Kétszáz szakmát osztályozott öt szempont alapján az Egyesült Államokban a CareerCast.com oldal és ennek alapján összeállította a legjobb és a legrosszabb foglalkozások toplistáját. Az élen a matematikus szakma végzett főként a jó munkakörnyezet és az átlag feletti fizetés miatt. A legrosszabb foglalkozás a favágóké, ám az összeállítás szerint a hentesek, a taxisok, a mentősök munkája sem álom...
Akár 7 százalékkal csökkentheti a fűtésszámlát és napi 1 millió köbméter gáz megtakarítását jelentheti országos szinten, ha a lakossági felhasználók otthonukban 1 Celsius-fokkal csökkentik a hőmérsékletet. Javaslatok, jótanácsok – nem csak gázválság idejére.
A Srí Lanka-i hadsereg pénteken azt közölte, hogy teljesen ellenőrzése alá vont egy stratégai jelentőségű földszorost a tamil felkelőkkel folytatott harcokban.
A KSH első becslése szerint 2008 novemberében euróban számolva mind az import, mind az export egyaránt 10 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az export értéke 1556 milliárd forintot (5874 millió eurót), az import 1526 milliárd forintot (5774 millió eurót) ért el. (ProfitLine.hu)
Román és bolgár állampolgárok január 1-jétől szabadon vállalhatnak munkát Magyarországon, megszűntek az ezzel kapcsolatos korlátozások - jelentette be tegnap az Európai Bizottság sajtószolgálata.
Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek, valamint Iránnak közös az érdeke, hogy megszilárdítsa a helyzetet Afganisztánban - jelentette ki csütörtökön David Petraeus tábornok, aki az amerikai középső parancsnokságot (CENTCOM) irányítja.
Évekig a legkeményebb bűnözőket üldözte, most pedig kutyákat idomít Krajczár Arnold. A férfi több mint egy évtizedet szolgált a paksi Neutron kommandónál, ahol rengeteg elfogásban vett részt. Az egykori zsaru 34 évesen nyugdíjba vonult, Paks mellett kutyaiskolát és panziót nyitott.
A Magyar Nemzeti Bank által 2007-ben a "Magyar várak" sorozatban a gyulai várat ábrázoló 5000 forintos ezüst emlékérme lett az "Év érméje". A díj sorsáról a nagyközönség szavazatai döntöttek....
A reggeli gyenge nyitás után délelőtt több hullámban újabb forintzuhanás bontakozott ki, az euróval szembeni jegyzések újabb két és fél hónapos mélypontot ütöttek. A délelőtt második felében megállt...
Miután a CZK/JPY-nak az elmúl hetekben többször is meggyűlt a baja az 5,00-ös értékkel, jócskán romlottak chart-technikai kilátásai. Az elemzők szerint a 100,00%-os Fibonacci-szintig eshet a kurzus. A fontos támogatás átlépése esetén megnyílhat az út 3,52-ig. A december 17-i kamatcsökkentés után a közgazdászok további vágásokkal számolnak az 1. negyedévre nézve. Ennek hatására visszaesés…
Rendkívüli ülést kezdett pénteken reggel az izraeli kormány biztonsági kabinetje, hogy válaszoljon az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali gázai tűzszünetre felszólító határozatára.
Késő estére megszületett az alku arról, hogy Oroszország milyen feltételekkel indítja újra a gázszállításokat Ukrajnán át Európába. A Reuters szerint a megfigyelők pénteken már Ukrajnában ellenőrizhetik a helyzetet, s mintegy garantálva, hogy hamarosan ismét befűthetnek a gázvita következtében didergő országokban. A megfigyelők között lesz a Földgázszállító Zrt. egyik munkatársa is....
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ZÁRÁSRA VISSZAJÖTTEK AZ INDEXEK -a felemás munkaerőpiaci adatok és a kiskereskedelmi társaságok egész sorának figyelmeztetése miatt jelentős eséssel...
Harmadszor támadott látogatókra egy panda a pekingi állatkertben. A Gu Gu nevű mackó egy férfit harapott meg, aki a kerítésen át beugrott az állathoz, miután gyerekének beesett a játéka.
Novemberben az előzetes adatok szerint 100 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. Ez ugyan kisebb, mint a megelőző évi 120 milliós szufficit, de mégsem az egyenleggel van...
Körvonalazódni látszik a Malév megmentési terve - írja a Népszabadság. A lap értesülései szerint a Malévot hitelező orosz bank, vagy egy másik pénzügyi befektető hajthat végre tőkeemelést, amellyel...
Az Energia Klub szeretne hozzájárulni 10 egyszerűen és olcsón megvalósítható takarékos tippjével a fogyasztói gázspóroláshoz. A következő intézkedéseket ajánlják.
Névtelenséget kérő informátor szerint szinte tényként kezelik, hogy a légitársaság üzemeltetését az orosz Aeroflot veszi majd át, így mentenék meg a Malévot
Állambiztonsági iratokat, propagandafilmeket, a Kossuth és a Szabad Európa Rádió 1989-es adásaiból készült átiratokat hoz nyilvánosságra honlapján a Nyílt Társadalom Archívum. A 60 ezer oldalnyi dokumentum közzétételével az a céljuk, hogy mindenki elgondolkozzon a rendszerváltásról és következményeiről.
