Egy húszéves belga fiatalember követte el azt a szörnyű mészárlást, amelynek két bölcsődés gyermek és felnőtt dadusuk esett áldozatul Dendermonde flamand városban - jelentette be a helyi ügyészség...
Őrizetbe vett a Bahama-szigeteki rendőrség két férfit, köztük egy helyi szenátort azzal a gyanúval, hogy pénzt akartak kicsalni John Travoltától. Az egyik gyanúsított egy ügyvéd-politikus, a másik...
Néhány héten belül önként jelentkezhetnek a háziorvosok arra a kormányzati programra, amelyben maguk értékelhetik praxisuk minőségét - olvasható a szombati Népszabadságban. Vojnik Mária, az...
Többletkeresletet generáló intézkedést várnak a magyarországi autógyártók a kormánytól - mondta a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese. Urbán László szerint az ösztönzés mellett erősíteni kellene a gazdasági patriotizmust is.
Több tucat egyházat nyilvánvalóan nem hitbéli céllal, hanem gazdasági vállalkozásnak alapítottak: újabb és újabb vallási közösségek jelentkeznek be az egyszázalékos adományokra - olvasható a...
Tavaly decemberben 14,2 millió forintért vásároltak egy háromezer köbcentiméteres Audi A6-ost Veres János pénzügyminiszternek, Kovács Álmos szakállamtitkár pedig egy nyolcmillió forintos Volkswagen...
Az elsősorban takarítással és építőipari tevékenységgel foglalkozó Jánosik és Társai Kft. 2009-ben is az árbevétel növekedésére számít, a bővülés ugyanakkor várhatón kisebb lesz az elmúlt években...
Annak ellenére, hogy az izraeliek többsége támogatta a gázai beavatkozást, egy héberül beszélő palesztin doktor tragédiája megrázta őket. Dr. Izelden Abuelas rendszeresen beszámolt telefonon a 10-es Csatorna nevű izraeli tévéadónak a gázai eseményekről. Pénteken azonban az adás előtt találat érte a házát és három lánya meghalt. Izraeli újságírók most megszervezték, hogy egyetlen túlélő lányát egy…
Visa Europe üzleti kártyáival Magyarországon a 2007. szeptember végétől 2008. szeptember végéig tartó pénzügyi év alatt a kereskedőhelyeken (POS-terminálokon) 83,3 millió euró költést...
Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitott meg két magyar kiállítást péntek este a New York-i Forbes Galériában; az egyiken a Nancy G. Brinker volt budapesti amerikai nagykövet képzőművészeti gyűjteményéből, a másikon Gyugyi László magyar származású amerikai műgyűjtő Zsolnay-kollekciójából válogatott remekművek láthatók.
Hiába zuhantak intenzíven a múlt hét folyamán a tőzsdei üzemanyagárak dollárban, a forint amerikai fizetőeszközzel szembeni gyengülése miatt a Portfolio.hu úgy véli: az előttünk álló héten maximum a...
A nemzetközi gazdasági válság magyarországi hatásairól tájékoztatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök ma az MSZP választmányát a párt új, VI. kerületi székházában. A testület arról folytat...
Obamagyanús babákat dobott piacra egy játékgyár az Egyesült Államokban. A babák nem Barack Obamára, az Egyesült Államok új elnökére "hajaznak", hanem két lányára, bár jobbára csak...
Lamperth Mónika vállalná a megmérettetést alelnöki vagy elnökhelyettesi posztért az MSZP márciusi tisztújító kongresszusán - derül ki a politikus a Népszavának adott interjújából, amelyet a...
Éppen húsz évvel ezelőtt a történelmi változások szempontjából meghatározó események történtek Magyarországon. A kormány 1989. január 26-án döntött: megtörténhet Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésére. Két nappal később jelentette be Pozsgay Imre, hogy 1956. októberében nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt Magyarországon. Az államminiszter azonban akkor még nem tartotta lehetségesnek…
Támogatni fogja az Európai Unió saját bankja anyagilag a Nabucco gázvezeték megépítését célzó programot, azonban a hozzájárulás mértékéről a luxemburgi székhelyű intézménynél még korainak tartják...
