Az amerikai típusú WTI nyersolaj ára két hét óta első ízben süllyedt a hordónkénti 100 dolláros szint alá. Az áresés kiváltó oka az olaj iránti keresletnek az amerikai gazdaság gyengülése miatt várhat...
Az Irak megszállásának ötödik évfordulóján rendezett háborúellenes tüntetéseken a forgalom akadályozása és kormányépületek bejáratának elzárása miatt őrizetbe vettek több mint 200 embert szerte az Egyesült Államokban, helyi idő szerint szerdán - közölte a rendőrség.
Létrejött, és csütörtökön leteszi a hivatali esküt II. Albert király előtt az Yves Leterme flamand kereszténydemokrata politikus vezette, ötpárti új belga kormány.
Elindult csütörtökön Tokióból Juicsiro Miura. A 75 éves férfi ismét a legidősebb hegymászó akar lenni, aki meghódítja a Mount Everestet - számoltak be japán hírügynökségek csütörtökön. Miura egyszer, öt évvel ezelőtt már feljutott a „világ tetejére”, akkor ő volt a legidősebb, aki ezt megtette, de tavaly egy másik japán megdöntötte rekordját.
A félmillió forintos nyomravezetői díj ellenére csütörtökön délelőttig még senki nem jelentkezett telefonon a rendőrségnél, hogy felismert volna bárkit azok közül, akiket a március 15-én elkövetett...
Létrejött, és leteszi a hivatali esküt II. Albert király előtt az Yves Leterme flamand kereszténydemokrata politikus vezette, ötpárti új belga kormány. A kormányban a flamand és a vallon keresztén...
Hajlamosak vagyunk egy-egy kereskedővel lefolytatott vita után feladni reményeinket, mondván, nem éri meg bírósághoz fordulni, győzött az erősebb. Pedig a bíróságon kívül is vannak lehetőségeink!
Februárban éves szinten 6,3%-kal emelkedtek a hongkongi fogyasztói árak, meghaladva ezzel a +4,9%-so előrejelzést a legutóbbi +3,2%-os érték után. A HKD-JPY-t 12,83-on jegyzik, miután csúcsot ért el 12,87-nél. Ellenállás 12,86-nál és 13,02-nél, míg támogatás 12,55-nél található. In-GFX
Létrejött, és csütörtökön leteszi a hivatali esküt II. Albert király előtt az Yves Leterme flamand kereszténydemokrata politikus vezette, ötpárti új belga kormány. A kormányban a flamand és a...
A szocialisták felelőssége, hogy mikor mondják ki: Gyurcsány Ferencnek mennie kellene - írta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője legutóbbi blogbejegyzésében. A frakcióvezető - aki...
Három embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, amikor egy török rendszámú kamion egy autópálya-karbantartó autóba rohant Kiskunfélegyháza mellett csütörtökön - közölte az MTI-vel a...
Holttestet talált egy járókelő egy vizesárokban Kisdorog belterületén - értesült a HavariaPress. A Tolna megyei településről szerdán napközben értesítették a Bonyhádi Rendőrkapitányságot, hogy a község egyik vizesárkában egy elhunyt férfit találtak.
A dollár nyereségeinek hatására 100 fölé emelkedett az USD-JPY árfolyama, és csúcsot ért el 100,20-nál. Ha sikerül átlépni a 100,47-es csúcsot, az trendváltásra utal, és 102,00-re eshet vissza az árfolyam. Amíg az érték alatt marad az árfolyam, a figyelmet az alsó oldal vonja magára, és a 99,80-98,60-as érték a cél. A devizapárt 99,95-ön jegyzik. in-GFX
A jövő héten a kormány elé kerülhet az 1,1 százalékos, soron kívüli, januárig visszamenő nyugdíjemelésről szóló rendelet, így akár már májusban, de legkésőbb júniusban emelkedhetnek a nyugdíjszerű ellátások, illetve a nyugdíjakból számított egyéb szociális ellátások is - jelentette be az Idősügyi Tanács csütörtöki ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
A Központi Építészeti Tervtanács jóváhagyta a Szervita téri "óriáscsiga" terveit. A világhírű építész, Zaha Hadid által tervezett különleges formájú irodaház a tervek szerint 2010-re épül meg.
Létrejött, és csütörtökön leteszi a hivatali esküt II. Albert király előtt az Yves Leterme flamand kereszténydemokrata politikus vezette, ötpárti új belga kormány.
A dalai láma csütörtökön ismét megszólalt Tibet ügyében: a vallási vezető kijelentette, hogy hajlandó lenne találkozni Hu Csin-tao kínai elnökkel, ha „konkrét jelzéseket” kapna Pekingtől, hogy készek a párbeszédre. A dalai láma hozzátette: attól tart, hogy „sok áldozata van” a tibeti zavargásoknak.
A miniszterelnök javaslata alapján előrehozzák az idei nyugdíjkorrekciót - mondta Korózs Lajos, az Országos Idősügyi Tanács titkára a testület soros ülésének szünetében. A tanács ülésén részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
A határértéket meghaladó sugárszintet mértek egy vasúti szerelvény cirkóniumrakományánál szerda este az ukrán-magyar határ szalókai (Szolovka) vasútállomásán, ezért az ukrán határőrség...
