Cigánybűnözés nincs - szögezte le az InfoRádió megkeresésére az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület főtitkára. Makula György hozzátette: cigány bűnözők természetesen vannak, akiket meg kell büntetni, ugyanakkor sok olyan roma van, aki tisztességesen dolgozik, sőt évtizedek óta rendőrként szolgálja a törvényt.
Az árak mérséklése érdekében 20-ról 5 százalékra csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját a Fidesz és a KDNP, az erről szóló törvényjavaslatot még csütörtökön benyújtják – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője közölte: a hírek szerint a kormány nem tesz le az általános forgalmi adó emeléséről, ami tarthatatlan helyzetbe hozza a családokat. A hely...
A feldolgozók, a nagykereskedők és a kiskereskedők készletei az Egyesült Államokban december folyamán a vártnál nagyobb mértékben, 1.3 százalékkal csökkentek, a novemberi felülvizsgált 1.1 százalékos csökkenés után. Azonban éves szinten 0.9 százalékos emelkedést mutatott. Az előzetes elemzői várakozások 0.8 százalékos visszaesésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Ismét a pesszimizmus uralkodott egész nap a világ részvénypiacain, így BUX sem tudott szembemenni az árral. A BUX index végül 11760 ponton zárt, mely 0,2 %-os nyereségnek felel meg. (ProfitLine.hu)
Hivatali vesztegetés miatt az ügyészség vádat emelt Gergely Zsolt (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős alelnöke, Madzin Tibor ongai polgármester, valamint hár...
Megtalálták Budapesten azt a BMW típusú gépkocsit, amellyel a vasárnap hajnalban, Veszprémben elkövetett gyilkosság gyanúsítottjai utaztak - közöltea a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Könnyebben sérült az a mentős, akit bántalmaztak csütörtökön délután Pécsett. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre - tájékoztatott Zsobrák Péter a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az amerikai védelmi minisztérium nem tartotta nyilván megfelelő módon az Afganisztánnak szállított fegyvereket, amelyek a felkelők kezébe juthatnak - szerepel egy kongresszusi jelentésben, amelyről a The New York Times számolt be előzetesen csütörtökön.
Akár egy napon is tarthatják a szocialista Toller László gondnokság alá helyezése miatt kiírandó pécsi időközi országgyűlési, valamint az európai parlamenti választás első fordulóját június 7-én.
10 városból kilencben csökkentek a lakásárak a negyedik negyedév során, az emelkedő számú árverések ingatlanár csökkentő hatásaként. Az amerikai ingatlanok medián ára 12 százalékkal csökkent éves szinten, míg a jelzáloggal terhel ingatlan értékesítések adták ki az össze adás-vétel 45 százalékát - közölte az Ingatlanforgalmazók Nemzeti Szövetsége. (ProfitLine.hu)
Jóváhagyta az Európai Bizottság a magyarországi bankoknak nyújtandó állami mentőcsomagot, amely tőkejuttatást és garanciát egyaránt tartalmaz a hitelintézetek számára. Neelie Kroes, az EU...
Szerdán tartotta idei első ülését a Business Superbrands és a Superbrands Bizottság. A 2009-ben immár ötödször elinduló Superbrands program, illetve második alkalommal a B2B márkák számára igénybe vehető Business Superbrands státusz segítségével a csúcsmárkák egy, a fogyasztók számára is ismert és elismert csapat tagjaként öregbíthetik hírnevüket....
Támogatta a napi standolás megszüntetését az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén. A szórakozóhelyeken és az éttermekben február óta kötelező napi rövidital-nyilvántartás megszünte...
Az Európai Központi Banknak (EKB) kellene vezető szerepet játszania az európai szintű bankfelügyeletben - vélekedett az EKB egyik vezetőségi tagja az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságá...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,20 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 11.760,68 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,16 százalékkal 9.385 forintra csökkent, az OTP részvények...
Bár mindenfajta gazdasági racionalitást nélkülöznek azok az elvárások, amelyek a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban alakultak ki, a rá nehezedő nyomás miatt kompromisszumos megoldásra törekedett a kormány - mondta a pénzügyminiszter a Demos Alapítvány és a Befektetési Alapkezelők Országos Szövetségének konferenciáján. A jegybankelnök hozzászólásában azt hangsúlyozta: nem lehet hatékonyan…
A Fidesz biztonsági és rendvédelmi munkacsoportja azt javasolja a párt frakciójának, hogy minél hamarabb nyújtson be javaslatot az Országgyűlésnek a büntető törvénykönyv szigorítására
Német repeszromboló gránátot találtak a fővárosban, a Margit híd budai hídfője közelében - mondta az InfoRádiónak a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese. A 10,5 centiméter átmérőjű, 2. világháborús robbanószerkezet éjjel a helyszínen hatástalanítják a tűzszerészek - tette hozzá Tószegi Péter.
