2009. november 12. csütörtök

nov. 12
12:50
Ferencváros: Short szerint jobb lett a hangulat Davison távozásával (She)
Craig Short, a Ferencváros vezetőedzője a zöld-fehérek sajtótájékoztatóján elmondta, jobb lett a hangulat az öltözőben Bobby Davison távozásával. A szakember hozzátette, sokat egyeztet Lipcsei Péterrel és Rósa Dénessel, akik segítik a munkáját.
nov. 12
13:06
Sportdöntőbíróság: döntés 2010-ben a doppingoló fehéroroszok ügyében (She)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bejelentette, hogy csak 2010-ben tárgyalja a doppingvizsgálaton megbukott, pekingi olimpiai érmétől megfosztott két fehérorosz kalapácsvető ügyét.
nov. 12
13:08
Panathinaikosz: bomba robbant a szurkolói klubnál (She)
A görög rendőrség csütörtökön közleményben számolt be arról, hogy reggel egy kisebb bomba robbant a Panathinaikosz labdarúgócsapatának rajongói klubjánál Athénban. A detonáció anyagi kárt okozott a helységben, de személyi sérülés nem történt.
nov. 12
13:10
Póker: „durrrr" 800 milliót vesztett néhány nap alatt (She)
Tom „durrrr" Dwan a múlt hétvégén elkötelezte magát a FullTiltPoker csapatához, azóta pedig meredek lejtőre került.
nov. 12
13:24
Argentína: öt mérkőzésre tiltották el a rasszista játékost (She)
Öt mérkőzésre szóló eltiltást kapott a bolíviai labdarúgó bajnokságban szereplő Oriente Petrolero védője, Hector Gaitán.
nov. 12
13:26
Spanyolország: mozik sorában vetítik az El Clásicót (She)
Spanyolország-szerte mozikban is megtekinthetik a szurkolók a Barcelona-Real Madrid labdarúgó szuperrangadót, az El Clásicót.
nov. 12
13:28
Fiorentina: Cesare Prandelli hamarosan hosszabbít a „violákkal" (She)
Cesare Prandelli vezetőedző két hónapon belül aláírja újabb szerződését a Fiorentina labdarúgócsapatával - értesült a La Gazzetta dello Sport.
nov. 12
13:30
Elefántcsontpart: Drogba ötmillió dollárt ad kórházépítésre (She)
A Pepsivel kötött reklámszerződése teljes bevételét, mintegy ötmillió dollárt felajánlotta egy abidjani kórház építésére Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti csatára.
nov. 12
13:42
Sportdöntőbíróság: négyéves eltiltást kapott az olasz Matteo Priamo (She)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság négyéves eltiltást rótt ki az olasz Matteo Priamóra, miután bizonyítottnak találta, hogy a kerékpáros doppingszerekekkel látta el csapattársát, Emanuele Sellát.
nov. 12
13:42
"Senki sem akarta azt, hogy a következő szezonban ismét a másodosztályban szerepeljen a Fradi" (Behaviour)
Craig Short, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint elsősorban a tapasztalt játékosoknak köszönhető, hogy a gárda egyre jobban teljesít, s ha rajta múlna, a téli átigazolási időszakban is rutinosabb futballistákat szerződtetne.
nov. 12
13:44
Aerobik: Sinkó Andrea ismét a technikai bizottságban (She)
A napokban Tel-Avivban tartották az Európai Tornaszövetség (UEG) tisztújító kongresszusát, amelyen Sinkó Andrea újabb négy évre kapott bizalmat az aerobik technikai bizottságban. Új elnököt is választottak, 2010-től a francia Georges Guelzec vezeti a szövetséget.
nov. 12
13:46
Torna: emlékverseny a Tornacsarnokban; Berki Stuttgartban (She)
November 14-én, szombaton 14 órától a Tornacsarnokban kerül megrendezésre a Kanyó Éva-emlékverseny, a KSI SE hagyományos nemzetközi tornaversenye, amelyen a teljes magyar élmezőny rajthoz áll.
nov. 12
13:48
Siena: Mario Berretta veszi át a kieső helyen álló csapat irányítását (She)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) utolsó helyén álló Siena kispadját péntektől Mario Beretta veszi át – számolt be róla a Gazzetta dello Sport. A mai Olasz Kupa-mérkőzésen a Grosseto ellen még a Marco Giampaolo helyére ideiglenesen kinevezett Marco Baroni irányítja az együttest.
