Egy pakisztáni terrorizmusellenes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett csütörtökön öt, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődőnek nevezett iszlamistát, miután azzal vádolta meg őket,...
Bér és bérteher reformot szorgalmaz a GKI gazdaságkutató vezérigazgatója, mivel a versenyképességet csökkentik a magas a bérköltségek. A kutatóintézet a Vállalkozók Országos Szövetségével együtt dolgozta ki az úgynevezett szuper bruttósítási javaslatot, amely a kormány adórendszer korszerűsítési terveinek egyike. Akar Lászlóval Emőd Pál beszélgetett Nap vendége című műsorunkban.
Az elmúlt hat évben mintegy 15-20%-kal csökkent az alma, az őszi- és a kajszibarack ültetvények területe – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal tavaly végzett felméréséből. A Gyümölcs Terméktanács igazgatója szerint, a hazai gyümölcsösök öregek, öntözésük nem megoldott és az ágazatban a szemléletváltás csak most kezdődik. László Veronika összeállításában először Laczka Évát, a KSH…
Egy pakisztáni terrorizmusellenes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett csütörtökön öt, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődőnek nevezett iszlamistát, miután azzal vádolta meg őket, hogy részt vettek tavaly december 27-én a Benazir Bhutto volt miniszterelnök elleni merényletben.
Miután az RBNZ a várakozásoknak megfelelöen változatlanul hagyta alapkamatát, és a vártnál sokkal inkább kamatemelésre utaló nyilatkozatot adott ki, 0,8050-re emelkedett a kiwi árfolyama. Az RBNZ rövidtávon kizárta a kamatcsökkentés lehetöségét. Az NZD-USD-t 0,8032-ön jegyzik. Ha sikerül átlépni a 0,8080-8100-es ellenállást, a 0,8214-es abszolút csúcs kerül a középpontba. In-GFX
Az egyensúly irányába halad a külkereskedelmi termékforgalom. A hiány 2007-ben 308 millió euró volt, kedvezőbb a tervezett 444 millió eurónál. Egy év alatt mintegy kétmilliárd euróval sikerült javítani az egyenleget. Magai Ágnessel, az Ecostat elemzőjével László Veronika készített interjút.
Banki tájékoztató füzetet készít a Budapest Bank a vállalkozások generációváltásának támogatására. A bank és a Corvinus Egyetem közös felméréséből kiderül: a rendszerváltás idején indult kis- és középvállalkozásokban tömegesen kerülhet sor az utódlásra. A megkérdezett mintegy 300 vállalkozás 63 %-ánál az elkövetkezendő öt évben esedékes a vezető vagy tulajdonosváltás. Sipos Anikó összeállításában…
Svéd kutatók felfedeztek egy fehérjét, amely segítséget nyújthat az elhízás elleni küzdelemhez. Felfedezték ugyanis, hogy a TRAP jelű fehérje ösztönzi az új zsírsejtek képződését, előrevetítve az elhízást, jelentette be a stockholmi Karolinska Institutet, Európa egyik legrégibb orvosegyeteme.
Rendszeressé vált a tőzsdén a cégek saját részvény vásárlása, ma a Fotex jelentette be egy 84 ezer darabos pakett megvételét. A vagyonkezelő hivatalosan nem indokolta a lépést, a portfolio.hu elemzője szerint a háttérben az állhat, hogy a menedzsment alulértékeltnek tartja a papírokat. Az OTP a részvényopciós programja miatt hétfőn 100 ezer darab törzsrészvényt vett, míg korábban a Mol vásárolt be…
Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megígérte David Beckhamnek, hogy behívja a nemzeti tizenegybe, amennyiben megfelelő edzettségi állapotban lesz. Fabio Capello ezzel százszoros válogatottá avathatja a korábbi csapatkapitányt.
Pénteken délutánig kérheti a választópolgár a lakóhelye szerint illetékes jegyzőtől azt az igazolást, amellyel lakóhelyétől távol, Magyarország egy másik településén szavazhat vasárnap....
