A Bundesliga 9. helyén álló Wolfsburg fél évre kölcsönadta román középpályását, Vlad Munteanut a szintén élvonalbeli, a tabellán 14. Arminia Bielefeldnek.
Franciaországban több mint négyszáz autót gyújtottak fel az újév napjára virradó éjszakán; a hatóságok 288 embert vettek őrizetbe. A belügyminisztérium közlése szerint kisebb összetűzések is voltak a vandálok és a biztonsági erők között; az incidensekben négy rendőr könnyebben megsérült.
A debreceni Tócó-patakba esett szilveszter éjszaka egy középkorú nő. Az ittas nőt a közelben lakók vették észre, aki már majdnem belefagyott a jeges vízbe.
A kitüntetettek egyik kiemelkedő sztárja a 14 éves Eleanor Simmonds, aki a pekingi paralimpiai játékokon - akkor még 13 évesen - két aranyérmet szerzett úszásban
A bornak vannak megtanulható és felismerhető, úgynevezett érzékszervi tulajdonságai. Ám az értékét a szubjektív tényezők adják - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kállay Miklós egyetemi tanár.
Az angol másodosztályban szereplő Nottingham Forest három és fél éves szerződést kötött Billy Davisszel, aki a karácsonykor menesztett Colin Calderwood helyét veszi át az együttes kispadján.
A csepeli Tamariska-dombon ismeretlenek lövöldöztek szilveszter előestéjén, amivel több, szigorúan védett fülesbaglyot pusztítottak el. Németh Szilárd képviselő a kerületben elszaporodott bűncselekményekre hívta fel a figyelmet.
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Csehország diplomáciai missziót szervez az integrációs szervezet nevében, hogy közvetíteni próbáljon a közel-keleti konfliktusban.
Nem kezdődött jól az év a bolgár atlétika számára, a helyi szövetség elnöke, Dobromir Karamarinov ugyanis ma jelentette be, hogy a testület három sportolót is eltiltott doppingvétség miatt.
Január 1-jétől az ausztriai Linz és a litvániai Vilnius Európa kulturális fővárosa. Az osztrák városban a szilveszteri ünnepségeket is ennek az eseménynek szentelték.
Négyszázra emelkedett a szombat óta tartó izraeli légicsapások halottainak száma a Gázai övezetben. Palesztin források szerint az áldozatok jelentős része civil, a sebesültek száma csaknem kétezer.
A csepeli Tamariska-dombon ismeretlenek lövöldöztek szilveszter előestéjén, amivel több, szigorúan védett fülesbaglyot pusztítottak el. Németh Szilárd képviselő a kerületben elszaporodott bűncselekményekre hívta fel a figyelmet.
Izraeli légi csapás érte csütörtökön az iszlamista palesztin Hamász szervezet egy magas rangú vezetőjének gázai házát; a nagy erejű robbanás végzett a szóban forgó Hamász-vezetővel, Nizár Rajjánnal. Rajján többször is jelezte korábban, hogy támogatja a zsidó állam elleni öngyilkos merényletek felújítását.
A közel-keleti tulajdonosok rendületlenül bíznak Hughes munkájában, annak ellenére, hogy a City mindössze két ponttal kerüli el a kiesőzónát az angol bajnoki tabellán
Kalózok kerítettek hatalmukba egy egyiptomi teherhajót csütörtökön Szomália partjai közelében. A tengeri rablók elfoglalták a Blue Start és a 28 fős egyiptomi személyzettel a fedélzeten elhajóztak vele a szomáliai szárazföld irányában.
A mai növekedés nem mehet tovább, így nem lehet emberséges életet biztosítani, hanem meg kellene állni és engedni, hogy most már Krisztus növekedjen - mondta a református püspök
Ha még bűnöző lennék, én is a teniszt választanám, hiszen hatalmas pénzdíjak vannak, és egy adott meccsen csak egy játékost kell megvenni, hogy bejöjjön a fogadás - mondta az egykor hírhedt New York-i maffiafőnök
Cristiano Ronaldo világossá tette a jövőjével kapcsolatos elképzeléseket. A középpályás a Manchester Unitednél akar maradni, és a Real Madridhoz igazolása lekerült a napirendről.
