2009. február 11. szerda

febr. 11
16:27
Hunvald György előzetes letartóztatását indítványozza az ügyészség (Gondola)
A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozza Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatását - közölte a főügyészség szóvivője szerdán. Fazekas Géza elmondta, hogy csütörtök...
febr. 11
16:29
Felszólítás koalícióra - nyílt levél az erdélyi magyar politikusoknak (Gondola)
Kérjük a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Magyar Polgári Pártot: az európai parlamenti választásokra vonatkozó törvény szerint lépjenek koalícióra, hozzák létre választási szövetségüket, és ezáltal teremtsék meg a romániai magyarság részéről megnyilvánuló legszélesebb politikai támogatás jogi keretét.
febr. 11
16:31
Orbán: A kormány nem érti a válság lényegét (Gondola)
A kormány kudarcot kudarcra halmoz. Nem érti a válság lényegét és így képtelen a sikeres kezelésével kecsegtető programot kidolgozni - mondta Orbán Viktor, a köztársasági elnökkel történt találkozóját követően.
febr. 11
16:36
Kiterjesztené a kedvezményes áfakulcsot Kovács László (Infostart)
Megegyezés körvonalazódik a kedvezményes áfa ügyében - mondta az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa. Kovács László kifejtette: a legújabb javaslat szerint általánossá tennék a helyi szolgáltatások és a lakásépítés kedvezményes áfakörbe tartozását.
febr. 11
16:39
Deutsch Anita leitatta vacsoravendégeit (Blikk)
febr. 11
16:39
Leáll a márkushegyi bánya egy hónapra a nyáron (Gondola)
Leáll a Vértesi Erőmű márkushegyi bányája a nyáron egy hónapra, mert kétmilliárd forintot meg kell takarítania a cégnek - jelentette be Szabó Pál, az erőmű elnök-vezérigazgatója szerdán...
febr. 11
16:39
Hirdetési trükkel buktatták le a tolvajokat (HírTV)
Egy hirdetési trükk segítségével buktatta le a sértett azt a társaságot, melynek tagjai a gyanú szerint elloptak egy húsáruval teli hűtőkamiont egy bagi benzinkútról. A kárvallott ugyanis a lopást követően hirdetést adott fel, mely szerint nagy mennyiségű húsárut vásárolna, s erre - az eddigi adatok szerint - épp a tolvajok jelentkeztek. A rendőrök hat embert fogtak el, majd kezdeményezték az…
febr. 11
16:39
Átvállalja a munkanélküliek lakáshiteleit az állam (Blikk)
febr. 11
16:39
Maximum két évre a lakáshitelek törlesztésének egy részét átvállalja az állam (Alternatív Energia)
Maximum két évre a lakáshitelek törlesztésének egy részét átvállalja az állam azoktól, akik önhibájukon kívül elvesztették állásukat - mondta el a kormányszóvivő a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Budai Bernadett közölte: azok kérhetik a csökkentett törlesztőrészletet, akik 2008. szeptember 30-a után vesztették el állásukat, és bizonyíthatóan önhibájukon kívül lettek munkanélküliek.
febr. 11
16:40
Az olajkészlet még mindig nőtt, viszont a benzinkészlet csökkent az USA-ban (ProfitLine)
Az amerikai stratégai olajkészletek 4.7 millió hordóval 350.8 millió hordóra emelkedtek a múlt héten az előző heti adatokhoz képest A finomítók napi kitermelése átlagosan nap 14.1 millió hordó olaj volt. A finomítói kapacitás 81.6 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
febr. 11
16:51
Sikertelen volt az első elektronikus ingatlan árverés (Adózóna)
Sikertelenül zárult az APEH első elektronikus ingatlan árverése, mert a hétfőn este zárult licit során nem érkezett egyetlen ajánlat sem.
febr. 11
16:57
Segítséget kérhetnek a bajbajutott lakáshitelesek (Infostart)
Legfeljebb két évre átvállalja a lakáshitelek törlesztésének egy részét az állam azoktól, akik önhibájukon kívül veszítették el állásukat - mondta a kormányszóvivő.
febr. 11
16:57
Betiltotta a miniszoknyát és a mély dekoltázst a miniszter (Blikk)
Betiltotta a miniszoknyát és a mély dekoltázst a guatemalai belügyminiszter: a tárca dolgozóinak a jövőben jobban oda kell figyelniük öltözékükre. A politikus, mint azt egy belső utasításban írja, jobb képet akar kialakítani minisztériumáról a közvélemény szemében.
