Újabb pártokkal folytatja csütörtökön a kormányalakítást előkészítő egyeztetéseket az izraeli államfő. Simon Peresz szerdán a centrista Kadima és a jobboldali Likud képviselőivel tárgyalt. Ez a két párt kapta a legtöbb szavazatot a múlt keddi választásokon.
A gatyájánál fogva tartott fogva egy autófeltörő férfit egy nő az Egyesült Államokba, míg megérkezett a rendőrség. A férfi a nő kollégájának a kocsiját törte fel, amit a hölgy észrevett, de nem tudott meglépni előle.
A harakiri szigorúságához hasonlatos válságkezeléshez folyamodott japán egyik legnagyobb elektronikai cége. A Panasonic vezetése kiadta az ukázt, minden alkalmazott köteles 330 ezer forintnyi saját terméket beszerezni, egy vezetőnek ennél többet, 500 ezer forintot kell keresetéből vissza juttatnia, hogy végső soron saját munkahelyét megtarthassa.
Karsai József MSZP-s politikus a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy az adósok képtelenek hetente törleszteni a részleteket, amikor csak havonta kapnak fizetést.
Mérsékelt emelkedéssel zárt a japán részvénypiac az exportőrök részvényeinek köszönhetően, miközben a központi bank a mai kamatdöntő ülésén 0.1 százalékon hagyta az alapkamatot. (ProfitLine.hu)
A rácsok mögött is „jó dolga” van az egykori ifjúszocialista politikusnak - állította egy nemrég szabadult rab, aki vele egy folyosón töltötte előzetesét a kecskeméti börtönben. Informátorunk úgy tudja, a csalással gyanúsított volt képviselő feleségétől rendszeresen kap csomagot, ám ezekben általában bevásárlóközpontokban beszerezhető, olcsó élelmiszerek vannak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,62 pontos emelkedéssel, 10.401,02 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,46 százalékkal erősödött.
Az amerikai elnök napokon belül különbizottságot állít fel az autóipar nehézségeinek megoldására. A Fehér Ház segíteni próbál a General Motorsnak és a Chryslernek is.
Hatalmas kék folt éktelenkedik Braun Adrienn szeme alatt. A fiatal nő hamarosan kifutóra lép egy divatbemutatón, ahol saját divatkollekcióját tárja a nagyközönség elé. Adrienn egy cseppet sem aggódik azon, hogy felszívódik-e a véraláfutás, sőt az sem kizárt, hogy addigra egy újabb monoklit is beszerez magának. A törékeny hölgy ugyanis egy amerikai focicsapat oszlopos tagja és nagyon kemény meccsek…
Korrupció gyanújába keveredett Avigdor Lieberman, a szélsőjobboldali Jiszráél Béténu (Izrael az Otthonunk) párt vezetője, a rendőrség a következő hetekben kihallgatja a politikust - értesült az...
Dr. Örkény Antal, az ELTE tanszékvezető professzora és Dr. Póczik Szilveszter az Országos Kriminológiai Intézet kutatásvezetője egyetért abban, hogy egyelőre nem kell tartani a bevándorlók tömegeitől, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzet miatt hazánk nem minősül célországnak a bevándorlók számára. Ez nem is baj, hiszen a magyarok nem nézik jó szemmel az idegeneket, ami több tényezőre vezethető…
Négynapos munkahét bevezetését tervezik március 1-jétől a szivattyúkat és villanymotorokat gyártó Grundfos Kft. két tatabányai és egy székesfehérvári gyárában, mivel 20 százalékkal csökkentek a megrendelések - mondta csütörtökön az MTI érdeklődésére a dán tulajdonban lévő vállalat ügyvezetője.
A forint kereskedelme továbbra is hektikusnak ígérkezik, a nemzetközi piaci hangulat kénye-kedvétől függ, írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség, hozzátéve, hogy a térségi pénzügyi vezetők erőteljes szóbeli beavatkozása és némi profitkivétel - csakúgy, mint csütörtök reggelre - a következő napokban is lassíthatja, meg-megállíthatja a romlást, habár belátható időn…
Február 19-én mutatják be a mozik Danny Boyle, a Trainspotting és a Sekély sírhant rendezőjének indiai koprodukcióban készült, Gettó milliomos című filmjét. Az alkotás korábban minden jelölését díjra váltotta a Golden Globe-gálán, és a film készítői jó esélyekkel várhatják a február 22-i Oscar-díjkiosztót.
