2009. február 25. szerda

febr. 25
8:53
7 milliárdos megszorítás a „láthatatlan” honvédségnél (HírTV)
Drasztikus intézkedéseket jelentetett be Szekeres Imre honvédelmi miniszter. Ugyanakkor 3000 „munkahely” létesítéséről is beszélt.
febr. 25
8:53
Fellélegzik a piac? - Technikai elemzés (Portfolio)
Az elmúlt két hét zuhanása után tegnap végre erőteljesebb korrekció bontakozott ki a tengerentúlon, aminek valószínűsíthetően pozitív hatása lesz a mai BÉT kereskedésre, vagy legalábbis annak első...
febr. 25
8:55
Externet: igen is meg nem is (Portfolio)
69%-kal 3.165 milliárd forintra növelte 2008-ban bevételét az Externet, mely elmaradt a menedzsment 3.5-4 milliárd forintos terveitől. Az EBITDA 58%-kal százalékkal 384 millió forintra nőtt, mely...
febr. 25
8:57
Gyarapodik és bővül a Fundamenta (Portfolio)
Csaknem másfélszeresére nőtt a Fundamenta Lakáskassza Zrt. eredménye a tavalyi évben, meghaladva immár az egymilliárd forintot. A lakás-takarékpénztár betétállománya 36.5 milliárd forinttal, 165.9...
febr. 25
8:59
Tender nélkül venne buszokat a BKV (Portfolio)
A 32 belgiumi csuklós busz 300 ezer kilométert futott, a BKV mellőzné a versenyeztetést - írja az Index. Egy belga cégtől venne 32 használt, csuklós buszt a BKV. A közlekedési vállalat csak e...
febr. 25
9:00
A babamasszázs technikája (WebBeteg)
Az sem gond, ha valaki ösztönösen masszírozza a kisbabáját, de azért jó, ha legalább néhány alap-mozdulatot megtanulunk. A csecsemők bőre nagyon érzékeny az érintésre, ezért nagyon fontos, hogy lassan, fokozatosan kezdjünk hozzá.
febr. 25
9:01
Egy brutális negyedév: veszteséges lett az OMV is (Portfolio)
Ahogyan az a MOL esetében is várható, az OMV is veszteséget termelt a tavalyi negyedik negyedévben. Az osztrák olajcég által ma közzétett számok minden szinten az elemzői konszenzus alatti értékeket...
febr. 25
9:03
Az új adójavaslat lerombolná az öngondoskodás rendszerét (Portfolio)
A Stabilitás Pénztárszövetség álláspontja szerint az új adójavaslat elfogadása a munkáltatói hozzájárulás elmaradását, az önkéntes pénztári rendszer összeomlását, az emberek az elmúlt 15 év során...
febr. 25
9:05
Megdöbbentő történet a Király utcában: Omladozó szellemház, becsődölő befektető (Portfolio)
A Martinisa Fadesa által fejlesztett Király utcai passzázs a hatodik kerület frekventált részén épült azért, hogy életet leheljen a negyedbe. A spanyol beruházó által felhúzott komplexum azonban...
febr. 25
9:06
Lavinát indítana el Magyarország összeomlása (Privátbankár)
A kelet-európai gazdaságok válsága visszahathat az Egyesült Államokra - figyelmeztetett a The New York Times
febr. 25
9:07
Mi lesz ma az OTP-vel? (Portfolio)
Az amerikai részvénypiacok tegnapi jó teljesítményét követően a hazai parkettre is megérkezhetnek a vevők. Mohos Imre, a Buda-Cash üzletkötőkje akár 2-3%-os emelkedést sem tart elképzelhetetlennek. ...
febr. 25
9:08
Sárba tiporja az öngondoskodást a kormány (Privátbankár)
A Stabilitás Pénztárszövetség a pénztári szféra nevében elutasítja a munkáltatói hozzájárulás megadóztatását - jelentette be a szervezet
febr. 25
9:09
Huszonháromszor ment férjhez a világrekorder nagyi (Infostart)
Mindig futottak utána a férfiak - magyarázta különös rekordját az az amerikai nő, aki a világon a legtöbbször, huszonhárom alkalommal ment férjhez. Egyik kedvesének háromszor mondta ki a boldogító igent.
