Orbán Viktor szerint a magyar politikai osztály a népszavazással sokat fog tanulni: megtanulja, hogy több alázatra, odafigyelésre van szükség, többet kell konzultálni és egyeztetni az emberekkel,...
A környezetvédők komoly bírálattal illetik az egyik vezető amerikai légitársaságot, amely mindössze öt utassal indított el egy interkontinentális járatot.
Pénzbüntetésre ítélték a kínai születésű Bai Ling hollywoodi színésznőt, miután bolti lopáson kapták - jelentette az AFP csütörtökön az amerikai hatóságokra hivatkozva.
Személyi igazolványok sokaságát gyűjtötték be a hét végén a tiszavasvári cigány telepek lakóitól, nem kizárt, hogy összefüggésben a március 9-i szociális népszavazással – állítják helybeliek.
Sólyom László köztársasági elnök szerdán Jeruzsálemben beszámolt Ehud Olmert izraeli kormányfőnek azokról a tárgyalásokról, amelyeket a nap folyamán a palesztin elnökkel folytatott, s amelyeken...
A TV2 cégcsoport 2010-ben piacvezető lesz - ismertette középtávú terveit Várdy Zoltán, az RTL Klub mögött most második helyezett országos kereskedelmi tévét működtető társaság vezérigazgatója.
A Csongrád megyei kórházak és a szegedi egyetemi klinikai központ tavalyi bevételeinek csupán töredékét jelentette a vizitdíj és a kórházi napidíj, a költségvetésükön belül sehol nem érte el a 2 százalékot - derült ki az intézmények tájékoztatásából.
A nap huszonnégy órájában négy katonai testőr védi Daniel Radcliffet. A színészt ugyanis halálosan megfenyegették. A Harry Potter filmek készítői annyira féltik a fiút, hogy páncélozott autót, és új sofőrt is béreltek mellé.
Kezelőorvosa is megerősítette, hogy hasnyálmirigyrákkal kezelik Patrick Swayze-t, ám Dr. George Fisher szerint az 55 éves színész esélyei sokkal jobbak, mint amit a lapok sugallnak. Az orvos szerint ugyanis a Dirty Dancing sztárja jól reagál a kezelésekre, így van remény, hogy több mint öt hete van hátra.
Elutasította Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Dél-Oszétia felhívását, amelyben Grúzia szakadár régiója függetlensége elismerését kérte. A közel-keleti látogatásáról Brüsszelbe tartó Rice...
Az asztmásokat is előjegyzik a szakrendelőkben. Egy fővárosi férfi arról panaszkodott, hogy azért nem jut egy hétig a számára nélkülözhetetlen gyógyszerekhez, mert betegsége nem tartozik a súlyos kategóriába.
Kigyulladt egy kávét szállító kamion csütörtök kora reggel az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháza közelében - mondta el Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A magyar főváros elsősorban a személyes biztonság és az idegen nyelvek használata terén kapott gyenge pontszámok miatt nem tudott előrébb kerülni a menedzserek legkedveltebb lakóhelyeinek listáján
Megható, és egyben megdöbbentő beszédet mondott Medveczky Ilona a tiszteletére rendezett kedd esti meglepetésbulin. A díva könnyeivel küszködve elmondta, úgy érzi, élete utolsó szakaszába lépett. Ezért bizonyos dolgokat másként lát, mint régen.
Baby Gabi sírva fakadt a VIASAT3 Kölykök című műsor forgatását követően. A gyerekek valóban nem kímélték: faggatták a súlyával és a korával kapcsolatban, nem értették, hogy egy harminc éves nőt, miért hívnak Baby-nek.
A kolumbiai szélsőbaloldali gerillák felrobbantották a Kolumbia és Ecuador között húzódó olajvezeték legalább hét szakaszát - jelentette be helyi idő szerda este Manuel Maiguashca kolumbiai bányászati miniszter.
