A T-Online 2006 nyarán és őszén megtévesztően hirdette ADSL próbahónapját. A cég azt ígérte, hogy kötöttség és költség nélkül lehet a próbahónapot igénybe venni, és nem kell a fogyasztónak elköteleznie magát. A versenyhivatal szerint a kötöttségtől való mentesség nem volt igaz, és ez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleménye szerint hétmillió forintjába kerül a cégnek.
A hivatásos állomány utánpótlásának biztosításáért Bencze József országos rendőrfőkapitány lehetőséget teremtett arra, hogy visszatérhessenek a testülethez azok az egykori határőrök és rendőrök, aki nyugdíjba vonulás vagy más ok miatt elhagyták a testületet; az erről szóló felhívás pénteken jelent meg a rendőrség internetes oldalán.
Hat pavilonban közel 50 millió forint értékben foglaltak le hamis árut a józsefvárosi piacon - közölte a vám- és pénzügyőrség szóvivője a távirati irodával. Sipos Jenő közleményében azt írta,...
Több mint ezerszáz ecstasy tablettát, valamint 60 gramm fehér színű, kábítószergyanús masszát találtak egy szegedi férfinál a rendőrök - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság...
Az Európai Unió tíz évre engedélyezte a svájci Syngenta cég egyik genetikailag módosított kukoricafajtájának behozatalát és értékesítését, tette közzé az Európai Bizottság.
Csütörtökön fenyegető levelet kapott az V. kerületi Fidesz iroda, péntek reggel pedig robbanótöltet nélküli gyakorlógránátra bukkantak a Lendvai utcai Fidesz-székháznál, és az ellenzéki párt Cukor utcai irodájánál. A rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz.
Már kilencedik alkalommal rendezi meg a Kodolányi János Főiskola Kulturális és Sportegyesülete az Országos Egyetemi-Főiskolai Jégkorong Bajnokságot a Székesfehérvári Jégcsarnokban március 29-30-án.
Azonosították Anna Politkovszkaja, a Novaja Gazeta újságírójának gyilkosát, és a hatóságok mindent elkövetnek az illető megtalálása és letartóztatása érdekében - jelentette be pénteken Moszkvában a legfőbb ügyészség szóvivője.
A BKV finanszírozási problémáit nem járatritkítással, hanem a tömegközlekedési járművek forgalmi előnyben részesítésével, a cég felesleges kiadásainak megszüntetésével kell megoldani – állítja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). A szervezet üdvözli a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntését, és bízik benne, hogy újabb forrásokat fognak majd biztosítani a közösségi közlekedés fe...
Azonosították Anna Politkovszkaja, a Novaja Gazeta újságírójának gyilkosát, és a hatóságok mindent elkövetnek az illető megtalálása és letartóztatása érdekében - jelentette be pénteken Moszkvában a...
Az idei a tizenkettedik év, hogy a hagyományoknak megfelelően április közepén – vidéken április 10-21., Budapesten pedig április 17-20 között – megrendezik a Francia Filmnapokat. A...
Pénzbüntetést is kapott malajziai fellépése után a Pussycat Dolls. A dögös lányok közül ketten is kivillantották meztelen bájaikat, ami a szigorú, helyi hatóságok szerint szexuális zaklatásnak minősült.
Sem Angela Merkel német kancellár, sem pedig Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter nem vesz részt a pekingi nyári olimpia megnyitó ünnepségén - közölte maga a német diplomácia irányítója pénteken, az európai uniós külügyminiszterek találkozójának színhelyén, a szlovéniai Brdóban.
Budapest vezetésének teljes dilettantizmusát példázza az a tény, hogy a XI. kerületet nagymértékben érintő 86-os busz a Batthyány tér és Újbuda, Függetlenségi Park közötti szakasza pótlás nélkül megszűnne a legutóbbi javaslatok szerint - olvasható Rétvári Bence KDNP-s országgyűlési képviselő közleményében.
A tibetiek emberi jogainak megsértése ellen tiltakozva fehér galambokat eresztett el a budapesti kínai nagykövetség épülete előtt pénteken a Szabadság Kör több tagja, köztük Szájer József és Balog...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétmillió forintra bírságolta a T-Online-t, mert álláspontja szerint a társaság megtévesztő módon népszerűsítette ADSL internet szolgáltatását.
Raúl Castro új kubai elnök engedélyezte, hogy a kubaiak saját mobiltelefonnal rendelkezzenek - jelentette be az ETECSA kubai telekommunikációs vállalat. Mobilszolgáltatást szerződés alapján vehet i...
Vasárnaptól megszűnnek Magyarország légi határai a schengeni államokban élők számára, ez azt jelenti, hogy az úgynevezett belső repülőgépjáratokra útlevél-ellenőrzés nélkül szállhatnak fel a magyar állampolgárok - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság sajtóreferense pénteken az MTI megkeresésére.
Vombat erőszakolt meg egy férfit az otthonában Új-Zélandon, minek köszönhetően az illető hirtelen megtanult ausztrálul - legalábbis ezzel hívta fel a rendőrséget. A 48 éves férfi először...
Vasárnaptól megszűnnek Magyarország légi határai a schengeni államokban élők számára, ez azt jelenti, hogy az úgynevezett belső repülőgépjáratokra útlevél-ellenőrzés nélkül szállhatnak fel a magyar...
Az SZDSZ azonnali hatállyal felmondta a párt központi irodaházának valamennyi Magyar Hírlap előfizetését egy, a lapban a múlt héten megjelent Bayer Zsolt-cikk és az azt követő állásfoglalás miatt - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Horn Gábor, a szabad demokraták ügyvivője.
