2011. március 23. szerda

márc. 23
21:54
Hivatalos: Elmarad a Primera División következő fordulója (Sport365)
A spanyol labdarúgó szövetség (RFEF) szerda este bejelentette, hogy a televíziós jogokkal kapcsolatos vita miatt elhalasztják a Primera División következő fordulóját.
márc. 23
21:56
Férfi kosárlabda NB I – Kikapott az éllovas és lecsúszott az első helyről (Sport365)
Az Albacomp sima vereséget szenvedett Körmenden, míg a Szolnok otthon verte meg a Zalaegerszeget, így a két csapat helyet cserélt egymással a tabellán.
márc. 23
21:58
NB II – A Fradi az utolsó pillanatban verte meg a Honvédot (Sport365)
A Ferencváros második csapata Pölöskei Péter 90. szerzett góljával nyert a Budapest Honvéd második együttese ellen a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának negyedik fordulójából elhalasztott mérkőzésén.
márc. 23
22:00
Ismét nyert a Fehérvár (Agroinform)
Második mérkőzését is megnyerte a címvédő Fehérvár a Dunaújváros ellen, így a címvédőt már csak két siker választja el az aranyérem megszerzésétől.
márc. 23
22:27
Jégkorong ob I, döntő – A Fehérvár a másodikat is behúzta (Sport365)
A mérkőzés előtt a hazai és a vendégszurkolók mécseseket gyújtottak a két évvel ezelőtt elhunyt ifj. Ocskay Gábor emlékére a válogatott játékosról elnevezett csarnok előtt álló kopjafánál.
márc. 23
22:29
NFL: A liga elérte a célját, kedve szerint változtathat a szabályokon (Sport365)
Miután a játékos-szakszervezet március 11-én feloszlatta magát, így a belegyezésük nélkül változtathat a szabályokon a liga, amit meg is tett, ugyanis 30 helyett, mostantól 35 yardról kell elvégezni a kickoffot.
márc. 23
22:54
Adriano a Corinthiansba tart - sajtóértesülés (Agroinform)
A 29 éves játékos március elején bontotta fel szerződését közös megegyezéssel a Farkasokkal, miután az olasz fővárosban megelégelték a brazil fenegyerek sorozatos botrányait.
márc. 23
23:00
Sakk egyéni Eb – A magyarok közül csak Polgár Judit nyert (Sport365)
A négy magyar közül csak Polgár Judit nyert a franciaországi Aix-les-Bains-ben zajló egyéni sakk Európa-bajnokság szerdai, második fordulójában.
márc. 23
23:02
LeBron James a parkett ördöge - videó (Sport365)
Azzal mindenki tisztában van, hogy LeBron James fantasztikusan kosarazik, de kiderült, hogy táncolni is tud a Miami Heat játékosa, amit 25 hölgy társaságában be is mutatott:
márc. 23
23:12
Az A-csapatból kitett Gyurcsó kettőt vágott a Vasasnak (Agroinform)
Az első csapat keretéből kitett fiatal csatár az NB II-es gárda esti felkészülési mérkőzésén két gólt is lőtt az elsőosztályú Vasasnak.
márc. 23
23:33
Megalázta „Halhatatlan” Hulk Hogant Hardy, ezért kidobta az Immortalból (Sport365)
Az emlékezetes 88 másodperces mérkőzés után a TNA és az Immortal feje „Halhatatlan” Hulk Hogan kijelentette, hogy nincs szükségük olyan pankrátorra mint Jeff Hardy, ezért kidobta a csapatból.

2011. március 24. csütörtök

márc. 24
7:15
Nyugaton nem lehet megállítani a Vancouvert: a Detroit is behódolt (Sport365)
Az NHL szerdai játéknapján a Vancouver Canucks idegenben verte meg a Detroit Red Wingset és biztosra vehető, hogy az alapszakasz végén a kanadai csapat zár a Nyugati főcsoport élén. A címvédő Floridában szórakozott.
márc. 24
8:21
A Memphis Bostonban leckéztette meg a Celticset (Sport365)
Az NBA szerdai játéknapjának legnagyobb meglepetését szolgáltatta a Memphis Grizzlies, mely idegenben verte meg a Boston Celticset. A Miami Heat Detroitban nyert, míg a San Antonio Spurs Denverben kapott ki.
márc. 24
8:23
Alonso letaszítja a trónról Michael Scumachert (Sport365)
Luca Cordero Di Montezemelo, a Ferrari elnöke azt mondta, Fernando Alonsónál már szinte semmi sem hiányzik ahhoz, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher nyomába lépjen.
márc. 24
8:54
Coulthard 40. születésnapján triplázhat Button Melbourne-ben, ez történt egy éve (Sport365)
A 26. Ausztrál Nagydíj (2010) nem volt rendhagyó a nagydíj történetében, ugyanis az Albert Parkban nem szokás ismételni.
márc. 24
9:06
Mennyei sorozatok - pokoli szériák (Agroinform)
A magyar-holland futballmúltban mindkét ország talál olyan mérkőzést, amire büszke lehet, de olyat is, amit kitörölne az archívumból.
