10 éves csúcsot ért el a japán infláció. Februárban 1,0%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, meghaladva ezzel a +0,9%-os előrejelzést a legutóbbi +0,7%-os érték után. A munkanélküliségi ráta februárban 3,8%-ról 3,9%-ra emelkedett. Ez az első emelkedés 5 hónapja. A betöltetlen állások száma 2 éves minimumot ért el. Az adatok után 157,62-ön jegyzik az EUR-JPY-t. Ellenállás 157,70-nél és 158,00-nál,…
Nagy Kriszta Tereskova a Fábry Show-ban szerette volna meghekkelni a médiát. A jó érzésű fizetőnézők otthagyták a műsor felvételét. A szervezőknek nem áll módjukban visszafizetni a jegyet. Tereskovát meg valószínűleg kivágják a műsorával együtt.
Hivatalos közleményben könyörgött Axl Rose-nak, a Guns N' Roses együttes énekesének csütörtökön a Dr Pepper üdítőitalt gyártó amerikai óriáscég, hogy fejezze be a rockegyüttes 17 éve beígért új albumát. A cég közölte: ha 2008-ban kész lesz az új Guns-album, akkor minden egyes ember az Egyesült Államokban kap egy doboz ingyen üdítőt.
A pécsi önkormányzat a korábbiaknál jobb feltételekkel és olcsóbban közel 5 milliárd forint értékű ingatlancsomagot hirdet meg annak érdekében, hogy a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat megrendezéséhez forrásokhoz jusson – tájékoztatott egy gazdasági lapot a pécsi városháza.
Péntek reggel csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon, egyelőre múlni látszik újabb árrekordok veszélye, annak ellenére, hogy a dollár ismét gyengül. Az elmúlt napokban megugrott a kőolaj ára az amerikai...
Több ember is megsérült, amikor egy román felségjelű autóbusz árokba fordult és felborult péntek reggel a 8-as számú főúton Rönök és Vasszentmihály között - közölte az MTI-vel a Vas megyei...
Mintegy tucatnyi Tibet-párti tüntető átmászott pénteken a nepáli ENSZ-képviselet falán, hogy az ENSZ beavatkozását kérje a himalájai tartományban kitört zavargások után. A Nepálban élő...
09.00-kor teszik közzé a februári magyar munkanélküliségi rátát (előrejelzés: 8,2%, előző: 8,1%) valamint a márciusi fogyasztói-, és vállalkozói bizalmat (előző: 19,5 pont). 09.30-kor hozzák nyilvánosságra a februári svájci kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés: változatlan +3,5%). 10.30-kor jelenik meg a módosított 4. negyedévi brit GDP (előrejelzés: változatlan +2,9%) és a 4. negyedévi…
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy férfi, akit egy szóváltást követően egy másik férfi késsel mellbe szúrt Kiskunfélegyházán - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel. A még csütörtökön...
Mintegy tucatnyi Tibet-párti tüntető átmászott pénteken a nepáli ENSZ-képviselet falán, hogy a világszervezet beavatkozását kérje a himalájai tartományban kitört zavargások után.
Februárban meglepően erősen alakult a német infláció. Az importárak indexe februárban éves szinten 5,9%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +5,4%-os előrejelzést a legutóbbi +5,2%-os érték után. A mostani érték számít a 2006 júliusa óta mért legmagasabbnak. Az EUR-GBP-ot 0,7905-ön, azaz abszolút csúcsának közelében jegyzik. 0,7910 fölött szabaddá válik az út. Támogatás 0,7859-nél található. In-GFX
Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője elmondta: igaz, hogy az ázsiai piacok pluszban zártak, a magyar börzét azonban leginkább az amerikai tőzsdék negatív zárása befolyásolja. Az elemző szer...
Amerikai tudósok igazolták, hogy az emberek képesek elkerülni bizonyos veszélyes helyzeteket szaglásuk segítségével. Az eredmény hozzájárulhat egyes betegségek kezeléséhez is.
