Újabb botrány Az igazság ára körül! A műsorban felhasznált hazugságvizsgáló készülékre ugyanis senki nem kért engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, akiknek tájékoztatása szerint a négy- vagy többsávos poligráf készülék haditechnikának minősül, és engedélyköteles. A műsorban felhasznált készülék tulajdonosa lapunknak azt mondta: egy modern, akár nyolc sávon is használható géppel…
Kis híján piaci rémhírek áldozata lett szerdán a legnagyobb brit jelzálogkölcsönző anyabankja, amelyről az a valótlan tőzsdei híresztelés terjedt el, hogy finanszírozási gondjai vannak. A Bank of Englandnek szóbeli beavatkozást kellett végrehajtania, a brit pénzügyi felügyelet (FSA) pedig vizsgálatot indított szándékos rémhírterjesztés gyanújával.
Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország rendelkezik a világon a legnagyobb arányú szélessávú internet-hozzáféréssel. Csökken Magyarország lemaradása
A XXI. század legkorábbi húsvétját ünneplik 2008-ban; ennek a naptárban mozgó egyházi ünnepnek az időpontja március 22. és április 25. közé eshet, de március 22-én nem lesz húsvét ebben az évszázadban - mondta az MTI-nek Hetesi Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Csillagászati Tanszékének tanára.
Futballszótárt állított össze nyolc nyelven a nyári, Svájccal közösen rendezendő Európa-bajnokságra az Osztrák Intézet (ÖI). A kötet a játékban leggyakrabban használt szavakat, kifejezéseket...
Bár a kormányfő egyik parlamenti felszólalásában nemrég közölte: nem készül kormányátalakításra, megbízható szocialista és liberális források szerint előbb-utóbb mégis tárcacserékre kerülhet sor - írja a Népszabadság.
Zöldséget, gyümölcsöt, sonkát és húst osztanak csütörtökön a salgótarjáni vásárcsarnokban, az ígéretek szerint, ingyen. A kereskedők és a kofák felajánlásából állítólag nemcsak hajléktalanok kaphatnak, hanem bárki, aki úgy érzi, hogy segítségre szorul.
Kabulba érkezett csütörtökön előre be nem jelentett látogatásra Dick Cheney amerikai alelnök.Cheney a tervek szerint Hamid Karzai afgán elnökkel tárgyal a különböző szélsőséges mozgalmak és...
Ahogy azt sejteni lehet, a kínai-tibeti konfliktus nem csupán az elmúlt ötven év, hanem az évezredes szomszédság terméke. Nehéz lenne két olyan szomszédos államot mutatni, amely évszázadokon át nyugodt békében élt volna egymással. A médiában felkapott tibeti válság nem egyedi jelenség sem a kínai-tibeti viszonyban, sem a világtörténelemben.
Az éjjel továbbfolytatódott az EUR-USD zuhanórepülése, miután a Fed a vártnál kisebb mértékben csökkentette alapkamatát, és minimumot ért el 1,5568-nál. Megterhelek voltak a longoknál létrejövő nyereség-kivétek. Japánban ma ünnepnap van. A dollárnak jól jött az arany árfolyamának csökkenése. Támogatás 1,5532-nél található. Ha az érték alá megy az árfolyam, további csökkenő potenciál nyílhat. A…
Nem ünnepelhettek zavartalanul az East Fife labdarúgói, pedig 54 év után először sikerült kupát szerezniük. A rendőrök megtiltották nekik, hogy pezsgőzzenek.
A legtöbb dísznövény konténeres, vagy földlabdás kiszerelésben kerül forgalomba. Vajon mi közöttük a különbség és melyiket érdemes választanunk? A New Garden Kertészet vezetője beavat minket a szakmai titkokba!
Vitalij Klicsko szuper-nehézsúlyú ökölvívó bejelentette, hogy indul a kijevi polgármesteri posztért kiírt választásokon. A profi öklöző szerda esti tévéinterjújában hangsúlyozta, hogy a demokratikus erőknek közös jelöltet kellene támogatniuk a választásokon, de - mint mondta - az ő esélyei a győzelemre akkor is jók, ha nem sikerül megállapodniuk a jelölt személyéről.
A legtöbb dísznövény konténeres, vagy földlabdás kiszerelésben kerül forgalomba. Vajon mi közöttük a különbség és melyiket érdemes választanunk? A New Garden Kertészet vezetője beavat minket a szakmai titkokba!
Holtan találták otthonában szerda este azt az 52 éves, gyógyíthatatlan beteg nőt, akinek aktív eutanázia iránti kérelmét a hét elején elutasította egy francia bíróság - közölte a francia belügyminisztérium.
Miután a Fed a vártnál kisebb mértékben csökkentette alapkamatát, tovább erősödött a dollár. A devizának jól jöttek a húsvét-hétvége előtti nyereség-kivétek és a jelentősen csökkenő nyersanyagárak. Miután ma Japánban ünnepnap van, a figyelmet a 10.00 órai EU-s beszerzési menedzserindex vonja magára. Azzal számolnak, hogy mind a feldolgozóipari index, mind pedig a szolgáltatói index márciusban…
Februárban éves szinten 3,8%-kal emelkedtek a német termelői árak, meghaladva ezzel a +3,4%-os előrejelzést a legutóbbi +3,3%-os érték után. Az EUR-GBP eközben viszonylag keskeny sávban mozog. Ellenállás 0,7896-nál található. Támogatások 0,7843-nál és 0,7764-nél vannak. A devizapárt 0,7876-on jegyzik. In-GFX
A tőkepiacok globális negatív hangulatának nyomán a Budapesti Értéktőzsde gyengülhet csütörtökön. Miró József, az Erste Bank Zrt. vezető elemzője az MTI érdeklődésére elmondta: az amerikai és az ázsia...
