2020. március 28. szombat

márc. 28
12:18
Tizedével több a napelemmel termelt áram (AQUA)
A napenergiából előállított villamos energia mennyisége a támogatott új beruházásoknak köszönhetően a tavalyihoz képest mintegy tizedével nő – emelte ki Kaderják Péter.
márc. 28
12:33
Operatív törzs: hétfőtől munkába állnak a kórházparancsnokok (Menedzsment Fórum)
Lapunk kérdésére, miszerint igaz-e, hogy azért érint egyre fiatalabbakat a betegség, mert esetleg a kínai vírus mutálódott, agresszívebb formája fertőz Európában, azt a választ kaptuk a tájékoztatón, hogy bár igaz, hogy fialatokat is megbetegít, de közülük is a krónikus betegséggel élőket. Másik kérdésünkre, hogyan próbálja terelni, lassítani az op
márc. 28
12:43
Lehetőségek a további törlesztésre (AQUA)
Elvárásként fogalmazta meg pénteken a Magyar Nemzeti Bank a hazai hitelintézeti szektornak, hogy az ügyfeleknek a törlesztési moratórium ügyében személyesen a bankfiókokban is biztosítsanak lehetőséget az intézkedésre.
márc. 28
12:43
A Visánál is nőtt az érintős fizetés értékhatára (FinTechRadar)
Kicsit biztonságosabbá vált az érintéses fizetés. Azért, ha hazaérnek a boltból, mossanak alaposan kezet.
márc. 28
12:45
Koronavírus: 50 ezer felett a német fertőzöttek száma (Portfolio)
Németországban átlépte az 50 ezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma.
márc. 28
12:57
Cellainformációk alapján azonosítják be a vírus-kontaktokat a csehek (Privátbankár)
Az intelligens karanténrendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén letesztelhessék.
márc. 28
13:03
Egyszerűsítik a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak segélyezését Romániában (ProfitLine)
A román kormány egyszerűsítette a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégek kényszerszabadságra küldött alkalmazottainak segélyezését - jelentette be pénteken Violeta Alexandru munkaügyi miniszter, aki később elmondta: eddig 400 ezer munkaszerződést függesztettek fel Romániában.
márc. 28
13:03
Napokon belül piacra kerül az 5 perces koronavírus-teszt (Portfolio)
Az eddigi leggyorsabb és legegyszerűbb koronavírus-tesztet dobja piacra hamarosan az Abbott Laboratories, a cég szerint napi 50 ezer tesztet tudnak kínálni áprilistól.
márc. 28
13:03
Vitatott elméletre alapozták a britek a hajmeresztő védekezési tervüket (G7)
A jól megalapozott viselkedéstudományi eredmények sokat segíthetnek a járvány megfékezésében, csak sajnos a britek pont nem egy ilyenre építettek.
márc. 28
13:09
Változik a magyar bank ügyfélfogadási rendje: rengeteg nyugdíjast érint (Pénzcentrum)
Külön idősávot biztosít a személyes ügyintézésre a Takarékbank a 65 évnél idősebbeknek. Arra kérik őket, hogy a reggeli nyitástól 10 óráig keressék fel szükség esetén a fiókokat, míg a többi korcsoport csak 10 óra után. Az...
márc. 28
13:15
Koronavírus: romlik a helyzet a Közel-Keleten (Portfolio)
Tovább nőtt az új koronavírus iráni fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak száma szombaton, miközben a Közel-Keleten is egyre jobban terjed a járvány miatti félelem.
márc. 28
13:27
Koronavírus: Spanyolországban több mint 800-an haltak meg egy nap alatt (Portfolio)
Spanyolországban 832-en hunytak el egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés következtében, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 5690-re nőtt - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium által szombaton közzétett hivatalos napi tájékoztatóból. A dél-európai országban nyilvántartott fertőzések száma 72 ezer fölé emelkedett, ami csakne
márc. 28
13:33
Koronavírus: kiábrándító hírek Spanyolországból, egyre többen halnak meg a világon (Portfolio)
Magyarországon 343, a világon 600 ezer koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván a szombati adatok szerint. Az elhunytak száma hazánkban 11, a világon több mint 28 ezer. A vírus tehát az egész világon gyorsan terjed, miközben a gazdaságra egyre nagyobb hatást gyakorol.