Új hirdetési felületeket vezetett be a Webcsatorna nevű online videós tartalomszolgáltató portálján az AV Kreatív. A vállalat emellett nemcsak tartalomszolgáltatóként, hanem technológiai fejlesztőként is pozícionálja magát.
Illegális szemétlerakót, a szeméthegyektől nem messze pedig egy csaknem teljes családi kriptát is találtak a csepeli Kis-Duna partján, a csepeli önkormányzat tulajdonában álló területen a...
Az EUR-USD árfolyama visszaeshet 1,5400-re, vagy akár 1,5350-re. Ez utóbbinál fut a legutóbbi nagy emelkedés 38,2%-os Fibonacci-korrekciós szintje. A devizapárt 1,5453-on jegyzik. 13.30-kor teszik közzé az amerikai első munkanélküli segélykérelmek március 15-i heti számát (előrejelzés: 360.000, előző: 353.000). Ez nem állítja meg a visszaesést. A chart-technikai helyzetre való tekintettel további…
A tavalyi vadászszezon jól zárult, a vadászoknak kiemelkedő trófeákat sikerült ejteniük főként a gímszarvas állományból - a hazai sporthorgászok száma meghaladja a 300 ezret
Elhunyt Paul Scofield Oscar-díjas brit színész, Morus Tamás alakítója az Egy ember az örökkévalóságnak című 1966-os történelmi filmben - jelentette be ügynöke csütörtökön.
A Fidesz és a kormány javaslatai közel állnak egymáshoz, olyannyira, hogy a kabinet a felsőoktatási törvényben már szabályozta az ellenzéki párt több javaslatát. Ezt Szabó Zoltán mondta csütörtöki...
A miniszterelnök javaslata alapján az év első felére előrehozzák az idei nyugdíjkorrekciót - nem novemberben, hanem az év első felében, várhatóan májusban, vagy júniusban kerül rá sor
A dalai láma hajlandó találkozni kínai vezetőkkel, beleértve Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnököt is, ha "konkrét jelzéseket" kap arról, hogy Peking kész a párbeszédre.
A SES ASTRA legfrissebb éves kutatása szerint a műholdas televíziós kapcsolattal rendelkező európai és észak-afrikai háztartások 83 százaléka digitális módon kapja műsorait. Ez az eredmény négyszer több mint a kábelkapcsolatos háztartásokban, ahol átlagosan csak az otthonok 20 százalékához jut digitális módon a TV-adás. A műholdas szolgáltatások az élen állnak digitális piacon, melynek 58…
Nyolcvanhat éves korában dél-angliai otthonában elhunyt Paul Scofield világhírű angol színész, az Egy ember az örökkévalóságért című film főszereplője. A művész leukémiában szenvedett.
Egy vizitdíj automata makettjét temette el Ágh Péter és Koszorús László, fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas ügyvezető alelnöke, illetve választmányi elnöke csütörtökön, Budapest XVI. kerületének egyik építési területén.
A III. Lakás Design Kiállítást rendezik Zalaegerszegen március 28. és 30. között, ahol a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) diákjai mutatják be a lakberendezés és a belsőépítészet legújabb trendjeit.
Prágában és Pozsonyban több pénzt visznek haza az emberek, mint a magyar fővárosban. A toplistát Koppenhága, Oslo, Zürich, Genf és Dublin vezeti, ahogyan szinte a legdrágább városok lajstromát is. A budapesti árak a New York-i szint 78 százaléka körül vannak, míg a bérek csupán a negyedére rúgnak.
A hétfői Kosovska Mitrovica-i események miatt benyújtotta lemondását Gerard Galucci, a koszovói ENSZ-közigazgatás, az UNMIK körzeti megbízottja, de New York-i felettesei elutasították kérését, s felszólították, hogy vonja vissza - értesült a Beta szerb hírügynökség.
Példátlan hatósági hajsza indult Londonban azoknak a kereskedőknek a felkutatására, akik kis híján összedöntötték a legnagyobb brit jelzálogkölcsönző anyabankját
Példátlan pusztítás nyomait fedezték fel természetvédők az Ikva patak menti területen Sopron mellett. A két évvel ezelőtt védetté nyilvánított 18 hektáros terület nagy részét felszántották. A szakemberek azt mondják, a kár elérheti az ötvenmillió forintot is.
Ma tovább emelkedett az USD-CAD árfolyama. Ennek hátterében a dollár erősödése áll. 13.30-kor teszik közzé a februári kanadai előremutató indikátorokat (előrejelzés: +0,1%, előző: +0,2%). A devizapárt 1,0237-en jegyzik, ami 2 hónapos csúcsot jelent. Ellenállások 1,0266-nál és 1,0300-nál, míg támogatások 1,0218-nál és 1,0090-nél találhatók. In-GFX
A növekvő kötvénypiaci prémiumok miatt nőtt a valószínűsége, hogy az MNB legközelebbi kamatdöntésekor emeli az irányadó kamatot - vélekedett Csáki Csaba, a monetáris tanács tagja, a Bloomberg hírügynö...