márc. 24
9:27
NFL: Privát edzésen járt a lehetséges 1/1-es (Sport365)
Az Arizona Cardinals privát edzésre hívta az NFL 2011-es szezon játékosbörzéjének lehetséges első választottját Blaine Gabbert. A draftot április hónap végén rendezik meg.
márc. 24
9:42
Szávay nagy csatában jutott tovább (Agroinform)
Szávay Ágnes három játszmában nyert a kínai Csang Suaj ellen Miamiban a 4,5 millió dollár összdíjazású női tenisztorna első fordulójában.
márc. 24
10:33
Egy szemtanú állítja, hogy a home run király kapott valamilyen injekciót (Sport365)
Beigazolódni látszik, hogy a home run király Barry Bonds hét évvel ezelőtt hamisan tanúzott a híres BLACO botrány perében, ugyanis szemtanú azt állítja, hogy Bonds kapott valamilyen injekciót edzőjétől.
márc. 24
10:54
Otthon szenvedett meglepő vereséget a Boston Celtics (Agroinform)
A ligát magabiztosan vezető San Antonio sem járt jobban, Tim Duncan nélkül, Denverben kapott pontgazdag mérkőzésen.
márc. 24
11:39
Koeman: "Sztárok nélkül Hollandia ugat, de nem harap" (Sport365)
Erwin Koeman, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya az Algemeen Dagblad című lapnak nyilatkozva elmondta, a mieink pontot szerezhetnek a holland válogatottól a két csapat pénteki Eb-selejtezőjén, a sok sérült sztárjátékos kiesése ugyanis még az Oranjénak is komoly veszteség.
márc. 24
11:48
Ikerpár vezette sikerre a ligaelsőt a Detroit ellen (Agroinform)
Daniel Sedin két gólt szerzett fivére, Henrik passzaiból a Nyugati Főcsoport rangadóján, ami után a Vancouver tízpontos előnyt szerzett.
márc. 24
12:06
Davigyenko és Ljubicic is az első körben búcsúzott (Agroinform)
A világranglista harmadik helyén is megfordult, ám jelenleg csak 41. Davigyenko a nyitókörben kiesett a miami tenisztornán.
márc. 24
12:12
Videó: Két csodagólt lőtt egy meccsen a futsalzseni (Sport365)
Kétszer is megvillant Falcao, a futsal koronázatlan királya a Carlos Barbosa elleni bajnokin. A klasszis mindkétszer saját térfeléről lőtt csodálatos gólt a vendégek üres kapujába az 5-2-re megnyert meccsen.
márc. 24
12:24
Clijsters nem mer Tokióba utazni (Agroinform)
Kim Clijsters a március 11-i földrengésben megrongálódott atomerőmű sugárzása miatt nem vesz részt ősszel a tokiói tenisztornán.
márc. 24
12:42
A második gólt az öcsém rúgja - Esterházy Péter (Agroinform)
A járókelőket faggattuk arról, hogy mit várnak a pénteki EB-selejtezőtől. Esterházy Péter szerint például 2-1-re nyerünk.
márc. 24
12:44
Falcao egészpályás góljai - videó (Agroinform)
Kifogyhatatlannak tűnik a csodagólokból a brazil futsal klasszisa, Falcao, aki ezúttal két egészpályás gólt lőtt – egy mérkőzésen.
márc. 24
12:45
NASCAR: Vérrög miatt kórházba szállították az RCR elnökét (Sport365)
Szombaton kórházba szállították a Richard Childress Racing (RCR) elnökét, Mike Dillon, akinek vérrög keletkezett a tüdejében. Az elnök állapota stabil és várja tesztjei eredményét.
márc. 24
13:18
Contador felmentése ellen fellebbez a UCI (Sport365)
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) csütörtökön jelezte: a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) támadja meg a spanyol szövetség (RFEC) felmentő ítéletét, melyet a háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador doppingügyében hozott.
márc. 24
13:18
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség fellebbez Contador felmentése miatt (Agroinform)
Az UCI jelezte: a Sportdöntőbíróságnál támadja meg a spanyol szövetség ítéletét, melyet Contador doppingügyében hozott.
márc. 24
13:51
Kosárlabda: Botrányos meccsek, óvás és rugdosás az NB I-ben (Sport365)
Két mérkőzésen is botrány tört ki a férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján: a Factum Sport Debrecen - T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE találkozó után a hazaiak óvást jelentettek be, míg a Körmend-Albacomp derbin történt dulakodás a szövetség fegyelmi bizottsága elé kerül majd.
márc. 24
13:53
Magyar Kupa: Vidi-Kaposvár és Kecskemét-Zete a döntőért (Sport365)
Ma délelőtt az MLSZ székházában sorsolták ki a Magyar Kupa elődöntőinek párosítását. A párosítások alapján a Videoton a Kaposvári Rákóczival, a ZTE pedig a KTE-Erecóval küzd meg a döntőbe jutásért.
