Pakisztánban megegyezett a kormány a tálib lázadókkal arról, hogy az iszlám törvénykezés, a saría legyen a joggyakorlat alapja az ország északnyugati részén található Szvat-völgyben. A megállapodás célja megbékíteni a térséget ellenőrző tálibokat.
Az Európai Bizottság megjelentette az Erasmus Mundus program második, 2009-től 2013-ig tartó szakaszának első pályázati felhívását. Az Európai Parlament múlt hét pénteken jóváhagyta a Bizottság döntését, melynek értelmében április 30-ig a világ minden részéből várják a felsőoktatási intézmények pályázatait közös, több egyetem által fenntartott mesterképzések és doktori képzések működtetésére. A…
Megfagyott egy 56 éves nő Csengerben előző héten, a nőt házának udvarán egy hozzátartozója találta meg szombaton. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az asszony kihűlés következteében vesztette életét.
Amennyiben az olaj iránti kereslet megindul világszerte, akkor a jelenleg rendelkezésre álló ellátás kevésnek bizonyulhat - figyelmeztetett a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezérigazgatója hétfőn. (ProfitLine.hu)
A kockázatkerülés felerősödése nyomán a dollár és a svájci frank erősödni, míg a régiós devizákkal együtt a forint gyengülni kezdett ma délelőtt a devizapiacon. Ezek eredőjeként a magyar az amerikai...
A magyar Főkonzulátus kulturális eseménysorozata keretében került sor Mazalin Natália festőművész „Lírai absztrakció” című kiállításának megnyitójára Los Angelesben.
Egyoldalúan felmondta az SZDSZ-szel kötött koalíciót az MSZP székesfehérvári szervezete. Az elnökség hétfő reggel döntött így. A döntést Márton Roland, a szocialisták városi szervezetének elnöke jelentette be. A két frakció között a költségvetés miatt keletkezett nézetkülönbség.
Feljelentést tettek libatépésről szóló felvételek miatt egy svéd tévés ellen magyar állatvédők a Legfőbb Ügyészségen ma, mert álláspontjuk szerint a manipulált felvételek készítője „pszichikai bűnsegédje az állatkínzásnak”. A feltehetően évekkel ezelőtt készült felvételek valóban szakszerűtlen, állatkínzásnak minősíthető tevékenységet rögzítenek, a filmkockákon látható, hogy az állatok a tolltépés…
Bár 2009-ben üzleti nehézségekre számít a Közép-Kelet-Európában befektető és működő vállalatok kétharmada, hosszú távon már árbevétel-növekedéssel számolnak a régióban - derül ki az Atradius Hitelbiztosító 2008 novemberében készített felméréséből.
A GDP 73 százalékára nőtt az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 2008 végére, míg nettó finanszírozási igénye a GDP 3,1 százaléka (809 milliárd forint) volt tavaly - közölte a Magyar Nemzeti Bank hétfőn. (Profitline.hu)
Bruttó négy forinttal drágul szerdán 0 órától a benzin a hazai kutakon, a gázolaj kurzusa nem mozdul - tudta meg a Portfolio.hu. A MOL lépése nem meglepetés, szombaton már beszámoltunk róla, hogy...
Léket kapott egy magyar teherhajó a Passau közelében lévő Vilshofennél vasárnap késő délután. A szóját szállító jármű egy kőnek ütközött, s a hajótesten kisebb lyuk keletkezett, a baleset következtében a rakodótér első felébe víz áradt be.
Jövőre szűkössé válhat az olajellátás a világpiacon a kereslet fellendülése nyomán - figyelmeztetett a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezérigazgatója hétfőn. Tanaka Nobuo szerint jövőre napi 1 mill...
Senki nem válhat hőssé, hacsak nem annak született - állítja a Yale Egyetem professzora, aki tanulmányában arra kereste a választ, mitől teljesítenek egyesek pánik nélkül, kiválóan egyes, nagyon stresszes helyzetekben. Ez ugyanis a hormonokon múlik. A professzor úgy véli, nemsokára már nevelhetünk "hősöket".