Mihail Szaakasvili grúz elnök figyelmeztette csütörtökön a NATO-tagországokat: ne úgy tegyenek engedményt Oroszországnak, hogy nem támogatják a kaukázusi köztársaságnak az észak-atlanti szervezethez való csatlakozási törekvéseit.
Bár a kormányfő egyik parlamenti felszólalásában nemrég közölte: nem készül kormányátalakításra, megbízható szocialista és liberális források szerint előbb-utóbb mégis tárcacserékre kerülhet sor.
Csütörtök reggel enyhén mérséklődtek a szabadpiacon a nyersolajárak, az erősödő dollár ugyanis óvatosabbá tette az olaj iránt érdeklődő befektetőket. Az erőteljes ármozgásokkal jellemezhető hét végéne...
Februárban 1,06 milliárdról 1,55 milliárdra emelkedett a svájci kereskedelmi mérleg többlete. Az EUR-CHF oldalazó mozgást végez keskeny sávban. A devizapárt 1,5623-on jegyzik. Támogatás 1,5567-nél, míg ellenállás 1,5691-nél található. In-GFX
Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint konszolidálódni látszik a magyar kötvénypiacon a helyzet, a hozamok elindultak lefelé, és láthatóan a kötvények iránti kereslet is visszatért a piacra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 339,03 pontos csökkenéssel, 21.249,70 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,57 százalékkal gyengült az index.
Bár a kormányfő egyik parlamenti felszólalásában nemrég közölte: nem készül kormányátalakításra, megbízható szocialista és liberális források szerint előbb-utóbb mégis tárcacserékre kerülhet sor - írt...
Miután zuhanórepülésbe kezdtek a nyersanyagárak, ás romlott a részvénypiaci helyzet, 8 fölé emelkedett az USD-ZAR árfolyama. Az arany veszteségei rosszul érintik a randot. Egy elemző szerint a húsvét-hétvége előtt 8,2000 és 8,2300 között mozoghat az árfolyam. A devizapárt 8,1240-en jegyzik. In-GFX
Nehéz behajtani a diákhitel-tartozásokat, mivel az adósok között soknak sem munkahelye, sem jövedelme nincs, így vagyontárggyal sem rendelkeznek - írta csütörtökön a Somogyi Hírlap. Somogy megyében ös...
Téves tájékoztatást adott a Magyar Távirati Iroda (MTI) tavaly decemberben, amikor azt közölték: a fogyasztóvédelmi hatóság illetékes felügyelősége törvénysértőnek találta a Megy a gőzős című film gerillaakcióját. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NHH) az ügyben csak most hozott döntést, ráadásul a kampányt feljelentő MTI alulmaradt az ügyben – írja az Index.
Évente fél százalékkal növekszik az Európai Unióban elkövetett bűncselekmények száma - olvasható ki az Eurostat, az EU statisztikai hivatala által készített friss összeállításból. Az átlagnál...
Kiosztották az European Business Awards (EBA) Ruban d’Honneur díjait, melyeket a kiemelkedően eredményes európai vállalkozásoknak ítélnek meg. Idén a 60 legjobbnak tartott cég közé egyetlen magyar, a Photel Communications került be.
Kissé gyengült a forint, az euró fél tízkor 257,40/50 forint volt, szemben a szerdai 256,90/257,00 forinttal. A kereskedők szerint a húsvéti ünnepek előtt csendes a piac, már erőteljesen érzékelhető, ...
Két érmet szereztek az Ifjúsági és Junior Fedett Pályás Atlétika Országos Bajnokságon a Szombathelyi Főiskola SE (SZFSE) versenyzői, amely a fedett pályás szezon lezárása volt az ifjúsági és junior korú atléták részére.
Csak a 2006 augusztusa után kiállított útlevéllel lehet vízummentesen az Egyesült Államokba utazni. Erre leghamarabb év végétől, jövő év elejétől lesz lehetőség. Egy elektronikus formanyomtatvány kitöltése kötelező, az ügyintézés viszont várhatóan nem kerül majd pénzbe. A részletekről Dr. Berta Krisztinát, a Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának vezetőjét kérdezte Géresi Enikő.
Az izraeli hadsereg parancsba adta katonáinak, hogy nyissanak tüzet, ha palesztin fegyveresek megpróbálnak foglyul ejteni közülük valakit - akkor is, ha ezzel saját bajtársuk életét is veszélyeztetik - adta hírül az izraeli közszolgálati rádió csütörtökön.
A jegybankelnök bízik abban, hogy az árampiac átalakítása az árak letörése révén segíti a Magyar Nemzeti Bankot is inflációs céljának elérésében. Simor András erről azt követően beszélt, hogy a miniszterelnöknél többekkel egyeztetett a magyar villamos művek és az árampiac átalakításáról. A változtatások elsősorban az áramaukciók szabályozási környezetének átalakítását, valamint a piaci…
A Magyar Villamos Művekről a rendszerirányító MAVIR leválasztása mindenképpen szükséges ahhoz, hogy sikeres és működőképes árampiaci liberalizáció jöjjön létre - véli a Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője. Kaderják Péter szerint azt is lehetővé kell tenni, hogy a fogyasztók és az MVM-től független kereskedők számára az erőművek áramkapacitása közvetlenül…