Életét vesztette egy öt éves gyerek egy lakástűzben, a Józsefvárosban, két másik gyereket füstmérgezéssel szállítottak kórházba. A gyerekek egyedül voltak otthon, amikor a szoba-konyhás lakásban kitört a tűz - mondta el az InfoRádiónak Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Négy nappal azután, hogy befejezték a mesterséges táplálását, meghalt a 17 éve kómában fekvő Eluana Englaro. Édesapja csaknem tíz éven át küzdött azért, hogy az olasz nő, aki 1992-es autóbalesete után került vegetatív állapotba, meghalhasson.
Sörből készít az év közepétől üzemanyagot egy nevadai sörgyár. A cél a felesleges anyagok felhasználása és az olajtól való függőség csökkentése. Ezért aztán házilag is használható gépeket is készítenek az üzemanyag előállításához.
A nyolcas ikreket szült amerikai nő most először mutatta meg "kis csodáit" a világnak. A büszke anya bevallotta: a szülőszobában a nyolcadik gyerek születésénél sírva fakadt. Közben kiderült, hogy Nadya Suleman segélyekből tartja fenn családját.
A kolumbiai Medellín városában, ahol minden idők leghíresebb kokaincsempésze, Pablo Escobar született - és meghalt -, a közhit azt tartja, hogy a 45-94 számkombináció szerencsét hoz. Ez annak a ma elhanyagolt, befalazott ablakú épületnek a házszáma, ahol 1993. december 2-án a rendőrség lecsapott rá.
Hivatalosan 2009. február 1-jén indult a BirdLife International Tavaszi madárles programja. Magyarországra március első napjaiban érkeznek meg az első gólyák.
Kiemelték azt a helikoptert, amely délelőtt zuhant a Dunába az épülő csepeli szennyvíztisztítónál. A balesetben egy ember meghalt, ketten viszont gyakorlatilag karcolás nélkül megúszták.
Sem a rákot, sem a szívbetegségeket nem segítenek megelőzni a multivitaminok az ötven év feletti nőknél - derült ki az eddigi legátfogóbb tanulmányból, amelynek eredménye összecseng azzal a vizsgálattal, amely ugyanezt állapította meg a férfiakkal kapcsolatban.
Több repülőgép pilótája és az athéni repülőtér, valamint egy közeli katonai légi bázis alkalmazottai is látták azt az azonosítatlan repülő tárgyat, amelyik "üldözőbe vett" egy utasszállítót.
Nehezebben jönnek ki a kortársaikkal, de a számokat és betűket is kevésbé ismerik azok a gyerekek, akikre a nagyszüleik vigyáznak, nem pedig óvodába járnak - állapították meg szakértők egy csaknem ötezer család részvételével készült kutatás eredményeképpen.
A kórházakban, idősotthonokban és a szociális gondozás alatt állók körében millió számra találhatók olyanok, akik nem jutnak megfelelő mennyiségű vagy minőségű ételhez, tehát alultápláltság veszélyének vannak kitéve - állítja egy brit táplálkozástudományi szervezet.
Igaza volt a nagymamának, amikor télidőben egy kanna vizet hagyott mindig a tűzhelyen, hogy párásítsa a levegőt; az influenza vírusa ugyanis valóban jobban terjed, ha alacsony a levegő abszolút páratartalma - állapították meg az Oregoni Állami Egyetem kutatói.
Negyedszázada nőtt egy indiai asszony arcán az a kétkilós, focilabdányi daganat, amelyet most távolítottak el az orvosok. Azt állítják, ez az orvostörténet legnagyobb tumora.