Hajnali két óra előtt néhány perccel lépett be egy kapucnis, arcát sállal eltakaró férfi a Székesfehérvár belvárosához közel lévő éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszerüzletbe. Kezében pisztollyal pénzt követelt. A kasszából kimarkolta a benne lévő készpénzt, majd elmenekült a boltból.
Péntek éjfélkor kampánycsend lép életbe a vasárnapi népszavazás miatt; a korlátozás a választási eljárási törvény értelmében a szavazóhelyiségek bezárásáig tart.
Közel százezren dolgoznak Magyarországon a nonprofit szférában - többek között oktatási, egészségügyi, szociális alapítványoknál. Pénzt gyűjtenek, embereken, állatokon segítenek, mindezt a versenyszférás fizetés töredékéért. Pályakezdőknél még ritka a nonprofit szektor felé fordulás, később azonban egyre többen itt kötnek ki. Vajon miért?
A rendszerváltáskor alakult és most is prosperáló kis- és középvállalkozások jelentős része hamarosan szembesül az utódlás problémájával. Az akkor harmincas, negyvenes éveikben járó cégvezetők közelítenek a nyugdíjkorhatárhoz. Ezt a kérdéskört vizsgálta a Budapesti Corvinus Egyetem.
Erősödött a forint a budapesti bankközi kereskedelemben, az euró 261,60/40 forinton állt csütörtök reggel kilenc óra után, míg szerdán délután az eurót 262,25/35 forinton jegyezték. Az euró februá...
Péntek délutánig kérhetnek igazolást a lakóhelyük szerint illetékes jegyzőtől azok a választópolgárok, akik a vasárnapi népszavazáson nem a lakóhelyükön akarnak voksolni.
A Humanista Párt nem tartozik azon pártok közé, amelyek véleményüket hatalmi érdekek és politikai csatározások mentén alakítják ki. „A parlamenti pártok cinikus játékai nem befolyásolják az oktatásról, az egészségügyről és a demokráciáról alkotott nézeteinket: azt fogjuk mondani a »szociális népszavazáson«, amit eddig is” – olvasható a párt közleményében.
Kampánycsend lép életbe péntek éjféltől az ország egész területén a vasárnapi népszavazás miatt; a korlátozás valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra is érvényes.
Ma tovább emelkedett az EUR-USD árfolyama 1,53 fölött. A devizapár elöbb új abszolút csúcsot ért el 1,5339-nél. Míg az EKB kamatdöntése és az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet utána következö kijelentései veszélyt jelenthetnek az euróra nézve, mindez semmit sem változtat az EUR-USD helyzetén. Lehetséges, hogy Trichet a csekély gazdasági növekedés ellenére is kizárhatja a további kamatcsökkentéseket,…
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzérradvány környékén arany- és ezüstlelőhelyekre bukkant a kanadai Carpathian Gold Inc. - írja az Észak-Magyarország. A romániai és magyarországi nemesfém-bányászat...
Kampánycsend lép életbe péntek éjféltől az ország egész területén a vasárnapi népszavazás miatt; a korlátozás valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra is érvényes....
Vízumügyekben az Európai Unió tagállamainak egységesen kellene fellépniük - jelentette ki Günter Verheugen. Az Európai Bizottság ipari biztosa, volt EU-bővítési biztos csütörtök reggel a közszolgá...
Németország amellett van, hogy mindhárom jelentkező országot - Horvátországot, Albániát és Macedóniát - hívják meg a NATO-ba az áprilisi bukaresti csúcstalálkozón. Frank-Walter Steinmeier...
Úgy tudjuk, hamarosan Magyarországon is megjelenik a boltokban a Coke Zero. Információink szerint a bevezetés BTL-feladataira a Coca-Cola Magyarország a napokban ügynökséget választott, a zerocoke domaint pedig már tavaly év végén regisztrálták. A nemzetközi stratégia szerint elsősorban a férfiakat megcélzó termék hazai piacra lépéséről a márkatulajdonos egyelőre semmilyen információt nem ad ki.