A külföldi munkavállalással foglalkozó szakemberek szerint megnőtt a magyarok érdeklődése az angol és az osztrák munkalehetőségek iránt. Vélhetően a hazai elbocsátások miatt fordulnak sokan a külföld irányába. Nehezebbé vált azonban a kijutás, ugyanis a magyarok célországaiban is növekszik a munkanélküliség. Milyen utak kínálkoznak ebben a nehéz helyzetben? Az angliai és az ausztriai…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalában fogadta Michael Spindelegger osztrák külügyminisztert, aki Göncz Kinga külügyminiszter meghívására érkezett Magyarországra.
Viktor Pinzenik a döntését azzal indokolta, hogy "a politika túsza", a Viktor Juscsenko államfő és Julija Timosenko kormányfő közötti konfliktusra célozva
Közös listát állít a júniusi európai parlamenti választásokra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés László köré csoportosult szervezeteket tömörítő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Erről Markó Béla és Tőkés László állapodott meg csütörtökön, Kolozsváron.
A Fidesz biztonsági és rendvédelmi munkacsoportja azt javasolja a párt frakciójának, hogy minél hamarabb, akár már a jövő héten nyújtson be javaslatot az Országgyűlésnek a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítására - mondta el a testület alakuló ülését követő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János.
A béta blokkoló típusú hatóanyagok szervezetünk belső szabályozására hatva több kóros folyamatot pozitívan befolyásolnak, mint például a magas vérnyomást, a szívritmuszavarokat, a szívelégtelenséget, az anginák egyes típusait, sőt egyes nem szív-érrendszeri betegségeket is.
Oroszország éves olajtermelése a tavalyi szinthez képest 7,8 százalékkal 450 millió tonnára csökkenhet 2013-ra - közölte az orosz energiaügyi miniszter. Szergej Smatko szerint ez következhet be, h...
Tagadta bűnösségét kihallgatása során Sztojka Iván, a veszprémi gyilkosság egyik gyanúsítottja, aki éjjel adta fel magát a veszprémi rendőrségen - mondta a gyanúsított ügyvédje, Drescher Ivor. Sztojka éjfél előtt néhány perccel megjelent ügyvédjével a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon; a 27 éves férfit a rendőrség azonnal őrizetbe vette - tájékoztatta az InfoRádiót a Veszprém Megyei…
Legkevesebb hét halálos áldozata van egy kelet-ukrajnai autóbusz-tragédiának. A jármű Donyeck megyében gyulladt ki csütörtökön, egyelőre tisztázatlan okból. A buszon harmincan utaztak.
Bántalmazták a mentőszolgálat egyik munkatársát Pécsett csütörtökön, sérülései könnyűek. Az eset a Hársfa utcában történt, a mentőápoló a munkáját végezte, amikor egy ittas férfi rátámadt és az arcán megütötte őt.
A Fidesz biztonsági és rendvédelmi munkacsoportja azt javasolja a párt frakciójának, hogy minél hamarabb, akár már a jövő héten nyújtson be javaslatot az Országgyűlésnek a büntető törvénykönyv szigorítására.
- Az adóátrendezéskor a legalacsonyabb jövedelemsávba tartozók terheit semmilyen módon nem lehet növelni - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke csütörtökön Budapesten, miután az MSZOSZ tagszervezeteinek elnökei találkoztak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Kiss Péter kancelláriaminiszterrel.
India ipari termelése 1993 óta nem látott mértékben zuhant decemberben, miközben az infláció az idei év legalacsonyabb szintjére csökkent, mindez csak tovább fokozza a nyomást a központi bankon, hogy újabb kamatcsökkentés mellett döntsön. (ProfitLine.hu)
A délutáni borongósabbá vált nemzetközi befektetői hangulatban forint a lengyel zloty mintegy 3%-os hanyatlása miatt gyengült az alacsony forgalmú kereskedésben - jelezte a Portfolio.hu-nak egy...
Az ATTAC Magyarország Egyesület és a Dolgozói Aktív Centrum (DAC) Baráti Kör február 21-én délután 4-től este 10-ig utcabált szervez az Operaház épületével szemben lévő oldalon.
Csütörtökön beadta lemondását az ukrán pénzügyminiszter, aki úgy nyilatkozott, hogy a "politika foglyává vált", és nem tudja folytatni ilyen légkörben a munkáját. A pénzügyminiszter már korábban is konfrontálódott Julija Timosenko kormányfővel, a Nemzetközi Valutalap (IMF) 16,4 milliárd dolláros készenléti hitelkeretének ürügyén. (ProfitLine.hu)