A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt szeretné, ha Hiller István oktatási miniszter nyilvánosságra hozná azt a jelentést, amely arról szól, mennyit dolgoznak a pedagógusok - írja a pénteki Magyar Nemzet.
A húszas éveit taposó, a Virginia állambeli Lancaster-ből származó multiinstrumentális muzsikus és dalszövegíró, Wes Charlton először 2005-ben hívta fel magára a figyelmet, amikor egy rangos, nemzetközi dalszövegíró versenyen a Promised Land című számával a legjobbak közé jutott.
A német Volswagen autógyár tavaly elérte bevételi és üzemi eredménytervét, de idén az első negyedévben nem zár ki veszteséget, idézte a csoport pénzügyi vezetőjét, Hans Dieter Poetschöt pénteken a Bör...
A Nabucco-gázvezeték ügye a "22-es csapdájára" emlékeztetett az elmúlt időszakban - mondta Gyurcsány Ferenc. Budapest pénzt akar, az energiabiztonság a tét
A francia lányok ötöde a brit pasikra bukik, míg a britet 40 százaléka a legendásan jó szerető francia férfiakra kíváncsi - derül ki egy friss felmérésből.
A GBP/JPY tovább gyengült, és 123,72-ről több mint egy centet vesztett 121,54-ig, majd megfordult a mozgás iránya, és összeszedte magát 123-ig. A kereskedők szerint az alsó oldalt védik 121,14-nél és 119,35-nél. Felfelé 125,46-ig nyílhat potenciál. Az NZD/USD erőre kapott, és 0,5262-ről 39 pippel 0,5301-re emelkedett. Az emelkedés ellenére is hangsúlyozták a kereskedők: a devizapár megakadt…
Kézre kerítették Laurent Nkunda kongói tuszi lázadóvezért ruandai területen - közölte pénteken hivatalosan a a Kongó Demokratikus Köztársaág rendőrfőkapitánya. Nkundát a ruandai és a kongói...
A héten indult gyorsjelentései szezon minden nap okozott valamilyen kellemetlen meglepetést, így történ csütörtökön is, mikor a Microsoft által bejelentett létszámleépítés következtében újra fokozódott az eladói nyomás az amerikai piacokon, míg a makroadatok továbbra is gyászos képet festenek a gazdaság állapotáról. (ProfitLine.hu)
Sztrájkolnak az olasz vasutasok január 23-án reggel kilenc és délután öt óra között – nyilatkozta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A sztrájk idején járatkimaradásokra és járatrövidülésekre, valamint késésekre lehet számítani az olasz állami vasúttársaság vonalain.
Lakásmobilitási Alap létrehozását is tervezi a fizetésképtelenné vált tulajdonosok lakásainak átvétele érdekében az a munkaanyag, amelyet egy nemrég felállított, többpárti munkacsoport készít az építőipart érintő válság csillapítása érdekében - írja a Népszabadság.
Még összesítik és számolják azokat a károkat, amelyeket a magyar vállalkozások, a magyar gazdaság szenvedett el amiatt, hogy január első napjaiban Ukrajna felől megszakadt az orosz gáz tranzitja Magyarországra - mondta Szőke Katalin, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium sajtófőnöke az MTI-nek csütörtökön.
Újra érezhető mennyiségben vásárolta tegnap saját részvényeit a Rába, a piaci forgalom 22%-át maga a cég adta. A Rába bejelentette, hogy 2009. január 22-én a Budapesti Értéktőzsdén 4,000 darab Rába...
Kilenc kelet-, illetve közép-európai tevékenységet folytató bank fordult az Európai Központi Bankhoz többletforrásért, hogy a hitelkínálat bővítésével segíthesse a régió országait a válságkezelésben....
Tőkét akar invesztálni az EBRD magyar pénzintézetekbe, beleértve az OTP-t is - nyilatkozta Thomas Mirow, a fejlesztési bank elnöke a Népszabadságnak. A hír alapvetően pozitív, értelmezéséhez tudni...
Vezetői szinteken a bérek befagyasztásával, a posztok számának csökkentésével, kulcsmunkatársak estén a változóbér csökkentésével, míg minden egyéb munkavállaló estében a bérek, juttatások átalakításával reagálnak a cégek rövid távon a válságra....
Egy újabb kontraktus határidős vételi pozíciót nyitott az econet.hu a saját részvényeire, így összesen már 1.65 millió papírt longol. Az econet.hu bejelentette, hogy saját részvényeire 2009. január...
