Fazekas László korábbi kilencvenkétszeres válogatott labdarúgó szerint a magyar foci azért hanyatlott az elmúlt évtizedekben, mert a játékosok mentálisan gyengébbek voltak nyugati ellenfeleiknél, és nem vették elég komolyan a sportot. A hajdani Ezüstcipős focista az InfoRádiónak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, a Magyarországon most megváltozott körülmények jó hatással lehetnek a hazai…
Nagy harc várható a feljutásért az NB II-ben, Keleten a Nyíregyházát a Diósgyőr üldözi, Nyugaton pedig elölről kezdődhet a Pécs és a Gyirmót versenyfutása.
Az óriás-műlesiklás friss világbajnoka, a szlovén Tina Maze nyerte pénteken a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának olaszországi kombinációs versenyszámát.
Továbbra sem kötött új szerződést az Orlando Magic húzóembere Dwight Howard, aki előtt két lehetőség áll, első marad ahol van, vagy a címvédő Los Angeles Lakershez szerződik.
Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a portugál válogatott és klubok kizárását helyezte kilátásba, amennyiben a helyi szövetségnek nem sikerül elfogadnia az új alapszabályát.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a portugál válogatott és klubok kizárását helyezte kilátásba, amennyiben a helyi szövetségnek nem sikerül elfogadnia az új alapszabályát.
Az FTC elnöke telefonon beszélt a Zrt. tulajdonosával, Kevin McCabe-bel, és azt kérte tőle, hogy személyesen tárgyaljanak a labdarúgó csapat, és stadion eladásáról.
Az 1860 München Király Gáborral a soraiban 1–1-es döntetlent játszott a kiesés ellen küzdő Oberhausennel hazai pályán a Bundesliga 2 pénteki találkozóján,
A Ferencvárosnál olyan gazdasági modellt kell felállítani, amely független a politikai változásoktól - mondta Kubatov Gábor, a klub elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A fideszes politikus arról is beszélt: az FTC elnöksége várhatóan kifejezi azon szándékát, hogy szeretné visszakapni a labdarúgó szakosztályt, és az Üllői úti ingatlan megvásárlásáról is egyezkedne a tulajdonos Kevin McCabe-…
A Budapest Honvéd pénteken közleményben tudatta, hogy a ferencvárosi szurkolókat nem engedik be a hazai szektorokba a vasárnapi bajnoki labdarúgó-mérkőzésen.
A fiatal újpesti támadó második bajnoki mérkőzésén harmadszor talált a kapuba, a Siófok azonban Novák Alexisz fejesével egyenlíteni tudott a Megyeri úton.
A Debrecen nagy csatában legyőzte a vendég Ferencvárost a női kézilabda NB I pénteki rangadóján, ezzel feljött a százszázalékos Győr mögé a második helyre a tabellán.
Az MTK Budapest hazai pályán egygólos hátrányból fordítva 3-1-re győzött a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Monicomp Liga 17. fordulójának első szombati mérkőzésén.
A Kecskemét a Magyar Kupában elért győzelem után ismét nyerni tudott a mindkét sorozatban címvédő Debrecen ellen a labdarúgó Monicomp Liga 18. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Kecskemét — Négy napon belül kétszer küldte padlóra a Kecskemét labdarúgócsapata a DVSC-TEVA együttesét. A lila-fehérek a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében simán jutottak tovább a Lokin.
Márton Anita a második helyen bejutott a női súlylökés szombati fináléjába a párizsi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon, ugyanakkor Baji Balázs 60 m gáton nem került az esti döntőbe.
Vucsinics góljával szerezte meg a vezetést a Roma az első félidő 32. percében, de negyedórával a vége előtt Giacomazzi fejesével egyenlíteni tudott. A hajrában aztán Munari kézzel ért a labdába a 16-oson belül, amiért büntetőt kaptak a vendégek, Pizarro pedig gólra váltotta a 11-est.
A toronymagasan listavezető Borussia Dortmund hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Köln felett a német labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén és 15 pontra növelte az előnyét.
Az Újpest hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a bentmaradásért küzdő Siófok ellen. A hazaiak szakvezetője Mészöly Géza a kényszerű cseréket sajnálta, míg Mihalecz Istvánnak ambivalens érzései voltak a találkozót követően.
Az AS Roma 2-1-re győzött Leccében az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így Vincenzo Montella vezetőedzővel harmadik mérkőzésén is veretlen maradt.
A várakozásoknak megfelelően Hulk Hogan a tegnapi Impact adásban visszatért és bejelentette, hogy ő a TNA új tulajdonosa és egy teljesen új korszak kezdődik az ő irányításával.
Az első napi két egyes után a francia, a spanyol, az argentin és a svéd válogatott szerzett 2-0-ás előnyt a Davis Kupa Világcsoportjának nyolcaddöntőjében.
Az AS Roma 2-1-re győzött Leccében az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így Vincenzo Montella vezetőedzővel harmadik mérkőzésén is veretlen maradt.