógora torkát a másfél évvel ezelőtti kávai lecsófesztiválon. A letartóztatásban lévő férfi ügyvédje téves minősítés és a büntetés enyhítése miatt fellebbezett.
Egyetlen működő Jobbik-alapszervezet maradt a Hajdú-Bihar megyei 5. választókerületben – a kabai –, miután újabb négy alapszervezet oszlott fel. Ez derül ki abból a közleményből, amelyet Rigán István választókerületi elnök küldött el hétfőn.
A felhasználók közel egyharmada választotta az online bankkártyás vásárlást 2019-ben az egyik legnagyobb online piactére. A digitális fizetések további jelentős bővülésére lehet számítani az azonnali fizetési rendszer bevezetésének...