Bukarestben alkoholtilalmat rendelt el két kerületi polgármester a NATO-csúcs idejére. Április 1-je és 4-e között az 1. és a 3. kerületben nem árusíthatnak szeszes italt azok a boltok és vendéglátóhelyek, amelyek a külföldi vendégeknek szállást adó hotelek, panziók közelében vannak.
Horn Gábor (SZDSZ) szerint a koalícióban egyeztetni kell és nem fenyegetni; a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár pénteken, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Mesterházy Attila...
A 2007. december-2008. februári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 855 ezer, a munkanélkülieké 337 ezer fő volt, ami 8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - ez 0,6 százalékos emelkedés tavalyhoz képest
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,96 pontos emelkedéssel, 22.208,24 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,20 százalékkal erősödött az index.
Februárban 8,1%-ról 8,0%-ra csökkent a magyar munkanélküliségi ráta, miközben a szakemberek 8,2%-os értékkel számoltak. Az érték ennek ellenére továbbra is kedvezőtlennek mondható. Ráadásul a magyar statisztikai adatok rögzítése meg sem közelíti a német minőséget. Ezért nem bír akkora jelentőséggel a 0,2%-os csökkenés, mintha Németországban regisztrálták volna. Az EUR-HUF-ot 256,84-en jegyzik. A…
Évente körülbelül 1 700 000 magyar turista keresi fel Romániát, a becslések szerint a Magyarországról beutazók 75-80 százaléka a Székelyföldet is meglátogatja - mondta Mátéffy Győző, a román idegenforgalmi tárca Hargita és Maros megyei kirendeltségének vezetője.
Minden kiejtett magyar szóért egy korona büntetést kellett fizetnie annak a tanulónak, aki magyarul szólalt meg egy döntően magyar többségű csallóközi falu szlovák iskolájában.
Az Air France-KLM Légitársasági csoporttól igazolt át a VisitBritainhoz Mező Ildikó, aki regionális vezetőként a turisztikai hivatal közép-kelet-európai irányításáért felel. A pozíció Gődény Gábor távozásával üresedett meg.
Roman Abramovics építési cége megvette a világ legnagyobb fúrópajzsát. Sokan arra számítanak, hogy az orosz üzletember az Amerikát és Ázsiát összekötő alagút megépítésében akar részt venni.
Lendvai Ildikó szerint könnyű lenne eltávolítani Gyurcány Ferencet, de minek? Horn Gábor szerint a koalíció együttműködés és nem zsarolási folyamat. Karsai József úgy gondolja az SZDSZ nem akar kilépni a koalícióból, ha mégis, meg kell kérdezni a síkvidéki viaduktok felől.
A revízió szerint is 2,1%-kal emelkedett a 4. negyedévben a francia GDP. Az EUR-USD-ot 1,5751-en jegyzik. Ellenállás 1,5812-nél és 1,5859-nél, míg támogatás 1,5723-nál található. Nem szabad, hogy az érték alá menjen az árfolyam, mert akkor fordulat következhet be, és visszaeshet az árfolyam 1,58-ra. 13.30-kor teszik közzé a februári amerikai egyéni bevételeket (előrejelzés: +0,3%, előző: +0,3%)…
A Magyar Honvédség lőszert egyáltalán nem értékesít, az érvényben lévő jogszabályok szerint a feleslegessé vált, lejárt szavatosságú lőszereket megsemmisítteti - hangsúlyozza a Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Egy órára sötétségbe borulnak március 29-én, szombaton a Magyar Telekom (MT) legfontosabb épületei és fényreklámjai, és az elektronikus kaszinóláncot üzemeltető Game World is lekapcsolja 12 magyarországi termében fényreklámjait és belső világítását. A cégek a nemzetközi Earth Hour, azaz a Föld Órája elnevezésű akcióhoz csatlakoztak.
Továbbra sem mond le tisztségéről a büntetett előéletű, bonyhádi szocialista politikus. Szabó Gábor önkormányzati képviselőt jelentős kárt okozó csalás és magánokirat-hamisítás miatt ítélték szabadságvesztésre, amelyet két év próbaidőre felfüggesztettek.