márc. 28
13:39
Koronavírus: 600 ezer felett a betegek száma, több mint 28 ezer elhunyt (Portfolio)
A hivatalosan diagnosztizált koronavírusos betegek száma szombaton kora délután 600 ezer fölé emelkedett, miközben az elhunytak száma meghaladta a 28 ezret.
márc. 28
14:03
Csaknem hatszázezer a fertőzöttek száma a világban (ProfitLine)
Világszerte 597 335-en fertőződtek meg az új koronavírussal, a halottak száma 27 365, a gyógyultaké pedig 131 712 - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
márc. 28
14:09
Halálos lehet az autópiacra a koronavírus (Infostart)
Brutális visszaesésről beszélnek a kereskedők.
márc. 28
14:09
Csakhogy kiderült az igazság a magyar óraátállításról: sokan gyűlölni fogják (Pénzcentrum)
A holnap hajnali óraátállítást követően már csak 2 vagy 3 óraátállíást kell kibírni Európában. 2021-től ugyanis végleg megszűnhet az óraállítgatás intézménye, és a sokak által gyűlölt módosítgatósdi végre tényleg mehet...
márc. 28
14:21
Húsipar: két potenciális kockázat látható (Infostart)
Átmeneti lehet az elmúlt hetekben tapasztalt élősertés ár csökkenés, Kína újraindulásával ismét emelkedhetnek az árak - mondta az InfoRádiónak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. A hazai boltokban helyreállt az ellátás, az ágazat számára inkább a importtakarmányok érkezésének akadozása, és egy esetleges tömeges megbetegedés okozh
márc. 28
14:27
A földeken megy a munka, még a koronavírus idején is (Piac és Profit)
A mezőgazdasági munkavégzést a koronavírus okozta helyzet semmilyen körülmények között nem akadályozza - jelentette ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke.
márc. 28
14:27
Koronavírus: katasztrofális a spanyol és az olasz helyzet (Portfolio)
Olaszországban és Spanyolországban regisztrálták eddig a világon bekövetkezett összes haláleset felét.
márc. 28
14:39
Vigyázz! Egyre több veszélyes csaló használja ki a koronavírus-járványt (Portfolio)
A koronavírus-járvány terjedésével együtt megjelentek azok a rosszindulatú szereplők is a világon, akik pénzt, adatokat, jelszókat akarnak kicsikarni a vírus következményei miatt aggódó emberekből. Magyarországon is egyre több rosszindulatú ember próbálja előnyére fordítani a járványhelyzetet, így nagyon óvatosan kell még akkor is eljárnunk, ha egy
márc. 28
14:45
Koronavírus: dupla akkora recesszió várható az olaszoknál, mint a németeknél (Portfolio)
Frissítette pénteken a koronavírus miatti válság hatására a gazdasági előrejelzéseit a francia nagybank a BNP Paribas és ők most arra számítanak, hogy az olasz gazdaság az idei év átlagában (!) 8,2%-os gazdasági visszaesést szenvednek el, mert súlyosan és tartósan megüti őket a vírus elleni küzdelem, miközben a francia gazdaság 3,1%-os, a német ped
márc. 28
14:45
Rosszul járhatnak a nyerészkedők (AQUA)
Nagy István szerint egyes piaci szereplők a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben tisztességtelen árpolitikával próbálnak meg nyerészkedni.
márc. 28
14:57
Koronavírus: dupla akkora visszaesés várható az olaszoknál, mint a németeknél (Portfolio)
Frissítette pénteken a koronavírus miatti válság hatására a gazdasági előrejelzéseit a francia nagybank, a BNP Paribas és ők most arra számítanak, hogy az olasz gazdaság az idei év átlagában (!) 8,2%-os gazdasági visszaesést szenved el, mert súlyosan és tartósan megüti őket a vírus elleni küzdelem. Eközben a francia gazdaság 3,1%-os, a német pedig
márc. 28
15:03
Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók (ProfitLine)
Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
márc. 28
15:03
Kedvezményeket kaphat a honi dísznövényágazat (AQUA)
.