Benazir Bhutto, a pakisztáni ellenzék 2007-ben megölt vezetőjének 26 éves unokahúgát akarta felszedeni Gerorge Clonny. A románc csupán azért nem jött létre, mert Fatima tetemesnek találta a köztük lévő korkülönbséget.
Kifogásolhatónak tartja az országos rendőrfőkapitánynak a Cozma-gyilkossággal kapcsolatban a veszprémi városi bíróság bíráját érintő nyilatkozatait a Veszprém Megyei Bíróság.
A jobboldali Demokrata-Liberális Párt jelöltje, Sorin Apostu nyerte a kolozsvári polgármester-választást. A kolozsvári polgármesteri szék Emil Boc miniszterelnöki kinevezésével üresedett meg.
Juhász István is indul a polgármesteri pozícióért Pécsett. Ezt a volt szocialista politikus jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján. Juhász Istvánt nem hivatalosan február 7-én hívta vissza a párt frakciója a pécsi közgyűlésben betöltött tisztségeiből. Ez a múlt csütörtöki közgyűlésen vált hivatalossá, amikor meg is szavazták.
Egyoldalúan felmondta a városi közgyűlésben való együttműködést szolgáló koalíciót az SZDSZ-szel az MSZP Székesfehérváron. A szakításra a két párt költségvetéssel kapcsolatos eltérő álláspontja miatt került sor.
A modern élet egy apró eleme válik lényegesen egyszerűbbé azzal, ha minden modellhez egyaránt alkalmazható egységes töltőkészüléket vezetnek be a mobiltelefon gyártó vállalatok.
Kivonulnak a fideszes és a KNDP-s képviselők Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői évindító parlamenti beszédéről - mondta Cser-Palkovics András. A kormányszóvivői iroda szerint a Fidesz eddigi egyetlen válságkezelő intézkedése, hogy nem vesz részt a parlament munkájában.
Moszkvában pénteken kezdett sűrű pelyhekben hullani a hó, s még aznap 15 centiméternyi - a februárban szokásos napi átlag nyolcszorosa - borította be a várost, leállítva az amúgy is mindig döcögő közúti forgalmat, hosszabb időre megszakítva a repülőterek működését, és több száz balesetet okozva; a hó kisebb-nagyobb szünetekkel azóta is esik.
Kifogásolhatónak tartja az országos rendőrfőkapitánynak a Cozma-gyilkossággal kapcsolatban a veszprémi városi bíróság bíráját érintő nyilatkozatait hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében a Veszprém Megyei Bíróság.
A Westminster Hercege címe viselő Gerald Cavendish Grosvenor, az Egyesült Királyság leggazdagabb polgára, 14 milliárd dolláros vagyonával. Mivel ennek jó része ingatlanok formáját ölti, bizony a válság ezt sem hagyta érintetlenül....
Kizárta az elemzői körökben valószínűsített agresszív kamatcsökkentéseket az euróövezeti jegybank (EKB) egyik vezetője, akinek hétfőn Londonban idézett nyilatkozata szerint a valutaunió inflációs kilá...
Határozatképessége ellenére háromnegyed órás várakozás után kezdte meg munkáját a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése, amelynek napirendjén a forrásmegosztás szerepel.
Hugo Chavez győzelmét hozta a vasárnapi népszavazás Venezuelában. A dél-amerikai állam polgárai elfogadták az alkotmánymódosítást. Így a jövőben a baloldali elnök akárhányszor újraindulhat a tisztségéért. A részvétel majdnem 65 százalékos volt. Az ellenzék baloldali diktatúrától tart, mert szerintük már Chavez befolyása alá került a bíróság, a törvényhozás és a választási bizottság is.
Kivonulnak a fideszes és a KNDP-s képviselők Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői évindító parlamenti beszédéről - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-nek.