Megkezdődött csütörtökön Irakban annak a helybéli újságírónak a pere, aki tavaly év végén egy sajtótájékoztatón George Bush akkori amerikai elnök felé dobta a cipőjét. Muntaszir az-Zaidi a december...
Kóbor kutyák zavarták meg a Forma–1-es istállók tesztelését a szahíri pályán. A két gazdátlan eb a gyakorlás során keveredett be az aszfaltcsíkra, ám a rendezők gyorsan elfogták az állatokat, majd szabadon eresztették őket.
Csökkenéssel fejezték be a szerdai napot a latin-amerikai piacok többség, miután a több elemző egymástól függetlenül leminősítették a mexikói America Movil SAB vállalatot és az egész brazil részvénypiacot. (ProfitLine.hu)
A Gaucher-kór egy nagyon ritka lipidtárolási betegség, amely recesszív módon öröklődik. Ez azt jelenti, hogy mindkét szülőből hibás gént kell kapnia az utódnak ahhoz, hogy a betegség kialakuljon. Az egyébként ritka betegség sokkal nagyobb gyakorisággal fordul elő bizonyos zártabb közösségekben.
Vitába keveredett az EMFESZ és annak szállítója és közvetlen tulajdonosa a Gazprommal, az ügyben már a magyar szakminisztériumban is folynak egyeztetések. A háttérben valószínűleg tulajdonosi...
A Disney a napokban jelentette be, hogy további elbocsátásokat tervez vidámparkjaiban. A vezetők ugyanakkor nem csak a válsággal, hanem az újraszervezéssel magyarázzák a lépéseket....
Nagy többséggel megszavazta a kirgiz parlament csütörtökön az Egyesült Államok által használt Manasz légi támaszpont bérleti szerződésének felmondását. A kormány törvényjavaslatát 78 képviselő...
Fokozott figyelemmel kíséri a Kelet-európában gyűrűző pénzügyi válság nyugat-európai bankokra kifejtett hatásait a Fitch - közölte szerdán a hitelminősítő cég a Reuters jelentése szerint. Gordon...
Egyre valószínűbb, amit a Bors állít: mégiscsak bűncselekmény áldozata lett a francia diáklány. Az ugyanis egyértelmű: a Lánchídtól a Duna nem sodorhatta a tetemet a Csepeli szabadkikötő zárt...
Nyolc hónapot kellett arra várni, hogy minden egyes alapkategóriánál friss tőkebeáramlást láthassunk az amerikai piacon, azonban a pozitív képet több egyedi tényező árnyékolta be. Egyrészt az év végi...
"A Magyar Hírlap hazudik" – így reagált a lap kormányátalakításról szóló minapi hírére Daróczi Dávid kormányszóvivő. A jelek szerint egyetlen bűne a Magyar Hírlapnak, hogy információikat közzétette.
Az ukrán OTP vezérigazgatója megerősítette, hogy 150 millió dolláros tőkeemelésre készülnek. Ezt az összeget a hazai OTP, mint anyabank bocsátja rendelkezésükre. A lépés 50 millió dollárral növeli az alárendelt kölcsöntőkét, és 100 millió dollárral emeli az ukrán leány jegyzett tőkéjét, hogy megfeleljen a helyi előírásoknak - írja a Cashline napi jelentése.
Erősödött a forint bankközi devizapiacon: csütörtökön délelőtt fél tízkor 301 forint volt az euró aktuális piaci középértéke a szerda délutáni 306,00/25 forintos jegyzés - és a kedd reggeli 309,50 for...
Óriási szerencséje van Viktóriának, a kóbor kutyalánynak, ugyanis a két autó által elütött ebnek igazán gondoskodó, ráadásul világhíres gazdát találtak. Hamarosan Párizsba utazik, és meg sem áll Brigitte Bardot házáig. A hányattatott sorsú Vikire megmentői, Roger és Christina Lapis, Románia párizsi nagykövete és felesége hívták fel, a világsztárt pedig megérintette a kutyalány sorsa.
A lakásvásárlás általában megfontolt döntés eredménye, sokan mégis később rájönnek, hogy nagy hibát követtek el. Ennek elkerülése érdekében ad tanácsot a portfolio.hu arra, hogy milyen lakást ne vegyünk 2009-ben, ha nem pusztán a lakhatási cél vezérel minket, hanem a befektetési célokat is figyelembe vesszük, és nyerni is szeretnénk az adott lakáson, vagy legalább nem akarunk veszíteni.