márc. 28
15:09
Csődközelben Budapest bevásárlóutcái (Portfolio)
Csődközeli állapotokat és elbocsátásokat tapasztal a főváros legnépszerűbb tematikus utcáinak menedzsmentje a koronavírus-járvány hatásai miatt. A Bevásárló és Tematikus Utcák Nonprofit Kft. (BUM) attól tart, hogy a járvány végére a legtöbb kereskedőnek le kell húznia a rolót.
márc. 28
15:09
Beindultak a magyar könyvtárak: meseolvasás online, ingyen könyvek, házhozszállítás (Pénzcentrum)
Házhoz viszi a könyveket az időseknek és a mozgásukban korlátozottaknak az ország több bibliotékája. Könyvtárosok online mesét olvasnak a négy fal közé szorult gyerekeknek, az otthon maradt felnőtteknek pedig könyvtári podcastokat ajánl...
márc. 28
15:09
A koronavírus miatt bajba kerülhet egy étterem és süteménylánc is (Agrofórum)
A Cheesecake Factory amerikai étteremlánc, amely sütőipari teremékeket is forgalmaz tájékoztatása szerint képtelen lesz a bérleti díjak kifizetésére április 1-én.
márc. 28
15:15
Van, ahol bevezetik a piaci házhozszállítást (Infostart)
Rendelni telefonon lehet, az áru másnap érkezik.
márc. 28
15:21
Öt perces gyorstesztet fejlesztett ki egy amerikai cég (Privátbankár)
Április 1-től akár napi 50 ezer darabot is képesek lesznek gyártani belőle.
márc. 28
15:21
Szlovákia: nagyon szigorú intézkedések, kevés koronavírus-fertőzött (Portfolio)
Szlovákiában visszafogott mértékben nőtt a fertőzöttek száma szombaton. Az országban gyorsan hoztak meg nagyon szigorú intézkedéseket a járvány visszaszorítására.
márc. 28
15:33
Amerikai cég fejleszt egy ötperces vírustesztet (Menedzsment Fórum)
Április 1-től akár napi 50 ezer darabot is képesek lesznek gyártani belőle.
márc. 28
15:33
Készpénzt szór a lakosságra és a vállalatokra a japán kormány a koronavírus miatt (Portfolio)
Még a 208-2009-es válság utáni gazdasági élénkítő csomagnál is nagyobb, példátlan méretű lesz az az újabb csomag, amelyről szombaton tett említést részletek említése nélkül Abe Shinzo japán miniszterelnök.
márc. 28
15:33
Tavaszi didergés: Jelentős fagy várható a jövő héten (Biztosító Magazin)
Jelentős fagy várható a jövő héten - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton.
márc. 28
15:39
Meztelenkedő férfi miatt változik a norvég távoktatás (FinTechRadar)
A távoktatás nehézségei.
márc. 28
15:39
Operatív törzs: Életbe lépett a kijárási korlátozás (Biztosító Magazin)
Életbe lépett a kijárási korlátozás - jelentette be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.
márc. 28
15:45
A bevásárlóutcák üzleteit is padlóra küldi a járvány (Infostart)
A 193 üzletet képviselő szervezet szerint a bérleti díjak elengedése és az alkalmazottak további bértámogatása segíthet a népszerű utcák kereskedőin,
márc. 28
15:45
Nemcsak Magyarországon válik egyre komolyabbá a helyzet, hanem a környező országokban is (Privátbankár)
Kelet-Európa és a Nyugat-Balkán országaiban szombatra tovább nőtt a fertőzöttek száma, és újabb szigorú intézkedések léptek életbe.
márc. 28
15:51
Koronavírus: a környező országokban is egyre súlyosabb a helyzet (Menedzsment Fórum)
Kelet-Európa és a Nyugat-Balkán országaiban szombatra tovább nőtt a fertőzöttek száma, és újabb szigorú intézkedések léptek életbe.
