Folytatódik a home run király, Barry Bonds tárgyalása. A keddi meghallgatáson a játékos akkori edzője Stan Conte tett vallomást. A tréner szerint 1999-ben felhívta a vezérigazgató és a vezetőedző figyelmét, hogy nincs minden rendben.
Gera Zoltán a Hollandia-Magyarország (5-3) Eb-selejtező után elmondta,hiába duplázott az Oranje ellen, nem hiszi, hogy Mark Hughes emiatt újra számításba veszi majd a Fulhamnél, így a kedden remeklő játékos továbbra is csak epizodista lehet klubjánál.
A holland sajtó szerint Van Persie-t labdaelrúgásokért ki kellett volna állítani, míg van der Vaart úgy érezte magát a második félidőben, mintha egy filmbe csöppent volna.
A Ferencvárosi Torna Club az FTC Zrt. és a hozzá kapcsolódó Üllői úti ingatlanok megvásárlására vonatkozó közös adásvételi szándéknyilatkozatot írt alá a Kevin McCabe angol tulajdonoshoz kapcsolódó cégcsoporttal.
A korábbi maratoni csaták miatt a volt világelső Roger Federer helyi idő szerint csak éjjel fél 2-kor fejezte be mindössze 52 perces mérkőzését a miami keménypályás tenisztorna keddi nyolcaddöntőjében.
A nemzetközi sportági szövetség (UCI) után a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezést nyújtott be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a kerékpáros Alberto Contador doppingügyében.
A holland labdarúgó-válogatott 50 év után ismét a magyaroktól kapott három gólt hazai tétmérkőzésen. Igaz, amíg félévszázada ez 3-0-s vendéggyőzelmet jelentett a rotterdami vb-selejtezőn, addig kedden 5-3-as hazai siker született.
Komoly bajban van az idénynyitó Daytonai verseny hőse Trevor Bayne. A fiatal versenyzőnek veszélybe került a szereplése a május végi All-Star hétvégén, ugyanis nincs egyéni szponzora.
A klub az FTC Zrt. és hozzá kapcsolódó Üllői úti ingatlanok megvásárlására vonatkozó közös adásvételi szándéknyilatkozatot írt alá Kevin McCabe angol tulajdonossal.
Az AS Roma és Thomas DiBenedetto hivatalos nyilatkozatban erősítette meg, hogy mindenben megállapodott egymással, így az amerikai üzletember lesz a futballklub új tulajdonosa.
A Ferencvárosi Torna Club az FTC Zrt. és hozzá kapcsolódó Üllői úti ingatlanok megvásárlására vonatkozó közös adásvételi szándéknyilatkozatot írt alá a Kevin McCabe angol tulajdonoshoz kapcsolódó cégcsoporttal.
Az illetékes madridi bíróság szerdán elutasította a profi liga (LFP) sztrájkfenyegetését, melynek nyomán elmaradt volna a hétvégi forduló több mérkőzése is a spanyol labdarúgás élvonalában.
Komoly bajban van az idénynyitó Daytonai verseny hőse Trevor Bayne. A fiatal versenyzőnek veszélybe került a szereplése a május végi All-Star hétvégén, ugyanis nincs egyéni szponzora.
A magyar élvonalbeli labdarúgócsapatok edzőinek egyöntetű véleménye az, hogy a válogatott nagyszerűen helytállt kedd este, a hollandok ellen idegenben megvívott Európa-bajnoki selejtezőn.
A Sapa Fehérvár AV19 kanadai-svéd csatára újabb egy évre elkötelezte magát a klubnál. A hírt a 12-szeres magyar bajnokcsapat hivatalos oldalán jelentette be.
Gregory van der Wiel, a holland válogatott védője több párharcot is vívott kedden Dzsudzsák Balázzsal az 5-3-ra végződött holland-magyar Eb-selejtezőn. Bár szélsőnk két gólpasszt is adott mellőle, a bekk mégis úgy nyilatkozott, nem is látta a pályán Dzsudzsákot.
A kanadai-svéd Eric Johansson újabb egy plusz egy évre aláírt a Fehérvár jégkorongcsapatához - jelentette be a sorozatban kilencedszer bajnoki aranyérmes klub szerdán.
A Videoton szakvezetője a hollandoktól itthon elszenvedett 4-0-s vereség után éles kritikát fogalmazott meg, a tegnapi amszterdami mérkőzéssel viszont elégedett volt.
Az Újpest 29 éves támadója, Rajczi Péter mát hat gólt szerzett karrierje során a Fradi ellen, pénteken is arra készül, hogy bevegye az ellenfél hálóját az Albert Stadionban.
Bácskai János, a Ferencváros és Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere szerdai közös sajtótájékoztatóján a békés szurkolásért kampányolt a két kerület labdarúgócsapatának pénteki rangadója előtt, amit az Albert Stadionban rendeznek.
Bácskai János, a Ferencváros és Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere szerdai közös sajtótájékoztatóján a békés szurkolásért kampányolt a két kerület labdarúgócsapatának pénteki rangadója előtt.
Gera Zoltán lett a mérkőzés legjobbja a Goal.com holland kiadása szerint a Hollandia-Magyarország (5-3) Eb-selejtezőn. A Fulham magyarja 8,5-es osztályzatot kapott, ezzal pedig minden pályára lépőt maga mögé utasított.
Az egykori válogatott futballista szerint borzasztó rossz állapotban van a nemzeti csapat védelme, amely annyi gólt hoz össze, amennyit még a Barcelona sem viselne el.
Egy kissé túlbuzgó operatőr akadályozta a szöglet elvégzésében Guillermo Barros Schelottót, a Gimnasia La Plata veterán argentin játékosát, aki hangot is adott nemtetszésének.
A 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus tagadja azt a sajtóértesülést, mely szerint busás fellépti díjért vett részt három hete egy csecsenföldi jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen.
Erős gyomorbántalmakkal az éjszaka kórházba került Moszkvában Hoffmann Nóra magyar jégtáncos, aki párjával, Makszim Zavozinnal az orosz fővárosban gyakorol az április 25-én kezdődő világbajnokságra.
Bácskai János, a Ferencváros és Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere szerdai közös sajtótájékoztatóján a békés szurkolásért kampányolt a két kerület labdarúgócsapatának pénteki, az Albert Stadionban sorra kerülő bajnoki rangadója előtt.
Kaunas - Nem véletlen, hogy a Barcelonában és a spanyol futballválogatottban is kiemelkedően teljesít Gerard Piqué (24), a bekk legális doppingszerhez folyamodott: a szerelem repíti.