A kabinet foggal-körömmel küzd adócsökkentési csomagjáért Németországban. Megpróbál rövid időn belül másodszor is készpénzt folyósítani a rászorulóknak az ausztrál kormány. Speciális szerződést követel a cégektől Sarkozy a munkájukat ideiglenesen elvesztők számára. Szlovákiában támogatják az elbocsátás helyett tovább foglalkoztató cégeket. Adóemeléssel, a családok megsarcolásával a Föld egyetlen…
Meghalt egy ötéves gyerek egy kedd reggeli lakástűzben Budapesten, a VIII. kerületi Tolnai Lajos utcában - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. Molnár Péter elmondta, hogy egy régi,...
Derzsi Péter a vreszpémi gyilkosság nyomozásának vezetője több televízióban is azt nyilatkozta Raffael Sándor volt aki az első szúrást ejtette Marian Cozma játékoson.
Két NATO-katona életét vesztette, és egy megsebesült kedden pokolgépes támadásban a kelet-afganisztáni Hoszt tartományban - közölte a NATO-haderő egyik szóvivője.
Nem megoldás a munkanélküliség tartós enyhítésére a rendszeres szociális segélyben részesülők bekapcsolása a közmunkavégzésbe - mondta Czeglédy Csaba, Szombathely szocialista alpolgármestere.
Kína nagykereskedelmi inflációs rátája januárban -3.3 százalékos értéket mutatott éves szinten, ezzel folytatódott a csökkenő trend mely az augusztusi 10,1 százalékos értékről indult - közölte a kínai statisztikai hivatal. (ProfitLine.hu)
Ma folytatódik a Malév többször is elhalasztott rendkívüli közgyűlése, amelyen a remények szerint megszületik a megoldás a társaság tőkehelyzetének rendezésére. A Magyar Nemzet információi szerint...
Tetemes veszteségeket kénytelenek elkönyvelni a befektetési egységhez kötött (unit-linked) biztosításokba fektető ügyfelek is. A biztosítók honlapjain közzétett táblázatokban nem ritkán 50-55 százalékos mínuszról tanúskodnak a hozamok....
Négy nappal azután, hogy befejezték a mesterséges táplálását, meghalt a 17 éve kómában fekvő Eluana Englaro. Édesapja csaknem tíz éven át küzdött azért, hogy az olasz nő, aki 1992-es autóbalesete után került vegetatív állapotba, meghalhasson.
A gazdasági válság hatásai miatt folytatódik a veszteségessé váló multinacionális cégek globális létszámleépítése, hétfőn a Nissan járműgyártó jelentette be, hogy 20 ezer alkalmazottjának elbocsátását tervezi. A fejlett országokban 6,8 százalékra nőtt az állástalanok aránya 2008 decemberében, az egy évvel korábbi 5,7 százalékról.
Januárban emelkedett a japán háztartások fogyasztói hangulata, az ennek a mérésére szolgáló index értéke 26.4 pontra emelkedett a decemberi 26.2 pontról, míg az elemzők további 25.2 pontra történő csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Miközben az euró kifejezetten jól indította a hetet (a hétfői kereskedésben már az 1.31-es szint közelében is járt a dollár ellenében a javuló befektetői hangulat következtében), addig a keddi...
Veszélybe került a vállalati hitelállományok mintegy 10-30 százaléka, miután a bankok fűnyíróként vágják meg hiteleiket - nyilatkozta Radnai György, a Garantiqua Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója a...
Jelentős devizapiaci mozgásokat okoztak ma hajnalban azok a sajtójelentések, amelyek szerint a Regionális Orosz Bankok Szövetsége arra kérte az orosz kormányt, hogy közvetítsen közte és a külföldi...
Óvatos emelkedéssel indult a hét a BÉT-en, de a fergetegparty elmaradt, ami a gyér fogalmon is nyomon követhető. Ma reggel a Dow Jones és BUX indexeket, valamint az EURHUF és az OTP grafikonokat...
Az orosz cégek esetleges tömeges külső adósságátrendezésével, illetve egyéb kedvezőtlen nemzetközi hírekkel összefüggésben, a régiós devizákkal együtt a forint is gyengült a reggeli órákban az...
A tavalyinál kisebb, viszont az elemzői prognózisoknál nagyobb negyedéves nettó veszteségről számolt be a UBS a mai reggelen. A svájci bankház az év utolsó három hónapját 8.1 milliárd svájci frankos...
Kiszel Tünde új gavallérral jelent meg a Story magazin díjátadó gáláján. A szerencsés férfi Kakucsi Csernák Zoltán festőművész, aki múzsaként tekint Tündére, amióta megvásárolta legendás naptárját.
