Vizsgálatot indított az ügyészség, mert a Zuschlag-ügy nyomozásánál felmerült, az MSZP volt országgyűlési képviselője tudott arról, hogy titkos módszerekkel gyűjtenek adatokat róla - erősítette meg a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-nek az index.hu internetes portálon megjelenteket szerdán. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közleményben tudatta az MTI-vel: lehallgatási jegyzőkönyveket…
Új, 200 autó egyidejű befogadására képes parkolóház nyílt az ötödik kerületi Reáltanoda utcában. A legkorszerűbb, "tálcás" technológiával felszerelt garázs az évről évre komolyabb parkolási gondokkal küzdő belvárosi autósoknak és vállalkozásoknak kínál megoldást.
Szilvásy György szerepét vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség a Zuschlag-ügyben. Az ügyészségi nyomozók arra gyanakodnak, hogy a titokminiszter figyelmeztette a szocialista politikust a nemzetbiztonsági szolgálat lehallgatásaira. A csalás miatt elítélt Zuschlag ugyanis a jegyzőkönyvek szerint letartóztatása előtt azzal hencegett, hogy ismeri a róla szóló lehallgatási jegyzőkönyveket. Szilvásy…
Megkezdődött a 22 egészségpénztár-cég bejegyzési eljárása - értesült a HVG. Veres János pénzügyminiszter a háromkérdéses referendum után az egyedüli tulajdonos állam nevében aláírta a cégek...
Növeli az alvajárás kialakulásának esélyét, ha az ember nem alszik eleget - állítják kanadai tudósok. A két jelenség között már korábban is próbáltak kapcsolatot felfedezni, a kísérleti eredmények azonban mindeddig nem voltak bizonyító erejűek.
Nem fizeti ki a rákos betegek gyógyításának kétszázmillió forintos költségét az egészségbiztosító a gyulai kórháznak. Az intézmény két éve követeli a pénzt, most a bírósághoz fordultak. Az egészségbiztosító szerint a kórház a betegek egy részét nem fektette be, hanem kúraszerűen látta el, emiatt nem térítik meg a kezelés költségeit.
Március 21-én, pénteken játssza 150. alkalommal Mel Brooks és Thomas Meehan Producerek című musicaljét a Madách Színház - tájékoztatta az MTI-t szerdán a teátrum sajtófőnöke. Az amerikai szerzőpáros darabjának budapesti bemutatóját 2006 júniusában tartották, azóta jóval több mint százezer néző váltott jegyet a Producerekre - közölte Kósa Melinda.
Szívbetegek ápolása az ápoló számára is súlyos kockázati tényező: közülük lényegesen többen lesznek maguk is szívbetegek. Az elgondolkoztató fölismerés egy egyesült államokbeli nagy nemzetközi orvoskongresszus egyik előadásában hangzott el.
Törvény vagy hatósági rendelet elleni izgatás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)a március 15-i budapesti zavargásokkal kapcsolatban - olvasható a rendőrség...
Pert és versenyhivatali eljárást indít Debrecen önkormányzata az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellen, hogy a háziorvosok megkaphassák a vizitdíj miatt kieső bevételt. A város szerint az OEP háziorvosokkal kötött formaszerződése valójában „diktátum”.
…törvény rendelkezzen arról, hogy minden kormánytagot elmeorvosi vizsgálatnak kelljen alávetni. Az idei március 15-ei Budapesten elmebeteg állapotok voltak. Rendőrhadsereg védte a nép választotta politikusokat a néptől. Egyedül Demszkyt állítólag négyszáz ember védte: egyenruhások és a "civilek".
Az amerikai elnök szerdán arról biztosította grúz kollégáját: a bukaresti NATO-csúcson nyomást fog gyakorolni azért, hogy Grúziával megkezdődjenek a NATO-csatlakozási tárgyalások. George Bush a washingtoni Fehér Házban fogadta a grúz elnököt. Mihail Szaakasvili reményét fejezte ki: az észak-atlanti szövetség április eleji romániai csúcstalálkozóján döntés születik arról, hogy országát meghívják a…
A Magyar Önvédelmi Mozgalom sajtótájékoztatót tartott Budapesten. Dr. Kakuk Attila a Blaha Lujza téri rendezvényt illetően elmondta, hogy Toroczkai László és Budaházy György szónoklata előtt...