Háborús hangnemet ütött meg az észak-koreai hadsereg szombaton Dél-Koreával szemben. Mivel a szöuli kormány elutasítja az együttműködést, az észak-koreai hadseregnek minden szinten háborús irányvonalat kell követnie - idézte a fegyveres erők szóvivőjét a hivatalos észak-koreai hírügynökség.
Mindhárom magyar autós egység célba ért az Argentínában és Chilében megrendezett 2009-es Dakaron. A Palik László, Darázsi Gábor kettős összetettben 21. lett, közvetlen utánuk zárt a Szalay Balázs, Bunkoczi László duó, míg a Liszi László, Fenesi József páros 51. helyen zárta a versenyt. Az eredmények még nem hivatalos végeredmények, mivel a 12. szakasz eredményei óvás alatt állnak.
Mincza Ildikó, az Év Sportolója egy ideig nem lép a pástra, ugyanis újra babát vár. A 39 éves vívó, aki a pekingi olimpián bronzérmet szerzett, férjével, a kard szövetségi kapitány Nébald Györggyel, és kislányával, a 3 éves Franciskával együtt izgatottan várja a kisbabát, akinek a nemét még nem tudják. Mincza a szülés után újra visszatér.
A tárgyalások azonnali folytatására sürgette az Európai Unió Oroszországot és Ukrajnát azt követően, hogy megállapította, "nem hozott eredményt" az európai gázszállítások felújításáról...
A Boxutcában, Kovács ,,Kokó” István éttermében beszélt a terveiről két profi világbajnok ökölvívónk, Erdei Zsolt és Balzsay Károly. Szó esett egy lehetséges augusztusi budapesti gáláról, és Madár azt sem titkolta, érzése szerint nem ő az Universum istálló kedvence.
Kanyarodás közben megcsúszott a jeges úton egy teherautó, és elsodort egy biciklist Orosházán. Békéscsabán egy kereszteződésben ütközött össze két személyautó.
Vlagyimir Putyin orosz és Julija Timosenko ukrán kormányfő tárgyalásai a 2009-re szóló kétoldalú gázszállítási szerződésről még szombaton este folytatódnak - jelentette be több hivatalos forrás is Moszkvában a nemzetközi értekezlet után.
Módosítaná az általános cégautóadó bevezetéséről szóló törvényt az MDF, pedig a jogszabály még hatályba sem lépett. A demokrata fórum az összes non-profit társadalmi szervezetet mentesítené a közteher megfizetése alól. A javaslat önkritikaként is felfogható, hiszen a kormány adótörvényeire az MDF ellenzékből mondott igent. Az új szabályozás február 1-jétől érvényes, a cégautóadó mértéke - a motor…
A Dél-Amerikában zajló Dakar-rali a különböző környezeti, időjárási és fizikai nehézségekről, valamint a sajnálatos halálesetekről marad emlékezetes. Ezt most már nyugodtan leszögezhetjük, hiszen a verseny sokadik, 13. szakaszának időmérő távját is le kellett rövidíteni (545 km-ről 220 km-re), most éppen a heves esőzések miatt.
A magyar szurkolótáborokban évek óta megvolt az igény arra, hogy egységesen lépjenek fel mindannyiukat érintő kérdésekben. A 2008. november 1-én Dunaszerdahelyen magyarokat ért atrocitásokra...
Nem akármilyen "irodalmi" élményre tehettek szert a minap a londoniak: ingyen megízlelhették a nem éppen csábító vizes zabkását, amely a viktoriánus időkben a szegények fő tápláléka volt. Charles Dickens feledhetetlen regényhősének, a gyermek Twist Olivérnek is gyakran be kellett érnie ezzel a fogással, a "gruel" így legendássá vált.
Január 19-én kezdenek egyeztetni a kollektív munkaügyi feltételekről a BKV vezetése és a kötöttpályás üzletág szakszervezetei - tájékoztatott közleményében szombaton a közlekedési vállalat. A szakszervezetek még január 14-én kérték levélben a BKV vezetését az egyeztetések megkezdésére, erre adott most választ a vállalatvezetés.
A Gázai övezet elleni izraeli offenzíva leállítását követelő tömegtüntetések voltak szombaton Európa számos nagyvárosában, köztük Londonban, Berlinben, Párizsban, Rómában és Athénban.
A nem hivatalos végeredmény szerint a 21. lett Palik László az autósok között a 31. Dakar-ralin. A pilóta ugyanakkor fellebbezett a csütörtöki szakaszon történtek miatt kapott 12 órás büntetése ellen.