Péntek délután kezdődnek az írásbeli felvételik a 4 vagy 5 évfolyamos középiskolákban, illetve a 6 és 8 osztályos gimnáziumokban. Idén először mindenki egységes tesztet ír matematikából és magyarból. A megmérettetésen összesen 68 ezer 500 diák vesz rész.
Egy tábla fekete étcsokoládé lényegesen tovább elveszi a csokikedvelő étvágyát minden más ennivalótól, mint ugyanannyi tejcsoki, ezért igen alkalmas fogyókúrázásra. Dán kutatók előadása a Nemzetközi Elhízástudományi Kongresszuson nagy figyelmet keltett.
MAGYARORSZÁG — Ne hívjuk vissza a 44-es országkódú, ismeretlen számokat, de legjobb ha fel sem vesszük az ilyen hívásokat, különben a gatyánk is rámehet a számlára. A gyanús telefonszám a 447822322018, de az utolsó két számjegy változhat.
A Nabucco-gázvezeték előfinanszírozásának megteremtése a budapesti Nabucco-konferencia egyik fő célja - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MTI-nek adott nyilatkozatában. A...
Bennfentes információk szerint a Pfizer Inc. megvenné a rivális Wyeth gyógyszergyártót, az ügylet értéke elérheti a 60 milliárd dollárt is - közölte a Wall Street Journal. (ProfitLine.hu)
A brit felnőttek több mint harmada rendszeresen túllépi a kormány által ajánlott alkoholfogyasztás mennyiségét - derült ki egy csütörtökön közzétett hivatalos jelentésből. A felnőtt férfiaknak napi...
Jobb évet zárhatnak a részvénypiacok 2009-ben, mint 2008-ban, annak ellenére, hogy zuhanások ebben az évben is várhatók - mondta el az Equilor Befektetési Zrt. üzletfejlesztési igazgatója. Szegner Balázs szerint a gazdasági válság legkevésbé a gyógyszeripari részvényeket érinti. A magyar részvénypiacon 2009-ben a Richter-papírok vásárlása jelenti a legjobb befektetési lehetőséget.
Az amerikai dollár a tegnap esti szintje óta óvatosan és fokozatosan erősödött az euróval szemben és ismét az 1.30-as szint alá süllyedt a kurzus. A japán jen továbbra is erősnek bizonyul a...
Hiába bizonygatják határozottan a gázipari szakemberek, hogy a földgáz fűtőértéke az importstop ideje alatt is szabványos maradt, a felhasználók közül sokan mást éreznek, és a szerelők közül is többen gyengébbnek érzik a gázt. Gyakran azonban egyszerűen arról van szó, hogy az elhanyagolt, elavult készülékek a télen egyébként is hidegebb vizet már nem tudják a megszokott módon felfűteni a kívánt…
Az Andrássy út 47. szám alatt lévő palota eladását megszavazó szocialista és szabaddemokrata képviselők egyike sem tett vallomást, és panaszt is tettek a gyanúsítás ellen.
A gazdasági válság magyarországi megoldásához arra kell kényszeríteni a bankokat, hogy hitelezzenek a vállalkozásoknak - mondta egy szakmai beszélgetésen Surányi György volt jegybankelnök, aki szerint az adórendszer átalakítása is elengedhetetlen. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter pedig úgy látja: jelenleg csak több reform együttes végrehajtása segíthet az országnak.
Kérdéses, hogy 2010-ben miből finanszírozza az ország az államadósságot, az év elejére ugyanis elfogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által Magyarországnak adott hitel - mondta az...
A kockázatkerülés továbbra is magas a világban, így a dollár egyre erősebb. Ez rendszerint leértékelődési nyomás alatt tartja többek között a feltörekvő európai devizákat is. Már reggel pofont is...
Felvásárlási tárgyalásokat folytat a Pfizer és a Wyeth a The Wall Street Journal értesülései szerint. Az ügylet értéke elérheti a 60 milliárd dollárt, amely a legnagyobb tranzakció lehet az ABN Amro...
Elemzők azzal számolnak, hogy a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta idei hordónkénti átlagára 55 dollár lesz, miután a várakozások szerint folytatódik a globális gazdaságnövekedés lassulása, amine...
Rendszeresen végeznek Magyarországon és máshol is aktív és passzív eutanáziát, de az életút méltó befejezésére sehol a világon nincs megfelelő törvény - így fogalmazott az InfoRádió kérdésére Bitó László orvoskutató-író, akinek Boldogabb élet - Jó halál című kötetét négy nyelvre fordították le. Bitó László úgy véli: Magyarországon alkotmányellenes a kezelés visszautasításához való jog.
