2017. január 23. hétfő

jan. 23
8:45
Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát (Múlt-kor)
1887. január 23-án született Kállay Miklós miniszterelnök, aki a II. világháború idején, 1942 és 1944 között állt a kormány élén. Kállay az addigi egyoldalú német orientáció mellett megpróbált nyitni az angolszászok felé, a köznyelvben Kállay-kettősnek nevezett hintapolitika kudarcát a német megszállása tetőzte be.
jan. 23
9:36
Halálos gázolás Erdőkertesen (Népszava)
A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt lezárták.
jan. 23
9:38
Trump már nem siet annyira (Népszava)
A kampány során azt közölte, hogy az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezi át.
jan. 23
9:48
38 év után vitte vissza a könyvtárba A hobbitot egy tengerész (Múlt-kor)
Mintegy negyven év után került vissza egy New York állambeli közkönyvtár polcára J.R.R. Tolkien A hobbit című regényének egy keményfedeles példánya, amelyet annak idején egy amerikai tengerész kölcsönzött és vitt magával világkörüli útjára.
jan. 23
10:48
Tarlós: csütörtöktől enyhíthetnek a közlekedési korlátozáson (Népszava)
Ha régi autója van, nézze meg a környezetvédelmi osztályát, mert megbírságolhatják!
jan. 23
10:51
Cenzúrázni próbálták egy Anne Frank életéről szóló kiállítást egy horvát városban (Múlt-kor)
Egy horvát középiskolában, Sibenik városban, cenzúrázni próbálták az Anne Frank életéről szóló, Történelem a mának című kiállítást, mert az igazgatónak nem tetszett, hogy a partizánokat pozitív, míg a usztasákat negatív fényben tüntették fel.
jan. 23
12:57
Cserben hagyták a császári hadak Kemény János erdélyi fejedelmet (Múlt-kor)
1662. január 23-án  esett el a nagyszöllősi csatában a török és erdélyi ellenfelei ellen harcoló Kemény János erdélyi fejedelem, író. Átélte Erdély fénykorát, és részese volt a hanyatlás kezdetének. Önéletírása, amelyben a magyar irodalomban elsőként alkalmazta szervesen és rendszeresen az anekdotát.
jan. 23
13:09
Vörösiszap - Megkezdődött a másodfokú tárgyalás (Népszava)
Korábban bűncselekmény hiányában felmentették mind a tizenöt vádlottat.
jan. 23
13:11
Kamattartást várnak az elemzők (Népszava)
Hosszabb ideig is maradhat a 0,90 százalékos alapkamat.
jan. 23
13:13
Még nem állunk vesztésre (Népszava)
Lassan ott tartunk, mint a középkorban, attól kell félnünk, hogy egy mutáns baci betelepszik egy-egy városunkba.
jan. 23
14:00
Kísérteties képek a tenger mélyén fekvő Titanic fedélzetéről (Múlt-kor)
A két darabra tört, 3821 méter mélyen fekvő, a roncsait tekintve háromszor öt kilométeres körzetben szétszóródott Titanichoz számos alkalommal merültek le a szakemberek, Ballard 2004-es merülése során készültek a most következő, ikonikus felvételek, amelyeket a vintag.es gyűjtött össze.
jan. 23
14:39
Trumptól elvették a telefonját (Népszava)
Már Obama is olyan mobilt kapott, amit egy 3 éves gyereknek ad az ember.
jan. 23
14:57
Jüankártyát bocsát ki a Bank of China Magyarországon (Népszava)
Ez lesz az első kínai jüankártya Kelet-Közép-Európában.
jan. 23
15:03
Szakállas, kopasz nők és saskarmok – kik voltak a középkorban az „igazi” trollok? (Múlt-kor)
Amikor a trollokat emlegetjük, általában két dologról beszélhetünk: az internetes trollokról vagy A hobbitból ismert szörnyekről. De vajon kik voltak az „igazi” trollok? Mit gondoltak róluk a középkori és a kora újkori emberek, és hogyan alakult ki a trollokról a mai ember által alkotott képzetek?
