Visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el a Magyar Demokrata Fórumban, Bokros Lajos EP-jelölése megkérdőjelezi a párt identitását - állítja Olajos Péter, az MDF alelnöke. A párt EP-képviselőjeként is dolgozó politikus kiemelte: megkérdezése nélkül döntöttek Bokros Lajos jelöléséről. Lapértesülése szerint az ügy is közrejátszhatott abban, hogy Boross Péter távozott az MDF-ből.
A forint további mélyrepülése, az állami alkalmazottak bérkifizetései és a nyugdíjak folyósítása is veszélybe kerülhet egy esetleges államcsőd bekövetkeztekor.
Teljes bizonytalanság övezi a bankszektor részvényeit világszerte, az USA piacokon is hatalmas volatilitással dobálják a bankpapírokat, így napon túlra gondolkodni szinte lehetetlen és egyre inkább a ruletthez közelít. Így van ez a hazai parketten is az OTP részvénye körül, mely a tegnapi kereskedésben ismét rekord mélységeket látogatott meg. (ProfitLine.hu)
Föld alatti rakétahajtóanyag-töltő állomást épített Észak-Korea egy rakétaindító állás közelében - írta csütörtöki számában egy dél-koreai lap. A föld alatti létesítmény megnehezíti, hogy...
Maci Laciból 3D-s sztár lesz: a félévszázados rajzfilmhőst a Warner Bros. filmstúdió bízta a három dimenziós technikában járatos Eric Brevig gondjaira. Brevig Utazás a Föld középpontja felé című...
A Fidesz nem ragaszkodik ahhoz a "politikai ökölszabályhoz", hogy ellenzékből költségvetést nem lehet támogatni, de ehhez Demszky Gábornak fel kell hagynia a "gőgös,...
Nem csupán az elhízás, de a fiatalon felszedett kisebb túlsúly is megrövidíti a várható élettartamot, ám az alultápláltság is ugyanezt a kockázatot hordozza - jelentették be a stockholmi Karolinska Intézet kutatói a British Medical Journal című szaklap szerdán megjelent számában.
Ben Bernanke, az amerikai szövetségi tartalékbank-rendszer (Fed) elnöke cáfolta, hogy a kormány "államosítani" akarná a nehézségekkel küzdő Citigroup bankcsoportot. "Az én értelmezésemben az államosít...
Feleségének és ügyvédjének köszönheti hallatlan eleganciáját Zuschlag Jánost, aki tegnap a bizonyítékok eltüntetéséről és a zsebbe csúsztatott pártadományokról beszélt a kecskeméti bíróságon. A Köztársaság téri MSZP pártház informatikusát utasította Zuschlag János, hogy még a házkutatás előtt törölje le a számítógépéről a terhelő információkat.
Pozitív fejleményként értékelte Havasiné Orbán Mária, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács továbbra is támogatja megválasztását. A Legfelsőbb Bíróság elnök-jelöltje az InfoRádiónak elmondta: A többi között azért kell a tanács bíró tagjainak összetételét megváltoztatni, mert még a látszatát is kerülni kell, hogy magukról döntenek.
A moldvai csángók számára még mindig a nagy család, és a mély vallásosság az élet legfontosabb alapja – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában Györgydeák Lajos, Farkaslaka plébánosa.
Vidéki városokra terjedt át a bangladesi határőrök lázadása csütörtökön, miközben a határőrség fővárosi főhadiszállásán, ahonnan indult a zendülés, ismét lövöldözés tört ki. Sajtóértesülések szerint harckocsik indultak a főváros felé.
Többnyire veszteségben állnak az ázsiai piacok csütörtökön, miután a befektetők megkérdőjelezik az amerikai kormányzat bank tesztelő tervét, mellyel stabilizálni kívánja a pénzügyi rendszert. (ProfitLine.hu)
Konzervatív befektetési stratégia és alacsony hitel/betét arány mellett működnek az iszlám jog előírásait szigorúan figyelembe vevő bankok, amelyek most, a válság idején ellenállóbbnak mutatkoznak a...
BUDAPEST — Talán élete egyik legszebb és legmeghatóbb ajándékát kapta néhány hónapja a népszerű humorista, a Heti hetes egyik oszlopos szereplője, Farkasházy Tivadar (63), amikor megszülettek unokái.
Szinte használhatatlanságig lelassult, néhol rövid ideig pedig össze is omlott az Állami Foglalkoztatási Szolgálat január elsejétől üzembe állított új integrált informatikai rendszere - írta...
Az idei ukrán állami költségvetés hiányával kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak a napokban Kijevben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői, köztük Bokros Lajos, a Valutaalap tanácsadója - írja az...
BUDAPEST — Új szórakoztató műsorral rukkol elő a TV2! A Blikk információi szerint Sztártetrisz néven fut majd a vetélkedő, amelynek japán változata már óriási sikert aratott a szigetországban.
A korábbi emelkedést tegnap nyitás után csaknem teljes egészében ledolgozták az amerikai részvényindexek, azonban napvégére mérséklődött a lejtmenet és kisebb mínuszban zártak a tőzsdék. Bár a...
Negyedével csökkentené az önkormányzati hivatalokat Gyenesei István önkormányzati miniszter, mivel úgy véli, ez elengedhetetlen a helyhatósági rendszer sikeres átalakításához - adja hírül a Világgazdaság.
Brutális, de elkerülhetetlen a beruházások idei várható visszaesése Király Júlia, a jegybank alelnöke szerint. Király Júlia a hétfői kamatdöntés kapcsán az MTI tudósítása szerint a K and H Bank...
Az OTP a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2009. február 25-én 750,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1,502 forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési...
