Müller Cecília szerint az a legfontosabb, hogy mindenki betartsa a tanácsaikat. Lakatos Tibor szerint ugyanakkor egyelőre nem készül a kormány kijárási tilalom elrendelésére.
A Virágot Algernonnak című előadás megmaradt kosztüm anyagaiból varrnak stílusos maszkokat a Budapesti Operettszínház jelmezkészítő műhelyeiben – írja a szinhaz.org.
Döntését Facebook-oldalán jelentette be. Mint írja, az elmúlt napokban élete legnehezebb pillanatait élte meg. Sokat tapasztalt a napok alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést.
Sikerült hazahozni Marokkóból azokat a magyar embereket, akik ott rekedtek a marokkói légtér lezárása miatt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
A közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályrendszer formálisan nem változott meg, a jelenlegi veszélyhelyzetben azonban a rendes jogszabályi rendelkezésektől eltérő szabályok is érvényesülhetnek - fogalmazott az InfoRádiónak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
A Fidesz-frakció arra kéri az Országgyűlést, hogy mielőbb adjon felhatalmazást a kormánynak a koronavírussal összefüggésben elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítására.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) felhívja a figyelmet arra, hogy a koronavírussal kapcsolatos kormányzati intézkedések keretében a lejáró okmányok érvényességét meghosszabbították. Így ezeket a biztosítók is elfogadják.
A koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében március 13-án Magyarország miniszterelnöke 10 akciócsoport megalakulásáról döntött. Ezek egyike a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport, amelynek vezetője Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
Péntektől egy stúdióból, online tartja szokásos napi sajtótájékoztatóját a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs – jelentette be Kovács Zoltán.
A jelenlegi helyzetben összefogásra van szükség – nyilatkozta a Mandinernek Tiborcz István, aki szerint „az egészségügyi dolgozóké, orvosoké, ápolónőké, mentősöké, beteggondozóké az egyik legszebb, és egyben legfontosabb hivatás”.
A címben szereplő mondat a mottója annak a virginiai farmnak, ahol a túlélésre rendezkedtek be. Az Egyesült Államokban elég nagy piac alakult ki azokra az emberekre építve, akik egy lehetséges világégést vagy zombi apokalipszist szeretnének túlélni, és hajlandóak többet áldozni rá, mint egy átlag polgár. A koronavírus-járvány idején mondjuk valóban
Számos szakmai előadással és más ismeretterjesztő anyaggal járulnak hozzá ahhoz, hogy a diákok számára az otthoni tanulás hatékony és élményszerű legyen.
Akik nem tartják be a kérést, miszerint senki ne menjen a játszóterekre, illetve akiknek karanténban a helyük, maradjanak otthon, még ha kutyájuk is van.
Azonnali adományt kapott az Uzsoki Utcai Kórház a BDPST Group ingatlanfejlesztő társaságtól, amelyből többek között két ultramodern lélegeztetőgépet vásárol az egészségügyi intézmény. Az adományozási szerződést 2020. március 18-án írta alá Dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki kórház főigazgatója, és Tiborcz István, a BDPST Group igazgatósági tagja és tula
Közel kétszeresére emelkedett a csirkemell kilónkénti ára az elmúlt napokban, de volt olyan hentes is, ahol háromszor annyiért lehetett kapni, mint a koronavírus előtt. Áruhiány van, ezért kénytelenek drágábban adni, mondják a kereskedők.
A kormány oktatási akciócsoportja dolgozik az érettségi lebonyolításának különböző forgatókönyvein, de erről még korai beszélni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán minden érettségizőnek azt tanácsolta, hogy most a felkészülésre fókuszáljon.
Barathi Tamás, a Colibri HR Solutions alapító ügyvezetője és a Blue Colibri App, valamint Zyntern.com társalapítója mostantól, a veszélyhezetre való tekintettel, vendégszerzőként blogol a Pénzcentrumon. Bejegyzéseiben többek között...
A külügyminiszter azt kérte, hogy aki külföldön van és szeretne hazajönni, tegye meg minél előbb vagy jelezze minél előbb, hogy segítségre van szüksége.
A koronavírus-járvány lassítása és megfékezése érdekében újabb telefonos, közterületi és közösségimédia-kampányt indít a főváros: Karácsony Gergely főpolgármester telefonon tájékoztatja a budapestieket, új plakátokat tesznek ki, és művészek, ismert emberek közösségi oldalaikon hívják fel a figyelmet az idősek védelmére - közölte a Főpolgármesteri H
Az Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által bejelentett gazdasági intézkedések alapjául szolgáló egyes javaslatokat a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport dolgozta ki. Az akciócsoport célja, hogy a magyar gazdaság újraindítására újszerű, a kialakult helyzetre dinamikusan reagáló intézkedési tervek kerüljenek mihamarabb kidolgozásra