Bagdad "holt város" lett péntek reggelre a síita milíciák és a biztonsági erők közötti összecsapásokat miatti kijárási tilalom bevezetése után, míg Dél-Irakban folytatódtak az összecsapások....
Kézigránátot találtak két Fidesz-irodánál is péntek reggel – erősítette meg az MNO információját a BRFK szóvivője. A Lendvai utcánál levő épületnél egy orosz gyártmányú robbanóeszközt – töltet nélkül – helyeztek el ismeretlenek és a Cukor utcai székháznál is töltet nélküli gránátot találtak. Az V. kerületi Fideszt csütörtökön névtelen levélben fenyegették meg.
Mindössze a tagok 44 százaléka válaszolt Gyurcsány négy „reformkérdésére”, ismerte be a pártvezetés. A dezorganizálódó MSZP maradéka viszont hajlandónak látszik bohócot csinálni magából és a pártból, ami a szétesés előtti utolsó felvonás nyitányának ígérkezik. Ráadásul az is kiderült, hogy a tagság jelentős hányadának nem kívánatos a polgári demokrácia.
Valójában Kínában állították elő azokat az Afganisztánnak szánt, egy amerikai cég által szállított lőszereket, amelyek a tanúsítvány szerint magyar gyártmányúak voltak - írta a The New York Times
Még az iskola vezetősége előtt is titkolva – egészen idáig – büntette magyarul megszólaló diákjait egy tanítónő a Pozsonyhoz közeli településen, Légen.
Mivel nem a Sotheby’s vagy a Christie’s aukciósházak licitjére érkeztünk, így nem szüremlett át sehonnan halk zeneszó, és süppedő szőnyegen sem topogtunk. Csak felvettük a sorszámunkat, s beléptünk egy bútorraktárszerű hodályba, ahol a megszerzendő kincseken ücsörögtek az aukcióra várók.
Nem változott a forint árfolyama, a budapesti bankközi devizapiacon pénteken fél tízkor 256,75/85 forint volt az euró, ami csaknem megegyezik a csütörtök délutáni 256,60/70 forintos kurzussal. A keres...
Márciusban 19,5 pontról 19,4 pontra csökkent a cseh fogyasztói-, és vállalkozói bizalom. Az EUR-CZK árfolyama ma sorozatban 4. napja csökkent, mivel kedvezőnek mondható az érték. Támogatás 25,224-nél és 25,000-nél, míg ellenállás 25,303-nál és 25,400-nál található. In-GFX
A köztévé nemrég adott új reklámmegbízása után most médiafeladatokra hirdetett tendert – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A kiírás szerint a győztes ügynökségnek június 13-tól 2009. december 31-ig lesz szerződése a Magyar Televízióval (MTV).
Núri al-Máliki iraki kormányfő április 8-ig meghosszabbította a síita milicisták számára a fegyverletételre megszabott határidőt, és pénzjutalmat kínált azoknak, akik ezt betartják....
Az egyesült Európa előhírnökei: Görögök és görög kultúra a Kárpát-medencében címmel nagyszabású kiállítást rendez az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Könyvtára a Görög Köztársaság budapesti nagykövetségével karöltve március 27. és április 25. között.
A kormányoldalon tapasztalható zavar arra enged következtetni, hogy a koalíció – különös módon – sem mentálisan, sem taktikai szempontból nem volt felkészülve ilyen arányú vereségre.
Kézigránátot találtak két Fidesz-irodánál is péntek reggel – erősítette meg az MNO információját a BRFK szóvivője. Névtelen levél is érkezett: a „következő levél már halálos lesz”. Újabb fejezet kezdődik a rendszerváltoztatás utáni belpolitikában vagy csak egy buta vicc?
Az Educatio Kht. a HEFOP 2.1.1-es és 3.1.1-es központi programok befejezéséhez közeledve "Változó tudás - befogadó iskola" címmel zárókonferenciát szervez a megvalósításban részt vevő partnerekkel, valamint a kapcsolódó pályázati komponensek képviselőivel együttműködésben.