Az ázsiai indexek többsége a negatív tartományban tartózkodik a ma reggeli kereskedés során, a Shanghai Composite mutatta a legnagyobb leértékelődést. A kínai index az idei évben masszívan...
Oroszország továbbra is megbízható szállítója az uniónak - állítja Oroszország budapesti nagykövete, aki erről a gázkrízis tanulságaival foglalkozó konferencián beszélt. Az Országgyűlés Nabucco bizottságának elnöke viszont azzal vádolta Moszkvát, hogy csupán nagyhatalmi érdeke diktálta a gázcsap januári elzárását.
Engedélyezi Brüsszel a legfeljebb félmillió eurós támogatásra, valamint a kedvezményes kamatú kölcsönökre vonatkozó magyarországi ideiglenes programokat.
Aki már a saját bőrén érzi a világ és az ország gazdaságának romlását, vagy egyszerűen csak érdekli a válság alakulása, az rendszeresen meghallgatja az erről szóló híreket - és várja a csodát. A reménykedők megpróbálnak belekapaszkodni a jobbnak tűnő hírekbe, amitől ha anyagi helyzetük pillanatnyilag ugyan nem is változik, de az életkedvük legalább helyreáll egy időre. A jelenleg kialakult…
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kezdi válságmagyarázó körútját Gyurcsány Ferenc. A szocialista kormányfő Kazincbarcikán és Miskolcon népszerűsíti kabinetje munkahelymegőrző programját.
Ismeretlen tettesek hatoltak be csütörtök virradóra egy idős balatonboglári házaspár otthonába. A fegyveresek megfenyegették, majd megkötözték a házaspárt és értékeket vittek el a lakásból.
Arn Gréta három játszmában vereséget szenvedett Venus Williamstől, így nem jutott be a negyeddöntőbe az acapulcói salakpályás tenisztorna 220 ezer dollár összdíjazású női versenyében.
Szingapúr gazdasága éves szinten a negyedik negyedév során 16,4 százalékkal zsugorodott, melyre 33 éve nem volt példa - közölte a felülvizsgált adatokat a Kereskedelmi és Ipari Minisztérium csütörtökön. A januárban közzétett előzetes becslések 16,9 százalékos visszaesésről szóltak. (ProfitLine.hu)
A tegnap délutáni kis mértékű gyengülés után este sem tértek magukhoz a régiós devizák. A forintárfolyam újra 300 felett van, a zloty pedig 4,7 felett nyitott az euróval szemben. 08:10 A forint...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jelentése szerint 6 %-kal kisebb adózatlan nyereséget értek el tavaly a biztosítók, mint egy évvel korábban. Az eredmény a szekértők szerint nem is rossz ahhoz képest, hogy az első negyedév 25 %-os visszaesésének tükrében....
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2009. február 25-én 750.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.502,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az előttünk álló tíz évben a jelenleginél jóval lentebb kerülhet a legfelsőbb jövedelmi kategóriába tartozókra vonatkozó adójóváírás felső határa és jelentősen csökkenhetnek az állam költségvetési...
Bár a végrehajtott reformintézkedések hatására három éven keresztül folyamatosan csökkent a kiváltott gyógyszerek aránya, tavaly csaknem tízezer dobozzal több készítményt vettek a betegek, mint 2007-ben....
Harminc napon belül pénzügyi tervvel kell előállnia a Wabard Biztosítónak szavatoló tőkéje megemelésére - írja a Népszabadság. A társaság tőkéje valószínűleg nem nyújt elegendő fedezetet jelenleg az...
A londoni AQ Research legfrissebb felmérése szerint ismét az Erste elemzései voltak a legpontosabbak a magyar részvénypiacon, az egyes elemzők közül viszont Gyurcsik Attila, a Concorde szakértője...
2011-es euróbevezetést tart elképzelhetőnek a kormány, ha az Európai Unió - teljesítve a magyar kérést - lerövidíti a közös fizetőeszköz átvételének folyamatát. A miniszterelnök az Európai Bizottság...
Az amerikai külügyi tárca jelentése szerint több európai országban, köztük Olaszországban és Magyarországon a roma közösség tagjai tavaly célpontjai voltak a társadalmi erőszaknak
Egy új bőrbetegséget diagnosztizáltak azoknál, akik rendszeres használnak játékkonzolokat. Svájci kutatók egy 12 éves lánynál fedezték fel a tüneteket.
A Gazprom már március 8-án újra beszüntetheti a földgázexportot Ukrajna számára, mivel az ukrán importőrnek, a Naftogaznak március 7-én kellene mintegy 400 millió dollárt fizetnie a februári szállításokért, de jelezte, hogy ezzel problémák lesznek, írta a Kommerszant című orosz lap csütörtökön.
Számos trükköt bevet a tiltott szereket használó sportolók lebuktatása érdekében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA. Ezt a szervezet főigazgatója árulta el egy budapesti sajtótájékoztatón.
Lapértesülés szerint 30 ezer ember vált munkanélkülivé eddig Magyarországon a válság tavaly őszi kezdete óta. Az elbocsátottak egyharmada az elektronikai iparból kerül ki, további 30 százalék autóipari vállalatoknál dolgozott, sokakat pedig a pénzügyi szektorból és az építőiparból bocsátottak el.
A Gazprom már március 8-án újra beszüntetheti a földgázexportot Ukrajna számára, mivel az ukrán importőrnek, a Naftogaznak március 7-én kellene mintegy 400 millió dollárt fizetnie a februári szállításokért, de jelezte, hogy ezzel problémák lesznek, írta a Kommerszant című orosz lap. A közlés a megfigyelők körében aggodalmat keltett, mert január elején, hasonló helyzetben végül az Európába irányuló…