febr. 25
9:09
Tatárszentgyörgyi mészárlás: körözés és belső vizsgálat (HírTV)
Lapértesülések szerint két-három embert keres a rendőrség a hétfő éjszakai tatárszentgyörgyi gyilkosság ügyében. A gyilkossággal kapcsolatban még sok a tisztázatlan kérdés. A Pest megyei rendőrkapitány belső vizsgálatot rendelt el, hogy kiderüljön, hibáztak-e a dabasi helyszínelők.
febr. 25
9:09
Zuschlag újabb tényekről vall (Alternatív Energia)
Még számos témát kíván érinteni vallomásában - közölte Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán reggel.
febr. 25
9:09
Obama: a gazdaság erősebb lesz a válság után, mint előtte (Portfolio)
Az amerikai gazdaság erősebb lesz a válság után, mint előtte - nyilatkozta Barack Obama. Az amerikai elnök először tegnap szólalt fel a Kongresszus előtt, a gazdaság problémái mellett arról beszélt,...
febr. 25
9:09
Ma jár le az egyéni vállalkozók szja-bevallásának határideje! (Pénzcentrum)
Az egyéni vállalkozók ma éjfélig nyújthatják be szja-bevallásukat az APEH-nak. A tavaly megszavazott adótörvények értelmében 10 nappal kitolódott a bevallási határidő, mert korábban a hónap közepe rendkívül zsúfolt volt adóügyintézés szempontjából....
febr. 25
9:11
Készül a magyar garanciacsomag (Portfolio)
Elkészült az a végrehajtási rendelet, amely pontosan szabályozza a banktámogató csomag keretében igényelhető feltőkésítés és garanciavállalás feltételeit és módját- tudósított az MTI. A Magyar...
febr. 25
9:12
Még számos témát kíván érinteni vallomásában Zuschlag János (Gondola)
Még számos témát kíván érinteni vallomásában - közölte Zuschlag János az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán reggel. A baloldali ifjúsági mozgalom...
febr. 25
9:13
Nem fogynak a tehergépjárművek sem Európában (Portfolio)
A gazdasági válság a haszonjárművek piacát is érzékenyen érinti, januárban 36%-kal kevesebb új jármű talált gazdára az Európai Unióban, mint az előző év azonos időszakában, amely azt jelzi, hogy...
febr. 25
9:14
Ugrásszerűen megnőtt a fegyvervásárlók száma Somogyban (Gondola)
Ugrásszerűen megnőtt a fegyvervásárlók, különösen a gáz riasztópisztolyokat vásárlók száma Somogyban - írta szerdán a Somogyi Hírlap. Egy kaposvári fegyverbolt alkalmazottja a megyei lapnak...
febr. 25
9:15
Tízmilliárdos támogatást kér a diósgyőri kohászatot megszüntető Dunaferr (Infostart)
Tízmilliárdos állami támogatást szeretne a Dunaferr Zrt., de a kormány nem tudott róla, hogy a cég a diósgyőri kohászat megszüntetését tervezi.
febr. 25
9:15
Leértékelik magukat a nők (HR Portál)
A nők képzettségük, tudásuk ellenére sem tudnak érvényesülni a munka piacán. Növeli hátrányukat, hogy eleve olyan szakmát választanak, ami nem kelendő. Ráadásul hiába tesznek meg mindent karrierjükért, az üvegplafon megakadályozza őket a vezetővé válásban. Elenyésző számú a női egyetemi vezető, MTA tag, a K+F döntéshozatalban csak jelképesen vannak jelen és a bérek terén is alulmaradnak a…
febr. 25
9:15
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ELJÖTT A VÁRVA VÁRT EMELKEDÉS -az amerikai tőzsdeindexek hatnapi hanyatlást követőn a hónap legnagyobb emelkedését produkálták -Bernanke Fed elnök szenátusi...
febr. 25
9:17
A jó vezetőt feltétel nélkül követik a beosztottai (HR Portál)
A vezetővé válás egy folyamat, amit nem lehet kikerülni. Ennek egyik katalizátora a vezetésfejlesztés, amely vezetési ismereteket és készségek fejlesztését biztosítja. Fontos, hogy mindezeket a vezető az adott szervezet kultúrájában úgy tudja alkalmazni, hogy munkatársai szemében követendővé váljon. A követők nélküli vezetők ugyanis csak konfliktust, munkamorál-hanyatlást és fluktuációt, vagyis…
febr. 25
9:27
Saját magát lőtte meg a kommandós (Infostart)
A román hírszerzés terrorista-elhárítója a Henri Coandă reptéren helytelenül használta fegyverét. A tenyerén sérült meg.