nov. 12
13:50
Portugália: egér miatt szakadt félbe a portugál kupameccs - videó! (She)
Egy egér miatt szakadt félbe szerdán a Portimonense–Academica de Coimbra portugál Ligakupa-mérkőzés.
nov. 12
14:00
Németország: karanténban a H1N1 miatt Miroslav Klose (She)
Karanténban van Miroslav Klose, a német labdarúgó-válogatott csatára, mivel ikerfiai elkapták a H1N1-vírust.
nov. 12
14:00
Egér miatt szakadt félbe a portugál kupameccs (Metropol)
Egy egér miatt szakadt félbe szerdán a Portimonense-Academica de Coimbra portugál ligakupa-mérkőzés. A második ligás és az élvonalbeli gárda találkozójának 51.percében kialudtak a Municipal Stadion fényszórói.
nov. 12
14:00
Enke halála - Az egész válogatott ott lesz a vasárnapi búcsúztatón (Behaviour)
A német labdarúgó-válogatott összes tagja és a teljes szakmai stáb - élén Joachim Löw szövetségi kapitánnyal - részt vesz a kedden elhunyt Robert Enke vasárnapi, hannoveri búcsúztatóján.
nov. 12
14:18
Tragédia: vasárnap lesz az elhunyt Robert Enke temetése (She)
Eldőlt, hogy vasárnap temetik el a Hannover kedden öngyilkosságot elkövetett labdarúgóját, Robert Enkét. A zártkörű szertartás előtt tartanak nyilvános búcsúztatást a Hannover stadionjában, ahol jelen lesznek a német labdarúgó-válogatott tagjai is. A szervezők telt házra számítanak.
nov. 12
14:18
Egér miatt szakadt félbe a portugál kupameccs (Behaviour)
Egy egér miatt szakadt félbe szerdán a Portimonense-Academica de Coimbra portugál ligakupa-mérkőzés.
nov. 12
14:20
Atlétika: Pars nevetségesnek tartja a Sportdöntőbíróság bejelentését (She)
Pars Krisztián nevetségesnek tartja, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) úgy határozott, csak 2010-ben hoz döntést a doppingoló fehérorosz kalapácsvetők ügyében, és a magyar sportoló csak ezután kaphatja meg ezüstérmét.
nov. 12
14:20
Röhej, amit Pars Krisztiánnal csinálnak (Behaviour)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön december 4-5-ről január 25-27-re napolta el a pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjében történt doppingesetek ügyét, így Pars Krisztián csak ezután veheti át ezüstérmét.
nov. 12
14:36
Real Madrid: Szalai Ádám ma együtt edzett a felnőttcsapattal (She)
Szalai Ádám, a Real Madrid Castilla magyar játékosa együtt edzett ma a „királyi gárda” felnőttcsapatával, mivel az együttes számos tagja már elutazott nemzeti csapatához.
nov. 12
14:36
"Egy példakép kínjai. Démonai miatt vetette magát vonat elő a szupersztár." - sajtóvisszhang (Behaviour)
A nemzetközi sajtó egyöntetű megrendüléssel fogadta, hogy kedden öngyilkosságot követett el Robert Enke, a német labdarúgó-válogatott kapusa.
nov. 12
14:38
Magyar válogatott: az 50. fellépésére készülő Juhász a kapitány (She)
Bár nem volt edzés, mégsem telt tétlenül a délelőtt a belgák elleni szombati felkészülési meccsre készülő magyar labdarúgó-válogatott genti szálláshelyén. Erwin Koeman előbb DVD-s elemzést tartott csapata legutóbbi meccséről, az 1–0-s győzelmünkkel végződő koppenhágai vb-selejtezőről, majd bejelentette döntését, miszerint véglegesítette Juhász Rolandot a csapatkapitányi szerepkörben.
nov. 12
14:54
FTC: Short a BBC-nek elmondta, McCabe megkérdezte, akarja-e folytatni (She)
Craig Short a BBC Radiónak nyilatkozva elmondta, Kevin McCabe, a Ferencváros tulajdonosa megkérdezte tőle, hogy akarja-e folytatni a Ferencváros vezetőedzőjeként a téli szünet után.
nov. 12
15:12
Tottenham: Roman Pavljucsenkóért az AS Roma is bejelentkezett (She)
Távozni szeretne az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenhamtől Roman Pavljucsenko, a csapat mellőzött orosz játékosa.
nov. 12
15:30
Nem csatlakozhat a Premier League-hez a Rangers és a Celtic (Infostart)
A Premier League-ben szereplő klubok csütörtöki döntése nyomán nem csatlakozhat az angol labdarúgó-bajnokság élvonalához a két skót élcsapat, a Rangers és a Celtic.