A Fidesz és a KDNP frakciójának tagjai is kivonulnak az Országgyűlés ülésterméből Gyurcsány Ferenc napirend előtti beszéde alatt. A frakciószövetség tagjai erről hétfő délelőtti összevont frakcióülésükön döntöttek.
Az Antenna Hungária (AH) Zrt. február végéig meghosszabbítja az m1 és m2 csatorna kísérleti HD (High Definition) sugárzását a MinDig TV földfelszíni digitális platformon - közölte az AH hétfőn. Az MTI...
Harmadik hete le vagyunk robbanva, ami mindannyiunk számára meglepő, hiszen évek óta nem voltunk betegek, ráadásul egyikünk sem emlékszik arra, hogy valaha ilyen hosszan lábadoztunk volna.
Kimozdítani a patthelyzetből Kína és az Egyesült Államok vitáját a klimaváltozásról - ez lesz a legnagyobb feladat az ázsiai bemutatkozó körútra indult új amerikai külügyminiszternek, Hillary Clintonnak. A globális felmelegedés elleni harcban ugyanis csak akkor lehet valamilyen eredményt felmutatni, ha melegházi gázok két legnagyobb kibocsátója valamilyen megegyezésre jut. Eddig azonban egyik sem…
Egyoldalúan felmondta az SZDSZ-szel kötött koalíciót az MSZP székesfehérvári szervezete. Az elnökség hétfő reggel döntött így. A döntést Márton Roland, a szocialisták városi szervezetének...
Újabb műtét vár a színészre, akinek a hónap elején egy balesetben elszakadt a bokaszalagja, és eltörött a szárkapocscsontja. A beavatkozás során kiveszik a csavarokat a lábából.
Hat arany-, 11 ezüst- és 13 bronzéremmel gazdagodva hazaérkezett hétfőn a magyar csapat az egyesült államokbeli Boise-ban rendezett speciális téli világjátékokról.
Egyoldalúan felmondta a városi közgyűlésben való együttműködést szolgáló koalíciót az SZDSZ-szel az MSZP Székesfehérváron - jelentette be a döntést meghozó hétfői elnökségi ülést követően újságíróknak az MSZP városi elnöke.
Március végével végleg leáldozik a Pécsi Bőrgyárnak. A gépek, berendezések többségét már értékesítették, a maradék dolgozókat elküldik - adja hírül a HírTv.
A lengyelországi euróbevezetésből származó előnyök meghaladják annak költségeit - derül ki a lengyel jegybank ma közzétett, euróbevezetésről szóló tanulmányából, ami egyúttal hangsúlyozza, hogy a...
Jelentősen, 52,1 százalékkal csökkent az eladott új autók száma januárban Magyarországon, míg Európában a visszaesés 26 százalékos volt - derül ki a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató...
Sokkoló adatokat tartalmaz a Központi Statisztikai Hivatal részletes jelentése a decemberi ipari termelésről. Éves viszonylatban 23 százalékkal esett vissza a feldolgozóipar teljesítménye. A tavaly novemberi és decemberi adatok összevetése még rosszabb képet mutat.
A moderátor figyelmeztette, hozzászólók pedig jobboldalinak nevezték a kormány nemhivatalos szócsövének számító Kapcsolat.hu weblapon azt a blogozót, aki tudtul adta: a kis boltot, ahol éjjel a lánya dolgozik, kirabolta egy álarcos fiatalember, konyhakést tartva a kiszolgáló torkának.
A GDP 73 százalékára nőtt az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 2008 végére, míg nettó finanszírozási igénye a GDP 3,1 százalékát tette ki tavaly
Gaál István filmrendező-operatőr munkásságából rendeznek retrospektív vetítéssorozatot május 12-ig keddenként az Örökmozgó Filmmúzeumban A 2007-ben elhunyt, nemzetközi hírű alkotóról az Országos Diákzsüri szervezésében megrendezett Zöld Holló Filmklub keretében emlékeznek meg.