Egyelőre gazdaságpolitikai ígéreteinek alig felét teljesítette a szlovák kormány, és azok közül is inkább azokat, amelyek a lakosság körében is népszerű intézkedésnek számítanak - derül ki a pozsonyi INEKO-Gazdasági és Szociális Reformok Intézete friss, hétfőn közzétett elemzéséből.
Egy héttel a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló magyarországi népszavazás előtt a magyar politika a szokványosnál is szomorúbb képet mutat - vélekedett a Pozsonyban megjelenő liberális polgári napilap, a SME.
A nacionalista gyűlöletszítás újabb, nem mindennapi formája jelent meg a Vajdaságban: az észak-bácskai Zomborban tizenkét, albán tulajdonban lévő pékség előtt ingyen kenyeret osztogattak, hogy a vevők ne menjenek be az üzletbe.
A legtöbb Kanadába utazó magyar állampolgár legfeljebb hat hónapig tartózkodhat Kanadában vízummentesen. Korábban tévesen jelent meg az az információ, hogy a magyar állampolgárok legfeljebb három hónapig lehetnek vízummentesen Kanadában – közölte a kanadai nagykövetség.
Orbán Viktor a VIASAT3 legújabb műsorába látogatott el, ahol gyerekek kérdezték. Többek között arra is kíváncsiak voltak, vajon szokta-e verni csemetéit. Az adást ma sugározza a csatorna, de a BorsTV-nek sikerült megszereznie a műsor legérdekesebb pillanatait.
Több ember megsérült, mikor hétfőn délután fél egykor egy autóval karambolozott egy 70-es trolibusz Budapesten, a Damjanich utca és Dózsa György út kereszteződésében.
Benyújtotta az SZDSZ azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely egyebek mellett rögzíti, hogy az Országgyűlés kiemelten fontosnak tartja és támogatja a Nabucco földgázvezeték megépítését - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke egy hétfői sajtótájékoztatón.
A legtöbb Kanadába utazó magyar állampolgár legfeljebb hat hónapig tartózkodhat Kanadában vízummentesen. Korábban tévesen jelent meg az az információ, hogy a magyar állampolgárok legfeljebb három hónapig lehetnek vízummentesen Kanadában – közölte a kanadai nagykövetség.
Megkezdte „rendelését” Sebeők János az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt hétfőn délelőtt. A politikai performance egészen 17 óráig tart, az író-filozófus pedig olyan emberek beszámolóit várja, akik – szavai szerint – belebetegedtek az egészségügyi rendszerbe. Horváth Ágnes szakminisztert pedig „érzelmi vitára” hívta ki.
Gratulált az Európai Bizottság elnöke Dmitrij Medvegyevnek orosz államfővé választásához, s egyúttal bizonyosságát fejezte ki, hogy a új elnök irányítása alatt Oroszország és az Európai Unió stratégia...
A Dow Jones hasonló állása eddig általában további korrekciókhoz vezetett. Az USD-JPY árfolyama a recesszióval kapcsolatos aggodalmak miatt átmenetileg 3 éves minimumot ért el 102,63-nál. A kedvezötlen részvénypiaci helyzetre való tekintettel ismét nyereségeket könyvelt el a jen. Az USD-JPY-t 102,94-en jegyzik. Mivel rosszak a chart-technikai kilátások, 100,00-ra eshet vissza az árfolyam. in-GFX
A közbeszerzési törvény még az idén úgy módosul, hogy a fő elbírálási szempontok között az ár és a minőség mellett megjelenik a környezeti hatások vizsgálata - mondta Kovács Kálmán, a Környezetvédelmi...
Ma, vagy az elkövetkezö napokban fokozódhat az EUR-USD volatilitása. Kedvezönek mondható a most futó konszolidáció. Mikor tavaly júliusban 1,3850-röl 1,4300-ra emelkedett az árfolyam, az EUR-USD záró értéke 15 napon belül tizennégyszer lépte át az elözö napi minimumot. A mostani emelkedés majdnem tökéletes mása az akkorinak, és hasonló eredményekre elehet számítani. Februárban a revízió szerint…
Mikor tavaly júliusban 1,3850-röl 1,4300-ra emelkedett az árfolyam, az EUR-USD záró értéke 15 napon belül tizennégyszer lépte át az elözö napi minimumot. Ez fontos dolog, hiszen a mostani emelkedés majdnem tökéletes mása az akkorinak, és hasonló eredményekre elehet számítani. 1,5239 fölött hamar megközelíthetik az 1,5280-as és az 1,5300-as értéket. 16.00 órakor teszik közzé a januári amerikai…
A Legfőbb Ügyészség elutasította a Deport'56 panaszát, melyben a volt ügyészségi szóvivő, Varga Gergely elleni feljelentésük elutasítását kifogásolták. Az elutasító határozat szerint teljesen mindegy, igazat mondott-e a volt szóvivő a meghallgatásakor, a mentő körülmény elhallgatása nevű jogsértést semmiképp nem követhette el.
Kövér vagy? Semmi keresnivalód egy étteremben. Erre az elképesztő következtetésre jutott az Egyesült Államok Mississippi államának vezetése. A törvénytervezet azért tiltaná meg a túlsúlyos emberek éttermi látogatását, mert az ott élő emberek kétharmada túlsúlyos. Vajon mit szólnának Magyarországon a ducik egy ilyen rendelkezéshez?
A Fidesz elfogadhatatlannak és felesleges pénzkidobásnak tartja, hogy a kormány újabb luxusautókat rendelt - erről Kontrát Károly, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. Mint mondta, sajtóhírek szerint hamarosan üzembe helyezik a kormány által megrendelt luxusautó-flotta első darabjait, három páncélozott golyóálló Audit.