Ma és szerdán összesen harminckét labdarúgó válogatottmérkőzést rendeznek világszerte. A programban szerepel három világbajnoki selejtező (köztük a magyarok csoportjában szereplő Málta és Albánia találkozója), valamint néhány kiemelkedő gálamérkőzés is. Különösen nagy érdeklődésre tart számot a Brazília-Olaszország, a Spanyolország-Anglia és a Franciaország-Argentína találkozó.
Közel 500 ezer otthon maradt elektromos áram nélkül kedden reggel Franciaországban az ország nyugati és középső részén az éjszaka folyamán végigsöprő vihar nyomán - közölte az EDF áramszolgáltató....
Közel 500 ezer otthon maradt elektromos áram nélkül kedden reggel Franciaországban az ország nyugati és középső részén az éjszaka folyamán végigsöprő vihar nyomán - közölte az EDF áramszolgáltató.
Ausztrália üzleti bizalmi hangulatindexe rekord mélypontra csökkent januárban a csökkenő export és az egyre mélyülő gazdasági problémák következtében, melynek hatására az ország közel 2 évtized után ismét recesszióba süllyedhet. (ProfitLine.hu
A fedezeti alapszektor történelmi csapást szenvedett el 2008-ban, azonban úgy látszik, hogy a megpróbáltatásoknak még koránt sincs vége. Az egyik híres alapkezelőnek - aki korábban több milliárd...
A CLB Független Biztosítási Alkusz másfél éve, elsőként indított Magyarországon online életbiztosítási kalkulátort. A fogyasztói szokások fokozatos változását jelzi, hogy 2007-hez képest a tavalyi évben megduplázódott azok száma, akik a biztositastipp.hu oldalon kötötték meg életbiztosításukat. Az alkuszcég ebben az évben - a gazdasági válság hatására - a kockázati életbiztosítások iránt növekvő…
Sharon Stone a filmtörténet leghíresebb villantásával dicsekedhet. Az 1992-ben készült Elemi ösztönben bemutatott, bugyi nélküli terpesz világhírnevet hozott számára. Az ötvenéves színésznő most civilben ismételte meg az erotikus mutatványt, igaz, alsóneműben.
Egy tűzoltó meghalt, további hat társa megsérült a Kínai Központi Televízió (CCTV) új pekingi székházához tartozó Mandarin Oriental Hotel oltása közben - közölte a pekingi tűzoltóság. A lángok...
Számos dél- és nyugat-dunántúli cégnél a dolgozók nagy része már lebetegedett, ez azonban a legtöbbnél nem okoz fennakadást a termelésben, hiszen alig van megrendelés. Másutt viszont épp a legrosszabbkor érkezett a járvány, még létszámleépített dolgozókat is vissza kellett venniük....
Sari van Poelje nemzetközileg elismert vezető, tréner és coach. Több mint 25 éve dolgozik az egyéni és a szervezetfejlesztés határterületén. Karrierje során világszerte változatos pozíciókat töltött be különböző multinacionális vállalatoknál, jelentős tapasztalatot gyűjtve így össze a HR területéről. Interjúnkban a szakemberrel magyarországi tapasztalatairól és egyedi vezetésfejlesztési…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,53 pontos csökkenéssel, 12.002,31 ponton nyitott kedden. Ez a hétfői záróértékhez képest 0,44 százalékos gyengülés.
Több mint kétezer aláírást gyűjtött a Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet a BorsodChem Zrt. 550 dolgozójának megmentése érdekében - írta keddi számában az Észak-Magyarország. Eördöghné Pataki Irén, a...
Sörből készít az év közepétől üzemanyagot egy nevadai sörgyár. A cél a felesleges anyagok felhasználása és az olajtól való függőség csökkentése. Ezért aztán házilag is használható gépeket is készítenek az üzemanyag előállításához.
Előre hozott parlamenti választások kezdődtek Izraelben. Az idő előtti voksolást azért tartják, mert novemberben Cipi Livni külügyminiszter, a centrista Kadima vezetője nem tudott új kormányt alakítani a korrupciós botrányba keveredett Ehud Olmert miniszterelnök lemondása után.
Hétfői értesülés szerint a holokauszttagadó Richard Williamson már az őskonzervatív Piusz testvériség számára is terhessé vált: a rendfőnök leváltotta a püspököt az általa vezetett argentin papnevelde éléről.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,53 pontos csökkenéssel, 12.002,31 ponton nyitott kedden. Az index a hétfői záró értékéhez képest 0,44 százalékkal gyengült.
A brit ingatlan értékesítések a januárral bezáródó 3 hónapban 1978 óta nem látott szintre csökkent, az árak folyamatos csökkenése és a recesszió mélyülése következtében. Az átlagos értékesítési szám a megkérdezett ingatlanügynökök között a felmérés során 9.9 volt, melyre a felmérés három évtizedes története során soha nem volt még példa. (ProfitLine.hu)
Eddig több mint 66 ezren választották az adóbevallás egyszerűsített módját, a lehetőséggel február 16-ig élhetnek az adózók - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) hétfőn....