Barack Obama elnök 800 milliárd dolláros gazdaságélénkítő terve mögött nincs kétpárti összefogás, a Republikánus Párt szinte egyöntetűen ellenzi a demokrata elnök "költekezési csomagját", mutatott rá a csütörtöki USA Today.
A felsőoktatásban a mennyiség helyett előtérbe kell kerülnie a minőségnek - jelentette ki Hiller István (MSZP) oktatási és kulturális miniszter csütörtökön Kaposváron.
Szlovákiának érdeke, hogy területén széles nyomtávú vasút épüljön, ezért szeretne belépni a tervezett orosz-ukrán-osztrák közös vállalatba - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, miután tárgyalt Vlagyimir Jakunyinnal, az Orosz Vasutak elnökével.
Egyetlen "bajnokságban" éllovas most a Real Madrid: a világ leggazdagabb focicsapatait tömörítő ligában aranyérmes a királyi gárda. Ha a font nem veszített volna ennyit értékéből, a Manchester United megelőzte volna a spanyolokat. Nem érzik a válságot a sztárklubok?
A Kaláka együttes is fellép több gyermek- és kamarakórusok mellett a Gyógyító Jószándék Alapítvány jótékonysági estjén, péntek este hét órától az Óbudai Társaskörben.
A rendőrség munkájának javításához szükséges pluszforrások biztosítását ígérte a miniszterelnök a testület évértékelő és feladatszabó értekezletén. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: mindenkinek az az érdeke, hogy a mainál erősebb, magabiztosabb, cselekvőképesebb és megbecsültebb rendőrsége legyen az országnak.
Csaknem 300 forintot kértek egy euróért csütörtökön napközben a bankközi devizapiacon. Az európai deviza árfolyama reggel még 295 forint környékén járt, míg csütörtök este hét óra előtt 298 forinton állt.
Cipi Livni külügyminiszter jobbközép Kadima pártja győzött a keddi izraeli parlamenti választásokon, egy képviselői hellyel többet szerzett vetélytársánál, a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likudnál - közölte csütörtökön a választási bizottság.
Két polgármesterjelölt indul a vasárnapi időközi önkormányzati választáson a Zala megyei Tornyiszentmiklóson - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a település körjegyzője.
Az amerikai ingatlan végrehajtási esetek száma januárban a tizedik egymást követő hónapban haladták meg a 250 ezres nagyságrendet a RealtyTrac adatai szerint, így már 37. alkalommal lehet megfigyelni...
Az Auckland Egyetem kutatásai szerint a kukoricapehely, a croissant és más szénhidrátban gazdag élelmiszerek legalább annyira addiktívak lehetnek, mint a cigaretta.
Az Országos Cigány Önkormányzat jelenlegi vezetése alkalmatlan a feladatára, mivel a legtöbb kisebbségi önkormányzat úgy érzi magára hagyta őket a gazda szervezetük és sokan kiábrándultak annak működéséből - mondta a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke Zalaegerszegen.
A külügyi bizottságok február 25-i együttes ülése eloszlathatja a szlovák házelnök aggodalmait - mondta Szili Katalin házelnök csütörtökön Budapesten az MTI-nek. Az Országgyűlés elnöke arra reagált, hogy szlovák partnere arról beszélt: "kissé ideges" az esztergomi találkozóval kapcsolatban.
- A hitelállomány további növekedését tartalmazza, a városvezető koalíció szerint ugyanakkor tartható Pécs idei költségvetése, amelyet a baloldali többségű közgyűlés csütörtökön fogadott el.
Harminchat százalékkal nőtt a mobiltelefonra letölthető szexfilmek és képek piaca tavaly világszerte és több mint 2 milliárd dolláros bevételt értek el a telefonos felnőtt tartalmakat szolgáltató cégek tavaly. Elemzők szerint a piac nagysága megduplázódhat néhány éven belül.
A Fidesz jelenlegi formájában nem tudja támogatni a miniszterelnök közjogi törvénycsomagját - mondta csütörtökön Répássy Róbert, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának fideszes alelnöke. A kormányfő 199 fős parlamentet javasol, amelynek tagjait egy fordulóban, kizárólag listás szavazással választanák meg.
Cipi Livni külügyminiszter jobbközép Kadima pártja győzött a keddi izraeli parlamenti választásokon, egy képviselői hellyel többet szerzett vetélytársánál, a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likudnál - közölte csütörtökön a választási bizottság.
Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott az a két férfi, akik tavaly januárban brutálisan meggyilkolták egy mezőgazdasági telep éjjeliőrét Gadácson - értesült a HavariaPress.