Magyarországon több mint 100 ezer ember él zöldhályoggal, ami kezelés nélkül súlyos látáskárosodáshoz és gyakran vaksághoz is vezet. A zöldhályog, azaz a glaukóma azért is nagyon veszélyes, mert a beteg gyakran észre sem veszi, hogy baj van, vagy későn veszi észre az elváltozásokat.
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért harcoló Barack Obama szenátor szerdán ígéretet tett: az eddigieknél agresszívabb kampányt fog folytatni vetélytársával, Hillary Clintonnal szemben.
Gyakorlatilag leálltak a bioetanol-beruházások, a több mint harminc tervből 2008 elején összesen egy valósult meg itthon - írta a Napi Gazdaság. A szakemberek szerint a jelenlegi piaci árak mellett ké...
Medveczky Ilona a közmegegyezés szerint 67. születésnapját, és egyben pályafutásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte kedden este. Fodor Zsóka színésznő nem csak jelen volt a díva születésnapi partiján, de némi pezsgőnek köszönhetően ő volt az est egyik legvidámabb színfoltja is, ahogy azt a Bors TV felvételei is bizonyítják.
A népszavazás sikere jó útra térítheti az országot, ezért van óriási tétje a vasárnapi voksolásnak Tarlós István és Kövér László szerint, akik a Magyar Hírlapnak nyilatkoztak. Az újság csütörtöki...
Több közelmúltban privatizált kórház – köztük az egri és a gyöngyösi – sorsa válhat bizonytalanná, ha a bíróság jogerősen is kimondja, hogy a közbeszerzési törvény megsértésével adták át a működtetési jogukat. Értesülések szerint a HospInvest Zrt. a frissen megszerzett egri kórház helyett újat építene.
A szerdai erősödés után a forint csütörtökön gyengülhet, 263-264,50/euró között várható, a piac bizonytalan, írta londoni kereskedők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség csütörtök reggel. A ...
A születésszám robbanásszerű növekedésére számít a türkmén államfő, aki különböző juttatásokat helyezett kilátásba a nyolc, vagy még több gyermeknek életet adó asszonyoknak.
A kormánynak azonnal meg kell szüntetnie a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, ha a népszavazás eredménye úgy kívánja - nyilatkozta a Népszabadságnak Horváth Ágnes, aki közölte azt is: bízik abban,...
Sok tulajdonos elmenekíti közterületen tárolt autóroncsát, amikor annak szélvédőjén elszállításról szóló értesítést talál - a már elvitt kocsikért a költségek miatt nem nagyon jelentkeznek az autósok
A kormánynak azonnal meg kell szüntetnie a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, ha a népszavazás eredménye úgy kívánja - nyilatkozta a Népszabadságnak Horváth Ágnes, aki közölte azt is: bízik abban, hogy a népszavazás eredménytelen lesz.
Tudják-e a szavazók, hogy vasárnap milyen kérdésekben dönthetnek?- többek között erre kereste lapunk a választ egy reprezentatívnak ugyan nem mondható, de eredményét tekintve annál beszédesebb közvéleménykutatás során. Mindemellett sorra vettük az "igenek", illetve a "nemek" mellett szóló, az elmúlt hónapban napvilágot látott szakértői és politikusi érveket.
Újabb gyanúsítottal, 15-re nőtt a Zuschlag-ügyben szereplők száma - értesült egy kormányközeli lap. Az ügyészség bűnpártolás vétségével gyanúsít egy kiskunhalasi férfit, mert közreműködött az okiratok és számlák megsemmisítésében. A férfi szabadlábon védekezhet.
Ügyes! Új néven, de a régi helyen és a régi kínálattal folytatja tovább az utaztatást az ősszel csődbe ment Bella Tours tulajdonosainak zöme. Az iroda működését felügyelő hatóság szerint a Bella esete egyáltalán nem egyedi, a törvényeket nem nehéz kijátszani
Már nem Bill Gates a világ leggazdagabb embere, mi több, a Microsoft társalapítóját ketten is megelőzik a Forbes magazin most nyilvánosságra hozott listáján. A leggazdagabb az amerikai Warren Buffett (62 milliárd dollárral), míg a második a mexikói Carlos Slim Helú és családja (60 milliárd dollár). Bill Gatesnek "mindössze" 58 milliárd dolláros vagyona van.