Csákánnyal rongáltak meg ismeretlenek Budapesten három taxit, amelyek mindegyike a Ferihegyi repülőtérre szállító Zóna taxitársasággal áll szerződésben.
Gazdasági társaságok is juthatnak földtulajdonhoz az agrárkamara javaslatának értelmében - tudta meg a Magyar Nemzet. A szaktárca kérésére elkészített tervezet szerint agrártársaságnak minősülnének azok a cégek is, amelyek bevételének felét mezőgazdasági tevékenység adja.
Lekéste az utolsó vonatot, ezért ellopott egy villanymozdonyt a kelet-ukrajnai Krivij Rih vasútállomásán egy 22 éves melitopoli férfi, hogy találkozhasson a barátnőjével. Az esetről...
Gazdasági társaságok is juthatnak földtulajdonhoz az agrárkamara javaslatának értelmében - tudta meg a Magyar Nemzet. A szaktárca kérésére elkészített tervezet szerint agrártársaságnak minősülnének azok a cégek is, amelyek bevételének felét mezőgazdasági tevékenység adja.
A legutóbbi orosz-ukrán gázvita tovább erősítette az Európai Unióban amúgy is meglévő aggodalmakat amiatt, hogy Európa az orosz energiapolitika játékszerévé válhat - írta a Financial Times Deutschland (FTD) című német lap.
Horváth Ágnes az eredménytelen népszavazásban bízik, emellett úgy véli, hogy a vízitdíjjal megszűnhet az ingyenes egészségügy víziója is. Egy lapinterjúban elmondta: annak ellenére „megérte”, hogy az SZDSZ mindössze – mélyen a parlamenti küszöb alatt – 2 százalékon tanyázik.
A Gazprom feltétel nélkül megadta magát Ukrajnának a gázvitában, miután Kijev kilátásba helyezte, hogy az orosz monopólium Európába irányuló - ukrán területen áthaladó - gázszállítását leállítja, mutatott rá csütörtökön a Kommerszant című orosz gazdasági lap.
Többéves mélyponton van a magyar lakosság általános közérzete - derül ki a Forsense és a Századvég közös felméréséből. A megkérdezettek úgy vélik: néhány hónapja "rendkívül rosszul mennek a dolgok Magyarországon". A megoldandó problémák között első helyre sorolják a gazdaság rendbetételét, a politikai konfliktusok kérdése pedig a lista végére szorult.
Pénteken délutánig kérheti a választópolgár a lakóhelye szerint illetékes jegyzőtől azt az igazolást, amellyel lakóhelyétől távol, Magyarország egy másik településén szavazhat vasárnap.
Megtiltotta az elhalálozást egy falu polgármestere Franciaországban, de csak a település lakóinak. Az ok: túlzsúfolt a temető. A polgármester mindazonáltal nem viccnek szánta lépését. "Lehet,...
Közös nyilatkozatban állt ki a szolidaritás, a társadalmi párbeszéd és a közösségi intézmények megerősítése mellett három szövetség. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Bencés Diákszövetség és a Piarista Diákszövetség szerint a vasárnapi voksolás az emberek közti szolidaritás próbaköve lesz.
A magyar főváros elsősorban a személyes biztonság terén kapott gyenge pontszámok miatt nem tudott előrébb kerülni a menedzserek legkedveltebb lakóhelyeinek listáján
Karvezető-versenyt tart a Zeneakadémia megújult Karmester és Karvezető Tanszéke és a Lantos Rezső Alapítvány március 9-én vasárnap a Zeneművészeti Egyetem Kupolatermében.
A Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügynek újabb gyanúsítottja van; a kiskunhalasi férfit bűnpártolással gyanúsítja az ügyészség - közölte Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes az MTI-vel....
A Hugo Boss 40 millió font – azaz közel 14 milliárd forint – értékű globális médiatendert írt ki - írja a Campaign. A lap értesülései szerint a német divatcég egy hálózatba szeretné összefogni a médiatervezési és -vásárlási feladatait.