Mintegy kéttucatnyian demonstráltak pénteken az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) épülete előtt Budapesten, az ellen tiltakozva, hogy a mai napig nem hajtották végre a büntetését annak...
Egy törvénymódosítás eredményeként havi másfél millió forint nyugdíjat kaphat Medgyessy Péter, Horn Gyula és Boross Péter volt kormányfő, ha igényt tartanak az összegre.
Vasárnaptól megszűnnek Magyarország légi határai a schengeni államokban élők számára, az úgynevezett belső repülőgépjáratokra útlevél-ellenőrzés nélkül szállhatnak fel a magyar állampolgárok.
Több mint húsz éve nem látott magasságba szökött az éves infláció márciusban Belgiumban - jelentette be a helyi gazdasági minisztérium Brüsszelben. A 12 hónappal korábbival összevetve az átlagos ár...
A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége csütörtökön felmentette beosztásából Czimbalmos Ágnes főigazgatót. A posztra néhány hónapon belül pályázatot kell kiírni, addig megbízottként a korábbi főmunkatárs, Gyékiss Emil látja el a főigazgatói teendőket.
Fodor Gábor aggályosnak tartja a természeti környezet érdekeinek érvényesülését a Heiligenkreuz-ba tervezett hulladékégető esetében. A ma megküldött hivatalos magyar állásfoglalásban a tárcavezető azt javasolja az osztrák félnek, jelen formájában ne fogadja el a környezeti hatástanulmányt, és a hulladékégetőt az országhatártól távolabb építsék fel.
Már az összes FLIRT villany-motorvonat megérkezett a MÁV-hoz, a harmincadik szerelvényt március 21-én szállította le a gyártó Stadler Rail Group. A MÁV szerint az utolsó három motorvonat hatósági...
Úgy tűnik, véges az EUR-AUD emelkedő potenciálja. A MACD megközeliztette triggerjét. A devizapárt 1,7155-ön jegyzik. Ellenállás 1,7184-nél és 1,7256-nál, míg támogatás 1,7074-nél és 1,7041-nél található. 1,69 alatt erős eladási jelet adhatnak ki, mely nagy veszteségekhez vezethet. Középtávon nőhet az ausztrál dollár kamatelőnye az euróval szemben. Április 1.-én várható az RBA kamatdöntése.…
Hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt benyújtotta a vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltán független (korábban fideszes) országgyűlési képviselő ellen - közölte Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője.
Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőttek a személyi jövedelmek és kiadások februárban. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint a jövedelmek 0,5 százalékkal emelkedtek az egy hó...
Miután vasárnap hatályba lép az Európai Unió és az Egyesült Államok között az új légi közlekedési megállapodás, az európai légitársaságok első ízben repülhetnek korlátozások nélkül az EU bármely pontj...
Több mint 300 zenei produkció, táncelőadás, színház, performance és gyerekprogram várja a Fringe Fesztivál látogatóit a hétvégén a Millenárison és a környékén, és a vasárnap esti zárásig a tavaszi fesztivál is sok programot kínál még.
Legkésőbb március 31-ig kell kiadni a múlt évi szabadságokat, így már csak pár napjuk van a munkaadóknak az új törvényi rendelkezés betartására. Az Alkotmánybíróság még 2006-ban helyezte hatályon...
Tíz éve nem nőtt az árszint - éves összevetésben - olyan gyorsan Japánban, mint februárban: kereken egy százalékkal. Már felmerült a japán központi bank kamatcsökkentésének lehetősége is a drágulás...
Az SZDSZ azonnali hatállyal felmondta a párt központi irodaházának valamennyi Magyar Hírlap előfizetését egy, a lapban a múlt héten megjelent Bayer Zsolt-cikk és az azt követő állásfoglalás miatt -...
Kikészítette Tom Cruise-zal való házassága Katie Holmes-ot. A fiatal színésznő egyik barátja a Socialite Life című lapnak tálalt ki. – Teljesen kimerült idegileg. Botrányai miatt gyakran...
Kikészítette Tom Cruise-zal való házassága Katie Holmes-ot. A fiatal színésznő egyik barátja a Socialite Life című lapnak tálalt ki. – Teljesen kimerült idegileg. Botrányai miatt gyakran...
Mélységes megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy a Fővárosi Közgyűlés tegnap leszavazta a kismamabérlet bevezetését! – írja a gondolának eljuttatot közleményében Szabó Endre, a...
Hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt benyújtotta a vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség Lengyel Zoltán független (korábban fideszes) országgyűlési...
Egyedileg is meg lehet majd állapítani a regisztrációs adót április elsejétől a regisztrációs adótörvény módosítása értelmében. Ez lehetővé teszi, hogy az adóalany kevesebb regisztrációs adót...
Az államfő szerint semmilyen áldozatot nem kell sajnálni az oktatás fejlesztésére, ugyanis ez lehet az ország kitörési pontja. Sólyom László a XVI. Magyar Innovációs Nagydíj átadási ünnepségén azt mondta: vissza kell szorítani a korrupciót a gazdaságban és a politikában.
Nem valószínű, hogy az EKB az elkövetkező hónapokban lazít pénzpolitikáján. Az EKB-tag, Axel Weber ma ismét felhívta a figyelmet a meglevő árnyomásra, és a 3% fölötti inflációs rátára. Határozottan harcolni kell az infláció ellen, mondta Weber. Az EUR-CHF nyereségeket könyvelt el, és 1,5748-on jegyzik. Ellenállás 1,5760-nál és 1,5800-nál, míg támogatás 1,5669-nél található. In-GFX