febr. 11
16:57
„Nincs fedezet a kormány ezermilliárdos építési terve mögött” (HírTV)
Nem elég hetente újabb 1000 milliárd forintos beruházásokat bejelenteni, hanem a vállalkozások hozzáférését kell garantálni - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a Fidesz országgyűlési képviselője. Bencsik János szerint törvénymódosításokkal kell megszüntetni a körbetartozásokat.
febr. 11
16:57
Két év készfizető kezességet vállal az állam a lakáshiteleseknek (Gondola)
Maximum két évre a lakáshitelek törlesztésének egy részét átvállalja az állam azoktól, akik önhibájukon kívül elvesztették állásukat - mondta el a kormányszóvivő a kormányszóvivői tájékoztatón....
febr. 11
16:57
Fidesz: önmagában az 1.800 milliárd forint nem rendezi az építőipar helyzetét (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint önmagában az az 1.800 milliárd forint, amelyet a kormány a következő másfél évben szán építőipari beruházásokra, nem rendezi az építőipar helyzetét; emellett jogszabály-változtatásokra is szükség van - mondta Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 11
16:57
Több szájból fú a Fidesz: hol hideget, hol meleget (Grill Receptek)
Ami megtörtént, megtörtént. Visszacsinálni nem lehet, bármennyire is szeretnénk. A vasárnap hajnali tragédia szerepei már kiosztattak. Utána pedig már az itt maradtak vizsgáznak. Becsületből, tisztességből, emberségből. Ez a vizsga sokáig tart, és kimenetele még bizonytalan. De részeredmények már vannak.
febr. 11
16:58
Új pénzügyi rendszer születik - milyen főbb változások várhatók? (PwC) (Portfolio)
Miután a globális pénzügyi rendszer jelenleg számottevő átalakuláson megy keresztül, felmerül a kérdés: vajon hogy fog kinézni az új rendszer? - erre a kérdésre keresi a válaszokat legújabb...
febr. 11
16:58
Tisztázta a kormány, miként segíti a lakáshiteleseket! (Pénzcentrum)
Maximum két évig készfizető kezességet vállal az állam azon állampolgárok lakáshiteleinél, akik önhibájukon kívül, 2008. szeptember 30-a után veszítették el állásukat - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón....
febr. 11
16:59
"Gyurcsány Ferenctől nem várható olyan tanúskodás, ami előrevinné az ügyet." (Infostart)
Várhatóan több napig tart Zuschlag János kihallgatása, amely ma kezdődött Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A büntetőper Zuschlag János és tizenöt társa ellen indult és óriási médiafigyelem mellett zajlik. A tárgyalás délelőtti részében Zuschlag János, akit felbujtóként különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolnak,…
febr. 11
16:59
Rács mögött maradhat az erzsébetvárosi polgármester (HírTV)
Kezdeményezi az ügyészség Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását. A VII. kerületi ingatlanügyletek miatt kedden őrizetbe vett szocialista városvezető letartóztatásáról eszerint csütörtökön dönthet az illetékes bíróság.
febr. 11
16:59
Nyolcan haltak meg a tornádók miatt Oklahomában (Gondola)
Nyolcan meghaltak, több tucatnyian megsebesültek kedd éjszaka az amerikai Oklahoma államban tomboló tornádók miatt. A főváros, Oklahoma City térségében és más régiókban nagy erejű szélviharok...
febr. 11
17:01
A kormány határozottabb fellépést vár a rendőrségtől (Infostart)
A hónap végére derül ki, hogy a milyen intézkedések szolgálják majd a bűnmegelőzés hatékonyságának növelését. Erről Draskovics Tibor rendészeti miniszter beszélt a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. Mint mondta: a kormány azt várja a rendőrségtől, hogy határozott fellépéssel, ahol szükséges, az eddiginél láthatóbb, erőteljesebb jelenléttel gondoskodjon a polgárok biztonságáról.
febr. 11
17:01
Megvan az Izrael elleni kezdőcsapat (HírTV)
Erwin Koeman szövetségi kapitány kihirdette az Izrael ellen pályára lépő magyar kezdőcsapatot. A nemzeti tizenegy egy csatárral kezd a szerda este 18 órakor Tel Avivban kezdődő mérkőzésen.
