2009. január 27. kedd

jan. 27
21:24
Púpos lányból modell (Infostart)
Néhány hónapon belül akár egy modelliskolába is beiratkozhat az a brit tinédzserlány, akit eddig ebben a súlyos gerincferdülése akadályozott meg. Az orvosok azonban segítettek rajta, egy implantátumnak köszönhetően hamarosan egyenes háttal sétálhat.
jan. 27
21:24
Elhunyt John Updike (HírTV)
76 éves korában meghalt John Updike. A modern amerikai próza egyik legkiemelkedőbb képviselője nevéhez olyan bestsellerek fűződnek, mint az Eastwicky boszorkányok, vagy a Nyúl-sorozat. Ez utóbbiért Pulitzer-díjat kapott.
jan. 27
21:24
Obama gazdaságélénkítő csomagja támogatására kérte a republikánusokat (Gondola)
Barack Obama demokrata párti amerikai elnök kedden hangsúlyozta, hogy sürgősen el kell fogadni gazdaságélénkítő csomagját, és a pártpolitikai szempontok félretételére kérte republikánus politikai...
jan. 27
21:26
Heten betegedtek meg Japánban "mérgeshal" fogyasztásától (Gondola)
Heten betegedtek meg hétfőn Japánban, miután egy étteremben olyan gömbhalat (Japánban elterjedt nevén: fugut) fogyasztottak, amelyet arra engedéllyel nem rendelkező szakács készített el a számukra....
jan. 27
21:30
Letornázta az olaj árát a kedvezőtlen makroadatok (ProfitLine)
Az amerikai típusú könnyűolajfajta (WTI) márciusi határidős ára kedden 9 százalékkal csökkent, az újabb negatív amerikai makrogazdasági adatokat követően. Árcsökkentő tényező volt az is, hogy a holnap megjelenő adatok szerint az amerikai kőolajtartalékok várhatóan ismét emelkedni fognak, immár ötödik hete. (ProfitLine.hu)
jan. 27
21:30
Hatalmas kötvénytömeget borított piacra az amerikai állam (Portfolio)
Ismét csökkenésnek indultak az államkötvény-hozamok az Amerikai Egyesült Államokban, miután az eddigi legnagyobb kétéves kötvényaukció hatalmas sikerrel zárult. A nemrégiben megrendezett 32...
jan. 27
21:42
Csak a baráti sajtót hívták meg Gyurcsány tájékoztatójára (HírTV)
Ismét csak a baráti sajtót hívták meg Gyurcsány Ferenc - a Nabucco-csúcs közben tartott - sajtótájékoztatójára. A Kormányszóvivői Iroda nem először akarta távol tartani a Hír Televíziót a miniszterelnöktől.
jan. 27
21:42
Média-együttműködés kampány- és pártfinanszírozási oknyomozásra (Alternatív Energia)
Együttműködik a kampány- és pártfinanszírozási ügyekben folytatott oknyomozás kapcsán 11 médium és két civil szervezet, erről kedden Budapesten írtak alá megállapodást újságírók előtt.
jan. 27
21:48
Kegyetlenül beszakadt az olaj (Portfolio)
9%-os eséssel zárt a NYMEX-en az olaj árfolyama, mivel a kedden napvilágot látott amerikai makroadatok alapján a gyenge gazdasági teljesítmény további nyomást helyezhet a fekete arany keresleti...
jan. 27
22:00
60 halottja van a madagaszkári zavargásoknak (Blikk)
A madagaszkári rendőrség egy nap bizonytalanság után kedden fellépett a zavargásokká fajult kormányellenes tüntetések ellen a fővárosban, Antananarivóban: bejelentették, hogy éleslőszerrel lőnek mindenkire, aki megszegi a kijárási tilalmat. Kedd estig hatvanra nőtt az erőszakos cselekmények ismert halálos áldozatainak száma.
jan. 27
22:00
Koszovó tizenkét újabb országban, köztük Magyarországon nyit nagykövetséget (Gondola)
A múlt év februárjában egyoldalú lépéssel függetlenné vált Koszovó hamarosan tizenkét újabb országban, köztük Magyarországon nyit nagykövetséget. Skender Hyseni külügyminiszter közölte a pristinai...