A Gázai övezet elleni izraeli offenzíva leállítását követelő tömegtüntetések voltak szombaton Európa számos nagyvárosában, köztük Londonban, Berlinben, Párizsban, Rómában és Athénban. Londonban...
Hiába próbált meg kibújni a felelősség alól Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke a péntekre összehívott rendkívüli közgyűlésen az elnökség lemondásra kényszerítette. Az 57 éves sportvezető akkor követett el végzetes hibát, amikor a decemberben megtartott múlt, illetve jövő évi költségvetést jogosulatlan személyekkel szavaztatta meg.
Az izraeli kabinet szombat esti ülése után a miniszterelnök be fogja jelenteni az egyoldalú tűzszünetet a gázai offenzívában - közölte percekkel az ülés kezdete előtt egy illetékes. Mint...
Kilenc ember sérült meg, amikor három autó karambolozott szombaton délután öt óra előtt a 4-es főúton, Hajdú-Bihar megyében. Püspökladány közelében az eddigi információk szerint valószínűleg az egyik kocsi le akart fordulni a főútról, és közben nem adott elsőbbséget – tájékoztatott a rendőrség.
Történelmi hagyományt felelevenítve vonattal indult Philadelphiából Washingtonba Barack Obama. A megválasztott amerikai elnököt jövő héten iktatják be hivatalába Washingtonban.
Kinek van joga megismerni az ember legbensőbb titkát, a génjeit? Mit kezd az emberiség az újonnan szerzett tudással? Készen állunk-e arra, hogy a tudománytól kapott hatalommal megfelelően bánjunk? Többek között ezek a kérdések vetődnek fel azután, hogy ma már bárki – potom 25-30 millió forintnak megfelelő összegért – tanulmányozhatja saját géntérképét.
Több mint meggyőző teljesítménnyel, látványos játékkal 41-17-re győzte le Ausztráliát első meccsén a magyar kézilabda-válogatott a Horvátországban zajló világbajnokságon az A csoportban.
Vlagyimir Putyin festménye 37 millió rubelért - közel 242 millió forintnyi összegért - kelt el szombaton este egy szentpétervári árverésen. A kormányfő alkotását egy moszkvai galéria tulajdonosa vette meg.
Egyoldalú tűzszünetet hirdetett ki és léptetett életbe Izrael vasárnapra virradóra a Gázai övezetben, a palesztin területet uraló Hamász szervezettel huszonkét napon át folytatott, több mint ezerkétszáz palesztin halálos áldozatot követelő háborúja után.
A címvédő Manchester United 1-0-ra nyert a Bolton pályáján az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában és sikerével átvette a vezetést a tabellán a Liverpooltól. A győztes gólt Dimitar Berbatov szerezte a 90. percben.
Vlagyimir Putyin festménye 37 millió rubelért - közel 242 millió forintnyi összegért - kelt el szombaton este egy szentpétervári árverésen, amivel az orosz kormányfő jócskán maga mögé utasította a...
Az ausztrálok elleni könnyed, 41-17-es győzelemmel mutatkozott be a magyar férfi kézilabda-válogatott a horvátországi világbajnokság eszéki csoportjában. Ideális bemelegítő partner volt az ausztrál együttes, amely gyakorlatilag alig volt veszélyes a kapura, a védekezése pedig nem volt kemény.
A Hamász mindaddig folytatja a harcot, amíg az izraeli csapatok ki nem vonulnak a Gázai övezetből - közölte szombaton este a palesztin radikális szervezet szóvivője a gázai televízióban. Favzi...
Feltehetően bűncselekmény áldozata lett egy 60 éves nő a főváros XX. kerületében; a nő holttestére szombaton kora este bukkantak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az Európai Unió ismét fellépett a Microsoft amerikai szoftver-cégóriás ellen, ezúttal arra hivatkozva, hogy versenytorzító hatású az Internet Explorer böngésző program hozzákapcsolása a Windows operációs rendszerhez. Ha a Microsoft nem fizet, az ügy akár az Európai Bíróság elé is kerülhet.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 16, 43, 48, 76, 86. Joker-szám: 601720. Az 1 darab...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 40. A nyerőszámok húzási sorrendben: 63, 22, 18, 2, 61, 19, 73, 52,...
Feltehetően bűncselekmény áldozata lett egy 60 éves nő a főváros XX. kerületében; a nő holttestére szombaton kora este bukkantak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az...