nov. 12
15:30
Nem csatlakozhat a Premier League-hez a Rangers és a Celtic (Metropol)
A Premier League-ben szereplő klubok csütörtöki döntése nyomán nem csatlakozhat az angol labdarúgó-bajnokság élvonalához a két skót élcsapat, a Rangers és a Celtic.
nov. 12
15:48
Vb 2010: Dzeko szerint Portugália a favorit a pótselejtezőn (She)
Igazi sötét lónak is nevezhető Bosznia-Hercegovina a vb-pótselejtezőkön, ahol Portugália ellenében kell kiharcolnia a dél-afrikai tornára való kijutást. A Wolfsburg csatára, Edin Dzeko szerint Carlos Queiroz csapata a párharc favoritja, de szeretnének meglepetést szerezni.
nov. 12
16:06
Vb 2010: Del Piero visszatérne a pályára és Dél-Afrikába is (She)
A Juventus ikonja, Alessandro Del Piero készen áll a visszatérésre csapatában, de emellett Marcello Lippi szövetségi kapitányt is meggyőzné róla, hogy helye van a Dél-Afrikába készülő olasz csapatban.
nov. 12
16:08
Debrecen: nem indul különvonat a Liverpool elleni meccsre (She)
A DVSC labdarúgócsapata nem szervezi különvonat indítását a szurkolók számára a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre, amelyre november 24-én kerül sor Budapesten a Puskás-stadionban – adta hírül a hajdúsági klub hivatalos honlapja.
nov. 12
16:10
Manchester United: Ferguson négymeccses eltiltása és pénzbüntetése (She)
Az Angol Labdarúgó-szövetség négymeccses eltiltással és húszezer fontos pénzbírsággal sújtotta a bajnoki címvédő Manchester United labdarúgócsapatának skót szakvezetőjét, Sir Alex Fergusont. Ebből azonban csak két mérkőzés a „letöltendő”, hiszen a fennmaradó két találkozót 2010–2011-ig felfüggesztették.
nov. 12
16:24
Tottenham: Cudicini súlyosan megsérült egy délelőtti motorbalesetben (She)
Carlo Cudicini, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur olasz kapusa motorbalesetet szenvedett a mai nap folyamán. Cudicinit azonnal egy észak-londoni kórházba szállították, ahol alapos kivizsgálás és kezelés vár rá.
nov. 12
16:26
Hegymászás: a helyszínen tájékozódik az eltűntekről a pekingi magyar főkonzul (She)
Részletes tájékoztatást kapott az eddigi történésekről, a négy eltűnt magyar hegymászó helyszínre jutásának körülményeiről, a kutatásról a magyar főkonzul Szecsuán tartomány székhelyén, Csengtuban - tudatta az MTI tudósítójával Sárközy Péter helyi idő szerint csütörtök este.
nov. 12
16:42
Újpest: eladó a kezdőrúgás a Videoton elleni kupameccsre (She)
Ahogy az a bajnoki találkozókon már megszokottá vált, ezúttal a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzés kezdőrúgásait is értékesíti az Újpest FC – olvasható a klub hivatalos honlapján.
nov. 12
17:00
Sakk: „Hamarosan élesben játszom Magyarországon” - Anand (She)
Megállapodás született Viswanathan Anand, a jelenlegi sakkvilágbajnok és az Aquaprofit NTSK, a magyar bajnokcsapat között Anand idei szereplését illetően, így hamarosan Magyarországon köszönthetjük az indiai sakkzsenit.
nov. 12
17:00
Most egy játékvezető akart öngyilkos lenni (Metropol)
Öngyilkosságot kísérelt meg Almir Kajumov orosz labdarúgó-játékvezető, akit végül a mentősök beszéltek le szándékáról.
nov. 12
17:02
Sakk: Lékó Péter remizett az ukrán világbajnokkal Moszkvában (She)
Újabb döntetlennel folytatta szereplését Lékó Péter az orosz fővárosban zajló 4. Mihail Tal-emlékversenyen. A magyar nagymester 31 lépésben remizett az ukránok egykori világbajnokával, Ruszlan Ponomarjovval. Pénteken Lékó ismét a sötét bábukat vezetheti az ősi rivális, az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen.
nov. 12
17:18
Labdarúgás: öngyilkosságot kísérelt meg egy orosz bíró (She)
Öngyilkosságot kísérelt meg Almir Kajumov orosz labdarúgó-játékvezető, akit végül a mentősök beszéltek le szándékáról.
