Cristiano Ronaldo kijelentette, jól érzi magát a Manchester Unitedben és nincs szándékában a Real Madridhoz szerződni. A Manchester honlapján megjelent interjúban a portugál sztárjátékos azt mondta, otthon érzi magát a csapatnál és továbbra is a "vörös ördögöknél" akar focizni.
Elzárták a csapot az oroszok, Ukrajna nem kap több gázt, miután nem tudtak megegyezni az idei tarifákról. Válaszul az ukránok bejelentették, hogy megcsapolják az Európába irányuló orosz földgázszállításokat, ami Magyarországot is érintheti.
Házikészítésű csipkebogyólekvár, hímzett terítő, bélyeggyűjtemény, mellszobor, egyiptomi dombormű, falióra - csak néhány ajándék azok közül, amelyeket Gyurcsány Ferenc kapott ajándékba 2008-ban. Tavaly is több száz kisebb-nagyobb figyelmességet juttattak el hozzá, karácsonyra többnyire csokoládét vagy egy üveg bort.
A korábbi feltételezésekkel ellentétben nem orvvadász, hanem saját járőrtársa lőtte meg véletlenül december 29-én éjszaka a Zákányi Határrendészeti Kirendeltség határőrszolgálatot teljesítő 30 éves főtörzsőrmesterérét, amit az érintettek szerettek volna eltusolni, ezért eljárást kezdeményeztek ellenük.
Sok ezer petárdát foglalt le az elmúlt napokban a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, főleg Miskolcon - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t. Miskolc központi piacán, a Búza térin...
Sok ezer petárdát foglalt le az elmúlt napokban a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, főleg Miskolcon - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t. Miskolc központi piacán, a Búza térin százával találtak a rendőrök petárdákat árusoknál, egy házban pedig csaknem húszezer darabot.
Átadták a biztonsági ellenőrzést az iraki hadseregnek az amerikai csapatok a szigorúan őrzött bagdadi zöld zónában az új év első napján, az iraki-amerikai megállapodás értelmében.
Nem lép pályára az orosz válogatottal Marija Sarapova a jövő heti hongkongi meghívásos teniszgálán. A klasszis sportoló vállsérülése miatt mondta le a részvételt.
Már csak néhány óra a szabad élet. Már a haját is le kellett nyíratni. A jugoszláviai nyaraláson vett bunkóorrú, magasított sarkú bordó lakkcipőt bakancsra fogja cserélni
A korábbi feltételezésekkel ellentétben nem orvvadász, hanem saját járőrtársa lőtte meg véletlenül december 29-én éjszaka a Zákányi Határrendészeti Kirendeltség határőrszolgálatot teljesítő 30 éves...
Több ezren merítkeztek meg újév napján az Északi-tenger vizében Hágában. A téli hideg ellenére mintegy 6500-an mártóztak meg a tengerben a scheveningeni strandon fürdőruhára vetkőzve - bár a...
Izrael lehetővé teszi a Gázai övezetben élő mintegy 400 embernek, hogy pénteken elhagyja a palesztin területet - közölte egy helybeli illetékes egy humanitárius szervezetre hivatkozva, amely az...
Az izraeliek többsége a Gázai övezeti Hamász-célpontok elleni légi hadjárat folytatását akarja egy friss felmérés eredménye szerint, amelyet a Háárec című napilap ismertetett csütörtöki számában.
A Hamász felszólította a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi palesztinokat, hogy pénteken tömegtüntetésekkel tiltakozzanak a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva miatt, amelyet a "harag...
Jórészt a kelet-európai gazdaságokban zajló idei fejleményeken múlik, hogy az európai gazdaság egészében milyen mély és milyen hosszú lesz a recesszió - áll londoni elemzők újévi előrejelzésében, amely szerint nemcsak a nyugati recesszió hat Kelet-Európára, de a keleti visszaesés is érezhetően tovább rontja a nyugati kilátásokat. Magyarország 1 és 3 százalék között eshet vissza jövőre.
A Hamász felszólította a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi palesztinokat, hogy pénteken tömegtüntetésekkel tiltakozzanak a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva miatt, amelyet a "harag napjának" nyilvánított. Több mint 400 palesztin halt meg izraeli támadásokban a Gázai övezet elleni offenzíva szombati megindítása óta.
A Willi Boskovsky-korszak idején a Straussok fémjelezte újévi koncert az volt, aminek az egész világ megszerette: egy hihetetlenül jól összerakott zenekar profi produkciója. Azaz néhány kedélyes bécsi polgár egy átmulatott éjszaka után összeröffen egy jópofa örömzenélés végett.
A nyilvánvaló giccset senki olyan orcátlan nyíltsággal és eredeti merészséggel nem használja napjainkban a filmen, mint az ausztrál Baz Luhrmann. Akár a Rómeó meg Júlia, akár a Chicago című filmjére gondolunk, lélegzetelállítóan meglepő összhatást hoz ki a mások kezében olcsó giccsnek ható eszközök sajátos alkalmazásából. Mennyiségileg egyáltalán nem mondható termékenynek, de elképesztően kreatív…
Most hogy még a halászlé illata benne van az orrunkban, a karácsonyi pulyka íze még érződik a nyelvünkön, a mákos beigli nyomai még a fogunk között, és tele hassal pihegve próbáljuk megemészteni a történteket, szép lassan gondolhatunk a szilveszteri menüre.