márc. 24
13:54
Feljutásra esélyes csapat veheti kölcsön Priskint (Agroinform)
A Swansea menedzsere korábban már dolgozott együtt a válogatott csatárral a Watfordnál. Csütörtök délután ötig kell megegyezniük.
márc. 24
13:56
A franciák odaadnák Tokiónak a 2012-es vb-t (Agroinform)
A francia szervezők a földrengés által sújtott Tokió javára lemondanának a 2012-es műkorcsolya világbajnokság rendezéséről.
márc. 24
14:12
Nyolc hónap börtönt kapott a csatár (Agroinform)
Nyolc hónapos letöltendő börtönbüntetéssel sújtották Kelvin Etuhut, a Manchester City tartalékegyüttesének labdarúgóját.
márc. 24
14:30
A parasportoló Oscar Pistorius megfutotta a szintidőt (Agroinform)
A művégtagokkal versenyző dél-afrikai Oscar Pistoriusnak egy szerdai versenyen sikerült megfutnia az úgynevezett B szintet.
márc. 24
14:32
Eric Lamela hét év után ismét a Barcelona célkeresztjében - videó (Agroinform)
A River Plate fiatal játékosának neve szerepel a klub kivánságlistáján, mint lehetséges nyári erősítés.
márc. 24
14:34
Bale nem játszhat az angolok ellen (Agroinform)
A szélsőnek a múlt héten klubja, a Tottenham egyik edzésén meghúzódott a combja, emiatt szerdán már edzeni sem tudott a válogatott kerettel.
márc. 24
14:51
Moszkva rendezi meg a Japánban elmaradt műkorcsolya-vb-t (Infostart)
Az Orosz Műkorcsolya Szövetség közlése szerint Moszkva kapta meg az idei műkorcsolya-világbajnokság rendezési jogát, miután az eredetileg március végére tervezett eseménynek a földrengés és szökőár sújtotta Japán nem tudott otthont adni.
márc. 24
14:57
Nyolc hónap börtönt kapott a Manchester City játékosa (Sport365)
Nyolc hónapos letöltendő börtönbüntetéssel sújtották Kelvin Etuhut, az angol élvonalbeli Manchester City tartalékegyüttesének labdarúgóját, aki egy utcai verekedés során ütött le és rugdosott meg egy embert.
márc. 24
14:59
A Real sztárjai bálványként imádják Mourinhót (Sport365)
Estaban Granero a Real Madrid támadója a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott José Mourinhóról, amely nyilatkozatban magasztalta a portugál trénert.
márc. 24
15:01
Van Persie: "Nyerünk" - megjöttek a hollandok (Sport365)
Csütörtökön kora délután megérkezett Budapestre a világbajnoki ezüstérmes holland labdarúgó-válogatott, mely pénteken 20:30-tól a Puskás Ferenc Stadionban játszik a magyar csapattal Európa-bajnoki selejtezőt.
márc. 24
15:06
13 vb-ezüstérmessel érkezett az ellenfél (Agroinform)
Csütörtökön kora délután megérkezett Budapestre a világbajnoki ezüstérmes holland labdarúgó-válogatott.
márc. 24
15:09
Kaposvár-Videoton és Kecskemét-ZTE az elődöntőben (Infostart)
A bajnokságban listavezető Videoton a Kaposvárral, míg a Kecskemét a Zalaegerszeg együttesével találkozik a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében.
márc. 24
15:30
Moszkva rendezi meg a Japánban elmaradt műkorcsolya-vb-t (Sport365)
Az Orosz Műkorcsolya Szövetség közlése szerint Moszkva kapta meg az idei műkorcsolya-világbajnokság rendezési jogát, miután az eredetileg március végére tervezett eseménynek a földrengés és szökőár sújtotta Japán nem tudott otthont adni.
márc. 24
15:32
MotoGP: Pedrosának ki kell pihennie kiújuló karsérülését (Sport365)
A Repsol Honda spanyol motorosa visszatért hazájába, miután a katari kórház kiengedte a versenyzőt.
márc. 24
15:42
A brit kosarasok a Dream Team ellen melegítenek (Agroinform)
Az olimpia előtt is színre lép brit földön az amerikai férfi kosárlabda válogatott, a Dream Team.
márc. 24
15:44
Hungaroring - Ecclestone módra (Agroinform)
Matchbox-hurok, ugrató, döntött kanyarok - nem egy sci-fi, hanem Bernie Ecclestone ötletei az F1 izgalmasabbá tételére. Lássuk, hogy nézne ki átalakítva a Hungaroring!
márc. 24
15:45
A legenda folytatódik: atlétikai verseny Gyulai István emlékére (Infostart)
"A legenda folytatódik" mottóval rendezik meg július 30-án a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat a Puskás Ferenc Stadionban. A versenyt ingyen tekinthetik meg azok, akik jegyet váltanak a mogyoródi Formula-1-es futamra.
márc. 24
16:00
Kaposvár-Videoton és Kecskemét-ZTE az elődöntőben (Agroinform)
A bajnokságban listavezető Videoton a Kaposvárral, míg a Kecskemét a Zalaegerszeg együttesével találkozik a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében.

Keresés