A Vállalkozók Érdekvédelmi Szervezete (VÉSZ) szerint az ágazat talpon maradása érdekében azonnali beavatkozásokra lenne szükség. Az első, hogy az önhibájukon kívül bajba jutott cégeknek segítséget nyújtson az állam a jogos követelések behajtásában, a második, hogy törvényi eszközökkel elvágják a további visszaélések útját. A harmadik pedig, hogy az építőipari beruházásokkal, állami, önkormányzati…
Cipi Livni külügyminiszter jobbközép Kadima pártja győzött a keddi izraeli parlamenti választásokon, egy képviselői hellyel többet szerzett vetélytársánál, a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likudnál.
A cseh rendőrség várhatóan pénteken adja át a magyar rendőrségnek a szlovák Jozef Rohácot, akit többrendbeli gyilkossággal vádolnak, és kapcsolatba hozható a budapesti Aranykéz utcai robbantással.
A Soul család minden tagja rendelkezik azokkal a felszerelésekkel, amelyek segítenek megbirkózni a mindennapi közlekedési veszélyekkel, és segítséget nyújtanak a balesetveszélyes helyzetek elkerüléséhez
A vállalkozók szakszervezete szerint fontos lenne, hogy az önhibájukon kívül bajba jutott cégeknek segítséget nyújtson az állam a jogos követelések behajtásában
Nem hivatalos értesülések szerint a magyar rendőrök pénteken a déli órákban veszik át az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatba hozható Rohácot, majd szigorú őrizet alatt Magyarországra szállítják
A férfi "vagy fegyverrel, vagy fegyvernek látszó tárggyal" lépett be a bankfiókba és a kasszában lévő összeg átadására kényszerítette az alkalmazottakat
Az interneten kér pénzbeli segítséget gyermekei felneveléséhez Nadya Suleman, az az amerikai asszony, aki két héttel ezelőtt nyolcas ikreket hozott a világra. A 33 éves nőnek korábban már hat gyermeke volt, így most 14 éhes szájról kell gondoskodni
Ukrajna népessége 2008 folyamán 0,5 százalékkal, azaz 229 ezer fővel fogyott, az ország lakóinak száma január 1-én 46 millió 143,7 ezret tett ki. 2001 decemberében tartott népszámlálás idején még 48 millió 415,5 ezer lakos élt Ukrajnában.
Egymilliárd forintból újulhat meg az elkövetkező években Tapolca belvárosa - közölte Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Tapolcán.
Elképzelhető, hogy megtalálták a decemberben eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher holttestét Csepelen a Dunában csütörtök este - erősítette meg az InfoRádiónak Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese. Budapest főkapitánya szerint a boncolás eredménye azt mutatja, hogy az áldozat halálát fulladás okozta.
Két témakörben államtitokra hivatkozva tagadta meg a vallomástételt szerdán Zuschlag János Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon; ezek az információk hozzáférhetők volnának a bizonyítási eljárásban, ám nem képezik a per tárgyát – közölte csütörtökön az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.
A befektetési alapok összesített vagyona 2009. első hónapjában stabilizálódott, sőt kis mértékben nőtt, ami az elmúlt év végi tőkekivonási tendenciát követően nyugodtabb piaci magatartásra utal. A továbbra is negatív külső hangulat ellenére 7 százalékkal nőtt a részvényalapok vagyona.
A teniszezők úgy érzik magukat, mint a bűnözők az új doppingellenőrzési módszerek miatt - fakadt ki Rafael Nadal, a világranglistát vezető spanyol éljátékos. A sportolók eltiltásra számíthatnak, ha az ellenőrök nem találják őket az előre megadott helyen.
Levelet írt szüleinek a Marian Cozma halálával végződő támadással gyanúsított, jelenleg viszont még szökésben lévő Sztojka Iván. A tartalmáról egyelőre nem lehet bővebbet tudni, sajtóinformációk szerint azonban az szerepel benne, hogy feladja magát a rendőrségen.
A turistavízummal Kínába látogató külföldiek ezentúl nem eshetnek át szervátültetéses műtéteken, az illegális transzplantációs beavatkozásokban részt vevő helyi kórházak szintén kemény fellépésre számíthatnak - közölte a kínai Egészségügyi Minisztérium.
Szász János filmrendező vehette át a hét éve elhunyt film- és televíziós rendező emlékére alapított Fehér György-díjat csütörtökön este a budapesti Toldi Moziban.
Boris Tadic szerb elnök csütörtökön tagadta, hogy Szerbia a kilencvenes évek politikáját alkalmazná Koszovóval szemben, s kijelentette: Belgrád nem akarja megakadályozni Koszovó csatlakozását bizonyos nemzetközi pénzügyi szervezetekhez.
A fizetésen veszett össze Didier Drogba felesége a bejárónővel. A vita odáig fajult, hogy a Chelsea elefántcsontparti labdarúgójának házához rendőröket kellett hívni.