febr. 11
17:15
Debreczeni Zita készített szexi fotókat (Blikk)
Egy bikinikollekciót mutatnak be közösen: Jázmin a modell, Zita a fotós
febr. 11
17:15
Obama nekiment a New York-i tőzsdének (Infostart)
Nekiment a New York-i tőzsdének Barack Obama elnök azt követően, hogy a piac jelentős eséssel reagált az amerikai szenátus által is elfogadhatónak ítélt gazdaságmentő csomagra. A csomagról szóló végszavazás előtt Obama országjáró körúton tartózkodik, hogy további támogatást szerezzen a választóktól az adójukból származó, több száz milliárd dollár elköltésére.
febr. 11
17:16
Londoni elemzők már a kínai recessziót sem tartják kizártnak (Gondola)
A világgazdaság egyik fő reménységének tartott Kína recesszióba süllyedését sem tartják már kizártnak londoni elemzők, a vártnál sokkal rosszabb új kínai külkereskedelmi adatok láttán. A Lombard...
febr. 11
17:16
Művészeti vezető lett Lakatos Márk (Kreatív Online)
Lakatos Márk stylist lett az Absolut Media kiadásában megjelenő Stílus Magazin új művészeti vezetője. A februári szám a Megasztárból is ismert stylist nevéhez fűződik.
febr. 11
17:16
„Nincs fedezet a kormány ezermilliárdos építési terve mögött” (HírTV)
Nem elég hetente újabb 1000 milliárd forintos beruházásokat bejelenteni, hanem a vállalkozások hozzáférését kell garantálni - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a Fidesz országgyűlési képviselője. Bencsik János szerint törvénymódosításokkal kell megszüntetni a körbetartozásokat.
febr. 11
17:16
A gyed szigorítása is szerepel a kormány tervei között (Alternatív Energia)
A kormány tervei szerint az év közepétől változik a személyi jövedelemadó alsó sávhatára és mindkét kulcsa, szigorodnak a gyed szabályai, és csökken a munkaadói járulék - tudta meg szerdán szocialista forrásból az MTI.
febr. 11
17:16
Állami Nyomda: megint jók voltak az elemzők (Portfolio)
Ahogyan az lenni szokott, a várakozásoknak megfelelő negyedéves számokat tett közzé ma délután az Állami Nyomda, így kismértékben felülteljesítette kitűzött profit tervét. "A 2008-as eredményeink...
febr. 11
17:16
Itt ünnepelte Jennifer Aniston a 40. születésnapját! (Pénzcentrum)
Ma ünnepli 40. születésnapját Jennifer Aniston, a színésznő ennek ellenére a nemrégiben elkészült új otthonában már szombaton partit rendezett szűk, de annál nevesebb baráti körben. A hírek szerint a kaliforniai Beverly Hillsben található ingatlant már 2006-ban megvásárolta Aniston, de a nagymértékű átalakítás és az alapos felújítás miatt csak a közelmúltban tudott beköltözni....
febr. 11
17:18
BUX: -1,60 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,30 pontos, 1,60 százalékos csökkenéssel, 11.737,48 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 3,59 százalékkal 9.400 forintra csökkent, az OTP...
febr. 11
17:18
27-en vesztették életüket a kabuli támadássorozatban (HírTV)
Huszonhét ember halt meg a kabuli igazságügyi minisztérium ellen elkövetett támadássorozatban. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa is a környéken volt a támadás idején. A távirati irodához eljuttatott közlemény szerint biztonságban van a magyar segélymunkás.
febr. 11
17:18
Újra nyomás alatt a régiós devizák (Portfolio)
A tegnap bemutatott új amerikai pénzügyi mentőcsomag általános befektetői csalódást okozott világszerte a konkrétumok hiánya miatt, amely negatív hangulatot fokozta a régiós devizák esetén az igen...
febr. 11
17:18
Válságban a turizmus? Itt az ukrán military hotel! (Pénzcentrum)
Kárpátalján megnyílt az első ukrajnai military hotel. A szálloda üzemeltetői a hadtörténeti turizmus kibontakozására, ezen belül a Kárpátokban húzódó II. világháborús magyar Árpád-vonal iránti növekvő érdeklődésre építik vállalkozásukat....
febr. 11
17:20
Rituális gyilkosságok ellen küzdenek Ugandában (Gondola)
Különleges egységet hoz létre az ugandai rendőrség a rituális gyilkosságok elleni küzdelemre. A döntés oka többek közt az, hogy egy lefejezett női holttestet találtak. Sajtóbeszámolók szerint azt...
