2009. február 12. csütörtök

febr. 12
16:21
Egy jegykiadó lett a BKV szépe (Infostart)
Kihirdették a Miss BKV szépségverseny győzteseit csütörtökön a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. székházában; az első helyezett Bak Erzsébet jegykiadó lett 218 szavazattal.
febr. 12
16:21
Draskovics: "Túl lassúak voltunk, ezért nőtt meg hirtelen a bűncselekmények száma" (Infostart)
Az igazságügyi és rendészeti miniszter tud arról, hogy román lapinformációk szerint esetleg Romániában bujkál Sztojka Iván, akit összefüggésbe hoznak Marian Cozma kézilabdázó megölésével. Draskovics Tibor egyéb módon nem kívánta kommentálni a hírt. Azt még vizsgálják, hogy a Sztojka-családhoz köthető 100 fős csoport hogyan és miként vonulhatott végig Siófok utcáin tavaly.
febr. 12
16:21
Postakocsirablás Borsodban (HírTV)
Feltörtek egy postásautót a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vadnán, csütörtök délelőtt. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az autót vezető férfi, aki egyszemélyben a postás is, a helyi kocsma előtt állt meg, hogy ott, egy küldeményt átadjon.
febr. 12
16:21
Bántalmaztak egy mentőst Pécsett (Gondola)
Bántalmazták a mentőszolgálat egyik munkatársát Pécsett csütörtökön, sérülései könnyűek - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A mentős a munkáját végezte, amikor egy...
febr. 12
16:21
A költségvetési bizottság rábólintott a standolás visszavonására (Alternatív Energia)
Támogatta a napi standolás megszüntetését az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén.
febr. 12
16:22
Bedobta a törülközőt az ukrán pénzügyminiszter (Portfolio)
A hatalmi eliten belüli komoly feszültségekre hivatkozva ma benyújtotta lemondását az ukrán pénzügyminiszter. Hónapok óta ismert Viktor Juscsenkó ukrán államfő és Júlia Timosenki miniszterelnök...
febr. 12
16:23
Alaposan elpáholták a Lokit Törökországban (HírTV)
Utolsó törökországi felkészülési mérkőzésén a DVSC-TEVA csapata egy igen erős ellenféllel, az FK Moszkvával találkozott.
febr. 12
16:23
Cápa támadott meg egy szörföst Ausztráliában (Gondola)
Cápa támadott meg egy szörföst Sydney egyik legnépszerűbb strandjánál, a Bondi Beachnél. A helyi hatóságok elmondása szerint a bal kezén és a karján szenvedett el komolyabb sérüléseket a támadás...
febr. 12
16:23
Vesztegetés miatt vádat emeltek a fideszes alelnök ellen (Alternatív Energia)
Hivatali vesztegetés miatt az ügyészség vádat emelt Gergely Zsolt (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős alelnöke, Madzin Tibor ongai polgármester, valamint három, ingatlanberuházásban és -forgalmazásban érdekelt társuk ellen - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
febr. 12
16:24
Pánikolnak a részvénypiacon - csak mosolyognak az amerikai kötvénybefektetők (Portfolio)
Lassan egy hete tart az amerikai államkötvények szárnyalása, melynek következtében a hozamok jelentősen csökkentek, korrigálva az állampapírok év elején tapasztalt gyengélkedését. Az állampapírok...
febr. 12
16:25
Elhunyt a Concorde leggyorsabb pilótája (Gondola)
Elhunyt a szuperszonikus sebességgel repülő Concorde repülőgép leggyorsabb pilótája. Fernand Andreani 85 éves volt - írja a család tájékoztatása alapján a Le Figaro című francia napilap. Az egykori...
febr. 12
16:27
A költségvetési bizottság támogatta a napi standolás megszüntetését (Gondola)
Támogatta a napi standolás megszüntetését az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén. A szórakozóhelyeken és az éttermekben február óta kötelező napi rövidital-nyilvántartás...
