Folytatódik a drágulás a magyar boltokban. Az árak az előző év azonos időszakához, de az előző hónaphoz képest is megugrottak. A Privátbankar.hu főszerkesztője, Gáspár András azt mondta: sok oka van ennek, elsősorban a bérköltségek emelkedése.
A Korányi Intézet intenzív osztálya is fogadóképes szükség esetén a fővárosban, míg vidéken huszonkilenc infektológiai osztály áll készenlétben - mondta a kórházak vezetőinek tájékoztatásakor az emberi erőforrások minisztere.
A szabálytalanul felhasznált uniós forrásokat azokkal kell visszafizettetni, akik jogtalanul részesültek belőle – javasolja az Európai Parlament lapunk birtokába jutott határozattervezete.
Ma csinálják meg újra a karanténban lévő 16 egészségügyi dolgozón a koronavírus tesztet, ők érintkeztek ugyanis azzal a 70 éves férfival, aki az első magyar koronavírusos beteg volt.
Ha a Párbeszéd három legismertebb arca – Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Jávor Benedek – Szél Bernadett-tel együtt ül egy pódiumon, és a magyar belpolitika új zöld pólusáról beszélgetnek, abból lehet ugyan az LMP és a Párbeszéd közeledésére következtetni – ahogyan a sajtó egy része meg is tette –, de csak jelentős képzelőerővel. Karácsonyék nyo
Megkezdődött a Viking Sigyn szállodahajó kapitányának tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A koronavírus miatt a sajtó csak az első öt percben lehet bent a tárgyalóteremben, utána kivetítőn követhetik az eseményeket.
A napilap szerint üres ígéretek és a Soros György által támogatott, magukat civilnek mondó szervezetekkel való együttműködés jellemzi eddig a Karácsony Gergely által vezetett Főpolgármesteri Hivatal működését.
Veszélybe került a magyar nyelvtanulók körében is népszerű, nemzetközi elismertségű Cambridge Assessment nyelvvizsgák hazai akkreditációja, miután az Oktatási Hivatal
Nemzetközi példákat követve az IBS március 10-től lehetővé teszi diákjainak, hogy otthonról, online oktatás formájában folytathassák tanulmányaikat a következő 10 napban.
Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.
Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.Azonnal pénzre van szükséged? Keresd meg a legjobb pénzügyi...
A határok lezárása nem állítja meg a koronavírust, a járványt máshogy, az emberek közreműködésével kell feltartóztatni - jelentette ki a német szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdai interjúban.
A most több mint egy hónapos kölyköt az állatkert szakemberei otthon gondozzák. Az Afrikában honos szurikátáknál ugyanis az a szokás, hogy a csapat domináns párja tartja fenn a jogot a szaporodásra. Ha a természetben élő, a rangsorban hátrébb helyet foglaló nőstényeknek is utódja születik, a kölyköknek csekélyek az esélyei az életben maradásra. Az