febr. 11
17:22
Az MTV székházbérleti szerződését bírálták ellenzéki kurátorok (Gondola)
"Alkalmazhatatlanul vacak" a Magyar Televízió (MTV) új, óbudai székházának bérleti szerződése - mondta Ugron Gáspár Gábor, a tévékuratórium elnökségének a Fidesz által delegált tagja...
febr. 11
17:30
Csehország bírálta Sarkozy lépését (Infostart)
Tizenegyezer európai dolgozójától válna meg az idén a Peugeot Citroen francia autóipari konszern. A társaság pénzügyi igazgatója azt mondta: a munkavállalók számára önkéntes leépítési programot indítanak.
febr. 11
17:30
Kisebb és egyszerűbb bankrendszert kapunk (Piac és Profit)
A bankrendszer várhatóan egyszerűbb, kisebb és átláthatóbb lesz a válság lecsengése után - mondta Almássy Tibor, a PricewaterhouseCoopers (PwC) tranzakciós szolgáltatások üzletágának cégtársa a vállalat szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén.
febr. 11
17:33
SZJA-emelés, szigorúbb gyed: kiszivárgott részletek (Privátbankár)
A kormány tervei szerint az év közepétől változik a személyi jövedelemadó alsó sávhatára és mindkét kulcsa, szigorodnak a gyed szabályai, és csökken a munkaadói járulék
febr. 11
17:33
Az ország közepén lakik a legtöbb influenzás (Infostart)
Folyamatosan emelkedik az influenzások száma az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint; a megbetegedések aránya alapján a járvány elérte az országos szintet. A legtöbb beteg továbbra is az ország középső részén van.
febr. 11
17:33
„Nincs fedezet a kormány ezermilliárdos építési terve mögött” (HírTV)
Nem elég hetente újabb 1000 milliárd forintos beruházásokat bejelenteni, hanem a vállalkozások hozzáférését kell garantálni - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a Fidesz országgyűlési képviselője. Bencsik János szerint törvénymódosításokkal kell megszüntetni a körbetartozásokat.
febr. 11
17:33
Egy hét alatt harmadával nőtt az influenzások száma (Gondola)
Hétről hétre nő az influenzás megbetegedések száma, és már országosnak mondható a járvány - derül ki az Országos Epidemiológiai Központjának szerdán közzétett adataiból. Harminckét százalékkal...
febr. 11
17:34
Sok a fehér folt az amerikai kormány mentőprogramjában (ProfitLine)
Továbbra sem tudta megnyugtatóan tisztázni az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner az amerikai kormány pénzügyi mentőprogramja körüli bizonytalanságokat. (ProfitLine.hu)
febr. 11
17:34
Az összes Magyarországon gyártott Suzuki Swiftet visszahívják (Pénzcentrum)
Az összes Magyarországon gyártott új Suzuki Swiftet visszahívják a szervizek a csomagtartó belső borításának rozsdásodása miatt, és az ezzel kapcsolatos világítási problémák javítására. Az akció 45 000 autót érint....
febr. 11
17:35
A tizenéves garázdák okozhatták a férfi halálát (HírTV)
Egyelőre csak garázdaság miatt indult büntetőeljárás azzal a két tizenévessel szemben, akik a múlt héten Mályiban összevertek egy férfit, aki viszont négy nap múltán életét vesztette - értesült a HavariaPress.
febr. 11
17:35
Litvánia tárgyal a guantánamói foglyok befogadásáról (Gondola)
Litvánia tárgyalni fog az Egyesült Államokkal néhány, Guantánamón őrzött fogoly befogadásáról - jelentette be szerdán a balti állam külügyminisztere. "Az állami védelmi tanács felhatalmazta a...
febr. 11
17:37
A gyed szigorítása is szerepel a kormány tervei között (Gondola)
A kormány tervei szerint az év közepétől változik a személyi jövedelemadó alsó sávhatára és mindkét kulcsa, szigorodnak a gyed szabályai, és csökken a munkaadói járulék - tudta meg szerdán...
febr. 11
17:51
Devizahitelesek: behajtja a segítséget a kormány (Privátbankár)
Az állam által vállalt kézfizető kezesség révén maximum két évig csökkenthető a lakáshitelek törlesztőrészlete azoknak, akik önhibájukon kívül elveszették munkájukat

Keresés