jan. 23
15:19
Mi lenne, ha ilyen lenne a Mercury? (BerryBlog)
Az új nyomógombos BlackBerry, a Mercury (vagy ki tudja, hogy hívják majd) igazi bemutatkozására még bő egy hónapot kell várni, az azonban egyre biztosabbnak látszik, hogy a végső dizájn a január elején bemutatott prototípushoz képest nem fog változni. Hogy a burkolat alá mi kerül, az persze majd megint csak Barcelonában, a Mobile World Congress idején válik nyilvánossá, de amit Vegasból posztoltak…
jan. 23
15:51
Bolygóméretű gázcsomókat dobálhat a központi fekete lyuk (csillagászat.hu)
Néhány ezer évente egy-egy csillag végzetesen közel kerül a Tejútrendszer centrumát uraló szupernagy tömegű fekete lyukhoz, amely széttépi, maradványait pedig szerte a Galaxisba, vagy azon is túlra szórja. Néhány ezer évente egy-egy szerencsétlen csillag túlságosan közel kerül a Tejútrendszer középpontjában
jan. 23
16:21
Hányadán állunk a nyelvi ismeretterjesztéssel? (nyest.hu)
Hogyan juthattunk el odáig, hogy valakit megalázzanak vagy fizikailag is bántalmazzanak nyelvhasználata miatt – a magyar nyelvművelés útja. Csupán egyik témája-e a nyelvi ismeretterjesztésnek a nyelvművelés bírálata? Nyelvész-e a magyartanár? Laikus-e a nyelvész? És fordulhatunk-e szemészhez emésztési bántalmainkkal?
jan. 23
16:23
Mi a baj a maffiával? (nyest.hu)
Olvasónk felvetésére a maffiát vizsgálgatjuk, de nem tartunk attól, hogy ezért szitává lőnek, mert kizárólag a szó írása és hangalakja érdekel itt minket.
jan. 23
16:25
Legyünk érzelmesek! (nyest.hu)
Az októberi meetup után ismét az érzelmeké a terep! November 16-án az érdeklődők megismerkednek az IBM és Meltwater szöveges érzelem- és szentimentfelismerő alkalmazásaival, továbbá a Magyarországon fejlesztett Realeyes arcfelismeréses érzelemdetektálójával.
jan. 23
16:27
A gúny parittyája: nesze neked, nyelvi ismeretterjesztés (nyest.hu)
Nemzetiszocialista-e a nyelvtannáci? Mi az a „numerus claususˮ-érvelés? Érdemes-e elbulvárosítani a tudományos ismeretterjesztést? Miben gyökerezik a felszabadultság élménye? Feloldódhatunk-e az olvasóval egy nagy közös kacajban? Most aztán kíméletlenül bevetjük fegyverként a gúny parittyáját.
jan. 23
16:27
Halálos ütközés Kaposváron - Fotók! (Népszava)
Két személyautó karambolozott a 67-es úton.
jan. 23
16:29
Kottából játszani az életet (nyest.hu)
Szemléletformáló cikksorozatunk ötödik részéből kiderül, miért van szükség a spektrumon „kottára” a fogmosáshoz.
jan. 23
16:29
Műkincstolvajok - Egy év alatt 3500 lefoglalt műtárgy az EU-ban (Népszava)
Az akciók során közel 50 ezer embert, 30 ezer autót, 50 hajót ellenőriztek.
jan. 23
16:31
Az érzelmek sodrásában (nyest.hu)
Hogyan viszonyulnak az emberek a mobiltelefonjukhoz? Milyen érzelmeket váltanak ki belőlünk a reklámok? Hogyan lehet a szöveges tartalmak érzelmi töltetét automatikusan megállapítani? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az október 5-én megrendezett NLP Meetup, mely előadásai most már a Youtube-on is megtekinthetőek!
jan. 23
16:31
Debrecenben riasztanak - Meghaladta a küszöbértéket a szálló por (Népszava)
Különösen veszélyeztetettek a légúti betegségben szenvedők, az idősek és a kisgyerekek.
jan. 23
16:33
Pár dolog, amit tudnod kell mielőtt elveszik a gépek a munkádat (nyest.hu)
Miért lesz a gazdag még gazdagabb? Miért növekszik az átlagosnál sokkal jobban az éllovas cégek termelékenysége és profitja? És miért vesztik el az emberek a hitüket abban, hogy beleszólhatnak a politikai döntésekbe?
jan. 23
16:35
Pont, pont, vesszőcske (nyest.hu)
Folytatjuk írástörténeti sorozatunkat, a görög betűk és mellékjelek, az idézőjelek és az ábécé-rend kialakulása után most a latinbetűs írások mellékjeleiről lesz szó. Először is a magyar írásban használt háromféle ékezetről.
jan. 23
16:37
Száz éves a magyar újlatin! (nyest.hu)
„...szerény nézetem az, hogy az eddigi latin alappal bíró kísérletek mellett az enyém se fölösleges, sőt egyenesen hézagpótló lesz a nemzetközi nyelvek irodalmában és egyedül tarthat teljes mértékben igényt az újlatin elnevezésre.”