febr. 12
16:33
"Minek nekem internet?" (Piac és Profit)
A magyarországi mikro- és kisvállalkozásoknak csupán töredéke alkalmaz online marketinget - mondta Soós Viktória, a "Marketingtorta" elnevezésű konferencia egyik szervezője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
febr. 12
16:39
Súlyos veszteségek a KBC-nél (Privátbankár)
Jelentős, 2,625 milliárd eurós veszteséget jelentett a belga KBC bank a tavalyi negyedik negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, de azt is megerősítette, hogy anyaországában, valamint első számú c...
febr. 12
16:39
Szigorítaná a Btk.-t a Fidesz (Infostart)
A Fidesz biztonsági és rendvédelmi munkacsoportja azt javasolja a párt frakciójának, hogy minél hamarabb, akár már a jövő héten nyújtson be javaslatot az Országgyűlésnek a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) szigorítására - mondta el a testület alakuló ülését követő csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János.
febr. 12
16:39
Az ombudsman szerint idejétmúlt a sztrájktilalom a rendvédelemnél (Gondola)
Az ombudsman szerint idejétmúlt az a rendelkezés, amely megtiltja a rendvédelmi szervek dolgozóinak a sztrájkot - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala csütörtökön az MTI-vel. A közlemény...
febr. 12
16:39
Világháborús gránátot találtak a Margit hídnál (Blikk)
Német repeszromboló gránátot találtak a fővárosban a Duna mentén, a Margit híd közelében csütörtökön - közölte Tószegi Péter, a HM sajtóügyeletese az MTI-vel. A 10,5 centiméter átmérőjű II.
febr. 12
16:39
Megtalálták Sztojka autóját? (HírTV)
Budapesten, egy XIII. kerületi apartmanház mélygarázsában rátaláltak arra az autóra, amely a nyomozók szerint ott volt a veszprémi gyilkosság helyszínén - mondta el a Független Hírügynökségnek Csányi Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
febr. 12
16:39
Moszkva elégedett az új amerikai kormányzattal való első kapcsolatfelvételekkel (Kripto Akadémia)
Moszkva elégedett az új amerikai kormányzattal történt első kapcsolatfelvételekkel, amelyekben kedvező hangvételt tapasztalt, s az orosz problematikával kapcsolatos első amerikai nyilatkozatokban is változást érzékel - mondta Szergej Lavrov csütörtökön.
febr. 12
16:40
Anyuka elbukott, leánya virul (ProfitLine)
Jelentős, 2,625 milliárd eurós veszteséget jelentett a belga KBC bank a tavalyi negyedik negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, de azt is megerősítette, hogy anyaországában, valamint első számú célrégiójában, Közép- és Kelet-Európában továbbra is erős versenypozíciók kiépítésére törekszik. A magyarországi tevékenység egészében még a nyereségzónában maradt az év végén is. (ProfitLine.hu)
febr. 12
16:40
Újabb jegybank lazított a gyeplőn (Portfolio)
Változatlanul, 16.5%-on hagyta ma a szerb jegybank irányadó kamatrátáját, de két új intézkedésével a hitelexpanziót és a gazdasági növekedést kívánja elősegíteni. Az alapkamat szinten tartása...
febr. 12
16:40
Kaszinó, luxusszálloda, jachtkikötő: kiemelt beruházás lett az óbudai Álomsziget (Pénzcentrum)
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánította a kormány az óbudai Hajógyári-sziget déli részére tervezett szórakoztatóközpontot, így a III. kerületi önkormányzatnak kevesebb beleszólási joga lesz a projekt ügyeibe....
febr. 12
16:41
A rendőr véleménye: "Nincs cigánybűnözés, de vannak cigány bűnözők" (Infostart)
Cigánybűnözés nincs - szögezte le az InfoRádió megkeresésére az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület főtitkára. Makula György hozzátette: cigány bűnözők természetesen vannak, akiket meg kell büntetni, ugyanakkor sok olyan roma van, aki tisztességesen dolgozik, sőt évtizedek óta rendőrként szolgálja a törvényt.
febr. 12
16:41
A magyar összefogás választási listájában egyezett meg az RMDSZ és az EMNT (Gondola)
Közös választási lista létrehozásában egyezett meg csütörtökön Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A két szervezet elnöke - Markó...