nov. 12
17:18
Lékó döntetlent játszott Pnomarjovval (Metropol)
Lékó Péter sötéttel döntetlent játszott az ukrán Ruszlan Pnomarjovval a Moszkvában zajló, IV. Mihail Tal sakk emlékverseny csütörtöki, hetedik fordulójában.
nov. 12
17:54
Ferencváros: Lowton vagy Csiszár kerülhet be a védelembe (She)
Mint ismert, Dragóner Attila és Rafe Wolfe is hiányzik majd eltiltása miatt a Ferencváros labdarúgó-csapatából a Budapest Honvéd elleni Soproni Liga őszi szezonzárón. Craig Short pedig még nem döntötte, ki fog játszani a pénteki mérkőzésen – számolt be róla a 100%Fradi.
nov. 12
18:12
U17-es vb: a svájciak lelépték Kolumbiát az első elődöntőben (She)
Svájc jutott elsőként döntőbe a Nigériában zajló U17-es labdarúgó-világbajnokságon, miután az elődöntőben 4–0-ra legyőzte az egyenes kieséses szakaszban Argentínát és Törökországot kiejtő Kolumbiát.
nov. 12
18:14
AC Milan: sajtóhírek szerint Huntelaart Tonira cserélhetik (She)
Olasz sajtóhírek szerint az AC Milannál felmerült, hogy a holland Klaas-Jan Huntelaart a télen elcserélik a Bayern Münchennel Luca Tonira.
nov. 12
18:30
Tenisz: Monfils kiejtette a Federer-verő Benneteau-t, Djokovics nyert (She)
A Párizsban zajló férfi mesterverseny szerdai napján a Roger Federert búcsúztató francia Julien Benneteau a nyolcaddöntőben már nem járt sikerrel, honfitársa, Gael Monfils két szettben megverte őt.
nov. 12
18:32
Törökország: Vassellt kitették a szállodai szobájából, csomagolhat (She)
Még nyáron számoltunk be róla, hogy Darius Vassell két évre a Manchester Citytől a török labdarúgó-bajnokág élvonalában épphogy bennmaradt Ankaragücühöz szerződött. Amikor 3000 fanatikus fogadta az érkezésekor, Vassell minden bizonnyal még nem gondolta volna, hogy pár hónappal később ki fogják tenni a szállodai szobájából. Az ok prózai: a klubjának anyagi nehézségei vannak, és egy ideje már nem…
nov. 12
18:34
Olaszország: a Cesena tehetségét figyeli a Juve, az Inter és a Fiorentina (She)
A 20 esztendős argentin származású, de olasz U21-es válogatott labdarúgót, Ezequiel Matias Schelottót a Juventus, az Inter és a Fiorentina is szerződtetné a télen a másodosztályú Cesenától – olasz sajtóhírek szerint.
nov. 12
18:48
Vasas: sokba került az angyalföldi klubnak szurkolói viselkedése (She)
Az MLSZ fegyelmi bizottsága 200 ezer forintos büntetést szabott ki a Vasasra, mert szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak a ZTE elleni bajnoki mérkőzés alatt – olvasható az angyalföldi egyesület honlapján. A zalaegerszegi kirándulás nemcsak emiatt marad (sajnálatos módon) emlékezetes a Vasasnak, hanem a drukkerek további rendbontása miatt is.
nov. 12
20:00
Női kosárlabda Euroliga: harmidk vereségét szenvedte el a Pécs (She)
A Mizo Pécs harmadik meccsén elszenvedte harmadik vereségét a női kosárlabda Euroligában, miután hazai pályán 60–69-re kikapott kikapott a sorozat legutóbbi ezüstérmesétől, a spanyol Salamancától.
nov. 12
20:02
Bajnokok Ligája: megbüntették a Rangerst és az Unireát (She)
Szurkolóinak viselkedése miatt a skót Glasgow Rangers 20 ezer, rendezői hiányosságok miatt a román Unirea Urziceni pedig 8000 svájci frankos bírságot kapott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságától csütörtökön.
nov. 12
20:04
Tenisz: Stepánek egy szett gyengélkedés után megverte Murray-t (She)
Radek Stepánek az első szettben 0:5-nél nyerte meg az első játékot Andy Murray ellen, és 6:1-re el is bukta a nyitó felvonást, azután viszont magára talált, és a következő két játszmát 6:3-ra, illetve 6:4-re megnyerve fordított a párizsi férfi teniszverseny nyolcaddöntőjében.

Keresés