Muzulmán vallású női hallgatók kérésére a Harvard Egyetem kísérleti jelleggel lehetővé tette, hogy egyik tornatermét egy héten néhány órán át csak nők vehessék igénybe a szemeszter végéig. A...
Ma reggel 66 pipes sávban mozog az EUR-JPY árfolyama, 158,79 és 158,48 között. Eddig nem volt egyértelmü a mozgás iránya. Támogatás 158,20-nál található. Az EUR-USD árfolyama 1,5304 és 1,5270 között alakult. A kereskedök szerint a hét végéig jelentös kitörés várható a sávból. Az amerikai munkaerö-piaci adatok és az EU-s gazdasági adatok hatással lehetnek a jegyzésekre. Támogatás 1,5180-nál, míg…
A csanyteleki halastó-rendszer mellett már az azt tápláló Dongér-csatornában is pusztulnak a halak, a víz ammóniaszintje nagyságrendekkel meghaladja a határértéket-közölte Némethné Szabó Csilla, a halastavakat üzemeltető Silorus Kft. munkatársa.
Hiány alakulhat ki tavasszal több fagyasztott hűtőipari termékből a tavalyi aszály miatt. Esősorban a zöldborsó-, spenót-, tök- és egreskészletek merülhetnek ki idő előtt. A nagykereskedelemben több áruféleség már ma is korlátozottan kapható, és a kiskereskedelem is "csökkentett forgalmazással" értékesíti azokat a szűkös készletek miatt.
A Gazprom orosz olajvállalat villámháborúban hódított meg öt EU-országot a Déli Áramlat gázvezeték tervéhez, amely legyőzte a gáz- és beruházási források nélküli nyugati Nabucco-projektet.
Régóta húzódó vita végére került pont Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök hannoveri találkozóján. A két vezető megállapodott a Földközi-tengeri Unió (Mediterrán Unió) létrehozásáról.
A 150 éve született Giacomo Puccini második operájának félig szcenírozott változatát mutatja be a Magyar Állami Operaház a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Az Edgar első magyarországi előadása nem a szövegíró által elképzelt 1300-as években játszódik, hanem a hatvanas évek olasz újhullámát idézi majd - mondta Éry-Kovács András rendező a produkciót beharangozó keddi fővárosi sajtótájékoztatón.
Februárban szezonálisan meglepöen 2,8%-ról 2,7%-ra csökkent a svájci munkanélküliségi ráta, miközben a szakemberek változatlan értékkel számoltak. Szezontól függetlenül 2,6%-ról 2,5%-ra csökkent a ráta. A frank profitált az adatokból. Az EUR-CHF-et 1,5831-en jegyzik. Támogatás 1,5872-nél, míg ellenállás 1,5769-nél található. In-GFX
Mai érdekes videókat tartalmazó összeállításunkból megtudhatja, hogyan ne landoljon repülővel, hogyan ne vegyen részt légi utántöltésbe és milyen látvány, amikor egy Qassam nevű rakéta lakóházba csapódik.
Optimista emberekkel érdemes körülvenni magunkat, ha azt akarjuk, hogy sikeresek legyünk a vállalatvezetésben - mondta a CEU Business School Weekend MBA kurzusának keretén belül tartott előadásában Batara Sianturi, a Citibank Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az alkalmazottak elvárják, hogy tájékoztassák őket a vállalat ügyeiről, erre a célra minden kommunikációs eszközt be kell vetni.
A holland Aegon biztosító és pénzügyi szolgáltató tavaly 2,551 milliárd eurós adózott eredményt ért el, 20 százalékkal kevesebbet a 2006-os 3,169 milliárdnál. A negyedik negyedév 648 millió eurós adóz...