A járvány miatti krízishelyzetben a taxisok is bajban vannak, ennek ellenére több száz személyfuvarozó fogott össze, hogy segítsenek a koronavírus elleni harcban.
Jó súlyúnak találta, ezért jó ötletnek tartotta, hogy egy robbanószerrel teli repeszrombolót vigyen magával B. Róbert (39), aki minden bizonnyal vaskos összeget remélt a helyi MÉH-teleptől szerzeményéért.
Egy határellenőrzés során száműzték a négy fal közé a kamionosként dolgozó Balogh Doriánt (25) alig egy hete. A Vas megyei fiatalember hamarosan újra munkába állhat, ugyanis a hatóságok, úgy tűnik, megszakítják kéthetes házi karanténját.
Horváth Péter: Mindenki tisztában van azzal, hogy a jelenlegi körülmények között nem lehet ugyanazt elérni, mint az iskolába járással. Belátásra, méltányosságra van szükség
Vannak területek, ahol teljesen megszűnt a gyermekorvosi ellátás, miután az érintettek 40 százaléka kiszállt a napi rendelésből – erről beszélt a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az ATV Start című műsorban. Póta György azt is hozzátette, hogy a panaszokkal telefonon keressék a háziorvosokat.
Budapestről és más nagyvárosból sok nyugdíjas, továbbá számos család átköltözött a balatoni nyaralóba, menekülvén a koronavírus elől. A helyiek ugyanakkor aggódnak, vannak feszültségek.
Mikor fertőz, miként lehet elkapni a betegséget, és tárgyakról össze lehet-e szedni. Pécsett is gőzerővel dolgoznak a vírus vizsgálatán, hogy minél jobban megismerjék a korokozót.
Az egészségügyi helyzetről, határátkelőhelyek ellenőrzéséről, egészségügyi eszközök beszerzésének állásáról és gazdasági intézkedésekről beszélnek az akciócsoportok esti ülésén - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára csütörtök este feltöltött videóban.
A miniszterelnök által említett területeken, például a turizmusban nagy munkanélküliség lesz a következő hónapokban – erről beszélt az MNB korábbi alelnöke az ATV Start című műsorban. Bodnár Zoltán azt is hozzátette, hogy a gyenge forint az elhibázott monetáris politika eredménye, amely a jegybankhoz köthető.
- A járványügyi helyzettel visszaélő csalókra figyelmeztet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT), amely egészséges gyanakvásra és észszerű óvatosságra szólítja fel a lakosságot - mondta a szervezet kommunikációs igazgatója telefonon adott interjújában az MTI-nek.
Újabb koronavírussal kapcsolatos átverés jelent meg Magyarországon, amelyet a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokkal foglalkozó nemzetközi cég, az ESET szakemberei már más országokban is észleltek: a kampányban kéretlen levelekkel (spam), illetve hamis webshopokkal támadják a felhasználókat, a csalók arcmaszkokat kínálnak a levelekben, amelyek eg
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön hívta fel a figyelmet arra, hogy a koronavírus vészhelyzetre való tekintettel, a lejárt okmányok érvényességi idejét meghosszabbítják.
Újabb magyar állampolgároknál és egy iráninál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 85-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Újabb koronavírussal kapcsolatos átverés jelent meg Magyarországon, amelyet a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokkal foglalkozó nemzetközi cég, az ESET szakemberei már más országokban is észleltek.
Beleszólhatnak a gyártásban, a logisztikába, de akár a pénzügyekbe is – a honvédelmi tárca emberei eddig 71 „létfontosságú” vállalat menedzsmentjébe szálltak be.
Azonnali adományt kapott az Uzsoki Utcai Kórház a BDPST Group ingatlanfejlesztő társaságtól, amelyből többek között két ultramodern lélegeztetőgépet vásárol az egészségügyi intézmény.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége arra kéri a miniszterelnököt, hogy gondoskodjon a nagy kockázatot vállaló mentők, orvosok, ápolók és az őket kiszolgáló műszaki személyzet kiemelt biztonságáról és illetményük soron kívüli jelentős mértékű megemelésről.
Több nagyvárosból, így a fővárosból is a Balatonra menekültek az emberek a koronavírus elől, gondolván arra, hogy így kisebb eséllyel kapják el a fertőzést. A helyiek nyugtalankodnak, mert attól félnek, a városiak miatt betegednek meg.
Újabb magyar állampolgároknál és egy iráninál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 85-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A szlovák és a magyar hatóságok újra megnyitották a komáromi határátkelőt a két ország állampolgárai számára, így nem kell mintegy száz kilométert kerülniük a térségben élőknek - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggeli Facebook-bejegyzésében.
A DK EP-képviselője szerint muszáj megsegíteni azokat, akik a koronavírus miatt elveszítették a munkahelyüket. Dobrev Klára Facebook-videójában arról beszélt, hogy azonnal létre kell hozni egy állami bérgarancia alapot.
A koronavirus.gov.hu oldalon azt írják: járvány második szakaszához - a csoportos megbetegedések szakaszához - értünk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés.
Eszenyi Enikő Facebook-oldalán jelentette be, hogy visszavonja igazgatói pályázatát a Vígszínház éléről. Több ismert művész - köztük Stohl András is - egy közös nyilatkozatban azt írta, "személyes tapasztalataink alapján kijelentjük, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja
Nyolc óránál is többet kell várakozniuk a kamionoknak a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán pénteken reggel – közölte honlapján a rendőrség.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint árfolyama csütörtökön történelmi mélypontot ért el az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Nyolc óránál is többet kell várakozniuk a kamionoknak a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán pénteken reggel - közölte honlapján a rendőrség.
Készülnek az új Lánchíd-tenderre, alakul a dugódíj-forgatókönyv, de most minden a járványról szól. Amíg nincs kijárási tilalom, a közösségi közlekedés fenntartása kötelező – interjú Varga Ivettel, a BKK vezérigazgatójával.
Ez a veszélyhelyzet 9. napja, 85-re emelkedett a koronavírsussal megfertőződöttek száma. Orbán Viktor a péntek reggeli interjúban bejelentette, hogy további gazdaságmentő intézkedések várhatók. A miniszterelnök megerősítette...