Csehország az EU soros elnökeként csütörtök este bejelentette: megszületett a megállapodás Oroszországgal a gázszállítást megfigyelő független ellenőrökről, ami a gázválság megoldásának egyik feltétele volt. Magyarországra egyébként jelenleg nem érkezik orosz gáz Ukrajna felől.
Zsidónia, zsidó Isten, vásárhelyi haszid zsidó lakópark, avagy demonstrált a szegedi Jobbik. A párt szónokai elítélték az izraeli támadást és szimpátiájukat fejezték ki a gázai palesztinok felé - adja hírül a delmagyar.hu internetes portál.
Még a novemberi-decemberi bérüket sem kapták meg a Középületépítő alkalmazottai. Az MFB pedig a legutóbbi 4 milliárdos menőövön felül nem akar pénzt tenni a cégbe
Az előzetes várakozásoknál nagyobb, közel kétszer akkora mértékben emelkedett a kiskereskedelmi értékesítés Németországban november folyamán, miután a csökkenő olajár és az enyhülő infláció miatt többet tudott fogyasztani a lakosság. (ProfitLine.hu)
A daganatos betegségekről számtalan tévhit kering a köztudatban. Sorozatunkban igyekszünk a leggyakrabban előforduló állításokat górcső alá venni, hogy a betegség megelőzésével és gyógyításával kapcsolatban mind az érintettekben mind az érdeklődőkben reálisabb kép alakulhasson ki.
Öt autó ütközött össze Sajószöged és Tiszaújváros között pénteken, a reggeli órákban. A baleset után nem sokkal az autókba még három gépkocsi belerohant. Egy könnyebb sérült van.
Ma délután fél háromkor teszik közzé a decemberre vonatkozó átfogó munkaerőpiaci statisztikát az Egyesült Államokban, mely tartalmazza a nem mezőgazdasági új munkahelyek számának változását is. Az...
Az időjárás-jelentések szerint még hosszú ideig kell kemény hidegre számítani, ami a szabadban dolgozókat - járőröket, utcaseprőket, vasúti alkalmazottakat - viseli meg a leginkább. A munkavédelmi törvény ezért külön rendelkezik arról, hogy fagyok idején megfelelő téli munkaruha, melegedő helyiség és forró tea álljon a rendelkezésükre. Ennek ellenére tavaly sok cég megszegte e rendelkezéseket....
Szexis miniszterével való félrelépése miatt távozhat Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök. Mara Carfagna egykori modellel már többször összehozta a sajtó Berlusconi-t. A politikusok telefonlehallgatása kapcsán a kormányfő azonban most leszögezte: lemond, ha "bizonyos" témájú beszélgetéseit nyilvánosságra hozzák
Novemberben éves szinten 3,0%-kal csökkentek a német kiskereskedelmi forgalmak, miközben az elemzők 0,0%-os értéket vártak. Az előző havi értéket -1,5%-ról -0,8%-ra módosították. Az EUR/USD összeszedte magát, és 1,3640-ről 1,3680-ra emelkedett. In-www.globalfx.hu
A Magyar Nemzeti Bank által 2007-ben a "Magyar várak" sorozatban a gyulai várat ábrázoló 5000 forintos ezüst emlékérme lett az "Év érméje" - jelentette az MNB. A díj sorsáról a nagyközönség...
A pénzügyi válságban megszorult háztartások némelyike kétségbeesésében és/vagy tudatlanságában a legszörnyűbb feltételeket is vállalja, hogy pénzhez jusson. Így a leginkább rászorulók néha többezer százalékékos THM-mel rendelkező hiteleket kénytelenek felvenni....
A JP Morgan kicsit későn ébredt, ma reggel 11,500 forintról 3,500 forintra csökkentette az OTP részvényekre adott célárfolyamát és ezzel együtt felülsúlyozásról semlegesre minősítette le a papírokat....
A körülbelül 300 milliárd dollárt kezelő norvég állami befektetési alap nagy valószínűséggel újragondolja, hogy a jövőben egyáltalán befektetessen-e az izraeli piacon, ugyanis az offenzívát közvetve...
Újból Bernard Madoffot emlegeti mindenki, miután a napokban letartóztattak két csalással vádolt amerikai hedge fund menedzsert. Egyikük nem kevesebb, mint 200 százalékos hozamot hasalt be ügyfeleinek...
Négy hónap szünet után a Bamco a héten ismét elindította a 4-es metró fúrópajzsát, amely a Gellért téri állomás peronalagútjáig fog fúrni, aztán ismét leáll - írja a pénteki Népszabadság. A pihenő ...
Milyen káros egészségi hatása van a dioxinnak? Mennyi dioxint lehet károsodás nélkül elviselni? Mit tegyek, ha a szennyezett termékből fogyasztottam? Az Élelmiszerbiztonsági Hivatal válaszol.
Az európai kereskedelmi ingatlanbefektetések 2008-ban előreláthatóan 105 és 110 milliárd Euró körül alakultak, amely mintegy 55 %-os esést jelent a 2007. évi volumenhez képest. A befektetői...
Pénteken a várható országos gázfogyasztás 64-66 millió köbméter lesz, a forrásokról egyeztetnek - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. pénteken az MTI-vel. Csütörtökön 61,5 millió köbméter volt Magyar...
Tavaly az első tizenegy hónapban a kivitel és a behozatal euróban mért értéke is 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg novemberben mindkettő 10 százalékkal csökkent, a külkereskedelmi...