Új fegyverek armadáját vetette be az izraeli hadsereg a gázai övezet elleni csapásban. Köztük van többféle robot, kamerák, pár katona által indítható repülő és egy olyan rakéta, amelytől a katonák egyszemélyes tanknak érezhetik magukat.
Talmácsi Gábor mögül - egy kivételével - kihátráltak a nagy szponzorok. Erről is beszélt Stefano Favaro, a 2007-es év világbajnokának menedzsere, s maga a versenyző az InfoRádiónak adott nyilatkozatában.
Két rakétával és két aknagránáttal támadták ismét Izrael déli részét a Gázai övezetből csütörtök hajnalban - közölte az izraeli hadsereg szóvivője. Az akcióban senki sem sebesült meg, és anyagi kár...
Megkezdődött ma, de nem sokkal később elnapolták Irakban annak a helybéli újságírónak a perét, aki tavaly év végén egy sajtótájékoztatón George Bush akkori amerikai elnök felé dobta a cipőjét. A tárgyalás előtt több tucatnyian gyűltek össze az ügyben eljáró nyugat-bagdadi bíróság épületénél, követelve a december 14-ei eset óta őrizetben levő Muntaszir az-Zaidi szabadon bocsátását.
A nettó 66 millió forintra becsült nagykunsági vízügyi pr-feladatokért összesen hét ajánlatot nyújtottak be az ügynökségek. A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI) egy konzorciumot választott partneréül – derül ki a Tenders Electronic Daily-ből (TED).
Magyar közreműködéssel létrejött projekt nyerte el a 2007/2008-es tanév legjobb eTwinning-projektje címet a 16-19 évesek korcsoportjában. A nyertesek meghívást kaptak a görögországi eTwinning Táborba - tájékoztatta a Educatio Kht. az Edupress-t.
Az állam a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) váltotta át euróról forintra az Európai Uniótól származó forrásokat azért, hogy ne befolyásolja a piaci árfolyamot, és ebben a gyakorlatban a közeljövőben nem...
Erősödött a forint bankközi devizapiacon: csütörtökön délelőtt fél tízkor 301 forint volt az euró aktuális piaci középértéke a szerda délutáni 306,00/25 forintos jegyzés - és a kedd reggeli 309,50...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10 468 ponton nyitott csütörtök reggel, ez 114 pontos, azaz 1,1 százalékos emelkedés a szerdai záró értékhez képest. Az OTP részvényeinek értéke 1,65 százalékkal nőtt, a papírok 1840 forint környékén mozognak. A MOL 8650 forintot ér, így 0,2 százalékkal drágul az előző napi záróárhoz képest.
Bajban lehetnek a hazai Forma 1-es futam szervezői, a gazdasági válság miatt ugyanis valószínűleg nem fog megdőlni a tavalyi nézőcsúcs. A tavalyi futam főszponzora, az ING bejelentette, hogy...
A részvénypiacok újabb mélypontjai ellenére, az olaj régen nem látott árai mellett és az erős dollár hatásait lerázva magáról a kakaó árfolyama újra azokra a csúcsokra jutott, amelyeket 2008-ban a...
Menedzser kompasz címmel harmadszor rendez szemináriumot a Wanderlee Magyarország és a HR Portal 2009. március 11-én délután 14-18 óra között. A szeminárium a megváltozott gazdasági helyzetben kiemelt aktualitással bíró képzési programokat jár körbe.
Az új adócsomaggal várhatóan egyre kisebb lesz a nem általános szabályok szerint adózó jövedelmek - ekhó, eva - előnye a "rendes" munkabérhez képest. Különösen 2010-től gyorsul fel a különböző szakmákra szabott adóformák "felzárkózása" - adja hírül a Napi Gazdaság.
Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék, mivel sem a Fed borúlátó előrejelzései, sem Obama elnök új tervei nem tudták megnyugtatni a befektetőket - Továbbra is ellentétes irányban mozog az olaj és az arany árfolyama - A jen gyengülése csak a japán börzét tudta a pozitív tartományban tartani Ázsiában - Tegnapi erősödése után ma gyengülésbe kezdett a dollár az euróval szemben - A szerdai hatalmas…