febr. 12
16:41
„A helyes irány az alapvető élelmiszerek árának csökkentése” (HírTV)
Az árak mérséklése érdekében 20-ról 5 százalékra csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját a Fidesz és a KDNP, az erről szóló törvényjavaslatot még csütörtökön benyújtják – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője közölte: a hírek szerint a kormány nem tesz le az általános forgalmi adó emeléséről, ami tarthatatlan helyzetbe hozza a családokat. A hely...
febr. 12
16:42
USA - Hét éve nem látott csökkenés az üzleti készletekben (ProfitLine)
A feldolgozók, a nagykereskedők és a kiskereskedők készletei az Egyesült Államokban december folyamán a vártnál nagyobb mértékben, 1.3 százalékkal csökkentek, a novemberi felülvizsgált 1.1 százalékos csökkenés után. Azonban éves szinten 0.9 százalékos emelkedést mutatott. Az előzetes elemzői várakozások 0.8 százalékos visszaesésre számítottak. (ProfitLine.hu)
febr. 12
16:43
A Pentagon nem tartotta nyilván az afganisztáni fegyvereket (Gondola)
Az amerikai védelmi minisztérium nem tartotta nyilván megfelelő módon az Afganisztánnak szállított fegyvereket, amelyek a felkelők kezébe juthatnak - szerepel egy kongresszusi jelentésben, amelyről...
febr. 12
16:44
Kivégezték az OTP-t a gyorsjelentés előtt (ProfitLine)
Ismét a pesszimizmus uralkodott egész nap a világ részvénypiacain, így BUX sem tudott szembemenni az árral. A BUX index végül 11760 ponton zárt, mely 0,2 %-os nyereségnek felel meg. (ProfitLine.hu)
febr. 12
16:51
Minimális pluszban zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,20 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 11.760,68 ponton zárt csütörtökön.
febr. 12
16:57
Vádat emeltek egy megyei alelnök ellen (Privátbankár)
Hivatali vesztegetés miatt az ügyészség vádat emelt Gergely Zsolt (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős alelnöke, Madzin Tibor ongai polgármester, valamint hár...
febr. 12
16:57
Megtalálták az egyik veszprémi gyanúsított autóját - képpel (Infostart)
Megtalálták Budapesten azt a BMW típusú gépkocsit, amellyel a vasárnap hajnalban, Veszprémben elkövetett gyilkosság gyanúsítottjai utaztak - közöltea a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
febr. 12
16:57
Megütöttek egy mentőst Pécsett (HírTV)
Könnyebben sérült az a mentős, akit bántalmaztak csütörtökön délután Pécsett. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre - tájékoztatott Zsobrák Péter a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
febr. 12
16:57
Japán hegymászó a Mount Everest legidősebb meghódítója (Gondola)
A japán Miura Juicsirót, aki tavaly 75 éves korában jutott fel a Mount Everestre, ismerte el a Guinness Rekordok Könyve a világ tetejére feljutott legidősebb hegymászónak. Miura, aki két...
febr. 12
16:57
Megtalálták Sztojkáék BMW-jét (Blikk)
febr. 12
16:57
Lemond a pénzügyminiszter (Kripto Akadémia)
Benyújtotta lemondását az ukrán pénzügyminiszter a parlamentnek csütörtökön - olvasható a kormány honlapján csütörtökön közzétett közleményben.
febr. 12
16:57
Egybeeshet a pécsi időközi országgyűlési és az EP-választás (Alternatív Energia)
Akár egy napon is tarthatják a szocialista Toller László gondnokság alá helyezése miatt kiírandó pécsi időközi országgyűlési, valamint az európai parlamenti választás első fordulóját június 7-én.
febr. 12
16:58
Alig akad ingatlan, melynek nem csökken az ára (ProfitLine)
10 városból kilencben csökkentek a lakásárak a negyedik negyedév során, az emelkedő számú árverések ingatlanár csökkentő hatásaként. Az amerikai ingatlanok medián ára 12 százalékkal csökkent éves szinten, míg a jelzáloggal terhel ingatlan értékesítések adták ki az össze adás-vétel 45 százalékát - közölte az Ingatlanforgalmazók Nemzeti Szövetsége. (ProfitLine.hu)
febr. 12
16:58
Áldását adta az EU a magyar bankmentő csomagra (Portfolio)
Jóváhagyta az Európai Bizottság a magyarországi bankoknak nyújtandó állami mentőcsomagot, amely tőkejuttatást és garanciát egyaránt tartalmaz a hitelintézetek számára. Neelie Kroes, az EU...