jan. 23
16:39
Figyeljük a közösségi médiát! (nyest.hu)
Hogyan jelenik meg a közösségi médiában egy márka? Vannak-e regionális különbségek az USA különböző részein csevegő Twitter-felhasználók posztjai között? Lehetséges-e pusztán valakinek a nyelvi megnyilatkozásai alapján megállapítani a demográfiai jellemzőit?
jan. 23
16:41
Kenny Baker a Star Wars Kevin Baconje? Minden film happy enddel zárul? (nyest.hu)
Hogyan számszerűsíthetjük egy hálózat pontjainak fontosságát? A matematikusok erre találták ki az Erdős-számot, ami a szerzőségi hálózatban mutatja meg, hogy ki milyen messze van a „mestertől”. A filmek szerelmesei ennek analógiájára alkották meg a Bacon-számot, ami a közös szereplésekből indul ki. De hogy jön ez a Star Wars-filmekhez? Melyik szereplő és melyik színész a központi figura ebben az…
jan. 23
16:43
Jobbra dől, meg balra dől (nyest.hu)
A latinbetűs írásokban majdnem annyiféle mellékjel van, ahány betű. A magyar írásban használt ékezetek után most újabb fajtákat sorolunk. Kiderül, micsoda szoros kapcsolat van a hajtott ékezet és egyfelől az etimológia, másfelől a farmernadrág között.
jan. 23
16:45
Mit vegyünk egy autistának karácsonyra? (nyest.hu)
A fenti kérdés természetesen teljesen értelmetlen, hiszen nincsenek AZ autisták. Mindegyikük más, így a nekik szánt ajándékra vonatkozóan sincsenek általános szabályok. Ennek ellenére sorozatunk karácsonyi különkiadása hasznos lehet mindazok számára, akik szeretnék tudni, milyen kihívásokkal kell számolniuk autista embertársainknak és hozzátartozóiknak az ünnepek idején.
jan. 23
16:47
Farkak erre, farkak arra (nyest.hu)
Sorozatunknak ebben a részében további mellékjelekkel találkozunk: erre, arra irányuló farkakkal, valamint egy hullámvonallal, ami akár ugyanazt is jelentheti, mint az egyik farok.
jan. 23
16:49
Hiszek benne, mert semmi értelme (nyest.hu)
Csuklás, tüsszentés: miért kapcsolódnak ezekhez a mindennapi jelenségekhez hiedelmek? Honnan erednek ezek a nyelvben jól kifejeződő babonák?
jan. 23
16:51
A sztenderd és ami mögötte van (nyest.hu)
A standard vagy sztenderd a gyakori használat ellenére nem éppen a legegyértelműbb fogalom. Olyannyira nem, hogy mind a mai napig jogosan tehetjük fel a kérdést: mi az a sztenderd? Hol húzódik a határ standard és nem standard formák, változatok között? Ki beszéli és ki nem a standardot?
jan. 23
16:53
Mellékes mellékjelek (nyest.hu)
Mellékjelek, amik már nem is mellékjelek. A mellékjelek több ezer éve megjelentek, eredetileg a G és a kis i is mellékjeles betűként kezdte pályáját.
jan. 23
16:55
A szülő szerepe a nyelvi szocializációban (nyest.hu)
Mitől függ, hogy a kisgyermeknek milyen lesz a kommunikációja a későbbi életszakaszokban? Mi segíti a gyermek nyelvi fejlődését a felnőtt részéről? Mi az a nyelvi szocializáció és milyen kihatással van az ember életére? Cikksorozatunkban ezúttal ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk a kezdeti nyelvelsajátítástól egészen az iskoláskori nyelvi szocializációig.
jan. 23
16:57
A jéghegy csúcsai (nyest.hu)
Cikksorozatunk hatodik részében azzal foglalkozunk, melyek az autisták körében leggyakrabban tapasztalható viselkedési problémák kiváltó okai, és mi a helyes reakció, ha ezekkel találkozunk.
jan. 23
17:54
Szegeden is riasztás van a szmog miatt (Népszava)
Hétfőn tovább romlott a légszennyezettségi helyzet, az ország nagy részén veszélyes a levegő minősége.
jan. 23
19:06
Julia Roberts is esélyes idén az év legrosszabb színésze díjára (Népszava)
Az Arany Málna várományosai között Ben Affleck is ott van.
jan. 23
19:08
Kedden sűrű ködre ébredhetünk (Népszava)
Napközben -8 és -3 fok között várható a hőmérséklet.

Keresés