Az európai ipari helyzet katasztrofálisnak mondható, mait a mai adatok is alátámaszthatnak. A beszerzési menedzserindex épphogy valamivel 30 pont fölött áll. 10.00-kor teszik közzé az indexet, ahol 33,1 pontos érétket várnak az elemzők a legutóbbi 33,9 pont után. Az EUR/USD-ot 1,2890-en jegyzik. Nagy az esélye, hogy 1,2800-ra esik a kurzus. In-www.globalfx.hu
Az Egyesült Államok első afroamerikai elnökének egy dologban nem sikerült történelmet írnia keddi beiktatásán: Ronald Reagan hivatalba lépésére több tévénéző volt kíváncsi, mint az övére. A minden...
BUDAPEST — Életek mentek tönkre Terézvárosban az ingatlaneladások kapcsán. Mint arról a Blikk beszámolt, a VII. kerületi ingatlanügyek nyomozása során a VI. kerület hasonló ügyeire is felfigyeltek a nyomozók. Ahol a gyanú szerint a csalás összege jóval meghaladja a 3 milliárd forintot. Az ügyben a 2002–2006-ban működő terézvárosi képviselő-testület tucatnyi MSZP-s és SZDSZ-es tagjának küldött…
Az amerikai szenátus csütörtök este jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely megkönnyíti a munkahelyi diszkrimináció elleni jogi fellépést. A „Lilly Ledbetter Tisztességes Fizetése” elnevezésű törvényt a képviselőház is jóváhagyta már, úgyhogy valószínűleg ez lesz az első, amit Barack Obama az aláírásával törvényerőre emel majd.
Kínai politikust fogadott pénteken Kim Dzsong Il észak-koreai vezető, első ízben állítólagos tavaly augusztusi szélütése óta - jelentette az Új Kína hírügynökség. A jelentés szerint Kim Phenjanban...
Több szálloda is készül egyszerre a Dél-Alföldön, a beruházások összértéke több mint 10 milliárd forint, melyből 2,1 milliárd uniós támogatás - írja az Index. Szegeden 2007 október végén zárt be a...
A RE/MAX Europe megállapodást kötött a Toyota Motorsporttal, amelynek keretében a Forma-1 versenyeken meg fog jelenni a nemzetközi vezető ingatlanos márka logója. A szerződés alapján a RE/MAX megjelenése jelentős mértékben növekedni fog ebben a sokak körében népszerű sportban. A márkanév a csapat valamennyi megjelenésén feltűnik, beleértve a Panasonic Toyota pilóta overálját, a szerelők sisakját…
Az amerikai képviselőház adózási ügyekért felelős bizottsága tegnap jóváhagyta az új gazdaságélénkítő csomagban megfogalmazott adótörvény- módosítási javaslatokat. A Ház előreláthatólag jövő héten...
A nemzetközi Erste Csoport holdinggá alakulásának újabb állomásaként eladta az Erste Befektetési Zrt. az Erste Alapkezelő Zrt.-ben lévő, 100 százalékos tulajdoni arányt megtestesítő összes részvényét...
A terveknek megfelelően halad a Mercedes kecskeméti beruházásanak előkészítése, a kapcsolódó engedélyek és pályázatok elé sem az önkormányzat, sem az illetékes hatóságok részéről nem gördített eddig...
A svájci frank gyengülése, és a svájci jegybank bejelentése, hogy tovább kívánja gyengíteni az árfolyamot, a magyar devizahitelesek számára még nem jelenti a törlesztőrészletek csökkenését, de legalább megfékezi növekedésüket. Érezhető könnyebbséget a 170 forintos szint jelenthetne a jelenlegi 190 forinttal szemben
Iránykereső kereskedésre, enyhe árfolyamesésre számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők. A csütörtöki rossz hangulaton az amerikai és ázsiai börzék eredményei csa...
A japán központi bank pénteken úgy minősítette a hazai pénzügyi körülményeket, hogy azok "szorosabbá váltak", és az alacsony kamatok ösztönző hatása csökkent. Ezzel a mértékadó központi bankok közül g...
Megölte különélő feleségét egy brit férfi, ugyanis felháborította, hogy az asszony a Facebook közösségi portálon családi állapotát egyedülállóra változtatta.