febr. 25
9:27
Jobb képzést a hiányszakmákban (HírTV)
agyarország több foglalkoztatási mutatóban is az utolsó helyen áll az EU-ban. Aggodalomra ad okot az is, hogy továbbra sem illeszkedik a kereslet és a kínálat a munkaerőpiacon: egyidejűleg van szakmunkáshiány és -felesleg - írja a Világgazdaság. Keresettnek számít például a gépi forgácsoló, a géplakatos, a hegesztő, a pék és a cukrász. Szűcs Erika munkaügyi miniszter a Parragh László iparkamai…
febr. 25
9:28
Kényszerleszállás a vidéki reptereknek (Pénzcentrum)
Egyrészt a gazdasági válság, másrészt a hazai légi közlekedés fellendülésébe vetett eltúlzott várakozás következménye, hogy súlyos helyzetbe kerültek a vidéki repterek....
febr. 25
9:28
Csúcsközelbe ugrott az árazott magyar államcsőd-kockázat (Portfolio)
Az elmúlt hetek emelkedése nyomán tegnap zárásra 600 bázispont fölé, azaz az október közepén tapasztalt történelmi csúcs (605 bp) közvetlen közelébe ugrott az 5 éves magyar államcsőd piacon árazott...
febr. 25
9:29
Fogyóban a válságpénzek (HírTV)
Néhány napon belül elfogyhat az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 6 milliárd forintja, amelyből munkahelyek megtartására, részmunkaidős foglalkoztatásra pályázhatnak a cégek. Főként kis- és középvállalkozások adták be igényüket. A pályázó cégek tevékenységi köréből kitűnik, bajban az autóipar és az építőipar. Aki lemarad, a munkaügyi központoknál is pályázhat 10 milliárdos keretösszegre -…
febr. 25
9:30
Csillapodik a dollár - tovább ütik a jent (Portfolio)
A tegnap esti pozitív részvénypiaci hangulat a dollár piacán is éreztette hatását, a kockázati étvágy felerősödése ugyanis az amerikai fizetőeszköz gyengülését hozta az euró ellenében. A jen tovább...
febr. 25
9:30
BUX: +2,07 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,49 pontos emelkedéssel, 10.530,09 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 2,07 százalékkal erősödött.
febr. 25
9:32
Miniszterelnök – darabokban (Gondola)
Az a mondás járja, hogy a szobor agyagban kel életre, gipszben meghal és bronzban föltámad. Valami ilyesmi történt ott, Gödöllőn. Jóllehet Teleki Pál ércszobrának helyére még elrablása hónapjában - 2007. augusztus 26-án – egy műkő-másolatot állítottak a gödöllőiek. Így esetében a bronz kőre változott.
febr. 25
9:33
Szívesebben ennél eper alakú paradicsomot? (Édenkert)
Mitől lesz egy paradicsom különleges? Finom, tartós, egészséges és... szép! Ez utóbbi tulajdonságában tarol a szívecskére, szamócára vagy paprikára hasonlító paradicsom.
febr. 25
9:42
"90 óta nem volt ilyen rosz negyedévük a németeknek (Privátbankár)
A német gazdaság a múlt év utolsó negyedében 2,1 százalékkal teljesített kevesebbet a megelőző negyedhez képest. Éves összehasonlításban a GDP 2008 utolsó negyedében 1,7 százalékkal süllyedt - erősíte...
febr. 25
9:45
Ákos megmentette egy lány életét (Blikk)
Debrecenben lubickolt a sztárénekes, amikor segélykiáltásokra lett figyelmes.
febr. 25
9:45
Bíróság döntött a bajban lévő házaspár hitelének átütemezéséről (Infostart)
Bírósági ítélettel kényszerítette ki egy francia házaspár, hogy bankjuk egy évvel meghosszabbítsa az ingatlanvásárláshoz felvett 181 ezer eurós, mintegy 54 millió forintnak megfelelő áthidaló hitelüket, ráadásul kamatmentesen.
febr. 25
9:45
Bevált szervezőkkel zajlik a Reklámkonferencia (Kreatív Online)
A korábbi szervezők hozhatják tető alá az idei Reklámkonferenciát, a Reklámhétre kiírt rendezvényszervezői tender ugyanakkor még nem zárult le.