febr. 12
16:58
5 éves a magyarországi Superbrands! (Pénzcentrum)
Szerdán tartotta idei első ülését a Business Superbrands és a Superbrands Bizottság. A 2009-ben immár ötödször elinduló Superbrands program, illetve második alkalommal a B2B márkák számára igénybe vehető Business Superbrands státusz segítségével a csúcsmárkák egy, a fogyasztók számára is ismert és elismert csapat tagjaként öregbíthetik hírnevüket....
febr. 12
16:59
Nem kell ezután naponta standolni (Privátbankár)
Támogatta a napi standolás megszüntetését az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén. A szórakozóhelyeken és az éttermekben február óta kötelező napi rövidital-nyilvántartás megszünte...
febr. 12
16:59
Világháborús gránátot találtak a Margit híd közelében (Gondola)
Német repeszromboló gránátot találtak a fővárosban a Duna mentén, a Margit híd közelében csütörtökön - közölte Tószegi Péter, a HM sajtóügyeletese az MTI-vel. A 10,5 centiméter átmérőjű II....
febr. 12
17:01
Az EKB lehetne a "Nagy Testvér" (Privátbankár)
Az Európai Központi Banknak (EKB) kellene vezető szerepet játszania az európai szintű bankfelügyeletben - vélekedett az EKB egyik vezetőségi tagja az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságá...
febr. 12
17:01
A Fidesz a Btk. szigorítását szeretné (Gondola)
A Fidesz biztonsági és rendvédelmi munkacsoportja azt javasolja a párt frakciójának, hogy minél hamarabb, akár már a jövő héten nyújtson be javaslatot az Országgyűlésnek a Büntetőtörvénykönyv...
febr. 12
17:03
Alig érzékelhető pluszban a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,20 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 11.760,68 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,16 százalékkal 9.385 forintra csökkent, az OTP részvények...
febr. 12
17:09
Simor: Nem lehet hatékonyan korlátozni a devizahitelezést (Infostart)
Bár mindenfajta gazdasági racionalitást nélkülöznek azok az elvárások, amelyek a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban alakultak ki, a rá nehezedő nyomás miatt kompromisszumos megoldásra törekedett a kormány - mondta a pénzügyminiszter a Demos Alapítvány és a Befektetési Alapkezelők Országos Szövetségének konferenciáján. A jegybankelnök hozzászólásában azt hangsúlyozta: nem lehet hatékonyan…
febr. 12
17:12
Madonna Magyarországon (Éva Magazin)
2009. augusztus 22-én történelmi pillanathoz érkezünk. Több tíz év várakozás után Madonna végre eljön Magyarországra!
febr. 12
17:15
Enyhék a magyar büntetési tételek? (Privátbankár)
A Fidesz biztonsági és rendvédelmi munkacsoportja azt javasolja a párt frakciójának, hogy minél hamarabb nyújtson be javaslatot az Országgyűlésnek a büntető törvénykönyv szigorítására
febr. 12
17:15
Lövöldözés a Vacsoracsatában! (Blikk)
febr. 12
17:15
Éjszaka hatástalanítják a Margit hídnál talált gránátot (Infostart)
Német repeszromboló gránátot találtak a fővárosban, a Margit híd budai hídfője közelében - mondta az InfoRádiónak a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese. A 10,5 centiméter átmérőjű, 2. világháborús robbanószerkezet éjjel a helyszínen hatástalanítják a tűzszerészek - tette hozzá Tószegi Péter.
febr. 12
17:15
EKB: nálunk lenne a helye az európai bankfelügyeletnek (Gondola)
Az Európai Központi Banknak (EKB) kellene vezető szerepet játszania az európai szintű bankfelügyeletben - vélekedett az EKB egyik vezetőségi tagja az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi...

Keresés