Az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) keddi bejelentése szerint a világranglistán éllovas válogatott június 4-én Mexikó ellen lép pályára. Ugyanakkor erre az időpontra volt lekötve a magyarok elleni budapesti fellépés is.
Továbbra is komoly anyagi gondok vannak a tavalyi bajnok Ferencváros női kézilabda-csapatánál - mondta az InfoRádiónak Zsiga Gyula. Az együttes vezetőedzője kiemelte: játékosait több klubhoz csábítják, és attól fél, ha nem érkezik meg időben a labdarúgóklubot megvásárló angol befektető pénze, már nem lesz csapat.
Az Argentin Labdarúgó Szövetség (AFA) keddi bejelentése szerint a világranglistán éllovas válogatott június 4-én Mexikó ellen lép pályára. A probléma csak az, hogy erre az időpontra volt lekötve a magyarok elleni budapesti fellépés is.
Ismét nem jutott túl a Real Madrid a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjén, erősen oszlik az ősszel jó szerepléssel alapozgatott Schuster-legenda. A királyi klub játékosai kifejezetten ötletszegény futballt mutattak, a Roma nagyon okos játékkal, simán továbbjutott. A Chelsea érvényesítette a papírformát az Olympiakosz ellen, míg a Porto és a Schalke csatája tizenegyes-párbajban dőlt el, a németek javára
Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megígérte David Beckhamnek, hogy behívja a nemzeti tizenegybe, amennyiben megfelelő edzettségi állapotban lesz. Fabio Capello ezzel százszoros válogatottá avathatja a korábbi csapatkapitányt.
Nem rendezik meg a Magyarország-Argentína barátságos mérkőzést, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség számára elfogadhatatlanok a dél-amerikaiak által felajánlott új időpontok - derül ki az MLSZ közleményéből.
Könnyen elképzelhető, hogy Paolo Maldini, az AC Milan legendás labdarúgója korábbi terveivel ellentétben mégsem vonul vissza az idény végén. A júniusban 40. születésnapját ünneplő klasszis szerint Silvio Berlusconi klubelnök is a folytatásra bíztatja.
Szenzációs bejelentést tett José Mourinho, aki nem zárta ki, hogy visszatér a Chelsea csapatához. A portugál szakember az idény elején távozott a londoni labdarúgóklub menedzseri posztjáról, ám most azt nyilatkozta: természetesen szívesen visszatérne.
A szorítón kívüli súlycsatát simán nyerte Oleg Maszkajev ellen Samuel Peter, amennyiben a nigériai nehézsúlyú bokszoló több mint 3 kilogrammal nehezebbnek bizonyult riválisánál a pénteki mérlegelésen.
Angliában csonka fordulót játszanak a hétvégén, miután az FA-kupa negyedöntőit is most rendezik. A nyolc csapatból kettőben magyar játékos is szerepel: Gera Zoltán (WBA) és Ferenczi István (Barnsley). Spanyolországban a Madrid az Espanyolt, a Barcelona a Villarrealt fogadja - egyik sem számíthat könnyű mérkőzésre a BL-selejtezőre aspiráló ellenféllel szemben. Itáliában az Inter a 100.…
Börtönbe vonult Marion Jones amerikai atléta. A 32 éves sportolónot januárban hat hónapos börtönbüntetésre ítélték el hamis tanúzásért, csekkhamisításért és tiltott szerekkel való visszaélésért.
A vb-címvédő Talmácsi Gábor a hetedik időt érte el a 125 kcm-es géposztályban a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katari Nagydíjának első időmérő edzésén, a vb nyitófutamának otthont adó losaili pályán.
Belátható időn belül nem alkalmaznak technológiai újításokat a labdarúgásban annak megállapítására, hogy a labda átjutott-e a gólvonalon vagy sem - döntött a sportág szabályalkotó testülete (IFAB).
Óriási a különbség a magyar és az osztrák jégkorong-bajnokság színvonala között - mondta az InfoRádióban Tóth István, a két ligában egyaránt elindult Alba Volán elnöke.
Wéber Gábor Forma-1-es szakkommentátor szerint a 2008-as szezon is a Ferrari és a McLaren csatájáról szól majd. Az idény jövő hétvégén Melbourne-ben kezdődik, és november elején Brazíliában ér véget.
A vb-címvédő Talmácsi Gábor a második helyről rajtol a 125 kcm-es géposztályban a gyorsasági motoros világbajnokság idénynyitó futamán, vasárnap Losailban.
A 12. helyen végzett Talmácsi Gábor a 125 köbcentisek között a gyorsasági motoros világbajnokság szezonnyitó Katari Nagydíján. Győzött csapattársa, a spanyol Sergio Gadea a sorozat történetének első villanyfényes versenyén.
Angliában mindössze egy élvonalbeli csapat került az FA-kupa elődöntőjébe, míg a bajnokságban az Arsenal folytatta rossz sorozatát, Fernando Torres ellenben a jót. A spanyol öt nap alatt négy bajnoki gólt szerzett. Olaszországban nyert a négy nagy, az Inter, a Roma, a Juve és a Milan is. Spanyolországban ismét nyolc pont a Real Madrid előnye, miután a Barcelona otthon kikapott a Villarrealtól.…