Az önkormányzat döntése nyomán megkezdődik a Nagykanizsa nyomortelepének számító, az ott lakók által gúnyosan csak Citrom-szigetnek hívott épülettömbök kiürítése - közölte a Nagykanizsa...
Háromszáz ember holttestét oldotta fel maró hatású vegyszerekben egy férfi, akit egy drogkartell azért alkalmazott, hogy eltüntesse a bandaháborúk áldozatait. A Kukta becenéven emlegetett Santiago...
Ha nagyvonalúan elsiklunk a javaslatban megfogalmazott csúnya sértés fölött, miszerint a pénzügyekkel foglalkozó magyar minisztérium nem tud saccolni sem, az igazán felháborító, hogy szakértő körök a kormányzati jósda előrejelzéseit sem tekintik mérvadónak.
A 2007. évi sikeren fölbuzdulva tavaly karácsonykor is gyűjtést rendeztek a miskolci kereszténydemokraták a karácsfalvi Görög Katolikus Líceum részére. Az adományozásban részt vettek a négy miskolci egyházi iskola diákjai és a helyi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége is.
A Vám és Pénzügyőrség (VPOP) tavaly összesen 1.309 milliárd forint nettó adóbevételt szedett be, ami 67 milliárd forinttal haladja meg a 2007. évit - jelentette be Nagy János országos parancsnok pénteken Budapesten a nemzetközi vámnap alkalmából.
Annak ellenére, hogy a gitáros, énekes és dalszerző Ralston Bowles már a 70-es évek óta aktív szereplője a michigen-i zenei életnek a bemutatkozó szóló albumára egészen 2004-ig kellett várni. Ám az eredmény mutatja: megérte!
Az önkormányzat döntése nyomán megkezdődik a Nagykanizsa nyomortelepének számító, az ott lakók által gúnyosan csak Citrom-szigetnek hívott épülettömbök kiürítése - tájékoztatta a Nagykanizsa Vagyongaz...
Gyurcsány Ferenc minisztereire, államtitkárara bízta a hozzá címzett kérdésekre a válaszokat. Nem okoztak csalódást: ékes szavakkal bizonygatták, mily bugyuták a kérdések, s még inkább a kérdezők, mert nem látják, pedig a napnál világosabb, hogy minden klappol, lendülve dübörög a gazdaság.
Három nappal az új amerikai elnök, Barack Obama hivatalba lépése után gratulált Kína az új washingtoni kormánynak. Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszter pénteken felhívta amerikai kollégáját, Hi...
Lamperth Mónika vállalná a megmérettetést alelnöki vagy elnökhelyettesi posztért az MSZP márciusi tisztújító kongresszusán - derül ki a politikus a Népszavának adott interjújából, amelyet a szombati s...
Ikreket várt egy nő, de végül csak egy lánya született. A 9 hónapos gyermek hátáról most le kell operálni végül ki nem fejlődött ikertestvére lábait. Az apja csak egy pillantást vetett Faith-re, és úgy eltűnt, hogy azóta sem találják.
Másodszor tüntettek pénzükért pénteken a Megyeri híd építésében közreműködő kisvállalkozók. Hiába azonban a transzparenslengetés és a visszafogott követelőzés a kezük nyomán elkészült híd járdáján, pénzükből a legtöbben feltehetőleg nem látnak egy forintot sem - írja a Népszabadság.
Németországi célpontok elleni merényletekkel fenyegetőztek iszlamisták egy eddig ismeretlen videoüzenetben a Focus című német hetilap jelentése szerint. A feltételezett iszlamisták a YouTube...
Bizonytalan a mobiltender végeredménye, mert bár a több sajtóorgánumban kiszivárgott, általunk is bemutatott számok alapján a DreamCom és a MobiNet esélyes a győzelemre, az NHH késik a győztes...