Izraeli célzott támadás végzett a Hamász egyik katonai vezetőjével és kilenc társával. A légitámadások hatodik napján találat érte a gázai parlament és az igazságügy-minisztérium épületét is.
Krisztusnak növekednie kell, nekünk kisebbnek lenni - üzente Keresztelő Jánost idézve 2009-re Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a debreceni Református Nagytemplomban tartott újévi istentiszteleten csütörtökön.
A Gázai övezetet uraló iszlamista szélsőséges Hamász szervezet bejelentette csütörtökön, hogy "feltételekkel elfogadja" az Európai Unió által megfogalmazott tűzszüneti javaslatot.
Lil Wayne amerikai rapper Tha Carter III című, nyolc Grammy-jelölést gyűjtő albumából adták el a legtöbbet 2008-ban a világon. A korongból összesen 2,88 millió darab fogyott, viszont a listavezető most először maradt 3 millió alatt 1991 óta, vagyis attól az időtől kezdve, amikortól a Nielsen SoundScan információs rendszer összesíti az eladásokat.
Őrizetbe vették az újév első betörőjét, családi veszekedéseknek vetettek véget és egy pirotechnikai eszköztől megsérült fiatalember ügyében indítottak vizsgálatot a rendőrök Baranyában, akiknek szilveszter estétől csütörtök délig százötven esetben kellett intézkedniük - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kigyulladt egy ház Székesfehérváron csütörtökön, a tüzet eloltották, két ember megsérült; a régi épületben hajléktalanok húzták meg magukat - tudatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az egyesült államokbeli Tennessee rendőrsége őrizetbe vett egy nőt, aki nővérnek öltözve bement egy kórház szülészetére, és egy csecsemőt próbált elvinni onnan.
A tennessee-i rendőrség őrizetbe vett egy nőt, aki nővérnek öltözve bement egy kórház szülészetére, és egy csecsemőt próbált elvinni onnan. Adriene Johnson óvadék ellenében volt szabadlábon, mivel korábban letartóztatták, miután egy Wal-Mart áruházból ellopott egy mózeskosarat, majd megpróbálta pénzért visszavetetni a bolttal.
Szurkolói megbocsátást remél Ricardo Fuller, az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Stoke City jamaicai válogatott futballistája, aki még vasárnap, a West Ham United elleni bajnoki mérkőzésen pofon vágta saját csapatkapitányát.
Az osztrák Wolfgang Loitzl nyerte meg a síugrók 57. alkalommal kiírt négysáncversenyének második állomását, a Garmisch-Partenkirchenben rendezett versenyt.
Franciaországban csaknem félezer autót gyújtottak fel szilveszter éjszakáján, ötödével többet mint egy évvel korábban. A hatóságok 288 embert vettek őrizetbe.
Kilencvenegy éves korában elhunyt Helen Suzman dél-afrikai politikus, aki hosszú időn át az egyedüli fehér parlamenti képviselőként harcolt a fekete lakosság faji elkülönítésén alapuló apartheid rendszer ellen
Megérkezett Kairóba a Baptista Szeretetszolgálat orvoscsoportja, amely a gázai harcok sérültjeinek nyújt segítséget; a térségben ez az első ilyen külföldi orvoscsoport - mondta el a Külügyminisztérium szóvivője.
Csökkent a szilveszteri riasztások száma az egy évvel ezelőttihez képest, és már csupán egy átlagos napnak megfelelő volt - mondta a katasztrófavédelem szóvivője csütörtökön. Szerda reggeltől csütörtök reggelig országszerte összesen 131 riasztást kaptak a tűzoltók, ebből 71 volt tűzeset, 40 pedig műszaki mentés. Ez egy átlagos napnak felel meg, tavaly azonban még 165 riasztás volt - mondta Szentes…
Több utas szállt le a Northwest Airline 59-es, Amszterdam és Boston között közlekedő járatáról, mint ahányan felszálltak. A fedélzeten adott ugyanis életet kislányának egy nő.