márc. 28
16:21
Gyógyír lehet a válságra a mesterséges intelligencia (Piac és Profit)
A koronavírus járvány rendkívül nehéz helyzetbe hozta a hazai cégek többségét, egy csapásra az eddig elodázott digitális megoldások váltak a túlélés kulcsává. Habár az elsődleges kihívást az üzleti tevékenységek akadálytalan fenntartása jelenti, ehhez elengedhetetlen a kollégák távmunkájának megszervezése és támogatása, valamint a feléjük és a külv
márc. 28
16:21
Vigyázat, a bűnözők már alkalmazkodtak a válsághoz! (ProfitLine)
A bűnözők gyorsan alkalmazkodnak a koronavírus-járvány okozta válsághoz, módosítják stratégiáikat a kialakult helyzet lehetőségeinek kiaknázására egyebek mellett internetes csalásokba, hamis termékek gyártásába, vagy illegális kereskedelembe kezdenek - közölte az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol) pénteken.
márc. 28
16:21
Koronavírus: elkészült a kézikönyv a magyar betegek gyógyításához (Portfolio)
Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter irányításával elkészült a kórházak számára az új koronavírus okozta fertőzések diagnózisának és terápiájának kézikönyve, ami több ország jó gyakorlatait veszi alapul a magyarországi viszonyokra adaptálva. Az egységes szakmai szempontokat tartalmazó kézikönyv hatékony segítséget nyújt a kórházi szakemberek
márc. 28
16:21
A járvány idején kevésbé keresett a növényi alapú húshelyettesítő (Agrofórum)
A Beyond Meat részvényeit a semleges kategóriából eladásra ajánlja a Goldman Sachs, miután a cég által kínált élelmiszer forgalma jelentősen csökkent a koronavírus-járvány miatt.
márc. 28
16:33
Újabb szakmát fenyeget a koronavírus (Infostart)
Nagyjából 36 ezer aktív, többségében alulfizetett vagyonőr vesztheti el az állását.
márc. 28
16:33
Merkel: senki nem tudja megmondani, meddig tart még ez a nehéz időszak (Portfolio)
Angela Merkel szombaton megjelent szokásos heti podcastjában kiemelte: "mindenki részese a vírus elleni harcunknak, és mindenki életet menthet, aki betartja a szabályokat".
márc. 28
16:35
Mindent be kell vetni a koronavírus elleni harcban – Beindultak a megfigyelőgépezetek is (Portfolio)
Nagy segítséget adhat a világnak a technológia szektor a koronavírus elleni harcban a mesterséges intelligenciával, a big data megoldásokkal és a szuperszámítógépekkel. Íme néhány példa arra, hogy milyen megoldások jöhetnek szóba a járvány megállításában és hogy miket vetettek be eddig a kormányzatok a technológia vívmányai közül.
márc. 28
16:45
A szoláriumok és szépségszalonok mégsem mentesülnek a járulékfizetés alól? (Menedzsment Fórum)
Hiába terjesztették ki ugyanis a csütörtöki kormányrendelettel a fizikai közérzetet javító szolgáltatásokra is a koronavírus miatti könnyítést, egy további, szűkítő rendelkezés miatt - értelmezésünk szerint - e körből kiesnek a szoláriumok, valamint a fogyasztó-, a karcsúsító és masszásszalonok.
márc. 28
16:45
Jön a szupergyors mobilozás (AQUA)
Újabb korszakba lép Magyarországon a mobiltechnológia ötödik generációja (5G), miután a három legnagyobb mobilszolgáltató megszerzi az ehhez szükséges jogosultságokat.
márc. 28
16:57
A stadion is egészségügyi intézmény? - Lassan igaz lesz a mondás (Privátbankár)
Sorra maradnak el a világ nagy sporteseményei és az olimpia megrendezése is igencsak kérdésessé vált a nem csillapuló koronavírus járvány miatt. Ráadásul fogadni sincs mire és a játékadóból származó költségvetési bevétel is oda. Mindennek egyelőre kiszámíthatatlan a rövid és hosszútávú gazdasági következménye.

Keresés