febr. 25
9:45
Újabb remény – megmenthető a hajkorona? (HírTV)
A hajhullás nőket, férfiakat egyaránt érzékenyen érintő jelenség. Bizonyos mértékű hajhullás minden egészséges ember esetében természetes, ugyanakkor időnként komoly kórképek kísérője, vagy figyelmeztető jele is lehet: ilyenek például a pajzsmirigybetegségek.
febr. 25
9:46
Egyre nagyobb a baj Japánban - már a jen is gyengülésnek indult (ProfitLine)
A japán kivitel közel a felére csökkent januárban az egy évvel korábbi szinthez képest, mely a rekord mértékben csökkenő fogyasztói igényeknek köszönhető, amely Egyesült Államoktól, Európán át a többi ázsiai országban tapasztalható volt a mélyülő recesszió hatására. (ProfitLine.hu)
febr. 25
9:46
A legnagyobb Argentínára szavaz (Portfolio)
A meglévő bizonytalanságok ellenére több nagy elemzőház szerint is az argentin piacon kiváló befektetési lehetőségeket találhatunk, a legújabb szerint például a hosszabb lejáratú államkötvényekben...
febr. 25
9:46
Nagy fogás a VIII. kerületben! (Pénzcentrum)
A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai foglalkoztatotti ellenőrzést végeztek Budapesten egy VIII. kerületi élelmiszerüzletben....
febr. 25
9:47
Bugár Béla kísérte a szlovák államfőjelöltet a Csallóközben (Infostart)
A nagyrészt magyarok lakta Csallóközben járt kedden Iveta Radicová, a szlovákiai ellenzéki pártok közös államfőjelöltje. Ekecsen, Dunaszerdahelyen és Királyfiakarcsán több mint 50 polgármesterrel találkozott.
febr. 25
9:47
Elsodortak egy mentőápolót (HírTV)
Elsodort egy autós egy mentőápolót szerdán reggel Budapesten. A II. kerületi Áldás és Eszter utca találkozásánál éppen egy férfit tettek be a mentőautóba, aki korábban elesett és megsérült. Eközben azonban a mentőápolót elsodorta egy érkező autós a kocsi tükrével.
febr. 25
9:48
Egymilliárdnyi prémiumot osztott szét a kormány (Piac és Profit)
Egymilliárd forint jutalmat osztottak ki tavaly a rendőrségnél és a szervezetet irányító Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál (IRM) - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
febr. 25
9:48
Gyurcsány újabb győzelme: Szili a száműzetést választja (Gondola)
Miközben az ország torkig van Gyurcsánnyal, a kormányával és a pártjával, maga a hőn utált vezér módszeresen építi birodalmát. A közeli MSZP-elnökválasztás előtt fontos győzelmet könyvelhet el: Szili Katalint sikerült rávenni, hogy vonuljon vissza Pécsre. Az MSZP igen kevés általános szimpátiának örvendő arca közül az egyik elmenekül az országos politikából.
febr. 25
9:48
Elindult a Jogpont Hálózat Észak-Magyarországon (HR Portál)
Megkezdte működését az európai uniós támogatással létrehozott Jogpont Hálózat, az országban elsőként az észak-magyarországi régióban. Az ingyenes jogsegélyszolgálatot munkavállalók és munkaadóknak egyaránt igénybe vehetik - közölte Szalári István projektmenedzser sajtótájékoztatón kedden, Miskolcon.
febr. 25
9:48
Nem megy a vidéki reptereknek (Portfolio)
Súlyos helyzetbe kerültek a vidéki repülőterek, a tervek talán eleve túl optimisták voltak, másrészt a válság sem kedvezett a létesítményeknek. A sármelléki reptér ideiglenesen bezárt, de újranyitása...
febr. 25
9:48
Harmincmilliárdot spórolnának az egészségügyben (Pénzcentrum)
Harmincmilliárd forintot kellene megtakarítania az egészségügynek az új kormányzati elképzelések szerint. Részben a gyógyszerkasszában, részben a gyógyításban spórolnának....
febr. 25
9:50
Négyszázmilliót nyert a somogyi szakképzéshez az önkormányzat (HR Portál)
Közel négyszázmillió forintot nyert a szakképzés fejlesztésére a Somogy megyei önkormányzat - tudatta az önkormányzat az MTI-vel kedden.

Keresés