jan. 27
22:00
Egyre több az elzavart hegyi gorilla (HírTV)
Egy, a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő, és az emberek közelségéhez szokott hegyi gorillacsoport egyedszáma 16 hónap alatt 72-ről 81-re nőtt az afrikai országban dúló fegyveres harcok ellenére. A Virunga Nemzeti Park erdőőreinek keddi bejelentése szerint a gorillákat azért tudták csak most újra megszámlálni, mert a harcok miatt csaknem másfél éve elzavarták őket a természetvédelmi…
jan. 27
22:00
Navracsics üzenete Dávid Ibolyának: nem nyaralni kellett volna (Alternatív Energia)
Magyarország uniós tagságának esetleges újraértékeléséről beszélt Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy miskolci rendezvényen kedden, míg Pelczné Gáll Ildikó a párt országos alelnöke úgy vélekedett, hogy az uniós csatlakozás egyértelmű vesztese Magyarország.
jan. 27
22:09
Ha kevesebbet eszünk, okosabbak leszünk? (Infostart)
A bevitt kalória csökkentése jótékonyan hathat a memóriára, legalábbis az idős embereknél, akiknél a memóriazavar szinte az öregedés velejárója - állapították meg német kutatók.
jan. 27
22:18
Négy gyereket ütött el egy ittas autós (Blikk)
Ittas autós ütött el négy gyereket kedden este a Veszprémhez tartozó Gyulafirátót községben. Az autót vezető férfi a vele azonos irányba az útszélen haladó öt gyerek közül négyet elsodort, majd nekihajtott egy másik autónak.
jan. 27
22:18
Ittas autós ütött el négy gyereket Gyulafirátóton (Gondola)
Ittas autós ütött el négy gyereket kedden este a Veszprémhez tartozó Gyulafirátót községben - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az autót vezető férfi a vele azonos...
jan. 27
22:18
Ma este meghalt Pécs polgármestere (Alternatív Energia)
Kedd este meghalt a kórházban Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere. A területi listás országgyűlési képviselő január 19. óta volt táppénzen, s már napok óta az intenzív osztályon kezelték.
jan. 27
22:20
Sarkozy biztosította a két éve elrabolt izraeli katona apját, hogy fia él (Gondola)
Nicolas Sarkozy biztosította a palesztin Hamász szervezet fogságában lévő izraeli katona apját afelől, hogy fia él. A francia államfő a párizsi elnöki palotában fogadta kedden Noam Salitot. Az apa...
jan. 27
22:36
Meghalt Tasnádi Péter, Pécs polgármestere (Infostart)
Életének 53. évében meghalt Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere, Baranya megyei országgyűlési képviselő. A városvezető már hosszú ideje súlyos beteg volt.
jan. 27
22:36
Meghalt Tasnádi Péter MSZP-s képviselő, Pécs polgármestere (Gondola)
Életének 53. évében súlyos betegségben meghalt Tasnádi Péter, az MSZP országgyűlési képviselője, Pécs polgármestere kedden.
jan. 27
22:38
Leminősítésre jelölte a CIB Bankot a Moody's (Gondola)
Leminősítési felülvizsgálat alá vette a CIB Bank egyébként magasan elsőrendű, "Aa3"-as szintű hosszú futamú forintbetéti és adósi besorolásait, valamint szintén jó minőségű, "C...
jan. 27
22:40
Rendőrautó és személygépkocsi ütközött a fővárosban,három sérült (Gondola)
Hárman - köztük egy rendőr is - megsérültek abban a balesetben, amely kedden este történt a főváros XX. kerületében - közölte a rendőrség és a mentők. Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese elmondta....
jan. 27
23:12
Elhunyt Tasnádi Péter, Pécs polgármestere (HírTV)
Hosszan tartó betegségben kedd este kilenc óra után elhunyt Tasnádi Péter, Pécs polgármestere - értesült a bama.hu.
jan. 27
23:48
Elhunyt Pécs polgármestere (Gondola)
Életének 53. évében súlyos betegségben meghalt Tasnádi Péter, az MSZP országgyűlési képviselője, Pécs polgármestere. Utódjának hozzá hasonlóan nehéz dolga lesz az ezer sebből vérző Pécs 2010 programmal és a súlyosan eladósodott várossal.

Keresés