Egy héttel a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló magyarországi népszavazás előtt a magyar politika a szokványosnál is szomorúbb képet mutat - vélekedett a Pozsonyban megjelenő SME. A kormányzó szocialistákat és vezetőjüket, Gyurcsány Ferencet sohasem jellemezte a fájdalmas, ám szükségszerű lépések megmagyarázásának képessége, most meg már végképp le is tettek arról, hogy…
A Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázat indulói közül ketten biztosan a második menetben is versenybe szállnak, míg a harmadik aspiráns még gondolkodik ezen - tudta meg az érintettektől hétfőn, a jelentkezési csomag megvásárlásának első napján az MTI.
Mégsem büntetik meg azokat a kórházakat, amelyek nem szereznek be minden ágy mellé széfet, mert az MSZP megegyezett az Egészségügyi Minisztériummal az erről szóló rendelet módosításáról - mondta Schvarcz Tibor szocialista szakpolitikus hétfőn újságíróknak.
A hétvégi vihart követően az Allianzhoz hétfő délelőttig összesen közel 1270 db kárbejelentés érkezett, a becsült kárráfordítás 100 millió forint körül van. A hétvégén az Emma nevű vihar hatalmas k...
Megbukott Horváth Ágnes több mint félmilliárd forintos kórházi széfprogramja. A szocialista frakció nyomására a liberális tárca módosítja az erről szóló rendeletet. Így nem kötelezőek a páncélszekrények, helyettük más értékmegőrzési lehetőséget is biztosíthatnak a kórházi dolgozók betegeik számára.
Baktériumok gyárthatják a tumorgyilkos apró mágneseket. Az Edinburgh-i Egyetem kutatóinak új eljárásával az eddiginél erősebb nanomágnesek állíthatók elő, melyek így már a rákkezeléseknél is alkalmazhatóak lesznek.
Gratulált hétfőn az Európai Bizottság elnöke Dmitrij Medvegyevnek orosz államfővé választásához, s egyúttal bizonyosságát fejezte ki, hogy a új elnök irányítása alatt Oroszország és az Európai Unió stratégiai partneri viszonya megerősödik. Brüsszelben kiadott közleményében José Manuel Durao Barroso leszögezte, hogy az Európai Bizottság tovább kívánja mélyíteni az EU és Moszkva közti kapcsolatokat.…
A hátrányos helyzetű családok számára is megfizethető biztosítás kidolgozását javasolja a hétvégi viharkárok tapasztalataiból kiindulva Veress József, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus erről hétfőn beszélt Budapesten, sajtótájékoztatón.
Március végére országgyűlési vitanapot kezdeményez a kormány az adóváltozásokról, még mielőtt kialakítaná végleges álláspontját - jelentette be a miniszterelnök napirend előtt az Országgyűlésben.
Ausztriában alakítja ki üzemét a kizárólag elektromos meghajtással működő, magyar fejlesztésű autók sorozatgyártására a Brixxon Elektromos Autó Kft. A cég különböző kedvezményeket kap Weiz várostól, ahol az üzem épül. A cég tulajdonos-ügyvezetője az InfoRádiónak elmondta: kényszerűségből települnek ki Ausztriába.
Március végére országgyűlési vitanapot kezdeményez a kormány az adóváltozásokról, még mielőtt kialakítaná végleges álláspontját - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Elmondta: a frakcióvezetőknek eljuttatták azokat a hatástanulmányokat, amelyek a kormány adójavaslatairól készültek. Hozzátette: Bokros Lajos volt pénzügyminiszter múlt héten…
1164 könnygázgránátot lőttek és 769 flakonnyi könnygázt fújtak ki a rendőrök 2006. október 23-án. A szerv – bűnüldözési okokból – szerette volna eltitkolni ezeket az adatokat, azonban a Fővárosi Ítélőtábla döntése nyomán közölniük kellett azokat.
Fehér Zsuzsa Gyurika című filmjét beválogatták a március 4-én kezdődő Dialektus Fesztivál 2008 döntőjébe. A "magyar valóság" versenykategóriában tizenkét hazai alkotás kerül bemutatásra.
Nem változott drasztikusan az elmúlt években az interneten vásárlók aránya: a 2005-ben mért 14 százalékról 2007 második félévére 20 százalékra nőtt a Nemzeti MédiaAnalízis kutatássorozat eredményei alapján.
A Budapesti Értéktőzsdére februárban bevezetett certifikátok a világ tőzsdéinek legnépszerűbb termékeit teszik elérhetővé a magyar közönség számára - mondta Ráner Géza, az Erste Befektetési Zrt. ügyvezető igazgatója (x)
Fehér Zsuzsa Gyurika című filmjét beválogatták a március 4-én kezdődő Dialektus Fesztivál 2008 döntőjébe. A "magyar valóság" versenykategóriában tizenkét hazai alkotás kerül bemutatásra.
A kötelező kórházi széfekről először tavaly december közepén beszélt az egészségügyi miniszter. Horváth Ágnes a gyakori kórházi lopásokkal indokolta a berendezések felszerelésének szükségességét. A tárcavezető azóta követekezetesen kiállt a széfek beszerzése mellett, miközben több kórház is jelezte a beszereléshez kapcsolódó aggályait.
Az USD-CAD-ot 0,9841-en jegyzik. 14,30 órakor teszik közzé a 4. negyedévi kanadai GDP-t, ahol +1,0%-os értékkel számolnak a legutóbbi +2,9% után. Decemberre nézve -0,1%-os értékre számítanak a szakemberek az elözö havi +0,1% után. A devizapár árfolyama megrekedt a 200 napos vonal és 0,9710 között. Ellenállás 1,0000-nél, míg támogatás csak 0,9752-nél található. Az adatok meghatározhatják a mozgás…