Bennégett az autóban egy személygépkocsi vezetője szombaton kora reggel a 62-es főút Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán - közölte a rendőrség. A személyautó vezetője eddig ismeretlen okból...
Tavaly decemberben 14,2 millió forintért vásároltak egy háromezer köbcentiméteres Audi A6-ost Veres János pénzügyminiszternek, Kovács Álmos szakállamtitkár pedig egy nyolcmillió forintos Volkswagen Pa...
Néhány héten belül önként jelentkezhetnek a háziorvosok arra a kormányzati programra, amelyben maguk értékelhetik praxisuk minőségét - olvasható a szombati Népszabadságban. Vojnik Mária, az egészsé...
Háromszáz ember holttestét oldotta fel maró hatású vegyszerekben egy férfi, akit egy drogkartell azért alkalmazott, hogy eltüntesse a bandaháborúk áldozatait.
A Lehet Más a Politika (LMP) társadalmi kezdeményezés az Állami Számvevőszékhez fordult a kormányzat által január elején kiírt 25 milliárdos Microsoft-tender kapcsán, és a szabad szabványok és szabad szoftverek elterjesztését szorgalmazza.
Többek között Tarr Béla, Bacsó Péter és Elek Judit filmjeit is műsorra tűzi A magyar film napjai elnevezésű sorozatában a Duna Televízió a 40. Magyar Filmszemle idején, január 26. és február 3. között. A televízió közleménye alapján a Duna TV kulturális műsorai, a Kikötő és a Duna Mozi szemle-összefoglalói mellett minden nap több játék-, dokumentum- és kisjátékfilmet is vetítenek a legfrissebb…
Az amerikai futballbajnokság döntője, a Super Bowl eddig is sok furcsa eseménnyel gazdagította már a világot, az idén viszont új dimenziók nyílhatnak meg a nézők előtt. És ez nem csupán hangzatos csacsogás: a félidőben ugyanis három dimenziós tévéadást láthatnak azok, akik felteszik a kétszínű szemüveget....
Újabb döbbenetes videó került nyilvánosságra a Hudson folyón landoló utasszállítóról. A felvételen pillanatokkal a kényszerleszállás után látható a repülőgép.
Életének 79. évében elhunyt Baross Gábor Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész karnagy - tudatta a család szombaton. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Koncertzenekara dirigensét pénteken érte a halál.
Az Audi legújabb A6-os szériájának háromezer köbcentis turbó változatát használhatja szolgálati autóként Veres János pénzügyminiszter. A gépjármű 14,2 millió forintba került, egy internetes szaklapban ugyanakkor 16 millióra tartják egy ilyen kocsi alapárát, bár extrákkal húszmilliót is elkérhetnek az új A6-osért.
Megdöbbenésének adott hangot az MDF Romsics Imre, a kalocsai múzeum igazgatójának leváltása miatt; mint a párt elnöksége közleményében írta, a vezetőt "a szóbeli hivatkozás szerint" a 2006-os megzsarolásával kapcsolatos bírósági eljárás okán mozdították el posztjáról.
Tegnap délelőtt folytatódtak a tárgyalások a Budapest Airport és a szakszervezetek között. A tárgyalás fő témái a BA által javasolt műszakpótlék-rendszer és kompenzációs-csomag voltak. Utóbbi célja,...
Bennégett a kocsijában a vezetője kora reggel a 62-es főút Dunaújváros és Perkáta közötti szakaszán. A személyautó vezetője eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy kamionnal.
Január 26-án lesz hatvanéves Rajk László építész, látványtervező, a demokratikus ellenzék egykori tagja. Egy interjúban így foglalta össze ars poeticáját: "Elsősorban építész vagyok. Éppen az építész az, aki nagyon sok társadalmi problémával társadalmi mozgással találkozik és azokra kénytelen reagálni."
Az orosz gázt Európába szállító Északi Áramlatot már építik, a törökországi Kék Áramlat már készen van, a Déli Áramlat létrehozatalában már megegyeztek az érdekeltek - és jön a Fehér Áramlat is